Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-02-02 / 5. szám
XX&II. évfolyam. 5. szám. Pápa, 1935 február 2. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A Magyar Tudományos Akadémia a maga hivatásának teljes átérzésében olyan akciót kezdeményezett, amelynek mig egyrészt természetesen megvan a maga nemzeti jelentősége is, addig a nemzetin túl az emberiség egyetemes eszményeit is hivatva van szolgálni. Arról van szó, hogy a körülöttünk levő államok kínai fallal zárják el magukat és állampolgáraikat a magyar betű, a magyar könyv, a magyar szellemi termékek elől. Kiterjed ez az elzárkózás nem csupán a sajtótermékekre, nemcsak politikai iratokra, hanem minden szépirodalmi műre is, nem a kizárólagosan tudományos célt szolgáló tanulmányokat, a legártatlanabb folyóiratkákra, így hogy csak a legutóbbi, szinte groteszk tilalmat említsük meg, a csehek eltiltották a Magyar Lányok című ifjúsági lap bevitelét (valószínűleg azon okból, mert címében a magyar jelző is előfordul). Hogy ez a brutalitás, amellyel a magyar nyomtatott betű kiirtását vagy távoltartását munkálja, akárhány esetben a saját nemzetbeliek tudományos munkásságát is megakadályozza, azzal politikai elvakultságukban szintén nem törődnek. így legutóbb egy kolozsvári oláh egyetemi professzor kért búvárkodása céljaira a M. Tud. Akadémiától ott meg nem szerezhető magyar tudományos műveket kölcsönbe s mikor az Akadémia ezeket rendelkezésére bocsátotta, az oláh posta cenzora a határról visszairányította. Magyar könyvnek »vissza!« a neve! Ennek a képtelen, minden szellemi együttműködést — amelyről pedig különböző nemzetközi gyűléseken annyi frázis hangzik el — teljesen kizáró állapotot akarja megszüntetni a Magyar Tudományos Akadémia, amikor az ú. n. utódállamok tudományának képviselőit egy Bécsben tartandó konferenciára kívánja összehívni, hogy a szellemi művek kicserélése végre-valahára — 16 évvel a háború befejezése után! — szabaddá váljék. Igazán gyönyörű dolog volna, ha a tudomány képviselőinek sikerülne kivívni azt, amit a politikusoknak nem sikerült elérniök, ha áttörnék azokat a korlátokat, amiket eddig a fanatikus gyűlölet állított a magyar könyv elé. Természetesen nem adjuk át magunkat vérmes rémé* nyeknek, hogy a szellemi művek szabad terjesztése máról holnapra teljes egészében megvalósul. Még a legjobb esetet feltételezve, hojgy a kiküldendő tudós férfiak mind felül tudnak emelkedni a maguk nacionalista szempontjain, amelyek persze nem annyira pro-, mint inkább anti-nacionalis, de nem annyira a saját nemzeti érdekeik mellett, mint mások (vélt) nemzeti érdekeik ellen foglalnak állást. Mondom még ha a tudósok az általános szellemi szolidaritás nevében közös nevezőre is tudnák hozni a maguk nézeteit, a kivitel mégis csak a hatalom, a politikusok kezében van, kérdés, hogy lesz-e annyi befolyásuk a cseh, az oláh, a szerb tudósoknak, hogy amit ott helyesnek, jónak, XX. századba valónak tartanak, az meg is valósuljon. Nem, a dolog nem fog olyan egész könnyen menni. De immár mégis csak megkezdődött, a moz'dony már a sinen van, ha együttes erővel fűtik a gépet, talán mégis csak nekiindul egyszer s megviheti elszakított magyar véreinknek is a magyar betűt, az anyaföld édes üzenetét. — Felhívás. Pápa m. város adóhivatala felhívja az összes ebtulajdonosokat, hogy ebeiket 1935 február hó 28-ig fenti hivatalnál jelentsék be. Aki az ebbejelentési kötelezettségét megtenni elmulasztotta, vagy a valóságnak meg nem felelő adatott jelentett be, az ebtartási szab. rendelet 24. §-a alapján pénzbüntetéssel büntetik. rÉpítő reálpolitika. (trty.) Gömbös Gyula miniszterelnök szolnoki beszéde rávilágított arra az építő reálpolitikára, amelynek jegyében a birtokés falupolitikai kérdések a kormány munkatervének megfelelően, fokozatosan a törvényhozás elé kerülnek. A »mindent a nemzetért« jelszóval fényjelzett célkitűzés minden alkotást, minden tervet és elgondolást csak eszköznek tekint a nemzet politikai életében. Ilyen eszköz a választójog is, ennek keretén belül pedig a titkosság rendszere, amelyről azt mondotta, hogy nem csodaszer, amellyel meg lehet váltani egy nemzetet és van eset, amikor egy jó külkereskedelmi szerződés létesítése többet jelent annak. Mert a választójog is csak eszköz, a nemzeti konzervatív erők figyelembevételével kell vele élni és dolgozni magasabb eszmei célokért. Eszköze a nemzet boldogulásának a település is. Éppen ezért jelentősége túlnő a birtokpolitika elméleti és valóságos keretein, most, amikor a miniszterelnök épületnek minősíti beszédében a magyar birtokrendszert s elismerve a nagy-, közép- és kisbirtok egyenkénti fontosságát és létjogosultságát, mégis olyan épületről szól, amelyben sok legyen a kis-, de erős tégla, vagyis a kisbirtok, akkor olyan nemzeti birtokpolitikát hirdet, amilyennek alapjait nem kisebb ember rakta le, mint Darányi Ignác, a »kisemberek atyja«. Az óvatos újító kezével nyul a miniszterelnök ezekhez a nagy gazdasági kérdésekhez, annak a reformernek kezével, aki soha sem rombol, hanem csak épít, és mindig erős fundamentumokra. Amikor elavult hitbizományi rendszerünknek valóban elkerülhetetlen reformját jelenti be és azt mondja, hogy ez a reform is erősítést jelent majd a nemzet szempontjából, nem felejti el hozzá tenni, hogy erősítést jelent pedig azért, mert ezen a téren is a haladó konzervatizmus jegyében kiván eljárni. És hogy mennyire haladó, de egyben konzervatív szellemű az az agrárpolitika, amely Gömbös Gyula elhatározásait és kezdeményezéseit irányítja, arra élénk fényt vetett akkor, amikor beszédében azt a régen sipylett nemzeti betegséget, amelyet egyke néven ismerünk, a földbirtokpolitikai problémák közé sorozta és orvoslását birtokpolitikai javaslatok útján várja. Mert valóban mai birtokrendszerünk, helyesebben földöröklési rendszerünk egyik melegágya ennek a nemzetpusztító egyke-kórnak. Aki tehát az okok gyökeréhez nyul, kétségkívül orvosolni tudja az okozatokat is. Már pedig ilyen értelemben az ok a birtok, illetve öröklési rendszer lévén, az egyke irtása valóban kapcsolatos a helyes birtokpolitikával. Ugyanez az elgondolás az irányadó a tagosítás kérdésében is, amely az egyetlen eszköz arra, hogy a "kisbirtokon az okszerű gazdálkodást biztosítsuk. Ha abban az épületben, amelyről a miniszterelnök Szolnokon beszélt és amelynek egyes tégláiként a kisbirtokot jelölte meg, ezek az egyes téglák darabokra hasadnak, akkor az egész épületet tatarozni kell. A mi birtokrendszerünk épületében pedig éppen a legnagyobb teherpróba alatt álló kistéglák, a kisbirtokosok hasadoznak sokszor "húsz-harminc ^pró darabkára. Ezt kell orvosolni a tagosítás segítségével. Amikor mindezeket elmondottuk, körülbelül felvázoltuk a szolnoki beszéd gazdaságpolitikai gerincét, vagy talán inkább azt a vasbetonvázat, amely a kormSny gazdaságpolitikai alkotásainak stabilizálására készült. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy hatalmas teherbíró és viharálló váz! Bátran lehet beépíteni, bátran lehet rá újabb és újabb emeleteket rakni. Ez a struktura nem fog öszszeroppanni, mert ez a reálpolitika tervező műhelyében készült és olyan, mint a hid, amelynek csak pilléreit kell megépíteni, maga a felső vasszerkezet mértani pontossággal illeszkedik rájuk és megnyitja a közlekedés útját a folyó túlsó partjára. A mi esetünkben abba a magyar jövőbe, ahol megszűnt a társadalmi osztályok közti különbség "és a nemzet minden fia a magyar testvériség jegyében olvad össze, egyetlen hatalmas nemzeti egységgé. , Antal Géssa emléJcének. — á Jókai-Kör gyászünnepére. — Még friss a hant ott künn a temetőben, Még friss a seb, mit vágott a halál, Még vérzik a szív és a hang erőtlen, Vigasztalásra szót alig talál, S mi itt vagyunk, hol annyiszor velünk volt, Velünk: előttünk, fennen ragyogott, Meghozta közzénk az estéli égbolt, Mint teljesfényíi álló csillagot. Derűt sugárzott lényének nyugalma, Mit szült a bőlcseség s táplált a hit, Ügy lengett ajkán lágy mosoly fuvalma, Mint hószegélyesen tavasz ha nyit. S a délceg termet, izmos férfi-válla Példázta azt a büszke őserőt, Mely rendületlen mindig gáton álla És nem hátrált meg semmi vész előtt. így láttuk őt a régi szebb napokban, Munkában égve későn és korán, S a munkatér kitágult egyre jobban, Túlnőtt a pályatársak táborán. Édes teher nevelni ifjúságot! Honért harcolni kínos, drága gond! Ott minden lépten lelsz nyiló virágot, Itt útadat megfúrja rút vakond. S így láttuk őt a véres fergetegben, Lecsillapítva ezrek jajszavát, S hogy elbuktunk az ágyurengetegben, Népének adta énje legjavát, S megy hírvivőjeként halott avarnak, Jár messze földön új apostolúl, S halvány arcocskájáti sok kis magyarnak Megint az élet rózsapírja gyúl. Ki szedhetné nem hervadó csokorba Főpásztorsága minden érdemét? Szegényekért aláhajolt a porba, Hirdette a megértés szellemét, Népét vezette árva sivatagban, Forrást fakasztott, mannát csalt elő, Hol pusztulás kísértett száz alakban, ő volt az elszánt alkotó erő! S így láttuk őt körünkben is vezérül, Még most is visszacsengik e falak, Midőn beszélt kedves Széchényijérül, S életre kelt a glóriás alak. S Aranyt idézve, lelkesedve rajta, Becsülte azt, mi törzsökös magyar, Mit nem fertőzött meg külföldi fajta, Ködös homályba fúló képzavar. Hitt ő a költészetnek erejében, Mely átrepülje bár a végtelent, Érzésvilágok zengő erdejében Nekünk mindég csak egy érzést jelent'. Hazát szeretni! Úgy mint ő ölelte Magához azt is, mit sors elrabolt, Mert élte célja, szívének szerelme Egyetlen egy: a nemzet üdve volt.