Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-11-10 / 45. szám
NYÚL és VADHÚS pácolásához vegyen 1 csomag „3 sonka" védjegyű VADHÚS PÁCOT 24 fillérért, mert ez kitűnő izt ad és a legkeményebb húst is porhanyóssá tesziKapható Pápán: Hajdú Zs- —-— drogéria, Koréin V. füszerüzlet és Nepper R. drogériában. FŐRAKTÁR: CZAICH ILLATSZERTÁR Budapest, VIII., Józsefe. 81. Mátyáslér sarok. — Szent Margit, a magyar származású skót királyné. Rendkívül érdekes előadást volt alkalmunk hallgatni e hét szerdáján a kollégium dísztermében. Dr. J. Macdonald Webster volt budapesti skót lelkész, jelenben a skóciai országos egyház titkára, kit a főiskola a 400 éves jubifeumi ünnepen tiszteletbeli tanárává választott, tartotta itt tanári székfoglalóját. Ezt megelőzőleg dr. Tóth Endre főisk. igazgató ismertette a tb. tanár élete pályáját, melynek legszebb mozzanata gyanánt mi e helyen csupán azt jegyezzük fel, hogy a kommunizmust követő években rengeteg skót adományt juttatott el magyar szűkölködőknek és jelentősen segítette magát a főiskolát is. A székfoglaló érdekessége első sorban abból állott, hogy Dr. Webster magyarul beszélt, világos, érthető, irodalmi magyarsággal, másodszor és főkép abból, hogy egy sokaknak teljesen új történeti témát: Margit, skóciai királynő életét tette előadása tárgyává. Margit királynő egy kalandos utakor Szent István udvarába menekült Károly herceg és Szent István unokahugának volt a leánya, aki 11 éves koráig a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd hazájába visszakerülvén, 20 éves korában Malcolm skót király felesége lett, a skót népet a barbárságból kivezette és mondhatni térítője lett, akit ezért az egyház szentté avatott, utóbb Skócia patronájává tett s kinek sirját máig kegyelettel őrzik, azt a szabadságharc után Kossuth Lajos is felkereste. Az alapos történeti kutatáson alapuló, érdekes és tanulságos részletekben gazdag előadás mindvégig lebilincselte a hallgatóság figyelmét, mely végezetül zajos ünneplésben részesítette dr. Webstert, kinek Tóth igazgató ezután átnyújtotta a tiszteletbeli tanárságról szóló oklevelet. — Városunk kiváló külföldi vendége tiszteletére dr. Antal Géza püspök szerdán délben ebédet adott, amelyre a theol. akadémia tanárai voltak hivatalosak. — Leánynapot rendez a Ref. Leányegyesület folyó hó 11-én délután 7 órakor saját helyiségében, a következő műsorral: 1. Zenés prológ. Előadja Böröczky Gizi, kiséri Nagy Gyula szénior. 2. Énekel Zámbó István pn., kiséri a Koll. kis-zenekar Szabó Árpád pn. vezetésével. 3. Alkalmi szinmű 3 felvonásban. Szereplők: Andrási Margit, Barabás Ilonka, Fésűs Gizi, Gúth Manci, Kiss Joli; Balogh I. pn., Biró E. pn., Csuka L. pn., Kozma B. pn., Nádasdy G. pn. és Szabó A. pn. — A vármegyei gazdasági egyesület. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület november hó 4-én Holitscher Károly orsz. képviselő elnöklete alatt Veszprémben igazgatóválasztmányi ülést, ezt követőleg pedig évi rendes közgyűlést tartott. Az igazgató-választmány a Budapest székesfőváros által minden hétfőn tartandó sertésvásárnak keddi napra való áthelyezése mellett foglalt állást. Előadó titkár ismertette a földmívelésügyi miniszternek cselédkitüntetési akcióját. — A választmány a sertéspestis-szérum árának leszállítása iránt való intézkedést kéri a földmíve-. lési minisztertől. — Állást foglalt a kötött tejforgalom fenntartása, a tejrendelet szigorú végrehajtása mellett; Szávozd Richárd ig.-választmányi tag indítványára pedig a tej és tejtermékek tervbevett fuvaremelésének megakadályozását táviratban kérte a földmívelésügyi minisztertől. — Titkár azon indítványát, hogy az egyesület 70 éves fennállásának évfordulója alkalmából az egész vármegyére kiterjedő lódíjazást és fogatbemutatót rendezzen — a választmány elvben elfogadta. — A közgyűlésen az elnök nagyhatású megnyitó beszédében a szabad kereskedelem hátrányaira mutatott rá, mely a mai viszonyok között megvalósíthatatlan, mert mindenki nyerhet vele, de a gazdaközönség vesztes marad. A kormányintézkedéseknél szükség van önzetlen tárgyilagos kritikára, de a könnyelmű meggondolatlan kritika kárára van a közérdeknek. A gazdaközönséget összefogásra hivta fel, mindenkinek meg kell mozdulnia, mert a mezőgazdaság prosperitása nélkül élni senki nem tud. — A közgyűlés az igazgató-választmány javaslata értelmében a GEOSz nagygyűlésére Holitscher Kárloy elnököt, dr. Jókay-Ihász Miklóst és Gubicza Ferenc alelnököket, Elekes Gyula igazgató-választmányi tagot és Töpler Ernő egyesületi titkárt delegálta. — Tudomásul vette a közgyűlés a számvizsgáló-bizottság jelentését és az elnökség által a Gazdáig Biztosító Szövetkezetével kötött szerződést. — Felhívás! Az Iskolánkívüli Népiskolai Bizottság rendezésében ismét megkezdődnek az esti előadások és tanfolyamok. Erre nemcsak a tanulni vágyók figyelmét hívjuk fel, hanem mindazoknak is szól ez a rövid hír, akik ezt a nevelő-tanitó munkát azzal a meggyőződéses magyar lélekkel szokták elvállalni, hogy a nemzet kulturkincséből minél többet adjanak mindazoknak, akik arra nagyon rászorulnak. Az ismeretterjesztők tábora tervszerűen készül a nagyjelentőségű munkára és reméli, hogy az utóbbi években végzett tanítónők és tanítók készségesen segédkeznek a szép terv megvalósításában. — Gyümöícsfatenyésztési tanfolyam. A földinivelésügyi miniszter a gyümölcsfatenyésztés és gyümölcsfaápolás elsajátítására Pápán tanfolyamot rendez. Á tanfolyam 5 napig tart. Kezdődik november 12-én (hétfő) reggel 8 órakor a városháza nagytermében. Á tanítás elméleti és gyakorlati. A részvétel teljesen díjtalan. Az elméleti oktatás a városházán, a gyakorlati a szőlőhegyeken történik. A felvételre lehet jelentkezni a városházán Szokoly tanácsosnál, vagy a tanfolyam megnyitásakor az előadónál. — Versenytárgyalás. A helybeli 2/1. huszárosztály közétkezési bizottsága 1935. évi január hó 1-től december hó 31-ig terjedő időre húsneműeknek szállítására versenytárgyalást hirdet. A versenytárgyalás folyó hó 14-én délelőtt 10 órakor a pápai huszárlaktanya gazdasági hivatalában tartatik meg. Ezen határidőn túl beérkező ajánlatok nem vétetnek figyelembe. A pályázatra vonatkozó feltételek fentebb említett gazdasági hivatalban a hivatalos idő alatt d. e. 8—12-ig és d. u. 2—6 óráig megtekinthetők. — Gépjárművezetői vizsga. Folyó hó 1-től kezdődőleg a gépjárművezetői vizsgára jelentkezők orvosi vizsgálata a gépjárművezetői vizsgával egyidejűleg fog megtörténni és 3 P orvosi vizsgadíjat nem a vizsgálatot teljesítő orvos kezéhez, hanem a székesfehérvári rendőrkapitányság vezetőjétől kapott 100.946. sz. csekkszámlára kell befizetni. Orvosilag csak az a vizsgázó vizsgálható meg, aki a vizsgálatot teljesítő orvosnak a befizetési elismervényt átadja. A jövőben tehát a vizsgára bocsájtási kérvényhez orvosi bizonyítványt mellékelni nem kell, illetve az ezekhez csatolt orvosi bizonyítvány nem mentesíti a vizsgára jelentkezőt az orvosi vizsgálat és ezzel kapcsolatos orvosi vizsgadíj megfizetése alól. — Tüzek a környékbeli falvakban. Folyó hó 6-án borzalmas volt Szűcs község éjszakája. Éjfél után pár perccel a félrevert harang, trombita riasztotta fel az embereket békés álmukból: tűz ütött ki a faluban. A tűz a biró pajtájánál kezdődött s percek alatt vagy 15 házon futott keresztül, mert hatalmas szél szegődött a tűz borzalmas segítőtársává. Az emberek kétségbeesetten siettek a tűz oltására, percek alatt talpon volt az egész falu, sokan másztak a tetőre, mert a szél az egész falú fölött hordozta a tűzcsóvákat. A szomszédos falvak tűzoltói is kivonultak, szerencsére kevés eső is esett. Egy ház teljesen leégett, három ház félig, ezenkívül 14 pajta. Rengeteg baromfi égett el. A tüz oka ismeretlen, a csendőrség nyomoz, a községbeliek a biró egy haragosát tartják a gyujtogatónak. Sajnos, a kár — kb. 40.000 pengő — a hiányos biztosítás miatt csak részben térül meg. — Ugyanazon az éjszakán Bakonytamásin és Pápateszéren is volt kisebb tűz. — A férgek megeszik a világot. Nemsokára itt a világ vége, mondta egy nagynevű tudós. Ezt azonban nem egy üstökös fogja okozni, hanem a férgek irtózatos elszaporodása. A férgek meg fogják enni a világot. Erről a különös jóslatról és a" férgekről rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket közöl Tolnai Világlapja új száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. A legkiválóbb magyar irók novellái mellett számos ragyogó cikket közöl. Ára 20 fillér. SONKÁT és HÚSOKAT PRÁGAI MÓDRA pácolni csak a „3 sonka" védjegyű MAGYAR SONKAPÁCCAL lehet. Kitűnő izt és szép szint ad a sonkának. A legjobb húskonzerváló. Ára: 70 fillér és 2 pengő. Kapható Pápán: Hajdú Zsigmond drogéria, Koréin Vilmos füszerüzlet és Nepper Rezső drogériában. FŐRAKTÁR: CZAICH ILLATSZERTÁR Budapest, VIII., József-utca 81. Mátyástér sarok. A leggazdaságosabb fűtőanyag a pécsi brikett és díószén. Megrendelhető Korítschoner Lajos szállítónál — Pápa. Telefon: Í09. — A nap fénye. A tizenkilencedik század második felében a technikai tudományok gyors fejlődésnek indultak. A tudomány előharcosai az újonnan megszerkesztett mérési eljárásokat a természeti jelenségeknél is felhasználták. Ami még száz évvel ezelőtt lehetetlenségnek látszott, most már valósággá vált. Méréseket eszközöltak távoli csillagokon és a földön, mert fényerősségükből kiszámítottak távolságukat. Ezen adatok és egyéb úton kapott eredményekkel teljesen megegyeztek. Bennünket legjobban a nap érdekel, melynek fénysugarai teremtik meg földünkön a lét feltételeit. A többszörösen ellenőrzött mérések szerint a nap által kibocsátott fényáram 3250 kvadrillió Dekalumen. Hogy ezen óriási fénymennyiség mit jelent, csak akkor tudjuk megközelítőleg is elképzelni, ha jobban ismert adatokkal hasonlítjuk össze. Ha a földön, szárazon és vizén minden talpalatnyi helyre sűrűn egymás mellé 150 Dekaluinenes izzólámpákat helyezünk el, akkor oly fényáramot kapunk, melynél a nap fénye még mindig 2700 milliószor nagyobb. — Mi fontos a rádiónál ? A rádiózó közönség mostanában nagy számban keresi fel a szaküzleteket, hogy régi rádiója helyébe ujat vásároljon. Rádióvásárlásnál ajánlatos a szolid Ízléses külső mellett a szerkezeti megbízhatóságra is súly helyezni, mert végeredményben ettől függ a rádió teljesítménye és rendszeres zavartalan működése. A modern rádió kezelése igen egyszerű, de annál komplikáltabb a belső szerkezeti felépítése, mely gondos, preciz kidolgozást kíván. A 3+ 2 csöves reflex kapcsolású 303-as Orion-rádió teljesítményé; öl és megbízhatóságáról bárki meggyőződhet, mert minden Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja. Azonfelül szívesen szolgálnak rádióügyben szaktanáccsal és mindennemű felvilágosítással. — Az Otthon művészete. Perczel Juliska, a pesti társaság előkelő és ismert tagja szerkesztésében érdekes 16 oldalas új rovatot ad a Szinházi Élet Otthon művészete címen. Vezetőcikkét ennek a rovatnak Herczegh, Ferenc irta, bemutatva cikkében a kondorosi kastélyt. Érdekesnél érdekesebb és praktikusabbnál praktikusabb tanácsok vannak ebben a rovatban. A Szinházi Élet e heti számának külön szenzációja, hogy darabmellékletül az év legnagyobb sikerét, Az orvos cimü színdarabot hozza. Sok érdekes cikk és számtalan kép van még a Szinházi Élet új számában. A kottamelléklet e héten Wenn ich 'mai liebe ... (Ugy ég a szivem) c. slágert hozza. 64 oldalas Rádióvilághiradó, Hevesi Sándor rádiókritikájával, 32 oldalas gyermekújság és kézimunka-melléklet egészíti ki a Szinházi Élet új számát, amelynek ára 60 fillér. — Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet-körút 7. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Gömbös Gyula miniszterelnökünk Rómában Mussolinival folytatott tárgyalásai megerősítették a hazánk és Olaszország közötti bensőséges kapcsolatot. Másrészt — mint az főkép a vezető angol lapokból megállapítható — lényegesen közelebb vitt bennünket a revízió ránk nézve mindeneknél fontosabb kérdésének megoldásához. Ámde az ellenséges európai sajtó is elismeri Gömbös útjának nagy jelentőségét és eredményét. Gömbös miniszterelnökünk Rómában léte alatt félórás kihallgatáson volt a Szentatyánál is, aki őt a legmagasabb kitüntetéssel, a Piusz-rend nagykeresztjével tüntette ki és áldását küldte a magyar nemzetnek. Nagybányai vitéz Horthy Miklósné a következő felhívást intézte rádió útján a magyar társadalomhoz: „A közelgő télvíz beköszöntése előtt ismét kérő szóval fordulok a magyar társadalomhoz, segítsünk ezidén is szenvedő testvéreinken, amennyire csak módunk és tehetségünk engedi. Tudom, hogy a magyar társadalom nemes szíve, amely már több, mint tíz esztendő óta évről-évre megható hűséggel ajánlotta föl és elhozta áldozatkészségét segélyakcióm során, most is meghallja hívó szómat és kérő üzenetemet. — Segélyakcióm keretében, miként a múltban is, pénzadományokat, továbbá ruha-, lábbeli-, tüzelő- és élelmiszer-adományt gyűjtünk." Á pénzadomány beküldhető: 1. Csekklapon a 19. számú postatakarékpénztári csekkszámlára, 2. postautalványon főméltóságú Horthy Miklósné segélyakciója, Budapest, királyi vár címre.