Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-03-31 / 13. szám

NIAGARA serlegláncos UT Gyártja: GERŐ ÉS GYŐRY Budapest VII,, Elemér-utca 31. sz. Árusítja: Rapoch Vilmos cég Pápa kesebb hatóság végezte, kétség inem férhet. Az ügyhöz még csupán annyit kivájnunk hozzá­fűzni, hogy e működési pótlékot Hamuth pol­Igár mester a felsőbb hatóságoktól soha nem kérte, hanem azt hivatala, illetve a forgalmi adóhivatal ellenőrzése és felügyelete megtör­tént átvételének bejelentése után hivatalból ál­lapították meg és utalták ki számára. — Dr. Pápai Lajos előadása. A Hús­sertéstenyésztők Országos Egyesülete folyó évi március hó 24-én Budapesten, a Mezőgazdasági kiállítás területén tartotta országos nagygyűlését, ahol az igazgatóság felkérésére dr. Pápai Lajos városi állatorvos tartott előadást a Baconsertés tenyésztése és jövő kilátásai címen. Az előadás iránt igen nagy volt az érdeklődés. Jelen vol­tak az ország legnagyobb sertéstenyésztői és a mezőgazdasági szakiskolák vezetői is. Pápai dr. előadásában rámutatott, hogy mely sertésfajták felelnek meg legjobban a bacon céljainak, hogy történjék a tenyészanyag kiválasztása és takar­mányozása. Ez utóbbi kérdést a koppenhágai­és a londoni állatélettani és takarmánykisérleti állomás megállapításaival támasztotta alá. Az előadás oly tetszést aratott, hogy Keszthelyen tartandó előadásra kérték fel. — Útépítések a vármegyében. A vár­megye törvényhatósága megkezdette a bakony­csernye—bakonyszombathelyi, a nagykamond— bobai, a kerta—veszprémpinkóci és a pápa— ugod—csóti törvényhatósági utak építését. — Itt említjük meg, hogy dr. Kenessey Zoltán vármegyei másodfőjegyző tegnap városunkban járt és a városházán megbeszélést folytatott a pápa—vaszar—gecsei vicinális út újjáépítéséhez városi hozzájárulás tárgyában. Ne feledje el, hogy a húsvéti ünnepekre ajándékot legelőnyö­sebben a Raid-cégnél vásárolhat. — A Vöröskereszt közgyűlése. A Ma­gyar Vörös. Kereszt Egylet Pápa városi választ­mánya mult vasárnap a bencés reálgimnázium tanácstermében Hamuth János polgármester el­nöklésével tartotta évi közgyűlését. Az elnök megnyitójában vázolta az egylet békebeli hiva­tását, melynek mintaszerű teljesítése elsősorban Strausz Kornélné társelnök érdeme. Miután Fi­lippi Józsa felolvasta a mult közgyűlés jegyző­könyvét, dr. Hermann László olvasta fel nagyon szépen megírt tartalmas titkári beszámolóját, melyért köszönetet szavaztak Miután a Kökössy Zoltán pénztárnok által előterjesztett zárószám­adást és költségvetést elfogadták és az ez évi tag­díjat újból 1 P-ben állapították meg, új választ­mányi tagoknak dr. Dobrovics Ágostont és Török Andrásnét választották meg. A közgyűlést befe­jező beszédében az elnök arra buzdította a ta­gokat, hogy minél több új tagot toborozzanak az egyesület nemes, hazafias céljai szolgálatára. — Ismertető előadás. A bőrfeldolgozó szakosztályok meghívására Franki Lajos, a Fried Bern bőrgyár igazgatója, országos körútján április hó 8-án délután fél 3 órakor a Griff­szálló nagytermében a bőrfeldolgozó-iparról részletes ismertető előadást tart, melyen úgy az érdekelt iparosokat, mint mint minden érdek­lődőt szívesen látnak. — A győri Kisfaludy irodalmi kör új elnöke. A győri Kisfaludy irodalmi kör elnöke, dr. Kuncz Jenő e tisztéről hajlott kora miatt lemondott. Helyébe a kör elnökének dr. Gálos Rezső c. egy. ny. rk. tanárt, az ismert nevü kiváló irodalomtörténetbúvárt választották meg. Társelnök: dr. Usedy Vince kanonok, alelnö­kök : Jakab Ferenc és dr. Bászel Ernő, főtitkár: dr. Valló István v. tanácsos lettek. — Országos vásár. Az idei gyümölcsoltói országos vásár a vártnál jóval gyengébb volt, pedig a szomszéd falvak mind felszabadultak; a zár alól. Különösen kedden volt lanyha a vásár, amikor felhajtottak 1338 drb. szarvasi­marhát, amelyből eladtak 644 drb.-ot. Négy vagonnal Olaszországba szállítottak. A lóvá­sár is igen gyenge volt; felvezettek 837 dara­bot, gazdát cserélt 196 darab. Két vagonnal Ausztriába és négy vagonnal belföldre vittek belőlük. Itt az árak közepesek voltak, másnap, szerdán, már élénkebb volt a vásár; felhajtot­tak 2285 drb. sertést, ebből eladtak 1057 da­rabot. Ügy a szarvasmarhák-, mint a sertések ára lényegesen csökkent. Magyar, valamint angol és francia női» és férfi kelmeujdonságok divat­színekben és legújabb mintákban igen szolid árak mellett Saudek Miksa divafáruházában. — A Bocsor-ügy fejleményei. A pápai molnárok nagy elkeseredése a malomeiienőrök és az ellenőrzési mód ellen szomorú esemény szülője lett a pápai Bocsor-malomban. Az eset­ről lapunk mult számában már hoztunk rövid hírt, de a nyomozás érdekében a nevek emlí­tése nélkül, A rendőri eljárás Turzai György malomfőellenőr följelentése alapján indult meg hatóság elleni erőszak címén. Turzai szerint a Bocsor-malom irodájában egy könyvet, a ma­lomra terhelő adatokat tartalmazó könyvet vett magához, minek visszaadására Bocsor János pisztollyal kényszerítette. Erre ő önvédelemből rántott revolvert. Ezzel szemben a Bocsor-fivé­rek együttesen azt vallották, hogy a főellenőr az iroda zárt szekrényéből vett ki egy könyvet, s mikor ezt Turzai Bocsor István fölszólítására sem adta vissza, ő a még öltözködő János bátyjáért futott, aki az irodába lépve a főellenőr pisztolyával találta magát szemben. Erre rán­totta elő Bocsor János riasztó pisztolyát. A rendőrség őrizetbe vette a Bocsor-fivéreket. A molnárság körében nagy riadalmat keltő őrizetbe­vétel hírére Horváth Elek, lapunk munkatársa 30 tagu küldöttséget vezetett dr. vitéz Vida rendőrkapitányhoz, hogy Bocsorék szabadlábra helyezését kérje. A rendőrkapitány a nyomozás befejezését elrendelő határozatában Bocsor Já­nost és Istvánt pénteken délben szabadlábra helyezte. A bűnvádi eljárás folyik, a molnárok és lisztesek pedig nagy izgalommal várják a fejleményeket, mert mindannyian a maguk ügyé­nek tekintik Bocsorék ügyét, ami élénk világot vet arra a nehéz helyzetre, amellyel Pápa leg­régibb ipara, a malomipar kétségbeesetten harcol. — A posta közlései. Folyó évi április hó 1-től kezdve a kir. posta az általa kiadott le­velezőlapokat az azokra benyomott postabé­lyeg névértékén árusítja. A helyi forgalomra 6 f^es, a távolsági forgalomra 10 f-es, a kül­földi forgalomra 16 fnes és 20 f-es levelező­lapok szolgálnak. A válaszos levelezőlap ára 20 fillér és ugyancsak 20 fillér a zártlevelező­lap ára is. — A kir. posta a Távbeszélő Díj­szabás egyes díjtételeit és ezzel kapcsolatban a Távbeszélőüzleti Szabályzat egyes rendel­kezéseit 1934. évi december hó 31-ig átmene­tileg módosította. — E módosítás új távbe­szélő állomás létesítése esetén a belépési dí­jat az eddigi 48 pengőről 8 pengőre szállítja le, mely összeg késedelmi kam|at felszámítása 'nélkül négy havi részletben is törWzthető. — A posta a távbeszélő hálózatba elsősorban 1 I M I I Mem lehet eléggé hangoztatni, mily fontos intézmény a m. kir. oszfálysorsjáfék. Tudni kellene mindenkinek, mily sokan nyertek az óriási főnyereményeken kivül tekintélyes összegeket és ma gondtalanul élhetnek. Az osztálysorsjáték húzásainál az állam gyakorolja az ellenőrzést, ott nincs protekció, nincs kiváltság, se rang, se kor, se idő, se érdem, se képesség, se tehet­ség, se vagyon, hanem teljesen a „véieflen szerencse" dönti el, melyik sorsjegy nyer. Senki se mulassza el most a gyors meg­gazdagodás lehetőségét és a kiváló alkalmat. Április 14-én kezdődik az új sorsjáték, rendeljen egy sorsjegyet még ma akár­melyik főárusítónál, fizetni van ideje leg­később a húzás előtt. azokat az új jelentkezőket kapcsolja be, akik oly helyre kérnek állomást, ahol a szükségjes áramkör rendelkezésre áll. — A kötelező helyi beszélgetés díjösszegét, a 2 P 40 fillért nem módosítja ugyan a rendelet, azonban az ed­digi 20 helyett ezen összegért 30 helyi beszél­getés kezdeményezhető. — A Kárpát-Dalkör hangversenye. A Kárpát-Dalkör április hó 9-én este 8 órai kez­dettel a Jókai Mozgóban hangjegy-alapja javára hangversenyt rendez. Műsor: I. Prológ. Irta dr. Sulyok Dezső, elmondja ifj. Nánik Pál. 2. A férfi-kar éneke. 3. Magyar dal. Szavalja Szabó Teruska. 4. Alkalmi vegyeskar éneke. 5. A férfi­kar éneke. 6. III. Konrád. Vígjáték. Előadják: Marék László, Dómján Sándor, Gaál Bözsi, Moldvai Sándor, Hornik Anci, Halmai János, Kiss Ernő, Angyal Zoltán, Szendrői Pál. 7. Hatvani L. — Sándor Pál: a) Lemondani; b) Rajta fiuk! Bemutató szerzőknek „Piros dresz­szes nő" c. operettjéből. Énekli az alkalmi vegyeskar. Helyárak: P20, P— P, 80, 60 és 40 f. Jegyek előre válthatók Kis Tivadarnál. Tekintse meg a Raidl-cég ki­rakatait ; az áruk finomsága és olcsósága meglepi. — Az ev. nőegyesület április hó 8-án a Levente-Otthonban műsoros estet rendez. Utána büffé és tánc. Műsor a jövő számban. — Előadás a kath. nővédőben. A Kath. Nővédő április 5-én délután 5 órakor, a ben­cés reálgimnázium tanácstermében előadást tart. Utána választmányi gyűlés. — A tagok minél nagyobbszámú szíves megjelenését kéri az Elnökség. — Gyenese Gyulát nyugdíjazzák. Gyenese Gyula városi javadalmi hivatali főnök ellen, miután az ellene indított bűnvádi eljárás, mint azt annak idején lapunkban megírtuk, jogerő­sen befejezést nyert, az alispán lefolytatta a fegyelmi vizsgálatot és őt állásától való fel­mentésre, vagyis nyugdíjazásra Ítélte. Az al­ispán fegyelmi ítéletében ugyancsak méltá­nyossági okokból a " felfüggesztése tartama alatt Gyenese Gyulától megvont fél fizetés utólagos kifizetését is elrendelte. — Vetítettképes előadás Erdélyről. Az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság április hó 4-én — szerdán — leste 8 órai kezdettel a 1 evangélikus egyház tanácstermében vetítettP képes előadás keretében fogja bemutatni Er­dély nevezetességeit. Az előadást Sághi Tamás képzőint. tanár kiséri magyarázatokkal. A mű­sor kiegészítő rés'zét képező szavalatot és énekkari számot az áll. képző növendékei fog­ják előadni. Belépődíj nincs. Minden érdeklő­dőt szívesen vár a Vezetőség. A T. Hölgyek Szíves tudomásul adom, hogy .... . E * . ff^ln-imon vettem rész t' amelyen tökéletes Budapesten háromhónapos "Ol Q glO€iraSZ-ia mOStjaíílOll gyakorlatot szereztem a haj­festésekben, a „Dauer"-gép kezelésében, a viz- és vas-ondolálásban. Legdivatosabb frizurák szolid árak mellett. SIMONITS SÁNDOR úri- és

Next

/
Thumbnails
Contents