Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-04-02 / 14. szám
gurulós labdát beejt. A Kinizsi erősít és Kovács váratlan lövése meghozza a győztes gólt. A Kinizsi csapata nem mutatott valami biztató játékot. A közvetlen védelem nagyon bizonytalan, Potyát okvetlen hátra kell újra vinni, mert különben baj lesz; a halfsor csak az első félidőben állt feladata magaslatán, a második félidőre eltűnt; a csatársor pedig teljesen részeire esik. Láttunk öt jó csatárt, akik egy rossz csatársort alkottak. A vendégcsapatból a közvetlen védelem volt a legjobb csapatrész. Vasárnap a Kinizsi a VTC-vel játszik bajnoki mérkőzést. A veszprémi csapattal a Kinizsinek még sohasem volt szerencséje, ha bármilyen fölényben volt is az eddigi találkozások során, mégis mindig kikapott; reméljük, hogy ezt a rossz kabalát a csapat végre megtöri és megszerzi az annyira szükséges és fontos két bajnoki pontot, hogy a kieső zónából elkerülhessen, mert egy vereséggel a csapat az utolsó helyre eshetik vissza; álljon ez a tudat úgy a játékosok, mint a közönség előtt s együttes lelkesedéssel harcolják ki a győzelmet. Tennisz. A Pápai Sport Egyesület tennisz-szakosztálya f. évi április hó 10-én délután 4 órakor saját klubházának nagytermében szakosztályi ülést tart. A szakosztály vezetősége felkéri az egyesület azon tagjait, akik az idei évben tenniszezni óhajtanak, hogy a csoport és időbeosztás megejtése végett feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Boxoló-tréning. Értesítjük a LeventeEgyesület boxolóit, hogy a tréningeket újból megkezdjük. A tréningidő megbeszélése és új jelentkezők felvétele f. hó 4-én este fél 8 órakor lesz a Levente-Otthonban. Felhívjuk a boxolók figyelmét, hogy későbbi jelentkezést csak kivételes esetben fogadunk el. Vezetőség, j Családjának boldogságot, önmagának függetlenséget biztosít, HA SAJÁT CSALÁDI HÁZAT ÉPIT! Mindenkinek, ki a könnyű előfeltételt teljesíti, hosszúlejáratú ÍO—13 év alaít lörleszthető kamatmentes kölcsönt adunk. Kölcsönöket ház építésére, telek vásárlására, konvertálásra 1000 -30.000 pengőig folyósítunk. Már havi 2 pengős előfeltétel teljesítésével jegyezhet kölcsönt. Fáradjon el hozzánk személyesen, díjtalan felvilágosítást nyujtunk, vidékieknek levélben 1 Schneider Géza képviselő Pápa, Jókai Mór utca 22. BUDAPESTI INGATLANBANK KÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VEI., Rákóczi-ut 10. Alapítva: 1906. Hivatalos órák 9—l-ig, délután 3—6-ig. Modern háromszobás lakás összes mellékhelyiségekkel — esetleg kerttel — május elsejére kiadó. Bővebbet tókerti villasor, I. utca 2. szám alatt. Állami anyakönyvi kivonat. 1932 március 24—31-ig. SZÜLETTEK: Márc. 24. Horváth Sándor gazdasági cseléd és neje Polgárdi Terézia leánya: Karolina, rk. Márc. 25. Tóth Zsigmond megyei utász és neje Hútvágner Mária leánya: Magdolna, ev. Márc. 26. Csizmazia József halfeldolgozó és neje Hrabovszky Mária leánya : Mária Magdolna, rk. — Szakács Sándor villanyszerelő és neje Józsa Borbála leánya: Margit, ev. Márc. 27. Tóth Dániel fonógyári munkás és neje Tóth Juliánná leánya: Magdolna, ref. Márc. 28. Máté János kántortanító és neje Tóth Ilona tanítónő fia: János, ref. Márc. 29. Eisenbeck János földmivelő és neje Barcza Erzsébet leánya: Erzsébet, rk. — Kovács József szobafestősegéd és neje Boldizsár Mária leánya: Ibolya Mária, rk. — Nagy Imre cipészsegéd és neje Gőgös Juliánná leánya: Jolán, ev. Márc. 30. Szalai Lídia szakácsnő fia: Ferenc, ref. Márc. 31. Pék Károly hirlapbizományos és neje Vadász Róza fia: Ferenc József, rk. — Tremmer József földmivelő és neje Jákli Erzsébet leánya: Irén, rk. — Németh Margit háztartási alkalmazott fia: József, rk. — Benke Karolin napszámosnő fia: Mihály ref. MEGHALTAK: Márc. 24. Özv. Ross Ferencné Farkas Mária, csizmadia özvegye, rk., 77 éves, elaggulás. — Bognár József reálgimnáziumi tanuló, rk., 12 éves, agyhártyalob. — Özv. Molnár Istvánné Kalmár Rozália, rk., 65 éves, szívbaj. — Varga Imre napszámos, rk., 72 éves, tüdőtágulat. Márc. 25. Horváth Hugó József építész hallgató, rk., 24 éves, tüdővész. — Győrök János földmivelő, rk., 54 éves, szívbaj. Márc. 26. Polgár József nyug. vasúti pályaőr, rk., 84 éves, elaggulás. Márc. 27. Preiner Anna, rk., 82 éves elaggulás. Márc. 28. Cserkuti Zsuzsánna, ev., 1 hónapos, tüdőlob. Márc. 31. Máté János, ref., 3 napos, veleszületett gyengeség. — Búcs Ignác napszámos, rk., 55 éves, gyomorrák. HÁZASSÁGOT NEM KÖTÖTTEK. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál, Pápa, 1932. Főiskolai könyvnyomda. — FelelŐ3 vezető: Nánik Pál. Hálanyilatkozat. Mindazok, kik felejthetetlen egyetlen fiunk: Horváth Hugó halála alkalmából mélységes bánatunkat írásban, szóval vagy a végtisztességnél való megjelenésükkel enyhíteni szívesek voltak, fogadják a leghálásabb köszönetünket Pápa, 1932 március 31. A gyászoló szülők és a rokonság. Pápai terménypiac április 1-én. Búza Rozs Árpa 13 00 13 50 P 13-00-13-50 P 1900-20-50 P Zab . . . 19 00-19 50 P Tengeri cs. 16 50—17-00 P Burgonya . 5'50— 7-00 P (+ 6 pengő boletta.) M EG H I VÖ. A Pápai Vendéglősök Szikvizgyár Szövetkezete 1932. évi április hó 14-én délután 3 órakor tartja XXIV. évi rendes közgyűlését Pápán, Árok-utca 11-ik szám alatti üzleti helyiségében, melyre az üzletrészkönyvbe bejegyzett üzletrésztulajdonosokat tisztelettel meghívja Pápán, 1932. évi március hó 30-án BaB i|?a zg.»t<>s»g-. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A felügyelő-bizottság jelentése. 3. A mérleg és zárszámadások felülvizsgálása s a nyereség hovafordítása. 4. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság felmentése. 5. 1 elnök, 1 alelnök, 12 igazgatósági, 4 igazgatósági póttag, 3 felügyelő-bizottsági tag választása, 3 évi időtartamra. 6. Esetleges indítványok. Jegyzet. 1. Az alapszabályok 24. §-a értelmében a közgyűlés akkor is meg fog tartatni, ha ezen a szövetkezet tagjai kellő számban meg nem jelennének. 2. Az alapszabályok 25. §-a értelmében a mérleg, az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése, a tagok névjegyzéke a közgyűlést megelőző 14 napon át a szövetkezet irodahelyiségében közszemlére van kitéve, ott az érdekeltek által megtekinthető. XXVIII. M. KIR. OSZTÁLYSORSJÁTÉK Az első osztály húzása 1932 április 15 és 18 Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 Jutalom és nyeremények aranypengő 300-000 200.000 100.000 50.000 I 25.000 40.000 20.000 30.000 1S.OOO aranypengö stb. pengő, összesen közül 8 millió Rés ss pénzben 84.000 sorsjegy közel 42.000 kihuzatik, tehát minden második sorsjegy nyeri A sorsjegyek hivatalos ára osztályonként: Egész I Fél I Negyed I Nyolcad 24 P | 12 P | 6 P I 3 P Hirdetmény. Pápán, a Vasut-utca és Leipnik-gyár melletti FÖLDEK házhelyekre felparcellázva előnyös fizetési feltételek mellett ELADÓK. Felvilágosítást ad dr. Kardos Károly ügyvéd Pápa, Deák Ferenc utca 11. sz. alatt. ás Ondolalas f^l Tisztelettel értesítjük a n. é. hölgyközönséget, hogy Kossuth Lajos utca 29. szám alatti borbély- és fodrászüzletünkef női fodrászattal bővítettük ki, mely alkalommal üzletünket teljesen átalakítottuk és a modern hygienia követelményeinek megfelelőleg rendeztük be. A női kiszolgálást egy kiváló fővárosi szakember végzi. Kérve a n. é. hölgyközönség szives pártfogását, vagyunk kiváló tisztelettel Simonits Márton és Fia úri és hölgy fodrászok. Olcsó árak! Még olcsóbb bérletrendszer! FIGYELEM! Veszek és eladok mindenféle használt ruhát. FEIN DEZSŐ Pápa. Rákóczi-utca 32. Levelező-lap-, vagy szóbeli meghívásra házhoz megyek. Lakatos-műhely megnyitás! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Pápán f Petőfi-utca 3. szám alaft (Mayersberg bádogosnál az udvarban) lakatos-műhelyt nyitottam. Elvállalok minden e szakmába vágó munkát, valamint javításokat a legjutányosabb árért. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Weiszenstein Ignác épület- és mű lakatos.