Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-09-23 / 38. szám
— Halálos baleset. Varjú József 79 éves kupi földmivest folyó hó 19-én a község határában munka közben az ökör úgy hasba rúgta, hogy sérüléseibe másnap belehalt. — Csikó találtatott. Folyó évi augusztus 30-án Farád községben (Sopron m.) egy drb. öt hónapos fekete méncsikót találtak. Igazolt tulajdonosa a tartásdíj lefizetése mellett az ottani községi elöljáróságnál átveheti. — Fogoly-befogatás. Gróf Esterházy Károly András marcaltői lakosnak a földmívelésügyi miniszter engedélyt adott arra, hogy 1100 drb. foglyot befogathasson és részben belföldre, részben pedig külföldre elszállíthasson. — Erdőtűz. Folyó hó 8-án Fenyőfő község határában az ugodi hitbizomány tulajdonát képező u. n Nyires-erdő kigyulladt és 400 P értékű különböző tűzifa- és fenyő-csemete elégett. A tüz valószínűleg gondatlanság folytán keletkezett. x Fordított világ. Japán lelkét az európai ember még évtizedek alatt sem tudta megérteni, mert ebben az országban majdnem mindent fordítva csinálnak. A japán ács húzza és nem tolja különös alakú gyaluját, a kulcsokat ellenkező oldalra kell fordítani, hogy kinyissuk a zárakat, a japán leány nem a cérnát fűzi a tü fokába, hanem a tű fokát csúsztatja rá a cérnaszálra. A világnak millió és millió ilyen furcsasága és rejtélye van. Ezekről immár harmincöt esztendeje ir Tolnai Világlapja és egy egész generációnak nyújtott tudást és szórakozást. x Mister ^rchibald. Ez a címe annak a rendkívül érdekes és izgalmas regénynek, amelynek közlését a Délibáb e heti számában kezdi meg. A népszerű szinházi képeslap pompás budapesti- és külföldi rádióműsorokat, szinházi beszámolókat, pletykákat, slágerszövegeket, rejtvényeket, egyfelvonásos színdarabot, filmriportokat és száz képet közöl. A 84 oldalas Délibáb 20 fillér. x Premierek hete a Szinházi Életben. A teljes irammal megindult őszi szinházi szezon hű tükre a Szinházi Élet ma megjelent új száma, amely részben Hatvany Lili, részben Kálmán Jenő tollából rengeteg felvétellel illusztrált szines beszámolót ad a hét két nagy premierjéről a Lányok az intézetben című darabról és a Dubarry-rói. Egyébként is csupa érdekesség és szenzáció a Szinházi Élet új száma, amelynek tartalmából kiemeljük Szép Ernő érdekes és mulatságos cikkét, amelyben elmeséli látogatását Móricz Zsigmondnál, Leányfalun. A Szinházi Élet darabmellékletül az az idei nyár legnagyobb sikerét a Fehérvári huszárok-at közli. 64 oldalas Rádióvilágniradó, 32 oldalas Gyermekújság, kottasláger és kézimunka-melléklet egészíti ki a Szinházi Élet új számát, amelynek ára 60 fillér. Előfizetési díj negyed évre 6'50 P. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet-körút 7. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Herczeg Ferencet 70-ik születése napja alkalmából a magyar irodalom körül szerzett örökbecsű érdemeiért a kormányzó az I. oszt. magyar érdemkereszttel tüntette ki. Papén német alkancellár, aki mint Gömbös miniszterelnökünk vendége, több napon vadászaton volt, majd pedig szerdán ebédre a kormányzó vendége volt, nyilatkozott magyarországi útjáról a sajtó képviselőinek. Ennek politikai célja nem volt, de a gazdasági viszony elmélyítéséről, Német- és Magyarország között a két államot összekapcsoló barátság szellemében mindenesetre szó esett. A revízió kérdésében a két nemzet feltétlenül vállvetve fog küzdeni. Papén alkancellár megvárja a Párisból visszaérkező Kánya magyar külügyminisztert s csak azután utazik el a fővárosból. A kormány adógabona-akciója teljes sikerrel járt. Szerdán járt le az a határidő, amelyen belül a gazdáknak föl kellett ajánlani adóhátralékaik fejében fizetendő gabonájukat. Az első határidő szeptember 5-én volt és eddig az időpontig mintegy 500 ezer métermázsa adógabonát ajánlottak föl a gazdák. Akkor a kormány a határidőt szeptember 20-ig meghoszszabbította. A becslések szerint a fölajánlott adógabona mennyisége ez alatt az idő alatt körülbelül 720 ezer mázsára szaporodott föl. Teljesen pontos képet azonban csak néhány nap múlva lehet alkotni, amikor a pénzügyminisztériumba már beérkeznek az összes pénzügyigazgatóságok jelentései a megajánlott gabona mennyiségéről. Angol képviselőknek mintegy 100 főnyi csoportja érkezett hazánkba Moore ezredes, a magyar revízió lelkes harcosának vezetése alatt. A vendégeket már Győrött nagy szeretettel fogadták, Budapesten pedig meleg ünneplésben volt részük. A vendégek komoly tanulmány tárgyává teszik a határok kérdését, ez történt már Győrött, Komáromban is, majd utóbb Debrecenben. (Csupa határszéli város!) Debrecenben megállapították, hogy a békeszerződéskor bemutatott térkép hamisítvány volt, mert a keleti határra magas dombvonulat volt berajzolva, holott a határ teljesen sík vidéket szel ketté. Párisból Kánya külügyminiszter hazaérkezett, aki a francia fővárosban tartózkodása alatt több izben tárgyalt Paul-Boncour francia külügyminiszterrel és Daladier miniszterelnökkel. Kihallgatáson fogadta Lebrun köztársasági elnök is. A lapok állandóan foglalkoztak látogatása tárgyával és körülményeivel, nem győzték hangsúlyozni, hogy a látogatásnak semminemű politikai jellege nincs és tisztán gazdasági kérdések és a dunai medence problémája körül forogtak a tanácskozások. így aztán a féltékeny és rosszat sejtő kisantantot sikerült megnyugtatniok. Ausztriában azon éles ellentét következtében, amely a Winkler alkancellár és a Heimwehr vezére, Stahremberg herceg között Telefon 194. JÓKAI Telefon 194. MOZGÓSZINHÁZ = BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI ZTZT Előadás a világhírű Zeiss-Ikon hangosfilmvelítö készülékkel. Szeptember 23—24., szombat—vasárnap. Az idény legjobb filmoperettje: TÁNCOL A GARNIZON Főszereplők: Eggerth Márta, Hörbiger Pál, Szőke Szakáll és Willg Eichberger. Szeptember 25., hétfő. Rendkívüli előadás a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák javára! Kárpátoktól az Isonzóig Két magyar meghatóan érdekfeszítő története. Gorliee, Lemberg, Ivangorod, a Kárpátok, Doberdo, Monté San Michelle, Isonzó, Piave, Görz stb., stb., véráztatta földje vonul el szemeink előtt! Pergötüz! Szuronyrohamok! Kézigránát- és aknavető-támadások! Ezenkívül a remek kisérő műsor! Szeptember 26—27., kedd—szerda. Az amerikai „UNIVERSAL" filmgyár németül beszélő monumentális filmremeke: SZEVERIN KAPITÁNY (Feggverre!) A szabadság és szerelem éposza 12 lenyűgöző fejezetben. — Főszereplők: Luis Trenker, Várkonyi Mihály, Fritz Kampers és Ludwig Stössel. A földi éden Látványos „FOX" utazási film. FOX hangos világhiradó. Szeptember 28—29., csütörtök-péntek. Kizárólag 16 éven felülieknek! Nagyszabású kalandoresl 1 AZ ASSZONYSZÖKTETŐ Ludwig Wolff világhírű kalandorregényének filmváltozata 12 fejezetben. Főszereplők: Hans Albers, Camilla Horn, Gustav Diessel, Paul Heidemann és Max Adalbert. Dachstein megmászása Gyönyörű utazási filmujdonság. Fox hangos világhiradó. Szeptember 30., október 1., szombat—vasárnap. Az amerikai „FIRST NATIONAL" németül beszélő óriási bünügyi filmje! SZÖKEVÉNY VAGYOK! Róbert Burns világhírű bünügyi regényének filmváltozata 12 fejezetben. — Főszereplők: Paul Muni, Heléne Winson, Róbert Warwlck és Glenda Farrel, Fox hangos világhiradó. Hangos magyar világhiradó. Előadások kezdete: hétköznapokon y*7 és ^9, vasár- és ünnepnapokon 6 és Va9 órakor lesvelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete J előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük lh órával az előadás kezdete előtt kiváltani. yeremenye az új m. kir. osztálysorsjátékban * Az elérhető legnagyobb nyeremény: Aranypengő Aranypengő Jutalom és nyeremények: 300.000 j 200 ÖOO | j 100.0001 1 50.000 | 40.0001 30.0001 1 25.0001 30.0001 stb., stb., összesen közel 8 millió pengő készpénzben. 84.000 sorsjegy közül 42.000 biztosan nyer, tehát a sorsjegyek fele nyer! Első húzás oklótoer 14-én kezdődik! Sorsjegyek hivatalos áron: az összes iöárusíióknál kaphatók. fennállott, a kormányt újjáalakították. Kiváltak a kabinetből Winkler, vele a Landbuk másik képviselője Schamy miniszter is, továbbá Vaugoin tábornok, aki már 12 éve volt honvédelmi miniszter. Az új kabinetben kancellár, külügyi, belügyi, földmívelési, hadügyi és biztonsági miniszter Dollfuos kancellár lesz, aki így saját személyében összpontosítja az egész végrehajtó uralmat. Fey eddigi közbiztonsági miniszter, a Heimwehr egyik vezére lesz az alkancellár. A többi miniszterek megtarthatták tárcáikat s néhány tekintélyesebb közéleti férfiút államtitkárnak neveztek ki, így Schönburg herceg, ny. vezérezredest a hadügyi tárcához. Az új kormány programja továbbra is Ausztria önállóságának fenntartása, a gazdasági helyzet javítása, alkotmányreform. Genfben a Népszövetség pénzügyi bizottsága csütörtökön foglalkozott Magyarország pénzügyi helyzetével. Délelőtt meghallgatta a bizottság Tyler népszövetségi biztos jelentését, majd délután Imrédy Béla pénzügyminiszter előadására került sor. A tárgyalások után Imrédy pénzügyminiszter kijelentette, hogy teljesen meg van elégedve a tárgyalások eredményével. A cseh megszállt területen, valószínűleg a revíziós hullámok ellenhatásaként erősbbödött a magyarság elleni hatósági terror. A Prágai Magyar Hírlapot, a Felvidék legelterjedtebb lapját három hónapra betiltották. Szepsiben a magyar nemzeti párt nagygyűlést tartott, melyen Törköly József szenátus szólalt fel, éles kritikát mondván a kormány belpolitikájáról. A rendőrhatóság a beszédet államellenesnek nyilvánította és a gyűlést csendőrség segítségével feloszlatta. A portugál vizeken hajótörést szenvedett a Magyar nevű teherszállító gőzös. Oportótól mintegy 70 kilométernyire a hajó derékban ketté vált és sűlyedni kezdett. Vészjeleire több hajó sietett segítségül, melyek közül a British Hope nevü érkezett elsőnek s ez a hajó személyzetét az utolsó emberig megmentette. A hajó maga elsűlyedt. A hajótörötteket, számszerint 29 egyént, akik között 25 magyar, Lisszabonban partra tették. A szerencsétlenség oka, szerintük a hajó rozoga állapota volt. Kimérjük saját termésű borainkat. 1 1. bor házhoz víve, vagy söntésben fogyasztva 60 f; 1 1. csopaki nehéz 1 P, 1 1. csopaki édes furmint 1"20 P. Legjobb tízórai és uzsonna 1 pohár Kőbányai Szent István sör pár tormás virsli, kenyér, csak 50 fillér. Sipiczky=vendéglő