Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-02-04 / 5. szám
könyvtáros: Pados Antal, pincekezelő: Gyeginszky Gyula, kertfelügyelő: Varga János, számvizsgálók : Kolbe Nándor, Nemcsics Elek és Rédei József. Végül a választmány 30 tagot számlál. Az elnök megköszönte a személye iránt megnyilvánuló bizalmat, s utána értékes előadást tartott a katholikus öntudatról és a keresztény sajtó támogatásának fontosságáról. A távozó elnök után Hirt dr. társelnök elnöklete alatt a jövő évi költségvetést tárgyalta a közgyűlés. Végül megköszönte a kör tagjainak munkáját, azt továbbra is kérte, s maga részéről is megígérte. x A tavasz első hírnöke. A Mauthner Ödön részvénytársaság díszes, képes magárjegyzéke megjelent, amelyet minden érdeklődő díjtalanul kap meg. A cég áldozatkészségére jellemző, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok dacára, meglévő Kossuth Lajos-utca 4. szám alatti fióküzlete mellett a vevőközönség kényelmére Vilmos császár-út 59. szám alatt a Nyugati pályaudvar közelében új fióküzletet nyitott. — Markhót Angéla kitüntetése. A vallásés közoktatási miniszter Markhót Angéla polgári iskolai tanárnőt nyugalomba vonulása alkalmával elismerő okirattal tüntette ki, melynek ünnepélyes átadása a mai napon, szombaton délelőtt fél 12 órakor fo.g az állami polgári leányiskola tornatermében megtörténni. — Arany János-emlékünnep. Mult Vasárnap este az evangélikus gyülekezet nagy tanácstermében Arany János halhatatlan emlékezetének hódolt a gyülekezeti vegyeskar meghívására megjelent és a termet szorongásig megtöltő ünneplő sokaság. Síchöck Gyula lelkész megnyitójában költői képekben magasztalta a nagy költők hivatását s halhatatlanságát. Az ünnepi megemlékezést Arany Jánosról dr. Kőrös Endre tartotta, ismertetvén a költő nemzeti és erkölcsi jelentőségét. Előbbit a Toldi mint a feltörekvő magyar nép szimbóluma által és a Buda halála mint a keleti magyarság és az elnyomó nyugat örök harcának éposza által érzékeltette. Erkölcsi jelentőségét főkép a balladák alapeszméjének fejtegetésével juttatta kifejezésre. Török Judit Aranynak egy gyönyörű lírai versét mélységes átérzéssel, nagyon szépen szavalta el/ Hasonlókép teljes elismerést érdemelnek a zenei számok ís. Ezek sorában kiemeljük a vegyeskar ritka szabatossággal és kifejező árnyalással előadott énekszámát (Schubert: Az éj), melyért a kart és jeles vezetőjét, Nitschinger Jánost, tejjes elismerés illeti meg. Könnyedség és biztos technika tüntették ki Ritoók Magda hangulatos zongoraszámát. Igen jó volt a négyszólamú női kar is. Teljesen stílszerűen illeszkedtek az emlékünnep keretébe az Ágoston József ügyes vezetésével a vegyeskar által előadott hatásos szép Arany-dalok is — Előadás a Lloydban. A Lloyd-Társulat által rendezett előadások sorozatában dr. Horváth István, az OMKE főtitkára tartotta a második előadást a mult vasárnap d. u. nagyszámú közönség előtt. Guth Emil a kereskedők mai súlyos helyzetét érdekesen, ötletesen jellemző szavakkal üdvözölte az előadót, mint az OMKE egyik vezető egyéniségét. — Horváth István általános figyelemmel hallgatott előadása Amerikának a mai világválságban való helyzetét, a prosperity válságát szemléltetően állította hallgatósága elé. — Amerikai utján szerzett tapasztalatokon alapuló pompás információkkal, élénk színekkel, szinte filmszerűen pergette le a hallgatóság állandó tetszése közben a racionalizált, a fordizált üzemeknek a képét. Az oly sokszor felfedezett Amerikából sok új részletet ismertünk meg az előadás nyomán, amely végül a világválságból kivezető utakról is okos és érdekes gondolatokat vetett fel. Wittmann Ignác elnöknek az előadást méltató szavaival ért véget az ülés. — Sajó Sándor halála. A magyar költészetet súlyos gyász érte Sajó Sándornak február 1-én szívszélhűdés következtében történt váratlan elhunytával, A »Magyar ének 1919ből« hírneves szerzőjének mult év novemberében a pápai Jókai-körbein kellett volna előadást tartania. Már vonatri is szállt, amikor testvérének váratlan elhunyta miatt vissza kellett fordulnia. Akkor elmaradt előadásának! megtartását e hó 19-re igérte. Most immár ezt a dátumot sem tarthatja meg. Isten rendelte így, kinek neve legyen áldott: ő az élet és halál ura, aki a költőt élete munkája által halálában is megdicsőíti. — A győr—veszprém—balatoni autóút. Arról a nagy idegenforgalmi érdekről, mely a győr—zirc—veszprém — balatoni autóút kiépítésében rejlik, sokszor irtak már nemcsak az érdekelt balatonkörnyéki, de a fővárosi lapok is. A Balatonnak, a Bakonynak az ország északnyugati lakosságával való összekötése azt jelenti, hogy a csehországi, ausztriai fürdők helyett ez a tekintélyes mennyiségű és jó vagyoni helyzetű magyar tömeg a Balaton felé gravitál, üdülésre, kirándulásra, téli-nyári sportra egyaránt. De Bécs is ontani fogja az autókat Győrön át. A Bakony panorámája látványosságnak is vonzó lesz az idegen számára, ha kényelmes autóútat adunk hozzá neki. Gömbös miniszterelnök veszprémi útja alkalmával Ígéretet tett egy zirci küldöttségnek, hogy az út mielőbbi megépítésére sor kerül. Amint a „Vállalkozók Lapja" irja, az ígéret annyira komoly volt, hogy az előmunkálatokat meg is kezdték Benke István műszaki főtanácsos, közúti kerületi főfelügyelő vezetésével. A veszprémi államépítészeti hivatal a vármegyei útalap terhére már készíti Köhögés, meghűlés és rekedtség ellen teák és gyógy, cukorkák a terveket s lehetséges, hogy a folyó évben már kivitelre kerül a nagyszabású munka. — A főiskolai ifj. képzőtársaság estélye. A pápai református főiskolai képzőtársaság január hó 31-én, kedden szépen sikerült estélyi rendezett a Griff-szálló nagytermében. Az estély műsorát a főiskolai zenekar vezette be, kiváló karnagyuk, Kiss Árpád vezényletével eljátszván Meyerbeer Próféta-indulóját, azzal a biztonsággal és harmóniában, amelyet már többször volt alkalmunk méltatni. Elismerő tapsokban volt részük. Böröczky Béla II. éves theologus kellemes orgánumán Áprilyverseket szavalt, teljes mértékben kifejezésre juttatván az érzelmeket, amelyek a gyönyörű költemények megírásakor a költő leikéin átszűrődtek. Hálásan megtapsolták. A Seprődi László VII., Takács Sándor VIII., Tóth Kálmán VI. és Kiss László VII. o. tanulókból alakult zenei quartett Schubert H-moll szimfóniáját és Mischa Elrnann Schottisch című táncszerzeményét játszotta pompás készültséggel, elismerésre méltó sikerrel. Nagy tetszést arattak. Majerszky János VIII. o. tanuló Gárdonyi Házassági ajánlat cimü humoros monológjának nem csekély komikai tehetségre valló, ügyes előadásával hangos derültséget keltett, amely végül zajos tapsokban tört ki. A Doktor úr cimü tréfában viszont Majerszky János, Moldvay Sándor és Takács Sándor VIII. o. tanulók kacagtatták meg a közönséget a kis darabban rejlő humor alapos kiaknázá'midik 5+7 £obmjiaA -ea