Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.

1932-01-30 / 5. szám

Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fffléx. Telefon 131. Bzám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MINDEN OMB J^r O IV. „Alkalmatlan időpont." Annak az állításnak igazságát, hogy a színház és mozi építésének kérdése alkalmatlan, sőt egész nyugodtan Inondhatjuk, a legalkalmatlanabb időpontban kerül napirendre, senki kétségbe nem vonhatja. A város költségvetése alig volt valaha is gondosabban és óvatosabban összeállítva, mint a lefolyt évben. A kiadások terén kellő figyelemmel iparkodtak a kereteket megtartani, sőt a takarékosság anynyira ment, hogy előirányzott kiadások is egyáltalán nem, vagy csak részben fizettettek ki. Mit használ azonban mindez, ha a bevételeknél a közismert viszonyok miatt előre nem is sejtett csökkenés állott be? A viszonyok azóta sem javultak. Még mindig csak biztatásokat kapunk a változás tekintetében. Tényleges javulás még csak a jövő zenéje. Ha tehát valaki ilyen körülmények között a színház és mozi megépítésének tervét, mint alkalmatlan időpontban jelentkezőt, magától elutasítani akarja, azon egyáltalán nem lehet csodálkozni. Mi az oka mégis, hogy mi, akik szintén nagyon jól ismerjük e város és az adófizető polgárság helyzetét, állandóan napirenden tartjuk a kérdést? Az ügy erkölcsi oldaláról ezúttal szólani nem kívánunk. Köztudomásu, hogy a városnak negyven esztendeje attól az időponttól kezdve, amikor a színházépítő részvénytársaságtól a régi színházat ajándékképpen megkapta, fennáll az a határozatba is foglalt kötelessége, hogy állandó kőszinházat fog fenntartani. Több mint husz esztendővel ezelőtt a Széchenyi-téri teleknek a ref. egyház részére történt eladása is annak hangsúlyozott kimondásával foglaltatott jegyzőkönyvbe, hogy a város új színházat épít. A megnehezült viszonyok között lehetne talán szólani róla, hogy ennek az erkölcsi kötelezettségnek a teljesítése egy bizonyos —• nem hosszú — időre elhalasztassék, ámde az erkölcsi kötelezettségnél sürgetőbb nyomatékkal esnek latba azok az anyagi körülmények, amelyek miatt a városnak, bármilyen alkalmatlannak látszik a mostani időpont, mégis bele kell mennie — természetesen a viszonyoknak megfelelő — egészen egyszerű színházépítésbe. A mozijog ugyanis, melyet a város most már hónapok óta nem gyakorol, rövidesen le fog járni, s ha a jogszüneteltetés engedélyezését ideig-óráig biztosíthatjuk is, belátható egész rövid időn belül az a veszély fenyegethet bennünket, hogy a jogot, amit úgy is már megosztottan élvezett csak a város, teljesen elveszíti. Ez pedig a város költségvetését még ma is érzékenyen érintené, normális viszonyok helyreállta esetén pedig évi 15—20.000 P hiányt is jelentene. Ha nem építkezünk tehát, jelentős anyagi előnyt szalasztunk el, nem szólva róla, hogy a mai átmeneti időszakban viszont anyagi tehertételként jelentkezik számunkra a mozi igazgatójának ma is havonta pontosan kiutalt nagyon jelentős összegű fizetése, ami alól való mentesítésünkről az annak idején megkötött szerződés, sajnos, elmulasztott gondoskodni, valamint tehertétel az a per is, amit a város ellen engedélyes társa indított meg, ugyancsak a mozi szüneteltetése miatt. Előttünk áll tehát a kényszerítő szükség, de előttünk az anyagi fedezet nehézsége is. E pontnál azonban ki kell emelnünk, hogy fedezetről a város tulajdonképen már akkor gondoskodott, mikor az évtizedeken át élvezett busás mözijöve delem ellenértékeképpen épen a színház-alap javára építtette meg a Vörösmarty-utcai bérházakat. Ha valóban volna rá mód és lehetőség, hogy ezeket a házakat anélkül, hogy a mai nyomott árviszonyok mellett eladni kellene őket, építési fedezetül felhasználhatók lennének, akkor, ha megmaradunk a mellett az általunk leszögezett álláspont mellett, hogy nagyobb, díszesebb színházról ma gondoskodnunk nem kötelességünk, mint aminő a régi volt, a kérdés aránylag simán elintézhető volna. A dolog azonban immár, minthogy a mozijog szüneteltetési idejéből csupán két hónap van hátra, egészen sürgőssé vált. Ha nem akarunk fölösleges pénzeket tovább kidobálni s ha nem akarjuk, hogy olyan további veszteséget szenvedjünk, ami költségvetésünket évtizedekre érzékenyen érintheti, akkor minél előbb határoznunk kell. Mikor lesz vége a nyomorúságnak? Ez a kérdés, amelyet oly sokan és olyan sűrűn felvetnek, azonban megnyugtató feleletet senki sem tud adni. Állandóan a külföldi többé-kevésbé hasonló gazdasági helyzetre, világválságra hivatkoznak, ez nem elégíti ki az itthoni elégedetlenkedőket, a nyomorúság elé nézőket, legkevésbbé a már tényleg nyomorban szenvedőket. Valami megnyugtató intézkedést kell tenni mielőbb, hogy az izgalmak lecsillapuljanak. Egyik statisztikus megállapítása szerint, amint a Hétről-Hétre rovatvezetője irja, a 15. és 60. év közötti lakosság között CsonkaMagyarországon egymillió emberrel több áll kenyérkereső és termelő munkában, mint husz évvel ezelőtt és a háború elején. Ezzel szemben a Magyar Munkaadók Központja által gyűjtött adatok azt igazolják, hogy — a bányaipart kivéve — minden nagyobb iparágban nagy mértékben csökkent az alkalmazott munkások száma. Összehasonlítva az 1931. év december havát 1930. év december hónapjával, a különbség csaknem tizenötezret tesz ki. Önkéntelenül felvetődik a kérdés: mindennek mi az oka? Anélkül, hogy magunkat közgazdasági szakértőnek akarnánk feltolni, mégis megállapítjuk, hogy a bajok kútforrását jórészben a mezőgazdaság nyomasztó helyzetében kell keresni, azt csak ott találhatjuk meg. Az már szállóige, hogy mezőgazdasági állam vagyunk; az nem szállóige, de igaz, hogy ma a mezőgazdaság van a legnehezebb helyzetben, nem hitelképes, kereskedelmi és ipari cikkekben fogyasztása alig számbavehető. Az okszerű gazdálkodás törvényei szerint a legkisebb gazdasági alakulathoz is bizonyos forgótőke volna szükséges a jobb és többtermelés biztosítására. Ma a közterhek viselésére szükséges összeget is csak kevés gazda tudja előteremteni, forgótőkéről, legalább is kisebb gazdaságokban, a mostani viszonyok között, beszélni sem lehet. Az a forrás, amelyből a terményeken kívül eddig a gazda merített, az élőállatok eladási lehetősége, a külföldre szállítás nehézségei, egyik utódállammal vámháboru miatt, egyelőre beláthatatlan időre bedugult, Belföldön az állatárak olyan alacsonyra estek, hogy a termelési költségeket sem fedezik. A gazdasági felszerelés szokásos pótlása egyenesen lehetetlenné vált, romlik, pusztul a gazdasági berendezés, a gazdaságba fektetett tőkevagyon napról-napra apad. A mezőgazdaságot kell elsősorban talpraállítani, akkor fellendül az ipar és kereskedelem is. A mezőgazdaságnak legnagyobb baja, ! hogy nem állóképes. A mezőgazdasági termé! kek alig hogy ki vannak termelve, azonnal | piacra kerülnek, mint az elmúlt évben is, olyan árakon, hogy a gazdának még a közterhekre sem maradt belőle, ruházatról, vagy más beszerzésekről ne is beszéljünk. Már a mezőgazdaságban érdektelen kereskedők és iparosok is megállapították, hogy a gazdaközönség vásárlóképességének lccsökkenése, mondhatjuk majdnem teljes szüneteJ lése folytán kerültek ők szintén válságos helyzetbe, sőt jó néhány kényszeregyezségi ügyet is ezzel a helyzettel igazoltak, amit a királyi bíróságok kénytelenek voltak elfogadni. Ha már a gazdabajokról emlékezünk meg, örvendetes hir is akad, hogy búzakészletünk elfogy az új termésig, sőt az új gazdasági évre sem maradnak nagyobb készletek* Szomorú csak az, hogy a búzafelesleget a termés betakarítása után, a termelési költségeket alig fedező árakon kellett elvesztegetni. Számításukat sem az állam, sem a köztestületek nem találták meg, legkevésbbé az őstermelő gazdák. Törvénnyel biztosítva van a gabonajelzálog bevezetése, hogy a mezőgazdasági terményeket illetőleg ez milyen eredménnyel járt, arról nem láttunk, nem hallottunk közléseket. Azt hisszük azonban, hogy altruista pénzintézetek, amelyekre ez ügyletek lebonyolítása bizva volt, a folyó gazdasági évben megfelelő tőke hiányában, nagyon is korlátolt, alig számbajöhető mértékben foglalkoztak a kérdéssel, a gazdaközönség állóképessége, legalább szemmelláthatólag, nem javult. A mi véleményünk szerint, ha a gabonajelzálog értékálló gabonával, azaz megfelelő tisztviselőket és magánfeleket jutányos áron, pontosan kiszolgálok. Grünbaum Samu fttszerkereskedő, Pápa, Györi-út 12. sz.