Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-12-29 / 52. szám
1934 december 29. PÁPAI HIRL'AB 3. Akkor Sesz igazán kellemes otthona, hoggha B l) T O R-át rr LOWY-nél vásárolja Győr, Gr. Tisza I. tér 5. technika fejlettségével szállnak szembe a vasúttal. Kihasználják a kitűnő autóutakat és golyócsapágyas autókerekekkel épített szekereken hordják hatalmas terhüket, miközben a közutakat teljesen szétrongálják a többi adófizető kárára. Az utak rongálásával pedig egyenesen gazdaérdekeket sértenek, mert a feltört úton azután a gazda lova kopik. Ezek az álkisgazdák rengeteg bajt okoznak most az amugyis gondterhes viszonyok között vergődő vasutaknak. Itt van tehát az ideje, hogy az állam egy kissé belenézzen a közúti fuvarozás terén jelentkező zavarokba. A rendcsinálás egyaránt érdeke a gazdának, az üzletembernek, de elsősorban az államnak. Hiszen ma már arra vetemednek ezek a zuggazdák, hogy Budapestre terményeket szállítsanak s maguk bocsájtják áruba, tehát a kereskedelembe is belekontárkodnak. Amit ezek a fuvarosok müveinek, az tisztára ipari és kereskedelmi foglalkozás. Miután pedig nálunk az ipar és kereskedelem megfelelő jogi szabályozás alatt folytatható csak, megengedhetetlen, hogy akadjon olyan foglalkozás, amely a legális foglalkozások előnyeit méltánytalanul élvezze és azokat nehéz helyzetbe sodorja. Itt az ideje, hogy a zugfuvarosiparost iparközigazgatási szabályozás alá vonják. A rendszabályozást azonban csak akkor helyeseljük, ha az nem érinti az igazi gazdák szekérfuvarozását és ebből szerezhető jövedelmét, hanem csak azt az iparszerű fuvarozást, amelynek rendezése közérdeket, a Máv. érdekét és a gazdák érdekét egyformán szolgálja. Pápai Tóth Géza dalaiból. Zsúpfedélre ráborult a . .. Balázs Árpádnak zenésítésre szeretettel. Zsúpfedélre ráborult a csillagsátor. Árva lélek álmodik a boldogságról. Hó alatt is illatoznak Gyöngyvirágok, gyenge rózsák? Árvaságom csalfa álmok Csillagokkal teleszórják. Hű barátim: gond, búbánat, tört remények, Tűnt tavasznak csaljasága, könnye éget. Boldogtalan, árva lelkem Mért zokog jel zsongva, jájva? Mért is van egy árva szívnek Napsugaras, boldog álma? Csillagsűrűs este . =. v. Kökay Istvánnak zenésítésre magyar szívvel. Este, este, csillagsűrűs este Kiskalapom jölcsapom a szegre. El-elmegyek a nagy utcán végig, S rám veti a kis galambom Csillagszeme jényit. Este, este kilenc óra tájba, A jöttömet szív dobogva várja K Nem jukar ö ölelésbecsókba\ S jpörge szélű kis kalapom Csak akadék volna. íAIMMPAVAL MEG TO! Kapható ifj. Eisler Mór cégnél — Pápa, Fő-tér 19. szám. Már miattam jöhet szombat, vasárnap . Murgács Kálmánnak zenésítésre magyar köszöntéssel. Már miattam jöhet szombat, vasárnap, így se, úgy se láthatom a babámat, Mert én nekem százados úr parancsol, Vasárnap is vikszolom a bakancsom. Katonának hej, de komisz dolga van! Nehéz borjú nyomja vállam, oldalam. Árva szivem jel-jelsóhajt csendesen, Isten áldjon gyöngyvirágom, kedvesem! Sej, soproni 48-as kaszárnya, Nem leszek itt mindörökre bezárva. Szabadító piros pünkösd vasárnap Csókolom a göndör hajú babámat. A virágos ablakodnál ... Dr. Sándor Jenőnek zenésítésre szeretettel, szívvel. A virágos ablakodhál De hiába várlak! Szövik már a selymes-puha Menyasszonyi fátylad. Másé lesz a csalogány dal Csilingelő, csókos pici szádon, S szemfödélként rám borul a Selymes-puha. menyasszonyi fátyol. Akit szeretsz, legyen jobb is, Boldogabb is nálam; Én majd csöndben elsiratlak Züllött éjszakákban. De ha egyszer hamvas orcád Búbánattól haloványra válna, Megtudja majd az a másik, Ki a legény itt benn a csárdába Hogy tanulhatunk meg legkönnyebben síelni? Maga a sífutás nem nehéz mesterség, bizonyos tekintetben a korcsolyázásnál is könnyebb, de csak addig, amig akadályok nem tarkítják a terepet. Akadályokon, kanyarodókon átjutni már nehezebb a gyakorlatlan sífutónak és elég hosszú idő kell ahhoz, hogy mindenütt megállja a helyét. Sik terepen a rendes gyalogláshoz hasonló lépésekkel csusztatjuk előre lábainkat, miközben a síbotokkal mindkét oldalon toljuk magunk mögé a földet, ami nagyban elősegíti az előrejutást. A könnyebb emelkedéseken és hegyoldalakon ugyancsak így jutunk előre. Ha a hegy meredek, akkor oldalozó léptekkel csuszunk feljebb és így mintegy szerpentinutat téve megyünk fel. De ha nincs időnk és a hegy nagyon meredek, akkor vállra vesszük a sítalpakat és felmászunk addig, amig megint hasznát vehetjük a talpaknak. A siklás az elképzelhető legkellemesebb Meghűlés, köhögés és rekedtség ellen teák, gyógycukorkák VÁROSI GYÓGYSZERTÁR Fő-utca 8. Vidéki hátralékos előfizetősük részére lapunk mai számához postautalványt mellékeltünk, az utalványon feltüntetvén, hogy 1934* év végéig kinekkinek mennyi az előfizetési díj hátraléka* Felkérjük és komolyan figyelmeztetjük t. előfizetőinket, hogy hátralékaikat mielőbb rendezni szíveskedjenek, mert máskülönben kénytelenek volnánk fizetési meghagyást küldetni. A kiadóhivatal. és legkényelmesebb része ennek a sportnak. A két botot a levegőben tartjuk és roggyant térdekkel, a felsőtesttel előredűlve nekiini dulunk a lejtőnek. A sítalpakat siklás közben állandóan egymáshoz párhuzamosan és közel kell tartani. A fékezés úgy történik, hogy vagy elkanyarodunk egy kissé oldalt, vagy pedig a sítalpak orrát fordítjuk egymás felé, de csak lassan, különben felbukunk. Ha nem várt akadály, vagy kanyarodóhoz érünk és fékezni vagy kanyarodni már nincs időnk, akkor a sítalpak orrát a lehető legnagyobb szögben egymásnak fordítjuk és oldalt rádülünk a hóra. így egy méteren belül is megtudunk állni és azzal a kis ütéssel, amit a felbukás okoz, sokszor nagy szerencsétlenségektől menekülünk meg. Az ugrás a legnehezebb és egyben a legszebb része a síelésnek. Ugrani legkönynyebben úgy itanulhatunk meg, hogy egy hegyoldal aljában levő keskeny ároknak fentről nekilendülünk és mikor az árok partjához érünk, a lendületet kihasználva, a két síbottal ellökjük magunkat a földtől. így könvnyen tudunk 2—4 méteres ugrásokat tenni és minél jobban begyakoroljuk magunkat, annál nagyobb távolságokat tudunk majd ugrani. Ugrás közben arra kell ügyelni, hogy a sítalpak hátsó vége ne lógjon le, azért a lábfejet kissé lejebb szorítjuk. A testet kihomorítjuk és csak amikor már a föld felé érünk, akkor hajlítjuk be a lábainkat, hogy ruganyosan essünk le és mindjárt tovább csúszhassunk. Karjainkat oldalt nyujtjuk. Az előbb elmondottakat figyelembe véve, kellő felügyelet mellett, aránylag rövid idő alatt el lehet sajátítani a síelés magas művészetét, ha ahhoz egy kis bátorság is kapcsolódik. Lóránt József. 36 féle likőr és pálinka 2 ~ P-től 14 féle bor .... . — 50 „ 7 féle rum. .... 2'20 „ kapható Nagy Vilmos utóda Nagy Zoltánnál Pápán, Győri-út 10. szám alaft.