Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-08-03 / 31. szám
— Egyházmegyei közgyűlés. A pápai református egyházmegye július hó 30-án városunkban tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlést megelőző napon a tanügyi bizottság, a nyugdíjválaszmány ülésezett és lelkészértekezlet volt Győry János elnöklésével. Ezen Ólé Sándor néhai Kis József esperesről írt életrajzát mutatta be. Császár Károly az oxford-mozgalomról, Maller Kálmán Kovács István új szociológiájáról értekezett. Magát a közgyűlést istentisztelet előzte meg, amelyen Végh János hirdette Isten igéjét. A közgyűlésen Jakab Áron esperes és dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok elnököltek, s azon — ezúttal először — jelen volt Medgyasszay Vince püspök, pápai lelkész is. Iókay-Ihász elnöki megnyitójában nagyon szépen emlékezett meg az egyetemes ref. egyház s a dunántúli egyház nagy halottjáról, dr. Antal Géza püspökről. Melegen üdvözölte Medgyasszay püspököt, az egyházmegye jubiláns esperesét és a többi jubiláns lelkészeket. Az aktuális eseményekre térve át, állást foglalt a házassági jog tervezett reformja ellen, melyet a nyilvánosság elé került formájában állami és nemzeti szempontok egyaránt helytelennek tartanak. Medgyaszszay püspök köszönetet mondva az üdvözlő szavakért, kijelentette, hogy ő szeretetet hozott és szeretetet vár. Bejelentették, hogy egyházmegyei tanácsbírónak és lelkészi jegyzőnek Lampért Lajos, ügyészeknek dr. Somogyi Károly és dr. Jílek József választattak meg. Ezután az egyházi élet minden részletére kiterjedő esperesi jelentést tárgyalták, melyből megemlítjük, hogy az adófizetést a nehéz viszonyok ellenére elég kedvezőnek mondta, jelentette, hogy a nagygyimóti lelkész-tanítói állás szervezését a miniszter jóváhagyta. Majd a pénzügyi, közigazgatási és iskolai folyó ügyeket tárgyalták le, végül az egyházmegyei bíróság ülésezett. — Az eső, ami nincs. Főképen pedig nálunk nincs. Tőlünk északra Győr vidékét, délre a bakonyi hegyeket az utolsó hetekben mégis csak felkereste egy-egy kiadósabb eső, de felettünk csak el-elborul az ég, néha pillanatokra szemezni kezd az eső, hogy aztán mindjárt abba hagyja, jön egy kis szél, ami aztán az egész felhőtársaságot elszállítja a hetedik határba. A nálunk országos átlagot is messze túlhaladó szárazság nagyon is érezhető piacunkon. Gyümölcs nincs, újabban megjelent ugyan a dinnye, de bizony nagyon drága s a burgonyát is sokkal magasabb áron kapni Pápán, mint pl. a fővárosban. Nem kellene nálunk is hatóságilag érdeklődni a piaci árak iránt? — Zászlóavatás. A pápai m. kir. dohánygyár alkalmazottai ereklyeként őrzött testületi zászlójukat augusztus hó 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepélyes szentmise keretében újból avatják a nagytemplomban. A zászlóanyai tisztet Fábián Imréné úrnő tölti be, aki a gyár alkalmazottaival együtt testületileg fog a dohánygyárból a nagytemplomba vonulni. — Ez alkalomból este 9 órakor zártkörű táncmulatság | lesz a Felsővárosi Katholikus Olvasókör kerthelyiségében, melynek jövedelmét a mezőlaki tűzkárosultak és a zászlóalap javára fordítják. — A rendezőség kéri a m. kir. dohánygyár nyugdíjas és nyugbéres tagjait, hogy a gyár ereklyeként őrzött zászlójának újbóli felavatásán vasárnap délelőtt 10 órakor a nagytemlomban lehetőleg mentől számosabban vegyenek részt. — Az új borellenőrző bizottság. A földmivelésügyi miniszter az 1939. év végéig terjedő időre Pápa megyei városi borellenőrző bizottságába elnökké vitéz Karcsay Béla ny. ezredest, tagokká Szakács Dániel és Giczi Gábor szőllőbirtokosokat nevezte ki. — Iparoskongresszus Veszprémben. Az augusztus 11—18 közti időben tartandó veszprémi hét alkalmából a veszprémi ipartestület kezdeményezése folytán iparoskongresszust tartanak Veszprémben. Az iparoskongressusra meghívják az összes ipari érdekképviseleteket, több iparkamarát és az összes megyei és városi hatóságokat. Felkérik a vármegye országgyűlési képviselőit a részvételre, valamint számos dunántúli, ipartestületet is. Az IPOK orsz. elnökét kérték fel, hogy az iparosok általános helyzetéről tartson előadást, dr. Lippay István, az IPOK aligazgatója az OTI sérelmekről és azok megjavításáról, valamint az iparosnyugdíj kérdéséről tart előadást. Dr. Rhédey Antal, a veszprémi ipartestület ügyésze, a veszprémi iparkamara felállításának kérdésében tesz javaslatot. Szóbakerül a kongresszuson a balatonvidéki iparosság sérelmeinek kérdése is. Csáky-utca 14. szám alatti Gőz-és Kádfürdőmbe az iszapfürdő és hidegvízgyógy mellé szénsavas fürdőt is vezettem be, mit különösen a szívbetegek és vérszegények szives figyelmébe ajánlok. Benedek Róbert fürdőbérlő. — Egyházi zene. Szabóné Ciller Edit énekművésznő a budapesti Szent István-bazilika szóló énekesnője vasárnap, folyó hó 4-én a délelőtti fél 12 órai misén a plébániai főtemplomban klasszikus egyházi müveket fog énekelni Marton Győző karnagy orgonakísérete mellett. — Felfüggesztett városi kezelő. Hamuth János polgármester feljelentése alapján többrendbeli sikkasztás és egyéb szabálytalanság miatt eljárás indult ifj. Fusz Sándor városi kezelő ellen, akit a polgármester állásától is azonnal felfüggesztett. A rendőrségi eljárás során ez ügyben több tanút hallgattak ki és miután a nyomozást lefolytatták, az iratokat áttették a kir. ügyészségre. — Ünnepi vonat indul a Szegedi Szabadtéri Játékokra ! A Szegedi szabadtéri előadások alkalmával a MÁV. filléres gyorsvonatot indít Kőszegről Pápa érintésével Szegedre. A menettérti jegy ára, az aznapra érvényes T— pengős állóhely-belépőjegyei együtt 7 80 P. Menetrend: Pápáról indul aug. 10-én 7i2 ó., Szegedre érkezik aug. 10-én 13*49 ó. Szegedről indul aug. 12-én 0*50 ó. Pápára érkezik aug. 12-én 718 ó. Az elszállásolásra vonatkozólag és egyéb felvilágosítás a MÁV. Hivatalos Menetjegyirodájában, Pápa, Fő-utca 25. (Leszámítolóbank) — ahol a menettérti jegyek beszerezhetők — kaphatók. — A vadkereskedés szabályozása. A vármegye alispánja a földmivelésügyi miniszter intézkedése alapján elrendelte, hogy Veszprémvármegye törvényhatósága területén a vadak eladása, szállítása vagy vásárlása a vad jogos szerzését bizonyító igazolványok előmutatása mellett történjék. Ily igazolványul szolgálnak az eladóra vagy szállítóra nézve azon vadászati területek tulajdonosának vagy bérlőjének vagy pedig ezek megbízottjainak az illetékes községi elöljáróság által láttamozandó bélyegmentes bizonyítványa, akitől a vad szereztetett. A bizonyítványon megjelölendő a vad faja, neme és mennyisége. — Ön sem birja ki a magasnyomás okozta károk költségeit, ha a nyomáspróbát elmulasztotta. Nyomáspróbát, bádogos- és szerelőmunkát végeztessen a fővárosi gyakorlattal rendelkező Bakonyival, Széchenyi-tér és Széchenyi-utca sarok. — Pázmány emlék-bélyegek. A budapesti Pázmány Péter egyetem alapításának 300-ik évfordulójával kapcsolatban a szeptemberben tartandó ünnepségek idején 6, 10, 16, 20, 32 és 40 filléres emlékbélyegeket ad ki a pósta. A 10 és 20 filléres bélyegek korlátolt számban egyenkint is vásárolhatók, a többiek csak teljes sorozatban. A bélyegeket a kincstári hivatalok fogják árusítani. Előjegyzéseket augusztus 17-ig a m. kir. posta bélyegértékesítő irodája (Bpest, 114.) fogad el. Érdeklődőknek ismertetést és a megrendeléshez utalványt fenti iroda díjmentesen küld. A bélyegek alkalmi bélyegzővel lebélyegezve is rendelhetők. — Szabadtéri Színpad. Walley szabadtéri szinpad vándorkörutján Pápára érkezett, hogy előadásait megkezdje a Széna-téren. Előzőleg Magyaróváron játszott a közönség nagy érdeklődése és megelégedése mellett. Műsorán elsőrendű artista-számok és kitűnő bohócok szerepelnek; különösen kiemelkedő „Lanos, az ügyetlen kerékpáros" ki közönséges kerékpárján bámulatos produkciókat végez és Kollár humoros ezermester. Bizonyára a pápai közönség tetszését is teljes mértékben megnyerik. — Találtatott rozs és egy leánykalap; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. — Értesítő-ismertetés. A Pápai Szentbenedekrendi kat. Szent Mór reálgimnázium értesítője. (Közzéteszi: Dr. Dobrovich Ágoston ig.) Az intézet múltjának rövid ismertetése után a klasszikus költészet atyjáról „A kétezer éves Horatius"-ról olvasunk mélyen szántó gondolatokban gazdag értekezést Bacza Kornél tollából. Emlékezetének Kurbély Vince „Ave nunquam moriture" című versével áldoz. Á tanári testület igazgatóval együtt 14 rendtagból, 2 világi tanárból és a hitoktatókból állott, akik mindnyájan kivették részüket az iskolán kivüli munkásságból, egyházi és szociális téren egyaránt. A tanév munkája teljesen zavartalan volt. Az intézet főgondját a vallásos és hazafias nevelés képezte, melynek ápolására minden alkalmat megragadott a tanári testület. Az iskola keretében 6 ifjúsági kör állott fenn, hol a tanulóknak bőséges alkalmuk nyílott tehetségük továbbfejlesztésére. Fegyelmi eset egyáltalán nem fordult elő. Az egészségi állapot kifogástalan volt. Beiratkozott nyilvános és magántanuló 389, osztályoztatott 381. Jeles 61, jó 130, elégséges 147, egy tárgyból 36, két tárgyból 2 elégtelen, az osztályt ismétli 5. Érdekes a megemlítésre, hogy az intézetnek 83 bejáró növendéke van. A jövő tanév szeptember 10-én kezdődik. — Megszökött a kölcsönkért kerékpárral. Csurgai László malombérlő, pápai lakos feljelentést tett a rendőrségen Répási Ignác volt napszámosa ellen, aki mult hó 23-án volt gazdájától a kerékpárt rövid időre kölcsönkérte és azzal ismeretlen helyre ment. A tettes kézrekerítésére a nyomozást megindították. — Eltűnt a ruhaszövetet tartalmazó csomag. Fodor Simon pápai ruhakereskedő feljelentése nyomán erélyes nyomozás indult a rendőrségen egy csomag eltűnése miatt, melynek tartalma 100 P értékű ruhaszövetet tett ki. A csomagot a Hungária-szálló portásánál helyezte el a kereskedő a végből, hogy az egy vidéken lakó vevőnek elszállíttassék. A ruhaanyagot tartalmazó csomagot ismeretlen tettes elvitte, akinek a kézrekerítésére az eljárás megindult. — Ellopták a pénzét. Vörös György pálházai lakostól mult hó 28-án ismeretlen tettes 47.80 P-t ellopott. Nyomozás folyamatban van. — Berzsán Mária mezőgazdasági munkás feljelentést tett Horváth Teréz munkástársnője ellen, aki mult hó 30-án tőle, közös lakóhelyükön, 14 pengőt ellopott és megszökött. Az eljárás Horváth Teréz ellen megindult. — Véletlen baleset. Boldizs Irma 3 éves pápai kis leány mult hó 27-én délelőtt 10 órakor a véletlen folytán lugkőoldatot ivott. Álla'pota súlyos, de nem életveszélyes. Az irgalmasoknál ápolják. Már milliók tudják, kik eddig nem tudták, hogy az Igmándi viz, legjobb keserüviz. — Uriasszonyból operettprimadonna. Az utóbbi időkben több pesti úrinő lett színésznő, most pedig újból a színpadra lépett egy ismert budapesti úriasszony. Erről és a szinházi világ minden érdekes eseményéről pompás riportokban számol be a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Nagyszerű képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, novellát, kitűnő filmrovatot és még számtalan érdekességet talál az olvasó a népszerű szinházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 f. — Az elmúlt hét legizgalmasabb eseménye a bécsi futballmeccs volt, amelyre Pestről is ezrek vándoroltak fel a magyar csapatot lelkesíteni. A Szinházi Élet kiküldött tudósítója: Szőke Szakáll remek képekkel illusztrált érdekes cikkben számol be a fontos meccsről a Szinházi Élet új számában. Fedák Sári folytatja levelezését; e héten annak a hollywoodi magyar nyomdásznak ír, aki családjába fogadta Zsazsát, amikor rosszul ment a sora Amerikában. Képes filmriportot a hortobágyi kozákokról, az orosz filmben statisztáló csikósokról. Az Abessziniából hazatért Békeffy-Qonda vocalegyesület beszámolójából kiderül, hogy az abesszin császár főlovászmestere és szakácsnője magyar. Hatvany Lili cikke, Farkas Imre Lelki Klinikája, Szitnyai Zoltán novellája, Hevesi Sándor rádiókritikája, 32 oldalas gyermeklap, slágerkotta a „Kismamá"-ból, 64 oldalas rádióujság egészítik ki az új Szinházi Életet. Darabmelléklet a Budai Színkör nagysikerű operettje: „Aki mer, az nyer". Egyes szám ára 60 fillér. Pápa város hivatalos közleményei Hirdetmény. Az országgyűlési képviselőválasztók 1936. évre érvénnyel bírandó névjegyzékei ellen beadott észrevételek elbírálása tárgyában hozott véghatározatok 1935. évi augusztus 1-től 15-ig naponként d. e. 8—12-ig közszemlére lesznek kitéve, mely idő alatt mindenki megtekintheti. Pápa, 1935. évi július hó 31-én. Hamuth s. k. polgármester.