Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-01-02 / 1. szám
— Gazdák figyelmébe! Közhírré teszem, hogy az inség-gabona felőrléséből származó korpából a 10 holdon aluli állattartó gazdák közül részesülhetnek azok, akiknek igényjogosultsága meg lesz állapítva. Kik korpát igényelnek, jan. 2-től 6-ig jelentkezzenek Mihály Sándor gazdasági felügyelőnél, akinek lakása Jókaiutcán van. Az így kiosztásra kerülő korpa ára q-ként 8 pengő. x Irodalom fillérekért az utcán. Félesztendővel ezelőtt újszerű vállalkozás indult, mely 10 fillérért ad minden csütörtökön egy-egy új magyar regényt, minden dohánytőzsdében, újságos bódéban és újságárusoknál. Az olvasóközönség a NYIL-at szeretetébe fogadta, mert olvasótábora egyre emelkedő példányszámban vásárolta meg az eddig 28 héten át megjelent 28 magyar regényt. Mi a NYÍL célja ? Átmenteni a mai súlyos gazdasági viszonyok mellett a magyar közönség olvasási kedvét egyrészről; másrészről pedig munkát, megélhetést és talán, ami még ennél is fontosabb, nyilvánosságot biztosítani a magyar Íróknak, de a NYIL egy további igen helyeselhető célkitűzése: helyet adni a fiataloknak, az eddig még „fel nem fedezetteknek", kiket saját erkölcsi súlyával fogadtat el az olvasóival. Erdős Renée, Lakatos László, Pásztor Árpád, Surányi Miklós, stb. regényei mellett, eddig hozta a NYIL Pintér Ferenc, Lukács István, Nógrádi Béla, Csöndes Géza, Újvári Sándor, stb. müveit, kiket mint regényírókat a magyar olvasóközönség a NYIL által ismert meg. A NYÍL nemcsak a magyar irókat pártfogolja, hanem a magyar rajzolóművészeket is azáltal, hogy regényeit illusztrálva jelenteti meg. Az illusztrátorok sorában helyet foglalnak a magyar grafikai művészek nagyjai és friss tehetségei. Mi a magunk részéről örömmel üdvözöljük e vállalkozást és kívánjuk, hogy a magyar olvasóközönség a NYIL-at, illetve rajta keresztül a magyar irodalmat minél nagyobb szeretetébe fogadja. Állami anyakönyvi kivonat. 1931 december 23—31-ig. SZÜLETTEK: Dec. 24. Politzer Móric ócskavaskereskedő és neje Stricker Elza leánya: Rí^zália, izr. Dec. 25. Szeberényi Árpád r borbély és fodrász és neje Kéringer Juliánná leánya: Éva Magdolna, rk. — Gaál József földmivelő és neje Deés Terézia fia: István János, rk. Dec. 26. Megyeri Kálmán földmivelő és neje Horváth Mária fia: Kálmán János, rk. — Sas József szövőgyári géplakatos és neje Kalapács Mária fia: halvaszületett. MEGHALTAK: Dec. 23. Szidnay Antal gazdatiszt, rk., 89 éves, elaggulás. Dec. 24. Pető Mária, rk., 10 hónapos, gyermekaszály. Dec. 25. Krikker Lajos kékfestő, rk., 75 éves, érelmeszesedés. Dec. 26. Szalai Ilona, rk., 18 hónapos, tüdőlob. Dec. 27. Özv. Stefánkovics Ignácné Tóth Hermina, rk., 79 éves, tüdőgyulladás. Dec. 28. Czágás Katalin Magdolna, rk., 17 hónapos, görcsök, Dec. 29. Özv. Miklós Dánielné Murai Zsuzsánna, ref., 74 éves, agyvérzés. Dec. 30. Bauer György, izr., 4 éves, agyhártyagyulladás. — Özv. Horváth Károlyné Steiner Autónia uradalmi tiszt özvegye, rk., 89 éves, végelgyengülés. Dec. 31. Özv. Marton Márkusné Haas Jozefa magánzónő, izr., 81 éves, végelgyengülés. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Dec. 24. Bartel Ferenc szabó, rk. és Ács Terézia Mária dohánygyári munkásnő, rk. — Domonkos Kálmán napszámos, ref. és Ludvig Karolina fonógyári munkásnő, rk. — Farkas Ferenc bádogossegéd, rk. és Danis Erzsébet, rk. — Schermann Gyula "hentessegéd, rk. és Tankó Irén, rk. Dec. 30. Márton Mihály szabósegéd, rk. és Tóth Jolán fonógyári munkásnő, ref. Statisztikai adatok az 1931. évről. Születtek az 1931. évben összesen: 429-en. Hitfelekezet szerint: rk. 289, ref. 44, ev. 53, izr. 43. Nemek szerint: fiú 224, leány 205. Élve született 418, halva 11. Származás szerint: törvényes 379, törvénytelen 50. Meghaltak 311-en. Helybeli 276, vidéki 35. Hitfelekezet szerint: rk. 206, ref. 39, ev. 27, izr. 39. (Az irgalmasrendi kórházban elhalt 78.) Házasságot kötött 163 pár. Hitfelekezet szerint: rk. 97, ref. 4, ev. 7, izr. 17 és 38 vegyes vallású pár. Ebből a születendő gyermekek vallására vonatkozólag 28 esetben jött étre megegyezés. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik mély gyászunkban résztvettek és részvétüknek bármi módon kifejezést adni szívesek voltak, hálás köszönetet mond a gyászoló Szidnay és Markhót család. l anii Mi x A filmszínész-pályázat döntője. A Színházi Élet most megjelent új számában közli a Színházi Élet és a Hunnia-filmgyár által rendezett filmszínészpályázat döntését. Több, mint négyezer kép közül választotta ki a zsűri azt az ötvenet, akiknek december 27-én délelőtt kellett megjelenni személyesen a zsűri előtt a Hunnia-filmgyárban. Pékár Gyula elnöklésével órák hosszán át vizsgáztatta a zsűri a jelölteket, táncolni, énekelni, szavalni kellett mindegyiknek. Hét óra volt, amikor a zsűri kimondotta a döntést, amely szerint öt hölgyet és öt urat jelentettek ki győztesnek. Erről a tiz győztesről készítenek próbafelvételeket és ezek kapnak majd szerepet a legközelebbi magyar hangosfilmben. Az érdekes választásról sok képben számol be a Színházi Élet új száma, míg a választás lefolyásáról Pékár Gyula volt miniszter számol be cikkben. A Miss Magyarország választás teljes programmját hozza a Színházi Élet új száma, amely rengeteg érdekes cikken, novellán és gyönyörű képeken kivül új érdekes folytatást közöl Kálmán Jenő „Ez a kutya eladó" című regényéből és darabmellékletül a szezon legnagyobb sikerű egyfelvonásosait közli. Teljes gyermekújság, kotta és kézimunka melléklet egészíti ki a Színházi Élet új számát, amelynek ára 1 pengő, negyedévi előfizetési díj 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Aradi-utca 8. A kiadóhivatal vezetője: Nánut eai. Pápa, 1932. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Náoik PaI Pápai terménypiac december 31-én. Muza . 14-00-14-50 P | Zab . . . 21*00-21 50 P JRozs . . 14-00-14-50 P I Tengeri cs. 17-00—17-50 P ,Arpa . . 18-00—18-50 P | Burgonya . 6*00— 6-50 P (+ 6 pengő boletta.) Zöldfa-utca 9. számú házban egy kétszobás utcai lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt február hó 1-ére kiadó. A pápai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 6229/1931. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Rosta Antal végrehajtatónak végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 596 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir. járásbiróság területén levő, Bakonytamási községben fekvő, s Tunner Ignác és neje Butkovics Annának a bakonytamási 423. számú telekkönyvi betétben I. 1—3. sor-, 1720., 1721., 1722. hrsz. ingatlanukra 1600 P kikiáltási árban azzal, hogy Butkovics József és neje Baranyai Ágn es és Tunner István és neje Zsuppán Anna javára bekebelezett haszonélvezeti jogok az árverés által nem érintetnek, elrendelte. Az árverést 1932. évi január hó 13. napján délelőtt 9 órakor Bakonytamási községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908:LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet igérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI. 25. §.) Pápa, 1931. évi október hó 12. napján. A kiadmány hiteléül: Vass s. k. Kapossy s. k. tkvvezető. (P. H.) jbiró. Új női divatszalon. Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt hölgyközönséget, miszerint január hó 1-én Pápán, Márton István utca 3. szám alatt, Fischer Gyula úr szeszkereskedő házában női divatszalont nyitottam. Több évi külföldi gyakorlatom és évtizedes önálló iparűzésem biztosíték, hogy a legkényesebb izlést is ki tudom elégíteni. Szives pártfogást kérve, vagyok teljes tisztelettel: Stern Pál női szabó. Kiadó Horthy Miklós Fő-utca 21. sz. ház I. emeletén egy utcai szoba, előszoba, fürdőszoba és mellékhelyiségből álló lakás, bútorozva, vagy üresen, január l-re. — Bővebbet ugyanott. A pápai kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 6228/1931. tk. sz. árverési hirdetmény-kivonat, Dr. Böhm Zoltán pápai ügyvéd által képviselt Kovács Mihályné sz. Bakos Mária marcaltői lakos végrehajtatónak végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 63 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir. járásbiróság területén levő, Pápán és Nagygyimót községben fekvő, s Bakos Károlynak a pápai 2399. sz. tkvi betétben I. 1—3. sor-, 7354., 7355., 7356. hrsz. illetőségére 1008 P, a nagygyimóti 172. sz. tkvi betétben I. 1—4. sor-, 469., 470., 471., 472. hrsz. illetőségére 1119 P 20 f, a 382. sz. tkvi betétben I. 1—5. sor-, 780., 781., 782., 1428., 1429. hrsz. illetőségére 3883 P 60 f, -f 1. sor-, 1472. hrsz. illetőségére 676 P 60 f, a 286. sz. tkvi betétben I. 1—2. sor-, 1178., 1179. hrsz. illetőségére 40 P 22 f, a 343. sz. tkvi betétben I. 1—4. sor-, 1089., 1097., 1098., 1171. hrsz. illetőségére 707 P 90 f kikiáltási árban azzal, hogy a nagygyimóti 343. sz. tkvi betétben C 1. alatt özv. Bakos Ferencné javára bekebelezett haszonélvezeti jog az árverés által nem érintetik, elrendelte. Az árverést 1932. évi január hó 20. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908 :XL. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet igérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI. 25. §.) Pápa, 1931. évi október hó 13. napján. A kiadmány hiteléül: Vass s. k. tkvvezető. Kapossy s. k. (P. H.) kir. járásbiró. Pápaiak találkozóhelye az István király szálloda Budapest, VI., Podmaniczky-utca 8. sz. Nyugati pályaudvar mellett. TELEFON: (Interurbán) 202—43. 294-34. — SÜRGÖNYC1M: Hotelist. Szobáink árát mérsékeltük. — E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. — Teljes komfort. i