Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-04-27 / 17. szám

F iíBP° SZAVATOLT SZÍNTARTÓ — Gyász. Mély megilletődést keltett vá­rosszerte az a súlyos csapás, mely Tóth La­jost, a helybeli kollégium köztisztelt kitűnő énektanárát és családját érte Erzsike leányuk­nak 23 éves korában történt szomorú elhuny­tával. A viruló szép leánykát pár év előtt, ta­nítónői oklevele megszerzése után, gyilkos kór támadta meg, melyen sem a hosszú kli­nikai kezelés, sem az itthoni gyöngéd és gon­dos anyai ápolás nem tudott segíteni. Meg­adással, mosolygó arccal tűrt szenvedések után vette lelkét magához az Úr, kit annyira szeretett, kiben bízni egy pillanatra sem szűnt meg. A kollégium udvarán történt gyászszer­tartás alkalmából a kántus gyászéneke után Ólé Sándor lelkész mélységes meghatottságot keltő beszédben búcsúztatta el a korán el­hunyt kedves teremtést, kinek »hervadása liliomhullás volt, ártatlanság képe s bánaté«. Az alsóvárosi temetőben helyezték örök pi­henőre. Nyugodjék békével! Szeretteinek, kik­nek sorában dr. Tóth Endre theol. akadémiai igazgató testvérhugát siratja benne, adjon vi­gaszt az Ürnak kegyelme. — Segéd jegyző-választás. Folyó hó 20-án Lovászpatona községben dr. Jerfy József főszolgabíró elnöklete alatt tartott segédjegyző­választás alkalmával Bogyay Viktor pápateszéri segédjegyzőt, kinek állását megszüntették, vá­lasztották meg egyhangúlag. — Esküvő, öruber Malvin (Hencse) és Noll Ferenc (Pápa) 1935. évi április hó 23-án délben 12 órakor Budapesten, a ferencrendiek budai templomában tartották esküvőjüket. Farkas Anci (Wien-Pápa) és Vitéz Balázs (Budapest) folyó hó 14-én tartották esküvőjüket Wienben. — A selyemtenyésztés, mint kereseti lehetőség. A magyar kormány nagy gondot fordít a selyemtenyésztés felvirágoztatására. Egyrészt, mert a nép széles rétegének nyújt munkaalkalmat és könnyű munka árán szép jövedelemhez juttatja az embereket. Másrészt, mert ez a magyar selyemipar fellendítését eredményezi, mert a selyemipari munkásságot kenyérhez juttatja, s ugyanakkor nemzeti célt is szolgál. Ezúton hívjuk fel tehát azok fi­gyelmét, akik könnyű munkával, rövid idő alatt 30—80 pengő keresethez akarnak jutni, jelentkezzenek a pápai m. kir. selyemtenyész­tési felügyelőségen (dr. Schrenckh Pál m. kir. selyemtenyésztési felügyelő, Széchenyi-tér 3. szám), ahol a közeli napokban ellátják őket > ingyenesen selyemhernyóval. A jó selyemte­nyésztők a díjazáson kivül jutalmat is kap­nak. Aki legalább 10 kg. gubót vált be, az egy nagyon szép női fejkendőt kap. Az pedig, aki 20 kg. I. osztályú selyemgubót vált be 5 részt vesz abban a jutalmazásban, melynek során 6300 drb., 100 pengőig terjedő jutal­mat osztanak ki. Remélhetőleg sok ember ra­gadja meg az alkalmat, hogy a selyemtenyész­tés könnyű munkájával szép mellékkeresethez jusson. — Vízvezeték és csatorna Balaton­almádiban. Balatonalmádiban a vízvezeték és csatornázás létesítéséhez mintegy 700 ezer P-re van szükség. Ezt az összeget az érdekelt szál­loda-, penzió-, villa- és ingatlantulajdonosok jelzálogosítása ellenében az OTI bocsájtaná kölcsön formájában rendelkezésre harmincéves, hat és félszázalékos amortizáció mellett. A község ingatlantulajdonosai ezt a terhet csak az esetben tudják vállalni, ha különböző adókönnyítéseket kapnak. A tárgyalások ilyen irányban folynak. A valódi „ Tl T irwiri^iíi»-féle hashajtó TEA WÁI DtlFlM é s TABLETTA TYril^I/iIJUini enyhe-gyors-biztos — Olcsóbb lett a cukor! A cukor­árakat kormányrendelet alapján az egész or­szág területére folyó évi május hó 1-től egy­ségesen állapították meg; így Pápán is a kocka-cukor kg-ja 1 '34 P, a kristály-cukor kg-ja 1*28 P lesz. Az árak szigorú betartásáról a kormány erélyes rendeletekkel intézkedik. — A diftéria védőoltások sorrendje. A városi egészségügyi hivatal felhívja a diftéria védőoltások céljából összeírt gyermekek szüleit, hogy gyermekeiket az alábbi napokon s az itt felsorolt városrészek szerint hozzákelaz Egészség­házba, mindenkor délután 2 órára. Április 30-án,' kedden: Belváros, Felsőváros, Erzsébetváros, Urdomb, Böröllő, Pápai major, Bánóczy-major, Dörzemény-puszta, Pálháza. Májas 1-én, szer­dán : Alsóváros, Tókertváros, Hegyközségek, Báróchegy, Sávoly-puszta, Mezőgazdasági szak­iskola. Az oltások kötelezőek, s ezúttal olyan anyaggal történnek, melyből egyszeri beoltás elegendő a védettség elérésére. Beoltandók a 2 és 3 életévben levő gyermekek, valamint azok a 3—6 éves gyermekek, kik még eddig diftéria védőoltásban nem részesültek. — Halálozás. Varga Józsefné szül. Takács Janka, ref. lelkész özvegye, e hó 22-én, életé­nek 77. évében hosszas szenvedés után Pápán elhunyt. Szerdán délután végbement temetésén — a kitört vihar ellenére — nagyszámú gyá­szoló közönség jött össze, hogy lerójja a kegye­let adóját a jóságos matróna iránt. Varga Mária férj. B. Szabó Jánosné — tabajdi lelkész neje — és Varga Erzsébet lábatlani tanítónő édes anyjukat gyászolják benne. — Beutalások a hévízi iparos gyógy­telepre. A hévizszentandrási iparos gyógytelep csoportbeosztása tárgyában az IPOK elnöksége az alábbi csoportbeosztást állapította meg: I. csoport: május 6-tól 24-ig; II. csoport: május 27-től június 14-ig; III. csoport: június 17-től július 5-ig; IV. csoport: július 8-tól 26-ig; V. csoport: július 29-től augusztus 16-ig; VI. cso­port: augusztus 19-től szeptember 6-ig; VII. csoport: szeptember 9-től 27-ig; VIII. csoport: szeptember 30-tól október 18-ig. Az egyes tur­nusok mindig hétfői nappal kezdődnek és a harmadik hét pénteki napjával végződnek. Az első csoportba az idén is csupán teljesen szegény­sorsú és előrehaladott betegségben szenvedő iparosok, illetőleg családtagjaik utalhatók be, akiknek ellátási költségeit az IPOK viseli. Ezek a beutaltak a vasúti költségen kívül egyéb ki­adást nem viselnek. Az ingyenes csoportba azonban csupán olyan egyéneket utal be az IPOK, akiket az ipartestület hivatalosan ajánl és igazolja, hogy a javaslatba hozott egyén teljesen szegény és minden tekintetben érde­mes a beutalásra. A további csoportokban a beutalással járó költségek a következők: egész napi étkezés (háromszor) 1'65 pengő, kurtaksa napi 30—40 fillér, szálláspénz napi 50 fillér, egyszeri kötelező orvosi vizsgálat l-50 P. Fenti költségekben a hévizi tartózkodással kapcsolat­ban felmerülő általános kiadások mind benn­foglaltatnak. Az IPOK nyomatékosan hang­súlyozza, hogy a gyógytelep felügyelője által kiszolgáltatott ételeket minden beutalt tartozik igénybe venni, illetőleg annak költségeit meg­fizetni, s az idei szezonban kintétkezést, illető­leg az étkezési költségek fizetése alól felmentést egy beutalt részére sem engedélyez. A beutalással kapcsolatosan az egyes csoportokra záros je­lentkezési határidő állapíttatott meg a követ­kezőkben: I. csoportba: április 23-ig, II. cso­portba: május 13-ig, III. csoportba: június 3-ig, IV. csoportba: június 24-ig, V. csoportba: jú­lius 15-ig, VI. csoportba: augusztus 5-ig, VII. csoportba: augusztus 26-ig, VIII. csoportba: szeptember 16-ig. — Egyébként mindennemű felvilágosítás az ipartestület jegyzői irodájában kapható. Vs kg Meinl VII. kávé... í— 272 dkg Meinl III. tea —.37 V4 kg Maltin-kakaó —.65 1 tábla Meinl-csokoládé —.40 lU kg Konzum-keksz— —.45 10 dkg levestészta— —.14 1 kg Japán-rizs — —.70 Vi kg Epoca —.50 l.-T. fióküzletében: Pápa,^Horthy Miklós Fő-utca 19. — Az érdem jutalma. A kereskedelemügyi miniszter Szedlacsek Lajos könyvkötészeti munka­vezetőt, aki immár 35 év óta szolgálja kitartó hűséggel a helybeli Kis Tivadar céget, elismerő oklevéllel és 100 pengő jutalommal tüntette ki. A jutalmat úgy néki, mint kitüntetett társainak, a győri keresk. és iparkamara mult heti köz­gyűlésén nyújtották át. — Színészet. Mint mult számunkban je­leztük, Darvas Ernő pestszenterzsébeti szín­társulata e hó 27-én, ma, szombaton este meg­kezdi előadásait városunkban a mozi-szinház­ban. A társulat tagjai közül H. Szűcs Vilma komika és Roboz Imre jellemszinész előzőleg már kedvencei voltak közönségünknek. A töb­biek is bizonyára azzá lenni igyekeznek. Sólyom Győző énekes bonviván Szegedről jött hozzánk ; érdeklődéssel tekintünk úgy az ő, mint Török Sári és Nagy Irén primadonnák, Antal Dusi drámai hősnő és Körösi Böske szubrettprima­donna szereplése elé. Sas Imre tenor bonviván, Szalai Gyula táncos komikus, Simfalvy Sándor buffó táncos komikus, Burányi László és Hor­váth János táncos naturburs, illetve szerelmes színész erősségei még a társulatnak. A zene­kart Pesti László vezényli. — Első heti műsor: Szombaton és vasárnap „Én és a kisöcsém", vasárnap d. u. „Vadvirág", hétfőn „Több, mint szerelem", kedden és szerdán „Tabáni orgo­nák", csütörtökön „Az abbé", pénteken „Egy görbe éjszaka". — A színtársulat vezetősége ez úton is felkéri a közönséget, hogy az elő­adásokon pontosan jelenjék meg, mert minden este pontosan 1/±9 órakor megkezdik az elő­adást. — Műsoros est — táncmulatsággal. A Batthyány- utcai Munkás-Otthon Gazdasági Bizottsága húsvét vasárnapján az Otthon nagy­termében sikerült estét rendezett, amelynek mű­során énekszámok és egyfelvonásos bohózatok szerepeltek. A termet zsúfolásig megtöltő kö­zönség igen jól szórakozott. — Előadás után tánc volt hajnalig. Minden, ami rövidáru üzletében kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents