Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-03-17 / 11. szám

Igmá jj m nai a világ legjobb keserűvize! Hosszú élet egyik titka: legyen jó étvágya. Nyolcvan éves múltam, mert Igmándit ittam, Ha pedig ez hiányozna, Igmándi meghozza. Minden héten egyszer, fél pohárral reggel. az egyik érdekcsoport törekvését a többi nem pártolja, sőt talán elgáncsolni igyekszik. Szervezetünk eddig vázolt céljainak is­mertetése után joggal számíthatunk arra, hogy iazokkal a különböző egyesületi vagy párt-ta­gokkal szemben, akik a Nemzeti Egység szer­vezetétől egyesületük pártjuk célkitűzéseit még ezután is féltik, győzni fog a jobb helyzet utáni törekvés gondolata. A józan belátás azt parancsolja, hogy ha az eddigi célkeretek a változott viszonyok folytán idejüket multák, akkor a boldogulást új utakon kell keresni és pedig ősizintén és bátran, az eddigi jelszavakhoz gondolkodás nélkül ragaszkodókkal való szembehelyezke* dés árán is. ' Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a városunk polgársága iránti megértéjst felettes szerveinknél nyomatékosan akkor kér­hetjük, ha minél nagyoblb létszámmal tudjuk igazolni társadalmunk összefogását és ebben megnyilvánuló komolyságát. Tehát mégegyszer: mindennap mindenki (gondoljon és munkáljon arra, hogy mikép le­hetne a magunk és mindnyájunk helyzetén az összefogás erejével segíteni. A Nemzeti Egység pápai szervezete képviseletében : V. Karcsay Béla v. titkár. Dr. Molnár Imre h. elnök. — Március 15. A szabadság ünnepnap­ját esőre hajló felhős napon kegyeletes ér­zéssel ünnepelte meg városunk közönsége. A középületeken — sajnos, még mindig csak a középületeken — zászlók lengtek, a közönség hazafias érzéssiel adózott a nagy idők emlé­kezetének. A Kaszinó szokásos márciusi serlegva­csoráját szerdán este tartotta meg, amikor, kezében az Esterházy-serleggel, dr. Uzonyj Kálmán h. polgármester mondott történetileg megalapozott hazafias ünnepi emlékbeszédet a márciusi eszmékről és a márciusi vivmá­Inyokról. A vacsora további folyamán Varga Rezső dr. Antal Géza püspököt éltette benső­séges érzéstől áthatott felköszöntőben, dr. Budimácz Mihály dr. Konkoly Thege Sándor elnököt köszöntötte fel, Faragó János pedig a magyar egység ápolására buzdította a ka­szinó tagjait. 15-én d. e. a rőm. kath. plébánia temp­lomban ünnepi szentmise volt, melyet Németh József apátplébános celebrált. A kórus haza­fias egyházi énekeket adott elő. Az evangélikus egyház a márciusi napok íemlékére 14-én este és 15-éln délelőtt tartott ünnepi istentiszteletet. Előbbin Schöck Gyula leklész, utóbbin Balogh István s.-lelkész tar tott hazafias szellemű prédikációt. A márciusi ünnepek közül monumentali­tásával idén is kiemelkedett a ref. kollégium ifjúságának ünnepe, amely — évek folyamán —­szinte az egész város ünnepévé vált. D. e. 10 10 órakor tanárai vezetése mellett templomba vonult az ifjúság, ahol Ólé Sándor lelkész! mondott a tett márciusáról szóló, felségesen szép prédikációt. Délelőtt 11 órakor a hon­védszobornál jelent meg az ifjúság, amelyre Kenéz Sándor IV. é. theol. lendületes ünnepi beszéde kíséretében koszorút helyeztek. Bolla Vince 111. é. theol. szárnyaló ünnepi ódáját Komáromy Imre II. é. theol., Petőfi Talpra magyar!-ját pedig Tóth Ferenc VIII. o. t. sza­valta bensőséges tűzzel. A koll. vegyeskar Tóth Lajos ének- és zenetanár vezetésével a Rajta legények! c. pattogó ritmusú dalt éne­kelte lelkesen. Közreműködött még a levente­zenekar is Ekker Lajos karnargy vezényleté­vel. Az egész Széchenyi-teret betöltő óriási közönség az ünnep bevezetőjéül a Himnuszt, záradékául a Szózatot énekelte el az ifjúság intonálása mellett. Innen az ifjúság hatalmlas menete — éléin a levente-zenekarral — a Fő­utcán és Kossuth Lajos utcán át hazafias dalok ^éneklése közben és a levente-zenekar hangjai mellett a Petőfi-házhoz vonult, s Böröczky Béla III. é. theol. tartalmas ünnepi beszéde meghallgatása után koszorút helyezett a ház falába beépített Petőfi-emléktáblára. Somogyi Sándor I. é. theol. vervvel előadott szavalata, a levente-zenekar játéka és a Magyar Hiszek­egy voltak még itt a műsor többi pontjai. — Az ifjúság márciusi ünnepének gerince mégis iaz este a színházban tartott hangverseny, il­letőleg színielőadás. volt. A nagy befogadó­képességű színház zsúfolásig megtelt érdek­lődő közönséggel, kiknek fsoraiban jócskán voltak vidékiek is. Fél hét óra tájban felgör­dült a függöny, s a főiskola zenekara Kisis Árpád igazgató-tanító szakavatott vezényleté­vel kitűnő készültséggel Kodály Z. Háry­intermezzóját, majd Horváth E. Magyar sze­renádját játszotta nagy tetszés mellett. Ko­máromy János itt is elszavalta Bolla Vince pályadíjat nyert ódáját, amely a díszes ke­retben még nagyobb hatást keltett. A főis­kolai énekkar ősz mesteré, Tóth Lajos tanár kiváló vezetésével két szép Kacsóh-dalt éne­kelt a tőle megszokott szabatossággal, a kö­zönség elismerő tapsaitól kísérve. Kis szünet után Herczeg Ferenc szomorú játékát, »Árva László király«-t hozta színre az ifjúság. Tör­ténelmünk tszomorú korszakát, amikor a gyenge, báb király gyámoltalansága s elhatal­masodott oligarchák ármánykodása bakó-kézre juttatta 'a Inemzet reménységét, a daliás Hu­nyadi Lászlót, — megfelelően elevenítette fel az ifjúság. Gondos betanulás, a történelem le­vegőjébe való stílszerű beleilleszkedés, a sze­repek elmélyedő megjátszása, a jellemek ügyes megrajzolása adták meg az ifjúság já­tékának értékét. Biró Ernő, Ólé Margit, Sü­vegh István, Nagy Lajos, Szabó Árpád, Tóth Ferenc, Kutas József, Nagy Margit, Barabás Ilonka, Badics János, Komáromy Imre, Bolla Ferenc, Páti József a főbb szerepekben a kö­zönség teljes elismerését* érdemelték ki, de úgy érezzük, mégis külön is ki kell emelnünk Ólé Margit özvegy Hunyadi Jánosnéját, aki annyi méltóságot, büszke önérzetet, asszonyi okosságot vitt bele játékába, s oly kiválóan deklamált, hogy a közönség elragadtatásában ínyilt szimen is megtapsolta. A darabot Nagy Endre rendezte, akit a sikerből tekintélyes rész illet meg, a korhű díszleteket pedig Zá­vory Zoltán festőművész tervezte. —* A koll, ifjúság márciusi ünnepét folytatólag a Griff­ben tartott jól sikerült táncmulatság rekeszi­tette be. < i ; Belépett már -be? Jelentkezni lehet: Rákóczi-utca 12. szám alatti irodában. A ref. nőnevelő-intézet d. u. 4 órakor j nagy közönség jelenlétében harmonikus szép műsorral rendezte meg ünnepét, melyek kö- i zéppontjában Pencz Ilona tanárnőnek Szé- j chenyi hazaszeretetéről szóló, nagyon értékes I szép értekezése állott. Remekül énekelt ismét | az énekkar Ritoókh István mesteri vezetésével, j Fehér Rózsi, Kálmán Mici szavalata, Labancz j Ilona, Ritoókh Kata és Morvay Piroska zon- ! Igoraszámai mind egyaránt nagy tetszést arattak. A pápai Jókai-kör koszorút 'helyezett el az általa felállított Petőfi-Jókai-szobrokra. Ujgyancsak megkoszorúzta ezeket az állami polgári leányiskola is, mely szép házi ünnep­pel is áldozott a nagy nap emlékének. Pápa város hatósága és a pápai frontharcos csoport koszorút helyeztek el a szabadságharc em­lékművére. Az állami tanítóképző és a bencés gimnázium ifjúsági ünnepeket rendeztek. A ker. munkásegyesület március 15-én este ünnepelt saját helyiségében. Lelkes al­kalmi beszédet Boksay Endre tanár, egyesüf­leti elnök tartott, volt ezenkívül szavalat, s előadtak egy kis irredenta színművet. — A jókai-kör előadó-ülése. A pápai Jókai-kör f. hó 18-án, vasárnap d. u. 6 órakor dr. Kiss Menyhért tanárképző intézeti tanár, iró, a Petőfi-Társaság tagja (Budapest) közreműkö­désével a nőnevelő-intézet dísztermében előadó­ülést tart. Műsor: 1. Pápa város közelgő jubiláris dátuma. Irta és felolvassa dr. Pongrácz József. 2. Fityfirity. Humoros novella. Irta és felolvassa dr. Kiss Menyhért. 3. Liszt: IX. rapszódia. (Pesti karnevál.) Zongorán előadja Csernussák Olga. 4. Herder jóslata. Szabadelőadás. Tartja dr. Sulyok Dezső. 5. Költemények. Irta és fel­olvassa dr. Kiss Menyhért. 6 Rieger György: Dalos-induló. Előadja a Kárpát-Dalkör Hatvani Lajos karnagy vezényletével. — Böjti est. A Kath. Nővédő és a Női Máriakongregáció f. hó 18-án, vasárnap d. u. 6 órakor, a bencés reálgimnázium dísztermében böjti estélyt rendez, amelyen az ünnepi beszé­det dr. Dobrovich Ágoston bencés igazgató tartja. A műsor többi számát Gaál Geláz hegedű­szólója, Paláné Faa Emma szavalata, Rollerné Tóth Anna szólóéneke és vallásos szobrok (élő­képek) képezik, melyekhez az énekszámokat dr. Jámbor Mike bencés tanár vezetésével a gimn. kis énekkara szolgáltatja. — Jegyek 80— 50—30—10 f árban kaphatók Gigler B. könyv­kereskedőnél és előadás előtt a pénztárnál. — Vöröskereszti gyűlés. A Magyar Vöröskereszt Egylet Pápa Városi Választmánya évi rendes közgyűlését folyó hó 18-án, határo­zatképtelenség esetén 25-én fogja megtartani a bencés reálgimnázium földszinti dísztermében délután 4 órai kezdettel. — Szeretetvendégség. Az ev. nőegye­sület holnap, vasárnap este 8 órakor a gyüle­kezeti nagy tanácsteremben szeretetvendégséget rendez, amelyen előadást Takács Elek, a vesz­prémi ev. egyházmegye esperese tart. Lesz to­vábbá melodráma, szavalókórus és duplakvar­tett éneke. — Teajegy 80 fillér. — Mindenkit szívesen látnak. Uri és női divat, selymek, kötött­és szövöttáruk legolcsóbb bevásárlási forrása Saudek Miksa divatáruháza. — 1 A szegények fája. Annak idején ír­tunk róla, hogy a szegények fájának kiszol­gáltatásánál az ezzel megbízott Mészáros Pé­té rné tűzifa- és szénkereskedő cég részéről visszaélés történt, amennyiben a szegények számára az utalványon kitüntetett mennyiség­nél jóval kevesebb fát szolgáltattak ki. Pol­gármester feljelentésére a rendőrség az ügy­ben lefolytatta a nyomozást, s az iratokat to­vábbi eljárás végett a bírósághoz tette át, ahol az ügyet dr. Kovács István járásbirónak osz­tották ki. Többszöri tárgyalás, egész sereg tanú kihallgatása és a biróslágnak mérleg­szakértővel a helyszínére történt kiszállása után az odiózus ügyben e hó 10-én, mult szombaton délelőtt hozták meg az ítéletet, amely szerint fent nevezett céget hamis mér­leggel elkövetett csalásban bűnösínek mon­dották ki, s ezért Mészáros Péternét 20 napi fogházra átváltoztatható 100 P-, fiát: Mészá­ros Elemért 6 napi fogházra átváltoztatható 30 P-, s ügynökét: Neumiajnn Jakabot ugyan­csak 6 napi fogházra átváltoztatható 30 P büntetéssel, valamiint a felmerülő bünügyi költségek viselésével sújtották. Vádlottakat dr. Kaufmann Andor ügyvéd védte, a vádat pedig Németh Bálint ügyvéd, ügyészségi meg­bízott képviselte. Az elitéltek ártatlanságukat hangoztatva felmentésért, az ügyész pedig a büntetésnek súlyosbításáért, csupán fogház­ban megszabásáért fellebbezést jelentettek be. •— Mértékhitelesítés. A folyó évi idő­szaki mértékhitelesítéseket a pápai járásban március 5-től május 22-ig tartják meg. Az ér­dekelt mérlégtulajdonosokat az úton is fi­gyelmeztetjük, hogy a közhasználatban levő mérőeszközöket hitelesíteni el ne mulasszák, mert a csendőrség ezeket ellenőrizni fogja és akinél hitelesítetlen mérőeszközöket talál­jak, a kihágási eljárás megindítása végett a főszolgabírói hivatalhoz feljelentik. [

Next

/
Thumbnails
Contents