Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-11-10 / 45. szám

. ^LENIK MINDEN SZOMBATON. .. itesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A százéves kaszinó. A pápai kaszinó száz éves jubiláris ün­nepe — amelyet most következő vasárnap ül­nek meg díszközgyűléssel és hősi emléktábla­leleplezéssel — önkéntelenül a halhatatlan Széchenyi István grófot idézi emlékezetünkbe, akire mindig gondolni kell, »ha eszmeváltó díszes körbe gyülsz« s »ha tenni szépre, jóra egyesül sz«. Széchenyi, a nagy alkotó volt a magyar kaszinó-alapító is. A széttagoltság korában, idegen nyelv, idegen szokások, idegen befolyások leküzdé­sére akarta ő társaskörök által is erősíteni a magyarság összetartozó erejét, akarta növelni nemzeti érzését, akarta nevelni nagy eszmék megértésére, ápolására és megvalósítására. Alig néhány évvel az után, hogy a nagy reformhős indítására az első kaszinó létesült, megalakult ebben a mi kicsi, de szellemiek terén mindig előljáró városunkban is a pápai kaszinó. Száz esztendő telt el azóta. Száz esztendő, amelynek alkotásai, felemelő és döbbenetes eseményei a nemzet ezer esztendejének tükör­képét adták, száz esztendő, amelynek alkonyá­hoz érve, be kell látnunk, hogy az eszme, a Széchenyi eszméje örökéletű volt és maradt. Mert a kaszinók hivatását máig sem nyűtte el az idő. A muló szórakozásokon fe­lül, melyre egyébként szintén szüksége van a napi robot munkájában elfáradt szervezet­nek, fennmaradt máig a maguk eredeti Szé­chenyi-hivatásuk is. Ma is rendeltetve vannak arra, hogy az egybetartozók egybetartását erősítse, hogy az emberiesség és hazafiasság nagy eszményei iránt az érdeklődést, a lelkesedést élesszék és nagyra növeljék. Kétszeres súllyal nehezedik ez a hivatás reájuk ebben a mai korban, amikor világhá­ború és Trianon megpróbáltatásait végig szen­vedett nemzedékkel szemben kell magasztos küldetésüket gyakorolniok. Százszorta jobban, mint valaha, szükség van rá, hogy a nemzeti egység gondolatában forrasszák össze mind­azokat, akiket falai közé befogadnak. Ha Széchenyi idejében széttagoltak vol­tunk, ma szétdaraboltak vagyunk. Ha Szé­chenyi korában egy ellenséges hatalommal álltunk szemben, ma egy világ ellenségeske­dése, irtó dühe, ártó rágalma ellen kell véde­keznünk. Arra kell egymást megtanítanunk, hogy ha megértjük egymást, ha nem azt keressük, ami elválaszt, de átérezzük, aminek egybe kell kapcsolnia bennünket, akkor erősek leszünk és megmaradunk a pokol minden erőfeszítése ellenére is. És ha együttes baráti körben egyetérző lélekkel gondolunk azokra a testvéreinkre, akiknek nincs magyar könyv, nincs magyar újság a kezükben, akik körül a magyar levegőt is megmételyezték már, akkor kelni fognak szivünkben nagy és szent elhatározások, me­lyekből megváltó és megszabadító tettek fog­nak kivirágozni. Az a hősi emléktábla, melyet a jubiláris ünnepen fognak leleplezni s amelyen a Ka­szinó egykori díszelnökén s több más hősi ha­lottján kivül egy Széchenyi-ivadék neve is ott ragyog, szintén erre a legnagyobb, legszen­tebb hivatására legyen emlékeztetője a pápai kaszinónak! Sötétek a kereskedők kirakatai. Hétfőn este hiába várta a közönség, hogy az üzletek kirakataiban a villamos lámpák fé­nyénél válasszák ki megvásárolni valóikat, mert a kirakatok bizony sötétben maradtak. Informálódásunkra az üzlettulajdonosok azt a felvilágosítást adták, hogy miután a város ridegen elzárkózott abbeli kérelmük teljesí­tése elől, hogy az üzletek számára a villamos! áramot kedvezményes áron kaphassák, s mi­után ők a mai rossz gazdasági viszonyok mel­lett alig birják a magas világítási költsége­ket, kénytelenek kedvezmény hiányában be­szüntetni a kirakat világítását. Érdeklődtünk a villamos telepen, hol kérdezősködésünkre a következő felvilágosítást adták: »Igaz, hogy az üzletek áramegységára azonos a magánfogyasztók egységárával, vagyis 5.7 fillér pro hektowattórával, de ez az egységár országos viszonylatban a fővá­rosi egységárak után a második helyen áll olcsóság tekintetében. A villanytelep egyik fontos jövedelmi forrása a városnak, s így most, amikor a város szorongatott helyzeté­ben minden fillérre szükség van, a villany­telep felügyelő-bizottsága áramengedményt adni a háztartási egyensúly különbeni felbil­lenése miatt nem tud. Az OMKE elnökének kérelmére mindennek ellenére a villamos fel­ügyelő-bizottság 2697/1934. szám alatt úgy határozott, hogy bár az alapegységárból en­geáöiényt nem nyújt, mégu, hogy a kereske­dők üzleteiket és kirakataikat a nagyobb for­galom elérése érdekében jobban világíthas­sák, az 1934 január 1-től kezdve az elmúlt évvel szemben mutatkozó túlfogyasztást hek­towattófánként 2.5 fillérrel számlázza. A fel­ügyelő-bizottságnak ezen méltányos eljárásá­val épen az elmúlt évek során tapasztalt gyenge kirakatvilágítást akarja fokozni, s épen ezért teljesen érthetetlen az, hogy a kereske­dők ezen kedvezményt nem akarják igénybe venni.« A magunk részéről ez ügyhöz a követ­kező megjegyzést fűzzük: Célirányosnak találnók, ha a kereskedők kérelmének s mivel ők a jelentékenyen olcsóbb ipari áramdíjakra hivatkoznak, tehát mondhat­nók: sérelmének megvitatására újból össze­hívnák a villamos bizottságot. Talán lehet olyan megoldást találni, amely mellett a te­lep is megtalálja a maga számítását s a ke­reskedőknek is megadatik a mód arra, hogy ismét fényesen kivilágíthassák kirakataikat, VILLÁNYÁT a legolcsóbban szereli Goldstein Gyula műszaki és villamos vállalat FŐ-TÉR 2.3. CSILLÁROK heti 1 pengős, VARRÓGÉPEK havi 12, pengős részletre. Philips és Eka-rádiók részlet-csere eladása. Díjtalan bemutatás. amelyek a jelenlegi »tüntetés« tartama alatt bizony igen szegényesen festenek s amelyek aligha válnak üzleti érdekeiknek különösebb hasznára. Végre is: »nem vagyunk erdőben«, de ha még ott járnánk, onnan is akad kive­zető út. Persze ezt az utat is villanyfény mel­lett könnyebb volna megtalálni. A Jókai-kör megnyitója. — 1934 november 4. — Múltjához és hivatásához méltó módon nyitotta meg idei szezonját Jókai-körünk. Már maga a közgyűlési rész is irodalmi értéket nyújtott, az előadó-ülés pedig, melynek mű­sorát a magyar erő dalnokának, Bodor Aladár­nak neve is ékesítette, minden számával felejt­hetetlen élvezetet nyújtott a nőnevelő-intézet tágas dísztermét színültig megtöltő lelkes kö­zönségnek. A közgyűlést Fejes Zsigmondnak a kör alelnökének gyöngéd és finom szálakból össze­szőtt, költői lelket kisugárzó megnyitója vezette be. Mindenekelőtt a kör nagynevű elnökéről, dr. Antal Géza püspökről, az ő klasszikus szépségű megnyitó beszédeiről szólott, az összes jelenlevők érzelmét tolmácsolva kívánván neki, hogy újra üdvözölhessük a felolvasó-asztalnál. Majd a kör patrónusáról Jókai Mórról beszélt nagyon szépen, az ő idealizmusát óhajtja meg­valósulva látni az ifjúság, a kör, a társadalom­életében Végezetül meleg hangon üdvözölte a kör kitűnő vendégét, a régi pápai Bodor Aladárt, nagy hatást érve el az itt írt verseiből vett idézetekkel Hasonlókép pápaiként köszön­tötte Bodorné Czeke Vilmát is, ki gyermekkora kedves napjait töltötte városunkban. A tartalom­ban és formában tökéletes és nagy tetszést aratott elnöki megnyitó után a kör főtitkára számolt be a mult évben kiadott s a fővárosi és a tudományos sajtó által is nagy elismeréssel fogadott Évkönyvről, a mult szezon előadó­üléseiről és az igazgató-választmány több ja­vaslatáról. Ezek során köszönetet mondottak buzgó szolgálatáért a városunkból áthelyezett Meggyessy László számvizsgálónak és helyébe Kálmán Józsefet választották meg. A közgyűlés utolsó pontjaként Lux Lajos pénztárnok ter­jesztette elő gondosan összeállított és a szám­vizsgálók által jóváhagyott pénztárnoki jelen­tését, melyet a közgyűlés is köszönettel el­fogadott. Az előadó-ülés első számaként Pap Zol­tán olvasta fel a római császárok apotheozisá­ról szóló tanulmányát. Mintája volt ez az igazi szépirodalmi értékű tudományos előadásnak. Szí­nes értekezésében az egész császári kor, annak egész szolgai bizantinizmusa megelevenedett a hallgatók előtt. Szellemes megjegyzései, a mai világ jelenségeire vonatkozó utalásai, mind ta­lálóak és hatásosak voltak. Mindvégig érdek­feszítő előadását zúgó tapssal köszönte meg a hálás közönség. Briglevich Irénke művészi zongorajátéka következett most. Dohnányi átdolgozásában magának Dohnányinak írt darabot játszani nem csekély feladat és ezt a mi kitűnő művésznőnk bravúros technikával, lelkes szárnyalással ol­dotta meg, bőven megérdemelve a felhangzó elismerést. Nagy taps köszöntötte a pódiumon Bodorné Czeke Vilmát, az édesajkú mesemondót, a nép­müvelés neves munkását. Az aranyszívű asszony­ról mondott mesét nekünk és mi — tette ezt Kitűnő zamatu uradalmi faj rizling literje 50 fillérért kapható Nagy Vilmos utóda Nagy bor, sör, pálinka, likőr, rum különlegességek: szaküzletében Pápa, Gryöri-iit lO-

Next

/
Thumbnails
Contents