Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-04-27 / 17. szám

MINDEN MEGJELENIK OMBAT ON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A népies szociális és gazdaságpolitikai programm egyik lényeges pontja a munka­alkalmak szaporítása, tehát a munkanélküli tömegek számának apasztása. Velejárója a munkaalkalmak szaporításának, a tömegek felvevő és fogyasztóképességének természet­szerű növekedése. így tehát a munkaalkalmak nyújtása az a gazdaságpolitikai kezdeménye­zés, amely megindítja az egész gazdasági élet gépezetének lendítő kerekét. Helyes érzékkel és a gazdasági élet szabályszerűségével szá­molva nyúlt a kormány ehhez a kérdéshez, amikor két fontos rendeletet adott ki, amelyek az építkezések és tatarozások előmozdítása érdekében lényegesen kiterjesztik azokat az adókedvezményeket, amelyek eddig ezekkel a munkálatokkal kapcsolatosak voltak. Köz­ismert valóság ugyanis is, hogy az építőipar az, amely legtöbb munkáskezet, legtöbb kis­iparost és napszámost foglalkoztat. Ha len­dületet nyer az építkezés, akkor úgyszólván az összes ipari szakmában több a munka, több ember keres, több ember fogyasztóké­pessége növekedik. Valóságos összefüggő gaz­dasági láncolat első szeme az építkezési ipar. Ezért várják aggodalmas reménykedéssel az építkezés megindulását azok a kisiparosok is, akik látszólag az építkezésnél nincsenek érde­kelve. Pedig érdekelve vannak. Mert, ha a kőmíves, asztalos, lakatos, ács, cserepes, má­zoló, festő, üveges stb. munkaalkalomhoz jut­nak, akkor több ruhaneműre lesz szükségük, mert hiszen ruházatuk a munkában kopik és több élelmiszerre, mert hiszen a dolgozó em­ber többet is fogyaszt, mint a munkanélküli és többre, jobbra is telik neki, mint a munka­nélkülinek. A kormány tehát a gazdasági élet áramvezetékének azt a hálózatát telíti az épít­kezés támogatásával jótékony feszültséggel, amely az iparnak minden szakmáján végig­vonul és az egész hazai kisipart mintegy lát­hatatlan érdekközösségben fűzi össze. De nem marad ki ebből az érdekközösségből a mező­gazdasági termelő sem, mert hiszen több liszt, több hús, több főzeléknemű, tej és tejtermék, sőt bor is fog fogyni ott, ahol építkezés fo­lyik. Több mezőgazdasági termény talál tehát belföldön fogyasztási piacot. Szociális szem­pontokból különösen kiemelendő a kormány építkezést támogató rendeletének az az intéz­kedése, amely 15 évre teljes és azontúl 10 évre terjedő ötvenszázalékos rendkívüli ideig­lenes házadómentességet biztosít az egylaká­sos családi házak számára. Hogy szociális és etikai, főleg azonban a kormány programm­jában előkelő rangsort elfoglaló családvéde­lem szempontjából mit jelent az egy család számára lakásul szolgáló kis házak építésének előmozdítása, az bővebb magyarázatra alig szorul. »Az én házam, az én váram!« Ezt mondja a közmondás és igaza van. Valóságos vár az a családi ház, amely csak a családé, mint az állami lét alapját alkotó társadalmi egységé. Régóta hangoztatjuk, hogy jelenté­keny az az áldozat, amit a kormány az épít­kezés megindítása érdekében adókedvezmé­nyek alakjában hoz. Az adóbevétel azonban, amely az adókedvezmények nyújtása követ­keztében elmarad, nem elveszett pénz, hanem nagyon is hasznosan befektetett erkölcsi és anyagi tőke. Erkölcsi tőke, mert szociális jólétet szolgál, megelégedett polgárokat te­remt, anyagi tőke azért, mert a munkaalkal­mak nyújtása sokezer ember teherbiróképes­ségét emeli, sokezer adófizető polgár köz­teherviselőkészségét fokozza. Nagyon kívána­tos volna, hogy az adókedvezmények nyomán ne csak a nagy városokban, de a vidéken, a kisebb városokban, sőt a falvakban is meg­induljanak az építkezések. A pápai aszfalt kozmetikája * A mult század elején Pest város köz­gyűlésén azt az indítványt tette az egyik város­atya, hogy fásítsák be a főváros tereit. A város­atya indítványát megrökönyödéssel utasították vissza, azzal indokolva, hogy a fák nem egy város terére, hanem az erdőbe valók. Azóta az izlés óriási fejlődésen ment keresztül. A város szépítése ma minden város legfőbb gondját képezi. A célszerűség figyelembevételével a mű­vészi szépérzék és jóizlés nagy igényességével, semmi anyagi áldozattól vissza není riadva igyekszik a város képét minél szebbé varázsolni. Mindent a legnagyobb programmszerűséggel, körültekintéssel, alapossággal. Egyik alapelve ennek a városszépítésnek az, ami a mult század elején még megütközést váltott ki, hogy a város sivár kősivatagját virágok, fák, kertek békés zöldjével, víz, kutak, tavacskák üdeségével élénkítik, teszik szebbé. Városaink ebben az ízlésben szinte máról-hol­napra cserélődtek ki, frissé, fiatallá váltak. Pápa sem akart hátul maradni. Megjelent a kozmetika a pápai aszfalton is. Megkezdődött a város utcáinak, tereinek füvesítése, virágosítása, kertesítése. — Időben tehát semmi esetre sem maradtunk le. A szé­pítő munka megvalósítása mellett azonban nem mehetünk ei szó nélkül, mert ezen a téren ag­gasztó jelenségeket tapasztalhatunk. Ilyen jelenség a művészi izlés magasabb igényének hiánya. Egy-egy utca, vagy tér-részlet megoldása olyan gyöngén sikerült, hogy az legföljebb egy község terére, de semmi esetre sem Pápára való, amelyik mégis művészibb, városibb stílust kiván meg. Gyakori jelenség a célszerűség és gyakorlati követelmények mel­lőzése, a cél szemelől tévesztése. A mindenáron kertesíteni akarás által, a célt szemelől tévesztve gyakran olyan helyeken végeztek ilyen mun­kálatokat, ahol arra egyáltalán szükség nincs, ahol jóizlés-ellenes, ahol szinte humorosan hat vagy épen közlekedési szempontból veszélyes, gyakorlati szempontból káros. A további hiba az, hogy, ha egy ötlet megszületik, a következő pillanatban már meg is valósítják, így aztán csak a kivitelezésnél derül ki, hogy helytelen dolgot csináltak. Hiányzani látszik tehát a kellő tervszerűség, az átgondoltság. Jellemző lépés volt a közelmúltban, ami­kor a Fő-utcában megjelentek a fák. A fásítást végző munkások centiméterrel a kezükben mér­ték ki, hogy melyik fának hova kell kerülnie. Centiméterrel ültetni lehet a pesti Andrássy­úton, ahol az úttest olyan széles, s a házsorok olyan magasak, hogy a fasorok zöld szalagja sem forgalmi akadályt nem jelent, sem utca­képi zavart nem okoz. De ott, ahol közvetlenül a kis házak elé kerülnek a fák, mint a Fő­utcánkban is, ahol üzietkijáratokat, ablakok világosságát zavarja meg, ott nem méterrend­szeren, hanem házakhoz kell alkalmazkodnia, bizonyos szimetriális követelményekkel. Tessék megnézni a fák elhelyezését, például a város­háza előtt. Hogy az egész fásítás nem elég előrelátással történt, beigazolta a gyakorlat, mert egyes háztulajdonosok azonnal kiszedették a fákat, a Fő-utca járásbirósági szakaszán pedig, amint azt különben az első pillanatban meg lehetett jósolni, az összes elültetett fákat ki­kellett szedni, mert kiderült a szépítésnek forgalmi szempontból való helytelensége. * A lényegében helyes intencióju cikknek helyt adtunk ugyan, de kijelentjük, hogy mi az eddig végzett szépítési munkálatok zömét jónak tartjuk. A szépítési bizottságnak az ügyek intézésébe leendő bevonását ré­szünkről is helyesnek tartanok. Szerk. S így megy ez az egész vonalon! A városnak tehát be kell látnia, hogy a szépítést nem lehet teljesen egyénileg intéznie, mert itt több szempont mutat irányt. Elsősor­ban a célszerűség s a gyakorlat szempontja, másodsorban a művészi Ízlésnek az adott hely­hez való alkalmazása. Nem lehet például szűk utcákba nagy lombkoronájú fákat rakni. Mind­ezt egy ember nem csinálhatja, ide sok szem, sok izlés és sok hozzáértés szükséges. A városszépítés tehát máskép meg nem oldható, rnint úgy, hogy abba minél több em­bert vonjanak bele. A pápai képviselőtestület­ben is működik az építési és szépészeti bizottság, bár ennek véleményét szépítő szempontból nem szokták figyelembe venni. De különben sincs elég olyan tagja a bizottságnak, amelyik ezek­kel a kérdésekkel érdemlegesen foglalkozhatna. Még ha lenne is komoly szava a város szé­pítésében, akkor sem zárkózhatna el az elől, hogy a képviselőtestületen kizül álló szakértőket is meghallgassa, végre is a képviselőtestületben nincs benn minden művészi izlésű ember. Más városokban a működő szépészeti bizottság min­dig kikéri a szakértők véleményét. Minthogy a város erre eddig semmi haj­landóságot nem mutatott, a nyilvánosság előtt pendítem meg a hangot, melyet bizonyára sok ember tesz magáévá, hogy, mivel Pápán nemcsak a városháza lakik, de még néhányan, nem néz­hetjük szó nélkül azt, hogy az adófizetők ve­rejtékes pénzéből úgy szépítsék a várost, hogy az adófizetőnek vele kárt okozzanak, hogy a jóizlésű emberek szépérzékét bántsák. Mi­kor a városban számtalan arra hivatott ember, rajztanár, művész, esztéta van, akik a városszé­pítési problémák megoldására a leghivatottabbak. Ha a helyzet nem változik, alakuljon meg egy városszépítő társaság, akár önállóan, akár valamelyik egyesületen belül, — mint a Ka­szinó, a Jókai-kör vagy a Közművelődési Egye­sület kebelében — dolgozzon ki terveket, te­gyen indítványokat. Tagjainak, vezetőinek sú­lyával, befolyásával hasson oda, hogy a város kénytelen legyen véleményét meghallgatni, ter­veit elfogadni. Abban a reményben teszek pontot, hogy cikkem visszhangra talál azoknál, akik súlyt helyeznek arra, hogy Pápa ne utolsó legyen a városok versenyében. Horváth Elek. Balkáni statisztika. (rriy) Mindazoknak, akik a magyarság mai életviszonyaival foglalkoznak, sokszor kell talán akaratlanul is Széchenyi István igen jel­lemző szavaira emlékezniök. E szavakban kishitűségünket ostorozza a nagy magyar, mondván: — Ha arról lehetne szó, hogy egyetlen pillanat fellángolása naggyá tehetne bennün­ket és megoldhatná sorskérdéseinket, akkor sem lehetne többé kételkednünk hazánk jövő­jében. Mert egy rövidke videig lelkesedni, aztán ellanyhulni, kétségbe esni senki sem tud jobban a magyarnál. Az elszakított magyar kisebbségek sorsa juttatja eszünkbe ezeket a szavakat, mert ha a területi kérdések foglalkoztattak is ben­nünket, de annál kevesebbszer vetődött fel az a nem kevésbbé fontos kérdés: mi volna a teendő, hogy a kisebbségi magyarság meg­maradhasson a maga magyarságában, nyel­vében épen úgy, mint hitében és kultúrájá­ban. Odaátról egyre riasztóbb hirek zörget­ték lelkiismeretünk ajtaját, hogy azon keresz­tül tudatunkba jussanak azok az események, amelyek az erdélyi magyarság életét fenye­getik. Az elfogultság tudvalevőleg épen ke­veset törődik az eszközök megválogatásával.

Next

/
Thumbnails
Contents