Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-08-26 / 34. szám

Strandon, napfíirdőnél Nivea-creme, Helios napolaj nélkülözhetetlen. Városi Gyógyszertár Fő-utca. ennek, s nem politikai szövetkezésnek volt az áldozata az a 94 prot. lelkész, tanár és tanító' akiket börtönre vetett s azután jórészt gálya­rabságra juttatott a XVII. század második felét elsötétítő fanatizmus. Ezek közé tarto­zott városunk akkori református püspöke és a főiskola igazgatója, akik elég erősek voltak még a börtön szenvedései közt is visszautasí­tani a vallásváltoztatás révén beígért szabad­ságot. Helyreigazító soraim közlését kérve va­gyok a Szerkesztőség tisztelő híve Rácz Kálmán. — A balatoni bor ünnepe. Hírt adtunk már a Balaton nyárvégi évadjának készülő ünnepségeiről. Augusztus 27-től szeptember 3-ig tart a Balaton borának nagyszerű ünnepe, melynek már közölt fővédői díszes sora élére újabban dr. József Ferenc kir. herceg őfen­sége lépett. Az állandó borvásárt a borhét négy főhelyén tanulmányi és művészi szem­pontból egyaránt kivételes érdekességű ün­nepségek fogják tarkítani. Balatonfüred lo­vasbandériummal bevezetett festői szüreti fel­vonulással nyitja meg ünnepségeit. A művészi csoportok keretében allegorikus nőalakok szim­bolizálják a Balaton leghíresebb borait. Ba­dacsony kalauzoló rendezőkkel várja az érke­zőket, akiket mindenekelőtt bazalthegy tetői­nek szikláira vezetnek, ahonnan szerencsés időben tiszta kilátás nyilik a távoli Mecsekre, a somlói hegyekre és a Bakonyra. Megmutat­ják azután Badacsony hires nagypincéit, ame­lyek elsői: az állami- és az Esterházy-féle pincészet egyenesen erre a hétre nyitják csak m eg egyébként zárt kapuikat. Badacsony kör­nyékének történelmi nevezetességeit, többek közt a szigligeti várat ís megmutatják és a híres Kisfaludy-liázhoz is elvezet a látogatók útja. Siófok a környékező falvak mintegy öt­ven leányát, legényét látja vendégül, hogy megmutassa őket a Hét vendégeinek. Somogy­nak ezen a táján fajunk legősibb és legszebb emberpéldányai élnek s azonfelül, hogy gyö­nyörűek, olyan festői a viseletük, hogy az bíz­vást felveheti a versenyt a világhíres mező­kövesdi népviselettel is. Földvár ünnepi bált rendez, kétségkívül ép olyan előkelőt, mint amilyen választott márkájú boroknak hódol az ünnepi esettel. Természetesen borvására is lesz Földvárnak, úgy a Badacsonyvidéki szö­vetkezet, mint az Ibos-féle pincészet állítanak ott sátrakat. Az ünnepségek főhelyein: Ba­latonfüreden, Badacsonyban, Balatonföldváron és Siófokon az ünnepi hét alkalmára leszállí­tott, rendkívül mérsékelt árakon, már 2—3 pengőért adnak szobát. A természet pompá­ját, alkalmi játékok és felvonulások tanulsá­gát, örömét,, öreg borok páratlan zamatát, az ifjú bor beérésének csodáját és a szüret gyö­nyörűséges képét kapja a Balatoni borhét min­den látogatója emlékekép egy ünnepségnek, rnely ép úgy hirdetője, miként hódolója is a Balaton borának. — Az iskolai szünidői meghosszabbítot­ták. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, tekintettel arra, hogy az ezévi nagy szünidő eleje a kedvezőtlen időjárás miatt a nyaralásra nem igen volt megfelelő, alkalmat akar nyúj­tani arra, hogy a tanulóifjúság a nyár végén remélhető kedvező időjárást testi és szellemi egészsége érdekében kellőleg kihasználhassa. Ezért úgy intézkedett, hogy az ecfdigi rendel­kezéstől eltérőleg, a középiskolákban, közép­fokú és alsófokú iskolában a rendes tanítás szeptember 16-án kezdődjék meg. A tanév ün­nepélyes megnyitása szeptember 15-én tar­tandó. Ennek megfelelően a tanéveleji iskolai egyéb teendőket is (javító, pótló, kiegészítő vizsgálatok, beírások stb.) ugyanannyi nappal később kell végezni, mint ahány nappal ké­sőbb kezdődik meg a tanítás. — Nyári zivatarok. A kietlen szárazságot, mely miatt a gazdák már méltán aggódtak, hirtelen zivataros esők váltották fel. Vasárnap este már kaptunk Ízelítőt az esőből, hétfőn reggel nyolc óra tájban pedig hatalmas vihar kerekedett, megnyíltak az écf csatornái és csak úgy ömlött a szomjas földre az eső. De leg­jobban dühöngött a vihar keddre virradó éjjel, amikor sűrű égzengéstől kisérve szinte dara­bokban szakadt le a felhő. Azóta is állandóan borús az ég alja és minduntalan elpityergi magát az idő. Most már aztán egyelőre elég is volna az esőből, mert még sok helyen nem végeztek a csépléssel és akadályozná a munka rendes befejezését. — Hymen. Marék Vilma úrleány és Szönyi Károly szövőgyári tisztviselő folyó hó 20-án Tóvároson házasságot kötöttek. — A tüzoltó-testület közgyűlése. A pápai önk. tüzoltó-testület vasárnap délelőtt tartotta 59. évi közgyűlését dr. Csoknyay János el­nöklésével. Elnök konstatálván a határozat­képességet, üdvözölte a szép számban meg­jelenteket, s a gyűlést megnyitotta. A mult évi közgyűlés jegyzőkönyvét felolvasottnak te­kintették. Elnök jelentésében szép szavakban emlékezett meg Trauner Lipót, Piatsek Gyula és Kis Tivadar elhunytáról, kik nemcsak hű­séges tagjai voltak a testületnek, de tisztsé­get is viseltek benne. Érdemeiket jegyző­könyvbe iktatták. Majd bejelentette, hogy a Veszprémvármegyei Tűzoltószövetség 1934. évi közgyűlését — versenyekkel egybekötve —• Pápán tartja abból az alkalomból, hogy a pápai önk. tüzoltó-testület az évben fennállá­sának 6Í). évfordulójához jút el. Elnök jelen­tését, melyben végezetül elismerését rótta le a testület tisztikarának és legénységének önfel­áldozó munkásságukért, helyesléssel tudomá­sul vették, majd Wolmuth Lajos parancsnok terjesztette elő gonddal és szép stílusban megszerkesztett jelentését, melyből lenyomat­juk a következő részeket: »Örömmel jelent­hetjük, hogy testületünk jó hire a vármegyé­hez is eljutott, melynek eredménye, hogy tes­tületünk alparancsnokát, Szőllőssy Sándort alispán úr őméltósága a devecseri járás tüz­rendészeti felügyelőjévé nevezte ki. Működő tagjaink elméleti és gyakorlati ismereteinek gyarapítására az elmúlt esztendőben 12 el­méleti oktatást és 14 gyakorlatot tartottunk, ezenkívül a hivatásos tűzoltóság 140 esetben külön szergyakorlatot tartott. Őrszolgálat szini­előadásnál 108, mozgónál 132,. sportnál 28, egyéb helyen 13 esetben volt. Tűzhöz Pápán 31, vidéken 5 esetben vonultunk ki, melyek közül helyben: 5 szoba, 1 üzlet, 3 tető, 2 mű­hely, 2 gyári, 1 padlás, 1 pince, 1 kerítés és 1 termény-, valamint 14 kéménytűz volt. A mentőautóval 324 esetben vonultunk ki, me­lyek közül baleset 100, betegszállítás pedig 224 volt. Az önkéntes- és levente-tűzoltók létszáma az év elején 44, az év végén 38 fő volt. A hivatásos tűzoltóság létszáma változat­lanul 12 fő.« Dr. Molnár Imre .indítványára az érdeklődéssel hallgatott beszámolóért jegy­zőkönyvi köszönetet szavaztak. Ezek után Sülé Gábor pénztáros referálta a testület 1932. évi zárószámadásait, mely szerint bevétel volt 1483.68 P, kiadás 1351.70 P. maradvány 131.92 P. A testület tiszta vagyona 1932. év végén 47.081.37 P. Az 1934. évre a szükségletet 1484 P-ben, a fedezetet 1490 P-ben, a remélhető maradványt 6 P-ben irányozták elő. Miután még számvizsgálóknak megválasztották Freund Ferencet, Horváth Mátét és Fischer Gyulát, elnök a közgyűlést berekesztette. — Frontharcos Bajtársak! Alakuló gyülésünk az Orsz. Elnökség kívánságára szept. első felében, előreláthalólag szept. 10-én lesz. Bővebbet a jövő heti számban. Szervező tiszt. Vidéki városban lévő ftextilgyár keres 400 szövőszéke részére pamutban és mű­selyemben nagy gyakorlattal rendelkező magyar honos, németül is beszélő, intelligens FŐMESTERT. Ajánlatokat „Textilipar" jeligére Blockner J. hirdetőirodájába Budapest, VI., Andrássy út 4. Gyártja: Orion izzólámpagyár — Országos vásár. A Nagyboldog­asszonyi országos vásár kedden és szerdán zajlott le városunkban. A vásár meglehetősen csendes volt, amennyiben a nagy esőzések a vidékről sokakat visszatartottak a bejöveteltől. Felhajtottak szarvasmarhát 803 darabot, eladtak 560 darabot; lovat felhajtottak 507 darabot, eladtak 182 darabot; sertést felhajtottak 1175 darabot, eladtak 645 darabot. Külföldi szállítás nem volt, belföldre három vagon vágómarhát szállítottak el. — Háromszázötven állás a MÁV-nál iga­zolványosok számára. Az államvasutak igaz­gatósága pályázatot hirdetett mintegy 350 állásra, amelyet az év második felében fog be­tölteni. Az állásokra azonban csak a honvéd­ség, vámőrség, folyamőrség és csendőrségi legénységi állományában szolgálatot teljesí­tett és igazolvánnyal ellátott egyének pályáz­hatnak. A Máv. többek között 123 állomásfel­vigyázói, 64 mozdonyvezetői, 38 kalauzi, 56 váltókezelői, 23 vonatkezelői állást feg be­tölteni. — Félmunka. Egyik előző számunkban irtunk a Bakonyere botrányos állapotáról, ami­nek lett is némi foganatja. A Bakonyér-utca hosszában a patak medrét kitisztogatták, a benne összegyülemlett bűzös iszapot a mederpart két oldalára dobálták. Jöttek aztán a felhőszaka­dások, amelyek az iszapot ismét visszahordták a patak medrébe, s maradt az állapot, amiként volt. Az effajta félmunka helyett radikális meg­oldást kell keresni; ez pedig az volna, hogy az inségmunkába bekapcsolva ki kellene a patak medrét az utca hosszában rakatni tapolcafői mészkővel és a part két oldalát ugyancsak tapolcafői mészkővel legalább egy méter magasan kirakatni, amikor a viz akadálytalanul végig futhatna a mederben, s a záporok az iszapot könnyen magukkal sodorhatnák. Ez az eljárás költségesebb volna, az bizonyos, de a kérdést egyszersmindenkorra megoldaná. — Üj hadnagy. A Szentistván-királyi Ludovika-Akadémiai tisztavatások alkalmával hadnaggyá avatták Kiss Zoltán végzett aka­démikust, Kiss István takarékpénztári igazgató fiát is, akit szolgálattételre a székesfehérvári repülő-századhoz osztottak be. — Iskolai beiratások. A pápai ref. gimnáziumban a tanév megnyitását elhalasztó I VKM. rendelet figyelembevételével az Egyházi Főhatóság — eltérően az Értesítőben közzélett időbeosztástól — a szeptemberi vizsgálatok és beiratások idejét következőképpen állapítota meg: Szept. 5-én délután lesz a VIII. o. tanulók javítóvizsgálata; szept. 6., 7., 8-án írásbeli érett­ségi vizsgálat; szept. 9-én görög Írásbeli; szept. 9-én írásbeli magán- és különbözeti vizsgálatok és az I—IV. o. tanulók javító vizsgálatai; szept. 11-én szóbeli magán- és különbözeti vizsgálat és az V—VII. o. tanulók javító vizsgálatai; szept. 12-én szóbeli érettségi vizsgálat; szept. 13., 14., 15-én beiratások és pedig 13-án az L, II., 14-én a III., IV., V., 15-én a VI., VII., VIII. o. tanulók részére; szept. 16-án az iskolai év megnyitása és osztályrendezés. A tandíjmentes­ségi és köztartási segélykérvények beadásának végső határideje szeptember 16. A nő nevelő-intézetben a beiratkozások szep­tember 11—14. napjain lesznek. A pápai állami polgári leányiskolában a javító-, pótló- és tantervkülönbözeti vizsgála­tok szeptember 11-én, a pótbeiratások pedig az 1933—34. tanévre szept. 13-án és 14-én dél­előtt 8 órától 1 óráig lesznek. Az újrendszerü tandíj 8 részletben fizethető. Kimérjük saját termésű borainkat. 1 I. bor házhoz víve, vagy söntésben fogyasztva 60 f; 1 1. csopaki nehéz 1 P, 1 1. csopaki édes furmint 1*20 P. Legjobb tízórai és uzsonna 1 pohár Kőbányai Szent István sör pár tormás virsli, kenyér, csak 50 fillér. Sipiczky=vendéglő

Next

/
Thumbnails
Contents