Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-12-31 / 53. szám
Vidéké előfizetőink részére lapunk mai számához névre szóló posta- ! utalványlapot mellékeltünk, melyen fel ! van tüntetve kínek-kínek az előfizetési díj hátraléka 1932 december 31-ig* Nagyon kérjük a hátralékos előfizetőinket, j hogy a mellékelt postautalványlap fel- 1 használásával hátralékaikat mielőbb rendezni szíveskedjenek, mert a nyomdával szemben nekünk is súlyos kőtelezettsé- j geínk vannak, melyeket csak úgy tudunk > akadálytalanul teljesítem, ha t. előfizetőink az előfizetési dijak pontos békül- ; désével támogatnak bennünket. ÚJDONSÁGOK. T. előfizetőinknek, hirdetőinknek és minden olvasónknak boldog új-évet kívánunk. — Ó-esti és új-évi istentiszteletek. A r. kat. templomban ó-este 6 órakor az isten- ; tiszteletet végzi Németh József apátplébános, új-év napján ugyancsak ő mondja a misét, a szentbeszédet pedig Vizsy Pál káplán taríja. — ; A ref. templomban szilveszter-napján délután 3 ; órakor dr. Antal Géza püspök, az új-év dél- ; előtti istentiszteleten Ólé Sándor lelkész prédikál, j — Az ev. templomban mindkét alkalommal j Schöck Gyula lelkész fungál. — Kik pályáznak a polgármesteri állásra? Mint lapunk zártakor értesülünk, a pénteken déli 12 óráig, amikor a polgármesteri pályázat terminusa lejárt, a következők nyújtották be részben közvetlenül, részben szolgálati úton pályázataikat. Dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester, Szokoly Viktor közigazgatási tanácsos, Hamuth János rendőrtanácsos, Kleitsch Imre budapesti ügyvéd, dr. Limmer Jenő volt beregszászi polgármester, dr. Pintér József celldömölki községi főjegyző. — Vitézi bál. Az Országos Vitézi Szék február hó 4-én a budapesti Vigadó termeiben vitézi bált rendez. A veszprém vármegyei vitézi szék arra való tekintettel, hogy a bál' tiszta jövedelmét szegénysorsú, vitézi telekkel el nem látott, állás nélküli vitézek felsegítésére fordítják, felkéri mindazokat, akiknek anyagi körülményei megengedik, hogy a nemes célt támogatni, a bálon megjelenni (meghívó a rendezőségnél Budapest, IV., Váci-út 42 igényelhető), vagy adományaikat a vitézi szék kapitányságához Veszprémbe eljuttatni szíveskedjenek. — Az új vaszari plébános. A veszprémi megyés püspök a kegyúr bemutató levele alapján, a vaszari plébániát dr. Iketfstván theol. tanárnak, a Veszprémi Hirlap főszerkesztőjének adományozta. — Gyász. Őszinte részvéttel vettük a szomorú hirt, hogy Gálffy Géza, a megszállt területen levő Felsőgellérnek 32 éven át volt református lelkipásztora, a dunáninneni ref. egyházkerület tanácsbirája, 61 éves korában rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. A megboldogultban Páp Zoltán, a helybeli ref. gimnázium kiváló tanára édesapaként szeretett mostohaapját gyászolja. — Surányi Lajos előadása. Surányi Lajos volt prágai nemzetgyűlési képviselő, akit a csehek magyar érzelméért kiüldöztek Kassáról, hol lapszerkesztő volt, karácsony másnapján délután az ipartestület meghívására előadást tartott a Levente-Otthonban, melynek tágas termét egészen megtöltötte az érdeklődő közönség. Bevezető beszédet HajInóczky Ferenc ipartestületi elnök mondott, aki előadta, hogy az iparosság ismereteinek gyarapítása céljából a tél folyamán előadássorozatot fognak tartani. Majd felkérte az előadók elsőjét, Surányi Lajost előadásának megtartására. A rokonszenves szónok »Néma. műhelyed cimet adta előadásának, s nagy figyelemmel hallgatott, majd egy órás beszédében azt bizonyította, hogy azért némult el a műhelyekben a munka zajia, s aziért lett a munkásság óriási tömege munkanélkülivé, mert az antant ostoba politikája évszázados gazdasági egységeket tépett széjjiel, miáltal megfosztván a gazdasági egységben összeforrott nemzeteiket természetes piacaiktól — mint pl. bennünket az osztrák piacoktól, — nyomorúságjba taszította a »legyőzött« népeket; de nemkü, lömben jártak a »győzők« sem, mert pl. Csehországban a gyárak és műhelyek ezrei némultak el az ántánt kárhozatos politikája folytán. Érdekes volt, hogy éppen a nemzetközi szociálizmus megalapozójától, Marxtól vett idézettel bizonyította, hj ogy a gazdasági egységek szétrombolása a legsúlyosabb katasztrófába dönti a népeket. Egy másik szociálista írót, Engelst pedig azért idézte, mert ez a pánszláv törekvésekből származó veszedelmekre már több, mint félszázaddal ezelőtt reámutatott. Minden magyar embernek tehát, valljon egyébként bármily politikai nézetet, ha kell, a tiz körmével és a fogával is azért kell küzdenie, hogy a szétszakított gazdasági egységek — így a régi Nagy-Magyarország is — mielőbb visszaállíttassanak, hogy Középeurópa vérkeringése megindulhasson. Ha ez megtörténik, a néma műhelyek ismét hangosakká válnak és a tönk szélén álló iparosságnak és az ipari és gyári munkásság ezreinek ismét lesz munkája, lesz kenyere. Nagy értékűek a technika vívmányai, kiválóak a művészeti alkotások, de a világ leborulni mégis csak a politikus előtt fog, aki olyan helyzetbe tudja hozni az emberiséget, hogy megélni tudjon. Andrássy Gyula gróf legyen e tekintetben a példa, aki megalkotta azt a gazdasági egységet, mely Hamburgtól Orsováig terjedt. Aki ezen határokon belül született, egyszerű munkakönyvvel a kezében mehetett bárhova, haladhatott előre és ha szorgalma volt, ívelt a pályája felfelé. 120 millió ember élt e közösségben és köztük nem volt különbség, akár úr, vagy paraszt, akár w Telefon 194. JÓKAI Telefon 194. HANGOS mOZGÓSZINHÁZ — BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI IZZZ Előadás a világhirű Zeiss-lkon liangosfilmvetílő készülékkel. Január 5—6—7—8., csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. Megnyitó műsorunk az évad egyik legszebb filmje! JAN KLEPURA a világhirű operaénekes utolérhetetlen alakítása: ÉJFÉLI SZEMENÁD Zenés vígjáték 12 fejezetben. Zenéjét szerzette: M. SPOLIANSKY. A főszerepekben: JAN KIEPURA, MAGDA SCHNEIÖER, Fritz Schultz, Ottó Wallburg, Ida Wüst, Magda Lion és Julius Falkenstein. Műúszók paradicsoma A világ legjobb műúszóinak bravúros mutatványai. Az angol^-oszírák foolball mérkőzés Filmriport a football világszenzációjáról. Hangos magyar világhiradó. Előadások kezdete: csütörtökön, a megnyitáskor csak egy előadást tartunk Va9 órai kezdettel, egyébkent az előadások kezdete hétköznapokon 1h 7 és V'-í 9, vasár- és ünnepnapokon V^ 3, V'-i 5, 1lz7 és 1/2 9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Köhögés, meghűlés és rekediség ellen leák és gyógy. cukorkák keresztény vagy zsidó volt az illető. Csehszlovákia politikája demokratikus, de embertelen, mert könyörtelenül üldöz mindenkit, akinek ősei »nem származtak Szvatopluktók. Az irredenta gondolat kitörülhietetknül ott éljen mindenkinek lelkében, mert ha 10 millió magyar és ugyanannyi osztrák egyesül, úgy az a politika, mely elnémította a gyárakat^ kivette az iparos kezéből a szerszámot, önmagától fog összeomlani. Ideig-óráig lehet kínozni, üldözni a magyarságot, de megsemmisíteni még iá pánszláv eszme sem képes. Vissza kell jönnie ismét a régi világnak, midőn nem volt munkanélküliség, nem volt ebédeltetési akció, de volt kereset és jólét, szinház és kul>túra is a munkásság számára. Nem lehet tehát más gondolatunk és célunk, mint hogy az ezeréves országhatárokat felszabadítsuk. Ezért tehát félre a közönnyel, előre a végső győzei lemig! A hazafias szellemtől áthatott előadást a közönség gyakori helyeslésével kísérte és végezetül zajosan megtapsolta. Az előadó-estélyt az iparos-dalkör Tibor József karnagy kiváló vezetésével nagyon szépen előadiotC énekszámai nyitották meg és zárták be. — Eljegyzések. Csepreghy Ilonkát (Pápa) eljegyezte Simonyi Ferenc műszaki tisztviselő (Budapest). (Minden külön értesítés helyett.) Horváth Pál nyug. postatiszt leányát Sárikát eljegyezte dr. Heneze Béla szekszárdi reálgimnáziumi tanár. — A Veszprémi és Megyei Takarékpénztár. Alig pár év előtt történt, hogy a régi Veszprémi Takarékpénztár egyesült az újabb alapítású Veszprém Vármegyei Takarékpénztárral és az egyesült intézet elnöke dr. Óvári Ferenc, a- régi takarék elnöke, ügyvezető elnöke pedig Holitser Károly orsz. képviselő' lett. Nemrégiben azután az történt, hogy Velty Miklós veszprémi földbirtokos megvásárolta Óvári részvénypakettjét és ezzel a részvények többségének birtokosa lett. Az adott helyzetnek következményét vonta le a pénzintézet mult héten tartott közgyűlése, amikor új igazgatóságot állított az intézet élére. Ennek elnöke dr. Iklódy-Szabó János kincstári főtanácsos, állandó helyettes elnöke pedig Velty Miklós lett. — A Lloyd Omke-előadásai. A Pápai Lloyd-Társulat fennállásának 50. esztendejében nagyszabású, hazánk gazdasági problémáival foglalkozó előadás-sorozatot rendez. Az előadásokat január hó 15-én a Társulat dísztermében 5 és fél órai kezdettel, Hantos Elemér ny. államtitkár: „A dunai országok gazdasági együttműködése c. előadása nyitja meg. Ezen előadásra ez úton hivja meg a Társulat t. tagjait és az érdeklődőket az elnökség. — Mansz-iea. Kedden, azaz január 3-án Mansz-tea lesz a Muck-cukrászdában, melyre a Mansz-hölgyeket szeretettel várja az Elnökség. mert informál és szórakoztat. A jó rádió fontos kelléke az abszolút tökéletes hang'wsszaadás, könnyű kezelés és szelektivitás. Ezt nyújtja az 5-H lámpás, dinamikus hangszóróval egybeépített 705ö-es Orion-rádió. Kapható bármely szaküzletben, egyenáramra is. Az eddig használt készülékét megvásároljuk. Gyártja: Orion szzólámpagyár