Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-01-20 / 3. szám

— Az ev. KÍE műsoros estje. Az evan­gélikus KIE vasárnap műsoros estét rendezett a gyülekezeti tanácsteremben. Egy felolvasáson (Mikép kell szavalni ?) kivül egyfelvonásos bohózatok és egy monológ szerepelt a műsoron. Főként Rigler János és Rozsnyay Jenő olyan előadói készségről tettek tanúságot, hogy az hivatásos színészeknek is becsületére válna. De a többiek : Rozsnyay János, Németh Kálmán, Döbröntey József, Csete József, Iványi Ferenc, Varga Sándor és István, Erhardt József is, igen ügyesen játszottak. A termet egészen megtöltő közönség egész estén pompásan szórakozott és minduntalan zúgó tapsokban adott elismerésé­nek kifejezést. — Zártkörű táncmulatság. A Pápai Iparos Dalkör folyó hó 27-én, szombaton este pontosan fél 9 órai kezdettel az „Arany Griff"­-szálló összes termeiben zártkörű táncmulatságot rendez. Belépődíj: személyenkint 80 f, család­jegy (3 személyre) 2 P. Felülfizetéseket köszö­nettel fogad és hirlapilag nyugtáz az elnökség. — Hegedütanitást naturalista módszer szerint, a legjobb eredménnyel vállal Füredi Kálmán népzenész, prímás. Jótékony célokra vidéken is közreműködik, díjtalanul. Lakása: Czuczor Gergely utca 5. szám alatt. Hazánkból s a nagyvilágból Szombattól — szombatig. A képviselőház e héten kedden tartotta a karácsonyi szünet után első ülését. Ezen előbb elfogadták a zugirászatról szóló törvényjavasla­tot, mely az eddiginél szigorúbb intézkedéseket tartalmaz. A napirendi vita során Sztranyavszky Sándor ismertette a kormánynak a diplomás ifjúság elhelyezése érdekében tett, illetve terve­zett intézkedését. A szerdai ülésen több fel­szólalás és Lázár Andor igazságügyminiszter megnyugtató felszólalása után a képviselőház is magáévá tette a felsőháznak a nyugdíjtör­vényjavaslaton eszközölt módosítását. Á napi­rendi vita során Festetich Sándor gróf sok közbe­szólás közt védelmébe vette a nemzeti szoiálista mozgalmat. Östör József rámutatott arra, hogy a nemzeti szociálisták Mosonmegyét Győrig Ausztriához, illetve a német birodalomhoz sze­retnék csatolni. Meskó Zoltán szintén a nemzeti szociálizinus mellett szólt, ami újabb nagy fel­zúdulást idézett elő. Ezután több interpelláció hangzott el, köztük egy a távbeszélő drágasága tárgyában. Sátoraljaújhelyen Gömbös Gyula mi­niszterelnök tartott vasárnap nagyobb politikai beszédet. Újból hangsúlyozta a nemzeti acélos­ság gondolatát s az állam teljes függetlenségé­nek megóvása érdekében a nemzeti egység fontosságát. Szólt kötelességéről a rend és nyu­galom megóvása terén, hangsúlyozta, hogy nem engedheti a nemzetet sem egyik, sem másik szélsőség felé tereltetni. Állást foglalt idegenből jött modern eszmék ellen. Az olyan negyven­ezer holdas urak, akik horogkeresztes mozgal­makat importálnak az országba, kezdjék el saját magukon a szociális intézkedéseket. Rámutatott arra, hogy kormányzata első esztendeje alatt politikailag és gazdaságilag megerősödött, a revízió gondolata az érdeklődés előterébe került. Végül szólott azokról a munkálatokról, melyek megindulnak, valamint az ifjúság elhelyezése terén a kormány állandó gondoskodásáról. Dókus Ernő, az egyetemes református egyház hosszú időn át volt világi elnöke, aki a legutóbbi egyetemes zsinat tanácskozásait is vezette, Budapesten villamos-szerencsétlenség következtében elhunyt. Dókus Ernő 82 évet élt s e hosszú idő alatt hazájának és egyházának igen értékes szolgálatot tett. Elhunyta alkalmá­ból a a miniszterelnök és a kultuszminiszter részvétüket nyilvánították az egyetemes ref. kon­ventnek. Szombaton a Kálvin-téri templomban Ravasz László mond felette búcsúztatót és azután Sátoraljaújhelyen a családi kriptában helyezik örök nyugalomra. JX » cIeA ? Is'ó Új fővárosi törvényt terjeszt legközelebb a parlament elé a kormány. A törvényjavaslat szövegét még nem közölték hivatalosan, de a lapok közlése szerint tartalmazná a közgyűlés feloszlatását, kormánybiztos kinevezését, a fő­polgármester eddigi választási rendszerének megszüntetését, a főtisztviselői állások betölté­sére vonatkozólag, valamint a közüzemek veze­tése tekintetében az eddigitől eltérő intézkedé­seket. A főváros pártjai e tervezetben az autonó­mia sérelmét látják, s azért egyrészt állást fog­laltak ellene, másrészt bizonyos módosításokat óhajtanak rajta eszközölni. Bécsben az osztrák kormány nagy meleg­séggel fogadta az oda gazdasági és valószínű­leg politikai tárgyalásokra is megérkezett Suvich olasz külügyi államtitkárt. Suvich ellen meg­érkezése alkalmából horogkeresztes tömegek tüntetni akartak, melyeket azonban a Heimwehr­csapatokkal megerősített rendőrség szétszórt. Suvich látogatásából a kormány helyzetének és Ausztria önnállóságának megerősítését várják. A folyton fokozódó ellenmozgalmak elnyomása azonban a kormánynak állandóan elég gondot okoz. Genfben a Népszövetség illetékes té­nyezői meg akarják tenni az előkészületeket a Saar-vidék hovatartozandósága tárgyában a je­len évben megejtendő népszavazás előkészí­tésére. A népszövetségi tanács az előkészítő munkálatokhoz meghívta Németországot is, amely azonban nem fogadta el a meghívást, részben mert ezzel precedenst alkotna az ál­tala faképnél hagyott Népszövetséghez való közeledés terén, másrészt mert nem akarja ma­gára vállalni a felelősséget azokért az esíe(­ményekért, melyek a népszavazással kapcso­latban bekövetkezhetnek. Románia és Olaszország között barátsági szerződés állott fenn, amiely most lejárt, de meg nem újították. Olasz félhivatalos jelen­tés szerint a baráts'ági szerződés meg nem újításának nincs politikai jelentősége egy­részt, mert a két állam közötti viszony amúgy is jó, másrészt, mert Románia a kis­antant szerződésekkel való megkötöttsége miatt külpolitikai tekintetben úgy is csak kor­látozott önrendelkezéssel bír. Kubában újabb nagy zavargás tört ki a héten. A fővárosban, Havannában a villamos művek, a vízművek, sőt a kávéházi alkalma­zottak is sztrájkba léptek. Az általános for­rongás miatt San Martin elnök lemondott. Battista, az őrmesterből lett ezredes, az újabb hirek szerint helyreállította volna a rendet s most már ő lesz — legalább egyelőre — Kuba korlátlan diktátora. Corbignyben lezuhant a francia repülő­flotta egy három motoros gépe, melynek hét utasa, köztük a francia Indokhina kormány­zója is, elpusztult. A roncsíok alól csak felis­merhetetlen, szénné égett holttesteiket húzták elő. Az újabb nagy szerencsétlenség Francia­országban nagy megdöbbenést és részvétet keltett. Felhívás! Felhívja a városi adóhivatal az adózó közönséget, hogy akinek általános kereseti-, jövedelmi- és vagyonadója meg van rögzítve és ezen megrögzített adóját az 1933. "évi kere­seti, jövedelmi és vagyoni viszonyához képest soknak tartja, a kir. adóhivatalhoz címzendő kérelemben felmondhatja és új kivetést kér­het. Ezen kellőképpen indokolt felmondás, il­letve kérelem szabályszerű vallomási ivvel fel­szerelve, 1934. évi január 31-ig a városi adó­hivatalnál adandó be. A felmondásokról és kötelező vallomások beadásáról bővebb fel­világosítást a hivatalos órák alatt a városi adóhivatal, továbbá a m. kir. pénzügyigazga­tóság hirdetménye ad. Tudomására hozza a városi adóhivatal az adózó közönségnek azt is t hogy az 1933. évi 16.400. M. E. sz. rendelet szerint. mindazok, akiknek 1933. évi helyesbített együttesen ke­zelt adó előírása egy község területén 250 P-nél nem nagyobb, 1933. évi december 31-én fennálló adótartozásukat külön kérelem elő­terjesztése nélkül a városi adóhivatal által közlendő részletekben és feltételek mellett kamatmentesen fizethetik. A 250—1000 P-ig terjedő helyesbített előírásnál a pápai m. kin adóhivatalhoz, 1000 P-őn felüli helyesbített előírásnál pedig a veszprémi m. kir. pénzügy­igazgatósághoz cimzendő és a városi adóhi­vatalhoz 1934. évi január 31-ig indokolt ké­relem adható be fennálló tartozásuknak öt éven át 60/0-os kamat mellett való fizethetése végett. Ha a hátralék, melyre a részletfizetés kéretett, 500 P-őn felül van, úgy a "kérvényre 2 P-ős okmánybélyeg ragasztandó. A törlesz­tést havi, vagy negyedévi részletekre lehet kérni. Figyelmezteti a városi adóhivatal az adózó közönséget, hogy a kedvezmény el­nyer hetese végett az első havi részletet január 31-ig, a negyedévi részletet pedig február 15-ig akkor is be kell fizetni az adózó bir­tokában levő adóív alapján, ha az értesítés, illetve határozat bármely oknál fogva részére még kézbesítve nem lett. Bővebb felvilágor sítást ugyancsak a városi adóhivatal és a nu kir. pénzügyigazgatóság hirdetménye ad. Pápa, 1934. évi január hó 18-án. Széplaky Rezső adóhivatali főnök. FARSANGRA! r <° y w """SSSE&SS,12;..,,»,. „KAUCZA6HV" "»>£2ES3SSL

Next

/
Thumbnails
Contents