Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.

1932-03-26 / 13. szám

a bolond ismét beállított a trónterembe és ily szavakat intéze az uralkodóhoz: — Király, ez nem mehet így tovább! Bejártam birodalmadat s tele van a lelkem keserűséggel. Te az év minden napján más palotában lakhatsz s országodban vannak emberek, akik tucatjával laknak egy roskatag kunyhóban. Neked aranyhegyek vannak fölhalmozva kincstáradban s vannak alattvalóid, akiknek sanyarúbb a sorsuk, mint udvarod ebeinek. Ezen azonnal segíteni kell. Te és birodalmad nábobjai osszátok föl földeiteket a szegények között és a márványpalotákat nyissátok meg a hajléktalanul bolyongó inség előtt. Merodák-Baladán minden királyi méltóságáról megfeledkezék s csaknem lefordult trónusáról nevettében. Jól mondá Szukub-BenNakira: ez embernek a beszédére kacagásra fakadnak még a rideg, érzéketlen sziklák is! Volt azonban mégis a király udvarában valaki, aki komoly figyelemmel tekintett a tagadhatatlanul érdekes legényre. Ez a valaki pedig Merodák-Baladán legelső hölgye volt, Cserkeszország legkecsesebb virágszála. És egy este, midőn a zordon férfiú már álomra húzódott az ő kerti zugában, óriás pálmájának hűvös lugasa alatt: íme, azon vette észre magát, hogy orcáira égető zápor hull, mintha csak tűzeső omlana az égből. Fölriadt. A királyné hajolt rá, szemeiben azzal a fénnyel, melyről nem lehet tudni, a pokolé az, vagy a menyországé? — Mit akarsz tőlem, kisértő? — szökött fel fektéből a megháborgatott alvó. — Semmit és mindent, — suttogá az asszony s leheli etében együtt volt Shirász rózsaligetének minden mámora. — Távozzál tőlem azonnal, elvetemedett teremtés! Te meg akarod fertőztetni a családi élet oltárát, melynek papnőjévé szentelt az Isten? Ne ránts engem is magaddal a kárhozat örvényébe, mely szemeidből lángol felém... Mondá és fölragadá a földről lompos állatbőrét, melyen feküdt volt s elindult magának új vackot keresni a kert legvadabb részében. Az asszony pedig először véresre marta ajkát boszuságában, aztán elkacagta magát. S ha valahol szó esett a különös férfiúról, a királyné boszusan vont vállat és felkiáltott: — Eh! Hagyjatok vele békében. Ennél nagyobb bolondot nem hordott hátán a föld. III. íme azonban egy verőfényes reggelen, fürge csacsi ügetett a királyi palota elé, hátán egy különös szerzettel, akinek csupa tarka folt vala a ruhája, csörgő-sapka volt a fejébe nyomva. S a legkülönösebb, hogy nem úgy ült a szamáron, mint rendesen szoktak, hanem háttal fordulva a fejének. — Miért ülsz te így a paripádon, atyafi? — kérdezték tőle az ajtónálló, alabárdos legények. — Mert az ember hiába néz előre: a jövőt úgysem látja sohasem, csak a multat. Az ostoba sors pedig oda viszi, ahova akarja, — hangzott a felelet. — Aztán miért ilyen tarka-barka foltos a ruhád? — Azért, hogy ha kikopik, soha se lássék rajta a foltozás. — S miért van csörgő a fejeden? — Mert feleséges ember vagyok s ha hazamegyek, a sapka előre elárulja az érkezésemet s a feleségem elbujtathatja az udvarlóját. Ilyenformán sok kellemetlenségtől kimélem meg mind a hármunkat! Mely elmés válaszokat szájról-szájra adták a palotában s eljutának azok az udvarmester fülébe is, aki rögtön a kapuba futott, mert erős volt a gyanúja, hogy a bölcs érkezett meg Szukub-Ben-Nakira udvarából. Földig hajló tisztelettel járult a tarka ruhás jövevény elé, megtudakolván tőle: — Mit keressz, ó tiszteletreméltó férfiú? — Keresem azt az embert, aki é birodalomban a leghatalmasabbnak, legokosabbnak s legerősebbnek tartja magát. Pedig nála sokkal hatalmasabb a felesége, okosabb még az udvarmestere is és erősebb a leghitványabb elefántja. Az udvarmester nem tehetett egyebet, mint hogy kerekre nyitott szemekkel bámult a jövevényre. Mi tagadás, hisz ő is így gondolkozott felséges uráról, a derék Merodák-Baladánról. Nosza, loholt is urához az örvendetesi újsággal, hogy megérkezett a Szukub-BenNakira udvarának kölcsönadott kincse, a bölcs. Leszállott trónusáról a király, nyomába tódultak az udvaroncok, úgy siettek a vendég üdvözlésére, aki nyalábra kapta, megcsókolgatta a királyt s azt mondta neki: »Testvérem vagy!« — Amit a király nagy bóknak vőn és fölöttébb el volt általa ragadtatva. — Ah, — kiáltott föl, — te vagy, akit oly türelmetlenül vártunk; te vagy a világ legokosabb embere? — Azt te magad se hiszed, amit most mondtál, —• felelt a tarka ruhás, vidám fickó. — Mert te önmagádat tartod a világ legokosabb emberének, nem engem! A király bólintott s kénytelen volt magában elismerni, hogy a bölcs fején találta a szöget. — Hanem átkozottul megéheztem az utón, komám, — folytatta a vendég. — Hol van terítve az asztal? Remélem, te nem teszel egyebet, udvaroddal együtt, mint hogy egész nap lakomázol? Ugy van ez mindenütt, a nép dolgozik helyettetek is, ti pedig jól laktok helyette is! Ez a rend, mióta világ a világ. Az udvari emberek bólintottak. Ez már okos beszéd, ezeket az igazságokat kell hirdetni szüntelenül a király előtt is. S a csodálatos férfiú a lakoma alatt még jobban elra'gadta *a társaságot. A minisztereket biztatta, hogy ne csináljanak semmit: legalább nem mondhatja a nép, hogy tetteikkel megrontják az országot. A királyt pedig ösztökélte, hogy vésesse kőbe még halála előtt az élete történetét, úgy, ahogy ő akarja. Amire ő felsége elérzékenyedve ölelte keblére a bölcs férfiút... Ám legjobban megállapította népszerűségét a jövevény másnap, amidőn két pörösködő atyafi járula a király elé, akik éktelen veszekedést csaptak az apjukról rájuk maradt birtokon. Megértvén pedig a dolguk velejét a bölcs, mondá: — Uram király, akármilyen Ítéletet hozol, ezek között sohasem lesz békesség. Hanem vedd el tőlük a birtokot, legyen a tied: akkor nem lesz min veszekedniük! S a királyné? A hosszú fehér szakállú Merodák-Baladán fiatal, lángoló vérű felesége? Bizony most nem kellett neki kezdenie a kalandot. Illatos, gyönyörű este sétálgatván a kert homályában, melléje suhant a tarka ruhás férfiú: — Szép asszony, aki az urad ősz szakállára és a te hamis szemeidbe pillant: az úgyis tisztában van a helyzettel... Az asszony bámulva állott meg a vesékbe látó bölcs előtt. — Különben, — folytatá az, — erősen Névjegyeket, esküvői és táncmulatságra szóló meghívókat, kereskedelmi és minden egyéb nyomtatványt ízléses kivitelben, jutányos aron készít a Főiskolai Nyomda Megrendelések felvétetnek Pápa, Petőfi-utca Í3. sz. alatt. — Telefon Í3Í. Saját könyvkötészet, amelyben mindennemű könyvkötőmunkát ízléses kivitelben jutányos áron állítanak elő. hiszem, hogy Merodák-Baladán is mindent tud és szépen belenyugodott a megváltozhatlanba. Minek csalnád hát meg szegényt azzal, hogy nem csalod meg?... S másnap, a királyné találkozván férjével, nem győzte előtte magasztalni a bölcsnek tüneményes lángeszét, mire a kegyes fejedelem 'egy nagy pecsétes levélben kinevezte a ritka férfiút a Tudományok Akadémiájának igazgatójává. S az Akadémia igazgatója, fejében a csörgő sapkával, helyet foglalt a kathedrán és oktatta a figyelő fiatalságot ekképen: — Néktek pedig azt mondom, kedves fiaim, hogy ne tanuljatok semmit. Akinek gazdag vagy hatalmas ember az apja, annak úgyis meg lészen az előhaladása. Aki ellenben szegény és alacsony sorban született, az a tudományával úgy sem fog előrehaladni, csak ha élelmes ügyesség van benne, — azt pedig nem a könyvekből tanulják, édes gyermekeim. Amire lelkes éljenzésben törtek ki a tanítványok s hírül vitték a szüleiknek, milyen megtestesülése a bölcseségnek az ő új profeszszoruk. S a professzor, hogy nevének még több bámulót szerezzen, fogott két vastag tudományos könyvet, letépte azoknak a tábláját s bekötteté újra, rányomatván a saját nevét az idegen munkák szerzője gyanánt... IV. És eltele az esztendő, amely időre kölcsönadta a barátságos Szukub-Ben-Nakira az ő bölcsét és bolondját; amikor is eljőve Merodák-Baladán birodalmába, hogy őket ismét haza vigye. Beköszöntvén pedig a háromszáz elefánt urához, kérdezte tőle: — Hogy tetszett néked a bölcsem és bolondom, hatalmas barátom? — Bolondod kellemetlen fickó, — mondá Merodák király — és csak az irántad való barátság tartóztatott, hogy őt a legsötétebb tömlöc fenekére nem dobattam. A bölcsed ellenben nagyszeri! ember, akire egész birodalmam hódoló tisztelettel tekint... Nézd, most is ott sétál feleségemmel a kertben... Ó mennyi fölséges, léleknemesítő tudományt tanul tőle az az asszony!... Szukub király egy pillantást vetett a kertbe és összecsapta a kezeit: — Szerencsétlen! Hiszen te összetévesztetted ezt a kettőt! Hiszen az, akit te bölcsnek állítasz, az a bolond; s akit te bolondnak szidalmazol, az az én nagyhírű bölcsem és prófétám! — Mit mondasz? — gyökereztek egyszerre a földbe Merodák-Baladán lábai. — Hát ti azt a rideg bolondot bölcsnek és prófétának tartjátok? Hát igaznak véled te azokat, amiket ő hirdet? — Bizonyára. — S vájjon felosztottad te földjeidet birodalmad szegényei közt és megnyitád palotáidat a hajléktalanok előtt? — Azt már nem cselakvém. — S egyáltalán úgy éltek-e ti, mint ahogy a bölcs tanításai parancsolják? — Azt a bolondot nem tesszük. — Ellenben úgy éltek, ahogy a bolond beszél? — Természetesen. — Akkor hát nem értelek benneteket, hogy mért tartjátok azt a férfiút bölcsnek és miért a másikat bolondnak? Mondá Merodák-Baladán és sokáig fejcsóválva gondolkozott a szomszéd király felfordult eszejárásán ... OLVASSA EL! SZKURSZKY PÁL: A NŐI FELSŐRUHASZABÁS TANKÖNYVE kapható a Főiskolai nyomdában Pápa, Petőfi-utca 13. szám. Ára 5*50 pengő.