Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-06-15 / 24. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A pápai huszárok emlékműve. Valahányszor a hazában hősi emlékművet állítanak fel s adnak át a közkegyelet-' nek, mindig fájó, de egyúttal felemelő érzés is tölti el lelkünket. Fájó, mert hisz az emlék halálra, a Mború végzetére emlékeztet bennünket, felemelő, mert minden újabb emlékmű újabb jele annak a megbecsülésnek, amellyel e haza azoknak adózik, akik hiven és becsületesen teljesítették kötelességeiket hazájuk iránt. Ha így érzünk és így kell éreznünk bármely más közeli és távoli hősi emlékmű leleplezése alkalmából, mennyivel fájóbb az érzés szivünkben, mikor azoknak emlékművére került a sor, akik innen a mi városunkból indultak el a harcok mezejére s akiket — haj! — soha többé nem láttunk viszont! Ó, mennyi szép remény semmisült meg azóta, amikor a huszárlaktanya közelében levő gyakorlótérről a pápai m. kir. 7. honvédhuszárezred Lubienski János gróf ezredesének vezetésével az északi harcmezőre megindult. Hány fiatal élet semmisült meg azokban a szilaj rohamokban, amelyekben a világháború vörös sipkásai a 48-as vörössipkások dicsőségétújították meg, hány anya, hány hitves, hány gyermek könnye hullott azóta s hull ma is érettük, akik a vészes rohamokban, gyilkos ágyú- és gépfegyvertüzben elpusztultak s akik ma távoli tömegsírokban porladnak. Ám ha fájóbb az érzés, mely a mi huszáraink emlékművének leleplezése alkalmából régi bánat kiújulásának kínjával szaggatja a szivet s ha tetézi e kínt annak látása, hogy hősi halálukból mindeddig nem sarjadhatott ki a magyar feltámadás igéretfája, felemelőbb, minden más emlékmű felállításakor érzettnél felemelőbb számunkra az a tudat, hogy azok, akik innen mitőlünk, a magyar szabadság és dicsőség ez ősi várából robogtak ki az ellenség elébe, azok mintái, példái, ragyogó eszményképei voltak és maradnak a magyar vitézségnek, a magyar kötelességteljesítésnek. Járuljunk hát levett kalappal, lehajtott fővel az Esterházy-út bejáratánál felállított hősi emlékmű elé, melynek leleplezési ünnepére a világháború egyik babérkoszorús vezére, József kir. herceg jő el közibénk, hogy a megmaradt nemzedék háláját és kegyeletét tolmácsolja az elesett nemzedéknek. És ha bármikor később látni fogjuk a rohamra induló pápai honvédhuszárok bronz alakját, mindenkor csapjon lelkünkbe büszke öntudat, hogy ők a mieink voltak, az ő dicsőségük a mi dicsőségünk s tekintsük az emlékművet hasonló kötelességteljesítésre, hasonló hazaszeretetre intő szimbólumnak. Ha így lesz, ha így marad az érzés szivünkben, akkor meg fogjuk érni azt az időt, amikor a pápai hetes honvédhuszárok áldott emlékezetéből kisarjad és hatalmasra nő meg feltámadásunk igéretfája s megvalósul mindaz, amiért ők odaadták drága ifjú életüket. > * A felavatási ünnepély programmja: 10 ó. 50 p.-kor József főherceg megérkezése és ünnepélyes fogadtatása a Főtéren. 11 ó.-kor: mise a plébániai főtemplomban. 12 ó.-kor: leleplezési ünnepség, a) Himnusz. Énekli az Iparos dalárda dr. Jámbor Mike bencéstanár vezetésével; b) vitéz Sibrik Sándor tábornok megnyitó beszéde; c) József kir. főherceg, tábornagy ünnepi beszéde; d) Hamuth János polgármester beszéde, melynek kapcsán átveszi a város nevében az emlékművet; e) Hatvani-Bajza: Apotheozis. Énekli a Kárpát Dalkör 'Hatvani Lajos zenetanár vezetésével, f) az emlékmű megkoszorúzása; g) Magyar Hiszekegy. Énekli az Iparos dalárda. Ünnepség után díszmenetelvonulások a hősi emlékmű előtt. 13 ó. 15 p.-kor ebéd a Griff-szálló nagytermében. Városunk hivatalos címere — hamis. A Pápai Hirlap 1934 február 17-i számában megjelent heraldikai tanulmányomban hívtam föl a városháza tympanonjának címerét megújítani szándékozó város figyelmét arra, hogy az ott elhelyezett címer meghamisítása Pápa hivatalos címerének, melyet a m. kir. belügyminiszter 111.675/1903. sz. rendeletével hagyott jóvá. A címernek e rendeletben szereplő leírása ugyanis a következő. Kék mezőben, zöld talajon egy ferdén felállított ezüst pajzs előtt, mely keresztbe tett zöld pálmaágat visel, Szent István első vértanú diakónus ruhában, t. i. fehér karingben s arra húzott arany hímzésű és bojtú vörös dalmatikában, a dicsőség fénykörével övezett fedetlen fejjel, jobbra fordulva, kezét imára kulcsolva térdepel, mig feje fölött a megköveztetést jelző három kő, a pajzs jobb sarkában ezüst félhold, bal sarkában pedig hat ágú csillag látható. A tympanon festményén viszont a hivatalos címerpajzson még látható volt zárt hercegi korona, a pajzs körül babérkoszorú, a pajzstól jobbra-balra pedig két pajzstartó szeráf. Kifejtettem idézett cikkemben, hogy a heraldika szabályai ilyen hozzátoldást nem engednek meg, mert ez történeti csalás. Az illető festmény azóta eltűnt a tympanonból. A címer-probléma azonban tovább foglalkoztatott s alaposabb kutatásokra ösztönzött. Altenberger-Tagányi: Magyarország címertára című művében kerestem Pápa~ címerét. Sikerült is megtalálni, de egészen különös és meglepő formában. E formában koronás királyi alak tartja a pajzsot, amelyen egymást keresztező két liliomos pálca, ú. n. Glevenstab. található. A Glevenstab a jogar egy neme, tehát hatalmi jelvény, amit királyaink kedvelt városaiknak szívesen ajándékoztak. Hogy került a város címere ilyen formában a címtárba? Találtam a városházán egy régi, a mult századból származó pecsétnyomót, amelyen viszont a város címere a következő: strucctollas női alak tartja a pajzsot, rajta a mostani hivatalos címerben található pálmaágakkal, s a pajzs fölött a város első privilégiumának évszáma, 1439 látható. A városházának többi címerfestményei megegyeznek a mostani hivatalos címerrel, csak a dalmatika szabása különböző. Ezek közül a nemhivatalos címerfestményen szerepelt dalmatika szabását tartottam helyesnek idézett cikkemben, nem pedig a hivatalosét, amihez megboldogult Sarudy György is hozzászólt. Hogy a címer körüli zavar teljes legyen, rátaláltam a Turul című genealógiai és heraldikai folyóiratban Csorna József neves heraldikus címertani tanulmányára^ melyben Pápa város címerével foglalkozik. Pápa városa ugyanis 1895-ben a Heraldikai Társaságnak megküldötte a város pecsétjét, azt a példányt, amelyen a vértanú alakja helyett a strucctollas nő tartja a keresztbetett pálmaágat viselő pajzsot, s amely fölött az 1439-es évszám áll. A város a Társaság véleményét kérte, s az igazgató választmány Csorna Józsefet; bizta meg. Csorna József a város címerét félremagyarázta. Ez azonban az ő tudományosságára egyáltalán nem vet rossz fényt, mert megérthető, hogy a helytelenül, hamisan elkészített címerpecsét félrevezeti a tudós szakértőt. Csorna a strucctollas női alakot nem tekinti a címer szerves alkatrészének, mert az a heraldikus szemében csak címerpajzstartó címerdísz lehet. S ha így a város címerének a pálmaágas belső pajzsot tekinti, a pajzs fölé hibásan odabiggyesztett 1439-es évszámot logikusan a címerajándékozás évének kell vennie. S helyesen, valószínűtlennek tartja, hogy Albert király ilyen címert adományozott, mert a XV. század a heraldika fénykora, s ilyen címert még a heraldika hanyatlásának korában sem, még kevésbbé a fénykorában ajándékoztak az uralkodók. Pálmaág a copfheraldika korában is legfeljebb mint címerdísz szerepelt. Csoma tehát Pápa címerének inkább a címertárban szereplő formát tartja, s pajzstartónak is inkább a koronás királyi alakot, mint a strucctollas nőt. Végeredményben- pedig azt szögezi le, hogy ezt a kérdést csak akkor lehet eldönteni, ha a városra vonatkozó régebbi sphragistikai emlékeket kutatjuk ki, mert vitadöntők csak a legrégebbi pecsétcímerek lehetnek. Címerkérdésünk gordioni csomóját tehát nem lehetett Nagy Sándor módjára megoldani, hanem tovább kellett a kutatást folytatni a Csoma által megjelölt, de általában már eddig is követett úton. Tovább búvárkodtam a régi címer-féleségek, pecsétformák után. Sok öreg oklevelet, följegyzést böngésztem át, mig végül kutatásom eredménnyel járt. A városháza »titkos ládájá«-ban egy 1673ból keltezett oklevelet, amelyiken nagy örömömre egy papírra nyomott körpecsétet találtam. Minthogy tehát az oklevél 1673-ban kelt, a pecsét viszont egy régebbi pecsét lenyomata, mely talán a század elejéről származhatik. A pecsét körirata a következő: »s. (igillum) civitatis Papensis«. A pecsét címerén Szent István vértanú alakja látható a mai hivatalos címer leírásának megfelelően, ugyanúgy a három kő, a hold és a csillag is. A vértanú térdelő alakja előtt ferdién álló pajzson azonban nem keresztbetett pálmaágak, hanem két, egymást keresztező liliomos pálca, jogar, azaz Glevenstab van, stilizált, három ágú liliomfejjel. Minthogy ez a pecsét a város legrégebbi, eddig ismert címerét mutatja, csakis ez az a formája Pápa város címerének, amely cítnertanilag helyesnek, történeti szempontból hűnek nevezhető. Abból a korból származik, amikor a címer helyességére maga az államhatalom a legnagyobb szigorral ügyelt, ezt a címert tehát a história hitelesíti. Ezek megállapítása után a címer-variánsok között azt hiszem elég könnyen tiszta helyzet teremthető. A város legrégebbi címere Szent István vértanú alakja lehetett, aki a városnak és följegyzések szerint 1469 óta a plébániai templomnak is védőszentje, s hozzátartozhatott a címerhez a megkövezést jelző három kő, a félhold és csillag is. A címerbővítés pedig később történhetett, amikor egyik privilégiumot adományozó királyunk — talán mindjárt Albert — kegyei jeléül a hatalmi jelvényt képező, s egymást keresztező két liliomos jogart viselő kis pajzsot ajándékozhatta a város címerébe. A mult században aztán, amikor a varos pecsétnyomója — valószínűleg egyetlen példány — nagyon elkopott, helyette újat csináltak. Ennek az újnak az elkészítése pedig kellő gondosság, heraldikai hűség nélkül — a heraldika hanyatlásának korában vagyunk — történt, s nem a régi pecsétnyomásokat vették elő, hanem az elkopott pecsétnyomóról