Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-09-30 / 39. szám

jobban megközelíthető lett volna. Veszprémnek pedig — amelyik az utat így is megkapta — az l^tt volna az érdeke, hogy a megye legnépesebb városát közelebb hozza magához. De hát ez a kérdés más megoldást nyert, sajnos, beleszólásunk nélkül. Hogy ez iá mulasztás micsoda óriási kárt jelent, azt ma még nem hiszik el. Pedig ismét úgy jártunk, mint a celldömölki vasúti csomóponttal, melyet a város — nagy bölcsen — nem fogadott el. A kérdés nagy horderejét akkor sem fogták fel. Ma már látjuk, de nagyon későn. A vasutakhoz kapcsolt városok hatalmas fejlődésével szemben a mellőzött helyek alig fejlődtek valamit. S míg a mult század a vasút jegyében fejlődött, korunk jellemzője a közút; akik ezt ma nem veszik tudomásúl, azok úgy járnak, mint azok a visszafejlődött városok, melyek a vasúttal nem törődtek. Mint hírlik, még egy balatoni út építése tervbe van véve: Sopronon, Sárváron keresztül. Jó lenne a városnak fölfigyelnie s e körül tapogatózni és valamiképen belekapcsolódnia, amig ismét nem késő. Mert egy bizonyos. Ha városunk egy ilyen úthálózatba nem tud belekapcsolódni, az út záródik el fejlődése elől és ezt Pápa sohasem fogja kihevlerini. De akkor már késő lesz, amikor az emberek Celldömölk metropolisából már csak mint múzeumba járnak át Pápára. Néhány probléma, lehetőség, a legkirivóbbak kiragadva, melyeknek fontosságát vidéki városaink már felismerték, rájöttek, hogy ezek létforrások s most mindent megtesznek, hogy minél többet meríthessenek belőlük. Tülekednek, izzadnak, öklöznek körülöttük, csak a Tapolca partján csendes minden, csak Pápa alszik. Horváth Elek. Hétvégi pihenés a Bakonyban. Nemcsak külföldön, de hazánk nagyobb városaiban is általánossá vált a hétvégi kirándulás, a weekendezés. Vannak családok, akik szombaton ebéd után felkerekednek, s otthon hagyva a gondot, másfél napra neki adják magukat az édes semmittevésnek. Szerencsések azok a városok, ahonnan gyorsan el lehet érni az ilyen hétvégi kirándulásra alkalmas helyet. Pápa, bizony nem a legszerencsésebb ebben a tekintetben. Itt van a Bakony tövében, de a bakonyi községek eddig nem igen gondoltak arra, hogy mennyire jövedelmezővé lehetne tenni a természet által nyújtott szépségeket. Néhol még a legelemibb vendégfogadói kívánalmaknak sem tudnak eleget tenni. Csodálatos, hogy kiaknázatlanul hagyják e szépen jövedelmező forrást, pedig nem kell hozzá más: csak jó lakás, csend és ízletes házikoszt, no meg egy kis reklám. Ha aztán a vendéget lelkiismeretesen kiszolgálják, akkor a reklám el is maradhat, mert aki egyszer ott volt, az megcsinálja a propagandát. Csesznek. Pápáról vonattal a kora reggeli órákban elindulva, veszprém-varsányi átszállással, már 9 órakor a Bakony közepén, az egész országból sűrűn látogatott, vadregényes Cuha-völigyében vagyunk. A bakonyszentlászlói fenyvest és a kis Vinnyesándormajort elhagyva, meredek hegyoldalakon kapaszkodik felfelé kis vonatunk és máris kitárul kíváncsi szemeink előtt a »magyar Semmering«. Megkapó látvány a völgy sziklába vágott három alagút jávai, viaduktjával és a gyönyörűen rétegeződött, merész és változatos sziklaalakzatokkal. Folyton változó a kép. Jobbra sziklából vágott emlékoszlop, amit még a vasút építésekor emeltek. Majd balról, szédítő magasan, egy kiugró sziklacsúcson, fehér sziklából faragott kereszt világít, élénk mementóúl a magasbamerészkedőknek. Még a háború előtti években itt zuhant le a mélybe egy pápai kisdiák. Lent a Cuha-patak csendes vize csörgedez a kövek között, amely nagy záporesők és tavaszi hóolvadások' idején úgy megvadul, hogy embermagasságú kőkolosszusokat játszva j görget tova. Odább a völgy mindinkább szélesbedik | és szelídül, mig a cseszneki vasútállomás kö- j rül, a környező erdőkkel borított hegyek kö- j zött, hosszúkás mezővé terül, melynek üde, smaragdzöld pázsitja hivogatólag integet a vonaton fájó szívvel tovautazó és idekívánkozó utas felé. De mi leszállunk és rövid körséta után, az őserdőn természeti szépségekkel betelni nem tudó lélekkel nekivágunk Csesznek irányába, amely fölött fokozatosan emelkedő hegy- és sziklagerinc csúcsán, mint egy megingathatatlan sasfészek, állnak a XIII. században épített vár festői romjai. Cseszneken isteni, amit a természet alkotott. A várrom aljában épült kis községet az északi zord szelek ellen magas, erdőkkel borított hegyek védik. Ezért olyan kiváló gyümölcstermesztő hely is Csesznek. A falú lakói kevésföldű, de annál inkább szorgalmas, tisztelettudó, szolgálatkész és vendégszerető magyarok, akiknél minden házban lehet találni lakásra alkalmas szobát. Sokat járom Pápa vidékét s most akadtam először olyaií helyre, ahol a természeti szépségek mellett az emberek is megtesznek mindent, hogy az idegen magát otthon is érezhesse. A falu szélén, nagy gyümölcsös közepén,villannyal, rádióval, nyugágyakkal a szépen bútorozott tíz szobás, kedves Sulyok-féle üdülő bármikor olcsó és kellemes pihenőhelye a budapesti, győri, szegedi — és talán ezekután — a pápai kirándulóknak, nyaralóknak, túristáknak. Kellemesen elköltött kitűnő ebéd után a kerti nyugágyakban ülve, gyönyörű kilátással a várromra, bakonyi-, idegenforgalmi problémákról beszélgetünk: Ezredes-hadbíró, tanárok, tanítók, táblai tanács-elnök, festőművészek, vasúti-, posta- és magántisztviselők, magánzók stb. 90o/o-ban fővárosiak. Képviselve van az egész középosztály. Külföldön többször jártak, akik az Alpesekben, a tengeri tájakban, természeti ritkaságokban gyönyörködtek: a Bakony üde zöldjét, az erdőrengetegek csendjét, friss ózondús levegőjét, a Cuha-völgyét, a cseszneki várrom és festői környékét páratlannak mondják hazánkban. Pápaiak! kirándulók, turisták, diákok! Nem is tudjátok, milyen szépségekkel vagytok szegényebbek, míg a Bakonyt be nem járjátok. Még nem késő. Az ezer színben pompázó őszi Bakony szeretettel vár benneteket. Nyáron a Cseszneken nyaralni óhajtó családoknak, kirándulóknak, túristáknak dr. Sulyok Kálmán tanító — levélbeli vagy személyes megkeresésre — szívesen ad információt, lakást, sőt túristaterveket is. Kovács Ernő áll. tanítóképző-intézeti tanár. MAJDNEM OLYAN SZENT a muzulmánnak a babkávé, mint a mecset. Egyik csészét a másik után issza, amellett pedig nyugodt és megelégedett. A lil. porkölíkávékeverékünk zacskóján látható a mecsei. 1/4 kg ára P 3.— Ezenkívül tartunk finomabb, avagy olcsóbb fajtákat is. £ r.t Látogatásom a városi Szeretetházban, Mint városi képviselőnek és mint a szegényügyi bizottság tagjának, volt alkalmam elméletben foglalkozni városunk szegényügyével, a város karitatív munkásságával, — sarkalt a vágy, hogy ezt a munkásságot a gyakorlatban is megismerjem. Mikép ismerhetném ezt meg jobban, mint hogy látogatást teszek városunk legnagyobb szeretetintézményében, a Szentilonay-házban elhelyezett városi Szeretetházban, ahol érdeklődésem minden irányban kielégülést nyerhet. Hétfőn délben tehát — riporteri minőségemben is — ellátogattam a Szeretetházba. Azért mentem délben, mert így mindjárt megtekinthettem az étkezést is, s fogalmat alkothattam magamnak annak milyensége felől. Harangozták a delet, amikor csengetésemre a portás bebocsátott az egyemeletes épületbe', ahol az élet hajótöröttjei élik le még hátralevő napjaikat. A folyosón egy kedvesnővér lép elém, bemutatkozom, elmondom jövetelem célját, s ő lekötelező előzékenységgel vállalkozik kalauzolásomra. Először is a tágas konyhába lépünk be, ahol a főnöknő: Jakoba nővér tart egy kis előadást számomra a háztartásról, az ápoltak ellátásáról. Ebből megtudtam, hogy egy héten kétszer van marhahús, fejenként tizenkét dekát számítva, s ugyancsak kétszer egy héten tészta, a többi napokon a déli menü rántott-, vagy hamisleves és üres főzelék. Reggeli mintegy három deci tej, vacsora legíöbbnyire főtt krumpli. A napi étkezéshez egyegy emberre másfél deka zsir van számítva, ami feltétlenül megóvja az ápoltakat a szivelzsirosodás ellen. Dicsérettel nyilatkozik a jóságos lelkületű főnöknő a Szeretetház húslés zsírszállítójáról, aki minden héten küld ajándékba több kiló levescsontot, amiből aztán jófajta leves készül és zsírsütéskor zsírtörkölyt, ami mindig nagy örömöt kelt az ápoltak körében, mert ekkor vacsorára kellően zsírozott krumplikása kerül az asztalukra. Csodálkozással nézek a hatalmas edények között forgolódó »szakácsnő«-re, aki szintén irgalmas nővér, hogy másfél deka zsírral tűrhető ételt tud produkálni, de maga is bevallja, hogy bizony ez elég nagy feladat, mert tápláló ételhez legalább mégegyszerannyi zsírra volna szükség. A napi ellátási díj egy-egy emberre — a mosást is beleszámítva — írd és mondd: harminc fillér (azelőtt 42 fillér volt), amiből csak úgy tudnak valamikép kijönni, hogy a várostól kaptak hatszázhúsz négyszögöl földet kerti művelésre, amely a konyhát zöldség- és főzelékfélével ellátja. Napi kenyér-adag harminc deka. Meg vannak vele elégedve az ápoltak. Félbarna és ízletes ; mennyiségre is elégséges. Az ebéd e napon rántott leves és üres krumplifőzelék volt. Nem kínáltak belőle, magam sem nagyon vágyakoztam utána. Mig az ebédet szétosztották és az ápoltak helyet foglaltak az ebédlőben, a kedvesnővér kalauzolása mellett megtekintettem a hálóhelyiségeket. Ezek különböző nagyságúak. Két-négy személyre szólók, de vannak hat-