Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-01-19 / 3. szám

— Névváltoztatás. Mayer Iván főhad­nagy családi nevét a belügyminiszter engedélyé­vel „Mozsári"-ra változtatta. — Autó-baleset. Kedden késő este köny­nyen végzetessé válható autó-baleset történt városunkban. Benke Károly bérautós utasaival Vaszarról fél 11 óra tájban érkezett haza Pá­pára, s a »Tirol«-lal szemközt levő kanyarodó­nál autója beleszaladt az út szélén álló vil­lany vezetéktartó vasoszlopba, melynek egyik szárát kiszakította, maga az autó pedig hasz­nálhatatlanná összetörött. Első tengelye, mintha valami gyenge farúd lett volna, pat­tant ketté. Szerencsére, az utasok közül sú­lyosabban — arcán és kezén — csak a soffőr mellett ülő ifj. Jílek Ferenc kir. bírósági végrehajtó sérült meg, kinek orvosi segítséget kellett igénybe vennie. A balesetet az okozta, hogy a kormányrögzítő felmondta a szolgá­latot. Viszont hozzájárulhatott a balesethez a síkos út és a hirtelen kanyarodás is, amely a nagyforgalmú úton még sok bajnak lehet okozója. A bajon radikálisan csak úgy le­hetne segíteni, ha az uradalom a kastély­kertből a városnak akkora területet átengedne, amekkora az éles kanyar letompításához szük­séges volna. — A zsidó államról. Silberbursch volt csernowitzi egyetemi tanár csütörtökön este a Lloyd dísztermében nagy közönség előtt elő­adást tartott a fejlődő zsidó államról. Előadá­sában foglalkozott a zsidóság általános helyze­tével és rámutatott arra, hogy a cionista mozga­lom a tegnap szentimentializmusából a ma realitásába lépve nem egyéb, mind az esemé­nyeknek szükségszerű következménye. Az osz­tatlan sikerű előadásért Kaufmann Jenő fejezte ki a közönség köszönetét. (—) — Gazdanap Ugodon. A pápai m. kir. mezőgazdasági szakiskola ifjúsági gazdaköre Ugod községben folyó évi január 27-én d. u. 2 órakor gazdanapot fog tartani a következő műsorral: 1. Hiszekegy. 2. Drexler József ifj. elnök megnyitója. 3. Szabó János igazgató is­mertető beszéde. 4. Vetőmag természetéről és kiállításáról előadást tart Kőszeghy Aladár II. é. tanuló. 5. Énekszám. 6. Élet vagy ha­lál. Irta Petőfi Sándor. Szavalja Szalai Péter II. é. tanuló. 7. Hússertés tenyésztés jelen­tőségéről előadást tart Kondor Imre II. é. tanuló. 8. Énekszám. 9. Mire legyünk figye­lemmel a gyümölcsfák ápolásánál? Szabad­előadás. Elmondja Rakk István II. é. tanuló. 10. Igazságot Magyarországnak. Irta Tömössy Miklós. Szavalja Kirchoff Károly II. é. tanuló. 11. Párbeszéd a tengeri termelésről. Elmond­ják Kőszegváry József és Somogyi Ferenc II. é. tanulók. 12. Az ifjúsági elnök a gyűlést bezárja. 13. Himnusz. — Noszty-fiu esete Tóth Marival. A Pápa városi Közművelődési Egyesület műkedvelő­szakosztálya január 21-én, hétfőn este 8 órai kezdettel a Jókai-mozgóban jótékonycélu szini­előadást rendez, mely alkalommal előadásra kerül A Noszty-fiu esete Tóth Marival cimü 4 felvonásos vígjáték. Szereplők: Rácz Zoltán, dr. Csermák Ferenc, Papp Sándor, Thurn Mariska, Angyal Zoltán, Szabó Rózsi, Szabó Terus, Moldvay Sándor, Kiss Ernő, Marék László, Szabó Márton, Pósa Manci, Csősz Elly, Neszmélyi Zoltán, Boros Rózsi, Grünhut Matild, Baranyai Erzsi, Pákozdy Károly, Gereben Zol­tán, A III. felvonás színhelye a pápai Öreghegy. — Helyárak: Erkély páholyülés 1-40 P, földszint l—IV. sor P20 P, földszint V—VIII. sor 1 P, földszint IX—XII. sor, föld­szinti páholyülés és emeleti kaszinó páholyülés 80 fillér, földszint XIII-XVI. sor és földszinti kaszinó páholyülés 60 fillér. A tiszta jövedel­met részben a Jugoszláviából kiüldözött magyar véreink segélyezésére, részben pedig egyesüle­tük könyvtáralapjára fordítják. — Az új díszle­teket Závory Zoltán festőművész-rajztanár ké­szítette. — Leventék figyelmébe! Mint ismeretes, az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság minden kedden és pénteken este fél 8 órai kezdettel előadásokat tart a Levente-Otthonban. Minden alkalommal élvezetes zeneszámok és szavalatok is kerülnek sorra. Az értékes előadások meg- Í érdemlik, hogy a leventék, valamint hozzátarto­zóik minél nagyobb számban látogassák. Aki ; nemzetünk történetét szereti, az egy előadást sem fog elmulasztani. i — Kéményseprő-bál. A ker. szoc. kéményseprő-munkások orsz. szakegyesületének pápai csoportja február 2-án Németh György (volt Sipitzky-féle) vendéglőjének termeiben kéményseprő-bált rendez. Belépő-díj személyen­ként 50 fillér. Kezdete esti 8 órakor. — A korcsmáros ipar üzletköre. A kereskedelemügyi miniszter újabb magyarázó rendeletet adott ki a korcsmáros ipar üzletköré­ből, E szerint a kis- és nagyközségek, továbbá a 20 ezernél kevesebb lakost számláló városok területén levő korcsmákban hideg ételeken kí­vül villásreggelire egyféle meleg húsétel tojás és készült rántotta, továbbá mindennemű kol­bászáru, míg ebédre és vacsorára pedig egyféle főzelék, egyféle feltéttel, egyféle sült, vagy főtt hús és egyféle tészta szolgáltatható ki, tekintet nélkül arra, hogy az illető községben vagy vá­rosban vendéglői iparengedéllyel bíró iparos van-e. A 20 ezernél nagyobb lakosú város te­rületén levő korcsmákban, ha a városban ipar­engedéllyel biró iparos nincsen, hideg ételeken kívül az előbb felsorolt meleg ételek is kiszol­gáltathatók. Ha ellenben a korcsma 20.000, vagy ennél több lakost számláló olyan város területén van, amelyben egy, vagy több ven­déglői iparengedéllyel biró iparos dolgozik — mint pl. Pápán is — akkor a korcsmákban csak hideg ételek szolgáltathatók ki. A rende­let nem teljesíti a városokban levő korcsmák­nak azt a kérelmét, hogy szakvizsga útján meg­szerezhessék a vendéglői ipar gyakorlására az engedélyt. Bálokra Estéiyekre rendelésre készítek arany és ezüst öveket, bőr-disz­gombokat és estélyi táská­kat, hozott anyagból is GYÖKI BORONDOS Pápa, Kossuth Lajos utca 22. sz. — Magyar gazdaifjak külföldön. A Faluszövetség ez évben is megrendezi a német és olasz gazdaifjúsági csereakciót. A magyar gazdaifjak a tavasztól őszig maradnak külföl­dön, ahol mint családtagok részt vesznek az összes előforduló gazdasági munkában és ezen idő alatt díjtalan ellátásban részesülnek. A csere­akcióra csak olyan 17 évesnél idősebb ifjak vétetnek fel, akiknek szülei önálló gazdasággal birnak és egy magyar, vagy külföldi csereifjú családtagként való befogadását vállalják. — A részvételi díj 190 pengő, mely összeg két rész­letben fizetendő és ebben bennfoglaltatik az oda- és visszautazás, valamint az őszi hazatérés alkalmával rendezendő tanulmányi kirándulás költsége teljes ellátással együtt. Jelentkezési ha­táridő február 25. Bővebb felvilágosítás az ér­deklődőknek a Falu Országos Földmíves Szövet­ség (Budapest, V., Báthory-utca 24.) nyújt. — Felsődimántúli gazdabál lesz feb­ruár 3-án, vasárnap Győrött a Royal-szálló összes helyiségeiben. A Felsődunántúli Gazda­tiszti Kör által évek óta hagyományos sikerrel rendezett jótékonycélu táncestélyének legfőbb diszvédnöki tisztségét dr. herceg Esterházy Pál, hazánk legnagyobb földbirtokosa vállalta. — Baromfitenyésztők figyelmébe! A Felsődunántúii Mezőgazdasági Kamara ez év január hónapjában baromfi-exportvásárt kiván rendezni. Tájékozásul tudni akarják, hogy hány darab exportminőségü hizott baromfi (csirke, tyúk, kacsa, liba, pulyka, gyöngytyúk) kerülne Pápán kínálatra. Akik a vásárba be akarnak kapcsolódni, a felkínált baromfi darabszámát január 21-ig jelentsék be a városházán a 2, sz. szobában. — Szerensétlenség munka közben. E hó 15-én délután a Keményfaipari Rt. huszárok­elői telepén súlyos szerencsétlenség történt. Speray János 28 éves bakonyszücsi napszámos lórén fatönköket szállított. Útközben a fagyos tönkök megcsúszva leestek a lóréról s maguk alá temették Speray Jánost, aki súlyos zuzó­dásokat és jobb lábán combban törést szen­vedett. A szerencsétlen embert beszállították Pápára, az irgalmasok kórházába. Szenzáció! Szenzáció! SEZLON P nm a kidolgozásban, sűrűn rugózva, q Q p 8 évi jótállással Oi? r REKAMIER Ízléses modern kivitelben ágy- pR p nemu-tartoval, 12 evi jotallassal &0 r FOTEL-ÁGY n aPP a! ^teU éiid áqu, ló- 7K p szőrrel, 10 évi jotallással . / J r PAPLANOK készítését és minden e szakmába vágó javításokat a legjobb anyagból ízléses, modern kivitelben jutányos árban vállalom. Heimlicl* Sándor kárpitos és paplankészitő Pápa, Szentlászló-utca 5. szám. Dunántúl legnagyobb és legolcsóbb beszerzési forrása! Viszonteladóknak árengedmény! — Táncos tea-est a bölcsödé javára. A Stefánia Szövetség saját bölcsődéje javára, 1935 január 20-án este 7 órai kezdettel a Levente-Otthonban zenével, büffével, tombolá­val egybekötött táncos tea-estélyt rendez. Belépő­jegy 50 f. Tombolajegy 20 f. — A ref. K1E műkedvelői előadása. A ref. KIE ifjúsága szorgalmasan készül Mik­száth—Harsányi irodalmi értékű színmüvének, a „Vén gazemberének előadására. Terv szerint az előadást február közepén fogják megtartani. — Az egyensúlyozás csodája. Ez a címe annak a rendkívül érdekes cikknek, amely a Délibáb új számában jelent meg. A népszerű színházi képeslap remek illusztrált rádióműso­rokat, slágerszövegeket, színházi riportokat, be­számolókat, pletykákat, pompás filmrovatot, egy­felvonásos színdarabot, folytatásos regényt és közel száz nagyszerű képet közöl. A száz olda­las Délibáb egy száma 20 fillér. A leggazdaságosabb fűtőanyag a pécsi brikett és diószén. Megrendelhető Korítschoner Lajos szállítónál — Pápa. Tele­fon: 109. — Élővad-befogatási engedély. A föld­mívelésügyi miniszter Kalniczky Gusztáv mező­laki bérlőnek engedélyt adott arra, hogy a mező­laki és csöglei bérelt vadászterületén folyó évi január 31-ig 500 drb. nyulat és 3000 drb. foglyot, özv. Hollán Sándorné pedig a mihály­házai vadászterületén ugyancsak január 31-ig 300 drb. nyulat és 800 drb. foglyot befogat­hasson és a vevőknek elszállíthasson. x Olcsóbb lett a fény! Ölyan újság ez, melyre úgy a kereskedő, mint a gyáros, de fő­képen a háziasszony régóta hiába vártak. Ho­gyan lett olcsóbb a fény? Az eddigieknél jobb égők, az uj Tungsram duplaspirállámpák által. Bár a Tungsram lámpák már ezelőtt is a leg­kiválóbbak közé tartoztak, az új duplaspirál­lámpák ezekhez képest is 20 %-ig terjedő fénytöbbletet adnak. Ez a nagy előny a kétszer tekercselt izzőtest révén jött létre. Bizonyára ön is gondolt arra, hogy régi, elgyengült égőit most már ki fogja cserélni. Tegyen egy kísér­letet lakásában, irodájában vagy műhelyében az uj Tungsram duplaspirállámpával. Érdemes. Csavarjon a 60 wattos lámpa helyébe egy 65 Dekalumenest. A fénykülönbség oly nagy, mintha egy erősebb lámpát vásárolt volna. Pedig az új Tungsram duplaspirállámpa áram­fogyasztása a jobb fény ellenére is egészen 52 wattig csökkenhet a régi lámpa 60 watt fogyasz­tásával szemben. Tehát az új lámpa nemcsak szebb fényt ad, hanem áramszámláját is csök­kenti. E nagy előnyök mellett az uj dupla­spirállámpa egy fillérrel sem kerül többe, mint az eddigi égők. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik szeretett gyerme­künk, illetőleg testvérünk: ÁBRAHÁM JÓZSEF elhunyta alkalmából nagy fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni, a ravatalra koszo­rút vagy csokrot helyezni és a temetésen megjelenni szívesek voltak, — ez úton mondunk hálás köszönetet. De külön is köszönetet mondunk a pápai ref. énekkar tagjainak a temetésen való, sok vigasztaló énekükért. Pápa, 1935 január 18. A gyászoló Ábrahám-család.

Next

/
Thumbnails
Contents