Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-12-23 / 51. szám
Lőwy, Győr Gr. Tisza I. tér 5. egyik fatelep telkének a tulajdonosa maga a város, amely akkor mondhatja fel a bérleti viszonyt, amikor akarja. De meg ha bele kellene avatkoznia is a magáin jogba, akkor sem kellene visszariadnia a kérdés radikális megoldásától, mert mindenek felett áll a köznek érdeke, az emberek életbiztonsága, vagyonuk védelme. Pár évvel ezelőtt írt cikkünkben óhajtáskép fejeztük ki a címben, hogy telepítsük ki a tűzveszélyes üzemeket«, — most pedig erőteljesebben hangsúlyozzuk ezt a közkivánalmat. A vasárnapi tűzeset gondolkodóba ejthet mindenkit, de gondolkodóba ejtheti főként a hatóságot, amely első sorban felelős az esetleges következményekért. Tegye meg hát a kötelességét. N. P. Vármegyei közgyűlés, - 1933 december 20. — Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága december 20-án tartotta rendes téli közgyűlését. Drj./ Kenessey Pongrác főispán elnöki megnyitójában többek között reá mutatott az idén felette korán bekövetkezett téli zord idő közepette fokozott jelentőséggel biró inségenyhítés szükségességére és kérte a hivatalos és társadalmi tényezőket, hogy az Ínségesek megsegítése érdekében legodaadóbb tevékenységet fejtsék ki. Majd sajnálattal emlékezett meg dr. Rott Nándor megyéspüspököt ért balesetről és a saját, Valamint a törvényhatóság nevében az egyházfejedelemnek mielőbbi végleges felgyógyulást kivánt. A törvényhatósági bizottság ezután több albizottságában megüresedett tagsági helyekel töltötte be'. Az alispáni jelentést hozzászólás nélkül elfogadták. A törvényhatósági bizottság legfointosabb tárgysorozati pontja volt az 1934. évi közúti költségelőirányzat megállapítása, amelylyel kapcsolatban elhatározta a törvényhatósági bizottság, hogy a jövő évben megkezldeti a pápa-felsőgörzsönyi és pápa-gecsei vicinális utak rendszeres kiépítését. A m. kir. földmívelésügyi miniszternek a köztenyésztésben előirt lófajták ügyébein küldött leiratával kapcsolatban dr. Jókay-Ihász Miklós kérte, hogy a törvényhatóság továbbra is szorgalmazza, hogy a lipicai lófajta tenyésztése a vármegye területén mellőztessék. A törvényhatósági bizottság ezenkívül még számos folyó ügyet intézett el. Ipari célra, vagy gazdálkodásra igen alkalmas tágas udvarral egy kétszobás és egy egyszobás lakással, olcsó áron eladó. — Egy lakás azonnal elfoglalható. — Megtekinthető Vajda-utca 3. szám alatt. — Bővebbet Hoffman Józsuánál Kis-tér, — vagy a tulajdonosnál: Buchinger Ödön vegyeskereskedőnél — Somlószőllős. KARÁCSONY-ÉJBEN. Hajnali harmat hervadó virágra, borús felhőre piros napsugár; — Krisztus Király, ma szívemet kitárva esdeklek, vágyom vigaszod után. Lelkemnek régen veszendőben álma, körülem szükség, gond, bú ácsorog; zimankós téli életéjszakámba szálljon le hozzám szent karácsonyod. Szálljon szívembe szentelt égi béke búi-bajt felejtő és elnyugtató, mint a kifosztott, fázó, gyenge rétre lehull az esdett téli takaró. Nem volt, nem volt gyermekkorom se boldog, nem volt szivemnek szent karácsonya; kigyúlt örömmel karácsonyfa-lombot borús szemem még nem csókolt soha. A földön ropta táncát ezer ördög bús életemnek nyíló hajnalán; emlékezem: géppuska s ágyú dörgött, s a muszka földre ment el az apám. S szállt évre év, bús estre búsabb estek, s sírva hajol rám a fenyőfa ág; ma véráztatta nagy árnyas keresztek között vergődve vánszorgok tovább. Hajnali harmat hervadó virágra, borús felhőre piros napsugár; — Krisztus Király, ma szívemet kitárva esdeklek, vágyom vigaszod után. Tóth Géza. T. eíőfizetőinknek, hirdetőinknek és minden olvasónknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Karácsonyi istentiszteletek. A r. kath. templomban ünnep első napján a szentmisét és prédikációt Németh József apátplébános mondja; ünnep másnapján ugyancsak 5 miséz, a szentbeszédet pedig Vizsy Pál káplán tartja. — A ref. templomban karácsonykor Ólé Sándor lelkész, ünnep másnapján Fazekas MiMly végzi az istentiszteletet. — Az ev. templomban ünnep mindkét napján Schöck Gyula lelkész prédikál. — Rott Nándor püspök balesete. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspököt kedden délután súlyos szerencsétlenség" érte. A püspök titkára, Langmár Lipót kíséretében a püspöki palotából a városba akart lemenni, a lejtős úton azonban megcsúszott, elesett és balkarját közközvetlenül a váll alatt eltörte A püspök saját lábán tért vissza a püspöki palotába. Azonnal orvosi kezelés alá vették és a tört karra erős kötést alkalmaztak. — A hir Veszprémben megdöbbenést és nagy részvétet keltett. Az egyházmegyei titkárságnak ívet kellett kitennie a látogatók neveinek följegyzésére, annyian óhajtottták fölkeresni a jóságos lelkű főpásztort. — Intézeti ünnepély. (Lapunk mult számából sajnálatos nyomdatechnikai tévedés folytán kimaradt.) A pápai bencés reálgimnázium Máriakongregációja december 8-án délelőtt ünnepi tagfelvételt tartott a rendi templomban, melyet msgr. Németh József apátplébános végzett. Az intézet ifjúsága pedig az intézet dísztermében tartott este igen kedves intézeti ünnepélyt, a dísztermet megtöltő előkelő közönség jelenlétében. A műsort az intézet vegyeskarának »A fehérsereg indulója« c. énekszáma nyitotta meg, dr. Jámbor Mike bencés tanár kitűnő vezetésével. »A longuaei csonka kereszt«, Koszterszitz József egyfelvonásos színmüve került előadásra. A megható, kissé szentimentális darab sokak szeméből könnyet csalt elő. Horváth Árpád VIII., Wagner Imre VII., Bóka Béla II., Kelemen Zoltán VI. és Dobrovich László I. o. tanulók neveit kell kiemelnünk a szereplők névsorából, akik egy-egy nagyszerű alakítással vitték Ózdi Tatai Dorogi Kisgyóni Brennbergi Salgövidéki szenet és brikettet valamint aprított- és hasábfát legolcsóbban kaphat: Pollák és Reisinger Pápa, Korona-utca 40. szám. sikerre a darabot. Utána Koszterszitz József vígjátéka: » Vergilius karosszéke« került szinre. A pompás zamatú szellemes és mulatságos diákhistóriának tomboló sikere volt, szinte beteggé kacagtatta a publikumot. Mesteri játékot -nyújtott Harsányi József VIII. o. t., kívüle pedig Pados Kálmán VI. és Beivel Pál IV. o. tanulók neveit kell kiemelnünk. A meleg, bensőséges estély a legjobb hangulatban ért véget. Az ünnepély rendezője szép sikert könyvelhet el. — Eljegyzés. Ágoston József helybeli ev. k.-tanító eljegyezte Rácz Katót Szombathelyről. (Minden külön értesítés helyett.) — Érdekes iparos-megmozdulások. A győri kerületi kereskedelmi és iparkamara mult j csütörtökön tartott közgyűlésén Schneider Géza ' pápai kültagnak két indítványát is elfogadták, j illelőleg felterjesztik a kormányhoz. Egyik inj dítvány arról szólt, hogy a gazdamoratórium i példájára a kormány olyan rendeletet hozzon, | amelyben az iparos- és kereskedőadósságoknál I 10 évre visszamenőleg, a bankadósságok kamatainak 33 százalékát tőkésítésnek tudják be. Az indítványt egyesek erősen támadták, azonban a többség mégis megszavazta. — A kamara közgyűlése elfogadta Schneider Gézának a végrehajtás visszásságait megszüntető indítványát is. Követeli, hogy az ingóságok lefoglalásánál becsértékül a tényleges érték (használt áruknál a piaci ár, kereskedelmi áruknál a számlaérték, ingatlanoknál pedig a szakértők által megállapított érték) vétessék fel. Ezzel kapcsolatban az a cél, hogy a lefoglalt tárgyakat a becsérték 80 százalékán alul ne lehessen elárverezni és hogy az egymást követő árverések között 6 hónapi időtartam legyen. — A győri kamara erőteljes megnyilvánulásával egyidőben a szombathelyi iparosok is megmozdultak és önálló hitelszervezet felállítása mellett döntöttek. A következőkben indokolták ezt a cselekedetüket: Mivel a kisiparosság ma a bankoktól semmikép se kap kölcsönt, még akkora összeget sem, hogy nyersanyagot szerezhessen be a megrendelt munka elkészítésére, önálló hitelszervezetet létesítenek. Erre a célra Lődör Jenő ipartestületi elnök javaslatára kibővítik az iparosok temetkezési segélyegyesületét. Zalaegerszegi mintára a tagok heti befizetéseiből hoznak össze forgótőkét, amelyből aztán nyomban meg is kezdik a kiutalást megszorult iparostársaiknak. — Domonkos dr. gyásza. Súlyos csapás érte dr. Domonkos Géza járásorvos, tb. vármegyei főorvost szeretett jó édes anyjának özv. Domonkos Péterné sz. Tibold Teréziának áldásos élete 78-ik évében december 15-én bekövetkezett halálával. A megboldogultat e hó 17-én a győrgyarmati sírkertben helyezték örök nyugalomra. A közbecsülésben álló főorvos gyászában tisztelői sorában mi is résztvevő szívvel osztozunk. — Iparosok figyelmébe! A m. kir. kormány és felerészben Pápa megyei város a kisiparihitel keretében a pápai iparosság részére 1400 P kölcsönt utalt ki, illetve szavazott meg, mely összeget kb. 50—100 P-ős részekben bocsátják ki az iparosság részére. A kölcsön elnyerése iránti kérvényeket a polgármesterhez címezve az ipartestülethez kell beadni. Részletes feltételek ugyanitt megtudhatók. Fény képel, fényképező gépel, fényképalbumot, ^ 99 fényképészeti szaküzlet.