Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-10-28 / 43. szám
MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 0. "t'lvb. 'Qtj, aptulajdonos főszerkesztő: Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. » irAnAc cMnpp Telefon 131. .zám. 1 ^ ^ ÍV W í\ Vj O E.ÍN1JKC. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Nagykanizsán a város feje, aki szintén megjelent a cseh hegedűs hangversenyén, azzal akarta lecsillapítani a tüntető ifjúságot, hogy művészet és politika, az két különböző dolog. Ami azt jelenti, hogy nekünk lehetnek politikai ellentéteink a csehekkel, azonban cseh hegedűs játékának élvezetétől még sem foszthatjuk meg magunkat. Ha ezt a felfogást a polgármester bizonyítékokkal is alá tudta volna támasztani, s rámutathatott volna arra, hogy a mi művészi nagyságainknak viszont .a cseh közönség adózik hódolattal és szabad bejárásuk és fellépésük van állandóan a megszállt területen, felállított elvét még ebben az esetben sem tudnók magunkévá tenni. Engem az a körülmény, hogy mondjuk pl. a mi Szigeti Józsefünket Prágában kegyesek lennének meghallgatni, semmiképpen nem tudna megvigasztalni a fölötti bánatomban, hogy talán ugyanannak a cseh minisztériuminak vezetője, aki esetleg a mi Szigetinknek tapsol, ugyanakkor egy tollvonással minden polgári jogot lábbal tiporva, megfoszt százezer magyart nemzeti nyelvének használatától. Egy művész ünneplése nem volna kárpótlás százezrek szenvedéséért és lealáztatásáért. Amit azonban itt mondtunk, az csak egy lehetőség felemlítése, amely lehetőségnek éppen ellenkezőjét tapasztaljuk lépten-nyomon. így legutóbb Pozsonyban egy magyar darab előadását akadályozta meg a Pozsonyba betelepített csehekj tüntetése. Micsoda képtelenség ezek után azt kívánni, hogy mi viszont ne keverjünk , bele politikát a művészetbe. Ennél nagyobb abszurdum talán csak az volt, amikor a színmagyar Nagykanizsára egy cseh művészt hivtak vendégszereplésre, amikor nekünk annyi elsőrendű, annyi világhírű művészünk vain, s amikor a nemzeti elzárkózások miatt ezek anynyira hazaszorultak már és oly szívesen játszanának saját honfitársaiknak telt nézőtér előtt. Ha van felesleges pengőnk, amit a művészet oltárára áldozunk, akkor adjuk ezt a pengőt a magyar művészet oltári lángjának szítására. Az egész esetben egyébként legjobban azon csodálkozunk, hogy Nagykanizsán, éppen a város polgármesterének lehetett alkalma az ifjúság csillapítására a fenti normális viszonyok között teljesen helytálló mondatot elmondania. Ha mindenkit megbolondított volna Prihoda úr zenei nagysága és ész nélkül rohant volna meghallgatására, akkor egyedül neki kellett volna józannak — és otthon — maradnia. ladja, nem esnek a moratoriális jellegű védelem alá. A kataszteri jövedelem 15-szörösénél nagyobb fokban adós gazdák vagy megelégszenek a hat százalékos kamatkedvezménynyel, vagy pedig igénybe veszik az új rendeletnek azt a különleges kedvezményét, amely a gazdaadós birtokának »védett birtokká« nyilvánítását engedi meg. Az erre vonatkozó kérést november 30-ig kell az ingatlan fekvése szerint illetékes járásbíróságnál előterjeszteni. A védettnek nyilvánított földbirtok tulajdonosainak fizetési kötelezettsége 1934 január elsejétől kezdve lényegesen csökken. A kamat négy százalék. Minden védett birtokra egyaránt, sőt a súlyosabban eladósodott 10 holdon aluli gazdáknál a tőketerhet is leszállítják. A 10 holdon aluli, illetve a 100 aranykorona tiszta jövedelmen aluli birtokok közül különválasztják azokat, amelyeknek bekebelezett adóssága a kataszteri tiszta jövedelem 30-szorosát meghaladja. Az ilyen kisbirtokokra a rendelet a tőketartozás leszállítását is lehetővé teszi. • A rendelet egyik lényeges újítása iaz, hogy a védett birtokok adóhátralékának 10 éves, részletekben való fizetését engedi meg kamatmentesen, a folyó adók pontos befizetése mellett. A rendelet szerint ezután nem tartoznak a kivételek közé a vételár-tartozások, a megbízásból eredő — orvosi, ügyvédi — tartozások .és egyáltalában nincs lehetővé téve valamely tartozás tekintetében az önkéntes lemondás. A gazdaadósok tehát azután a most felsorolt tartozásokkal szemben is igénybevehetik a moratoriális kedvezményeket. A rendelet arról is gondoskodik, hogy bizonyos kivételes esetekben, amikor az adós nincs rászorulva e nagy védelemre, a bíróság az előirt fizetések mértékét fölemelhesse. A védett birtok olyan kedvezményeket élvez, amelyek súlyos terheket jelentenek a közönségre és a hitelezőkre. Ezért gondoskodni kellett úgy az állam, mint a hitelezők érdekeinek megvédéséről, ami kettős felügyeleti rendszer megvalósításával akar a rendelet megvalósítani. Ha jól szabott, A gazdavédelmi rendelet. A hivatalos lap e hó 24-iki számában megjelent gazdavédelmi rendelet lényeges intézkedéseit a következőkben ismertetjük: A rendelet két éves átmeneti nyugalmi helyzetet teremt, amelynek tartama alatt a gazdaadósok a rendeletben előírt bizonyos fizetések teljesítése ellenében védve vannak a végrehajtási lépések és az árverés ellen. Ez a nyugalmi idő az 1934—35. észtendőkön .át tart. A folyó év vég;éi'g érvényben maradnak az október 31-én lejáró rendelet kedvezményei, vagyis az előbbi gazdavédelmi rendelettel megszabott egy évi átmeneti idő. A folyó év végéig meghosszabbított, de már a rendelet megjelenésétől, tehát október 25-tő) kezdve a régi gazdaadósságok kamata hat százaléknál nagyobb nem lehet, ami mindem kategóriájú gazdaadósra az eddigi kamatmaximum két százalékkal való csökkenést jelent. A rendelet hatálya alá tartoznak a gazdaadósoknak az 1932 április elseje előtt keletkezett tartozásai. De azok a gazdák, akiknek bekebelezett jelzálogos terhe a kataszteri! tiszta jövedelem 15-szörösét meg nem ha-i akarnak hordani, azt Spielmann Manó képesített szücsmesternél rendeljék meg. Pápa, I£ossis£In. Lajos ulca 3. Áraim a legolcsóbbak, melyről kérem egy látogatással meggyőződni. A rendelet gondoskodik arról, hogy a hitelszervezetnek a kamatcsökkentés folytán beálló vesztesége pótoltassák. E célból a kormány kamathozzájárulási alapot létesít, amely részben megtéríti a hitelintézeti kamatok visszaesését. A tőkevisszaesésből fél százalékot a hitelintézetek viselnek. A kamathozzájárulási alapból továbbá kötelesek a pénzintézetek ez évi szeptember 31-iki betétállományuk fél százalékának megfelelő évi összeget befizetni, ami tulajdonképpen a betétkamat félszázalékos csökkentésével egyenlő. A kamathozzájárulási alapon kivül még tőketörlesztési alap is létesül, melyből a 10 holdon aluli birtokok tőkecsökkentésére szükséges 25 milliós tőkefizetést fogja az állam teljesíteni. Ennek az alapnak másik célja jutalmak nyújtása azon gazdaadósok részére, akik az aláirt mértéken felül teljesítenek tőkevisszafizetést. E többlet után a 40-szeresen eladósodott gazdák pengőnként 20—15 és 10 fillér prémiumot kapnak a birtok nagysága szerint. Ezenkívül a kormány gondoskodik arról, hogy az ingatlanok állami elővásárlása céljából és az adósságrendezés előmozdítására 10 millió pengő álljon rendelkezésre. Ezek az állami hozzájárulások nagy készpénzkiadásokat okoznak és erre a jegybank 100 millió pengős hitelkeretet bocsát az állam rendelkezésére. A frontharcos szövetség megalakulása. Az országos frontharcos szövetség pápai csoportja e hó 22-én, vasárnap délben alakult meg impozáns részvét mellett. A központot vitéz Áronfy Mihály ny. ezredes és Czintos Zoltán tart. főhadnagy képviselték, kiket a gyűlést vezető ideiglenes elnök: Kovács Kálmán ny. ezredes meleg szavakkal üdvözölt. A központ üdvözletét v. Áronfy tolmácsolta, s örömét fejezte ki, hogy az immár 120.000 tagot számláló szövetséghez a pápai bajtársak is csatlakoznak. A Szövetség tekintélye és súlya napról napra emelkedik, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a magyarságot elnyomó cseh politika ellen tiltakozó országos gyűlés rendezésével a Frontharcos Szövetséget bízták meg. László István, a központ által megbízott helyi szervező-tiszt tett ezután jelentést a helyi szervezkedésről, felemlítvén, hogy a napról napra növekedő csoportnak immár 287 igazölványos tagja van. Majd egyhangú lelkesedéssel kimondották a csoport megalakítását, tiszteletbeli elnökül megválasztván vitéz Draskóczy István ny. altábornagyot, Konkoly Thege Sándor és Karlovitz Adolf kormányfőtanácsosokat. Csoportelnök lett Kovács Kálmán ny. ezredes, társelnök v. Karcsay István ny. alezredes, alelnökök: v. Hevessy József ny. őrnagy, dr. Kőrös Endre npf. százados, kiküldöttek a vármegyei tanácsba: dr. Kardos Károly, dr. Sulyok Dezső; titkárok: Vámos Imre, Takács Érdekli Ont a rádió ? Tekintse meg nálam az 1934. évi dynamikus hangszóróval egybeépített újdonságokat. Ma már tökéleteset olcsón vehet részletre is. Csak fáradjon be üzletembe. Nálam állandó rádiékiáliifás van, Vehet nyugodtan, mert előzőleg lakásán díjtalanul kipróbálhatja. Nálam az összes idei typusok kaphatók. Sugár Árpád Pápa, Kossuth-u. 16. Tel. 217.