Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.

1932-07-16 / 29. szám

KEVES PÉNZ ELÉG . ..! mer! a jó minőséghez képest áraim igen alacsonyak. LŐWY buforáruház GYŐR, Gr. Tisza I. tér 5. AL AZAT. Ne járj, Testvérem, oly kevélyen, magasra emelt fővel. A kalász is, minél telibb, aláhajol idővel. Én nem hiszem, hogy nyakadon ne lenne gondok járma és hogy ne esne folt reád az emberek közt járva s ha mégis büszkén emeled fejed, a terhet győzve, én azt hiszem, sok benned az önhittség könnyű gőze s azt gondolod, tisztább, különb vagy, mint mi, szürke mások, s nem érzed, hogy, bár csontod ép, de szíved már kivásott, hogy napról napra vétkezel érzéssel, tettel, szóval és nem tudod, hogy hol fakad miattad könnyes sóhaj s hogy adós vagy: a viz, a fény, a melegben az árnyék, a levegő, az életed: mind isteni ajándék, amit pénzért meg nem vehetsz, sem ésszel, sem izommal, bár nem lehetnél nélkülök, az, aki vagy, bizonnyal. Félek, ha a házak falán az Isten nevét látnád, jobban megismernéd magad, szégyenkeznél és utadat lesütött szemmel járnád. Bódás János. „A magyar munkás utja." Surányi Lajos szociáldemokrata nyomdász, volt prágai képviselő újabb röpirata. Most, amikor mindenki országot (sőt világot!) ment és már eddig is egész seregi könyv és röpirat jelent meg, amelyek bevallottan a válság elhárítása, a sorok közül kivehetőleg azonban nem egészen önzetlen célok érdekében különböző áfiumokat ajánlanak a szegény magyarnak, érdemes foglalkozni Surányi Lajos nyomdásznak, a prágai parlament volt tagjának legújabb röpiratával, amely A magyar munkás utf\a címmel jelent meg. Surányi Lajos, akinek már több, a dunai népek tragédiájának okairól irott röpiratát ismertettük, szociáldemokrata nyomdász, aki azonban \ igen világos fejű ember és szerzett tapas^ talataiból becsületesien le meri vonni a következtetéseket. Azonkívül bátran kimondja az igazat, amint az az alábbiakból is kitűnik. Szerző, miután a röpirat elején reámutat, hogy Marx, a szociálizmus megalapítója és Engels is azon a véleményen voltak, hogy »a háború is lehet a társadalmi fejlődés tényezője, ha az a társadalom egyéb szükségleteivel ellentétben álló országhatárokat tol el«, hangsúlyozza, hogy ő nem isteníti a háborút, de a proletárság mai tragikus helyzetének okát mégsem a háborúban, hanem abban látja, hogy Amerika beavatkozása »a véres játszmát Franciaország javára döntötte el« s így »a háború kimenetelének az a látszata lett, hogy a demokrácia győzött az autokrácia fölött, tehát tulajdonképen haladás történte. A továbbiakban azután — részben elvtársai Írásaira hivatkozva — kifejti, hogy »Franciaország tehát demokratikus berendezettsége ellenére is konzervatív maradi állam, amelynek minden igyekezete abban merül ki, hogy mostani állapotában nyugodtan élhessien«. Ezzel szemben Németország gazdasági berendezettsége, ahol pedig a konzervatív porosz junker-t ség volt a domináló osztály, a legmodernebb alapokon nyugszik. Cslehország és Szilézia is hatalmas ipartelepekkel rendelkeztek, s a »milliós ipari tömegek élelmezése fejlesztette magasra a német és az osztrák földmivelést és így vált lehetségessé a magyar agrártermékek akadály nélkül való értékesítésié is. Napnál világosabb tehát, hogy Európa közepének ez a németmintájú elrendezettsége munkásszentpontból is, de az egyetemes emberi haladás szempontjából is kedvező volt«. »A világválságok — állapítja meg ezért a röpirat — »közvetlenül nem is a kapitalizmus csinálta, hanem az eszeveszett francia kispolgári bosszúállás, amely őrült gőgjében nem akarja észrevenni, hogy a világon rajtuk és vazallusaikon kívül mások is vannak.« Nagyon érdekes és a helyzetre jellemző Surányi Lajos füzetének az a része, amelyben a magyarországi szociáldemokrata párt »libapolitiká«-jára vetít fényt. »Csak önmagukkal törődő« proletárok ugyanis bizonyos előnyökért libát, vagy más ízes falatot juttatnak a palléroknak, de »ettől a tempótól minden öntudatos munkás undorral fordul el. És a hivatalos szociálista gondolat most mégis az, hogy a proletárság ilyen politikát folytasson. Vagyis, hogy ép azoknak a kegyeiért esedezzék, akik Közép-Európa népeit a pusztulásba lökték.« Ez a libapolitika nem akarja észrevenni, hogy itt alacsonyabb kuttúráju népek harca folyik a magasabb kultúrájú népek ellen. Több szociáldemokrata külföldi levelével, részben a Népszava cikkeivel bizonyítja, hogy a »művelt Nyugat« milyen kegyetlen a legyőzött államokkal szemben, és hogy Franciaországnak Németország, Csehszlovákiának pedig, francia támogatással, Ausztria és Magyarország teljes elrothasztása a célja. Ennek jellenére is »majdnem naponta hangzik föl a kiáltás a Népszavából és az elvtársak ajkáról gyűlésen, kongresszuson és a parlamentben, hogy keressük az utódállamok és Franciaország barátságát«. Habár a röpirat leszögezi, hogy eme csonka és rothasztott országokban »beteg a munkásmozgalom is« és »erősen hajlik a munkásság a bolsevizmus felé«, mindjárt idézi Bauer Ottó osztrák szocialistának a mult év novemberi gráci pártgyülésen történt fölszólalását, amely szerint »egy forradalmi diktatura Ausztriában két hétig sem tarthatná magák, mert »Bécset három oldalról ágyúzni lehet anélkül, hogy osztrák területre kellene lépnk. Ugyanezt erősítette meg a szocialista kongresszuson Renner, aki szerint Ausztriának az orosz metódus követését ajánlani »tiszta őrültsége. Ezután rámutat, hogy a cseh munkások nagyobbik része sohasem volt szocialista, valamennyi a pánszlávizmust szolgálja, és Massaryk köztársasága a kommunista pártot is c^ak ravasz számításból, azért tűri, mert annak tömegei nagyobbára kisebbségi (magyar és tót — szerk.) proletárok soraiból rekrutálódnak és szívesen látják, ha ez a párt segít nekik elvégezni e tömegek elnemzetlenítését. De ha megmozdulásluk cseh érdekbe ütközik, akkor jön a sortűz. Az orosz forradalom okainak rövid ismertetése után Surányi Lajos kiemeli, hogy »Európában épp az autokratikus hatalmak alatt fejlődtek ki a világ legtökéletesebb munkaszervezetei, és ezek területeire, tehát a haladás földjeire törtek be, demokratikus gúnyát öltve magukra, a sokkal primitívebb gazdasági szervezettel rendelkező újkori barbárok. Már most, ha akár a német, akár az osztrák, akár a magyar proletárság nyúlna az orosz módszerekhez, ezek a barbárok pár hét alatt legázolnák ezt a megmozdulást és még ők lennének az európai civilizáció megmentők. A tennivaló tehát — mondja a szerző — »harcolni a termelés lehetőségéért a saját polgári osztályainkkal együtt is azok ellen, akik Európa legvirágzóbb és legfejlettebb területeit a kínok kertjévé tették« és »harcolni a becstelen békeszerződésiek ellen, amelyek acélpántként kötik FIGYELEM! Művészi íaríós ondolálás jótállással. SZOMMER hölgyfodrásznál Fő-tér 14. Rendkívül olcsó árak! el Európa gazdasági életének vérkeringését«. Emelt fővel meri tehát hirdetni »a konstruktív népek polgárságával való szövetséget a termelés lehetőségéért«. Megkülönböztetett figyelmet érdemel Surányi röpiratának az a része, amelyben a szociáldemokrata »vezető elvtársak«-nak arra at ellenvetésére reflektál, hogy: »Igen, csakhogy Magyarországon ellenforradalom van«. Itt aztán, többek közt ugyancsak a Népszava 1918 november 10-i cikkéből vett idézettel bizonyítja, hogy mindjárt az osztrák-magyar monarchia szétesése után Magyarország, NémetAusztria, Csehország és Jugoszlávia gazdasági háborút kezdtek egymással s így a cikkíró minden szavával az ellenforradalom gazdasági alapját igazolta, mert hiszen az ellenforradal-' lom a végsőkig ragaszkodott Nagy-Ausztria és Nagymagyarország fönntartásához«. A hiba tehát a szerző szerint ott volt, hogy »191Q húsvétja előtt, amikor« — szerinte — »a föltámadás leikövetkezhetett volna, az Egyn ség-Okmányát Apponyival elfelejtették aláíratni. Pedig — mondja Surányi — innen kezdődött volna Magyarország igazi függetlensége, mert ha ez a nép grófosítul, cigányostul, zsidóstul, proletárostul és paras z!-. tostul együtt, úgy ahogyan van, összefog, akkor minden hordalékot kikerget innen. De egy tjalpalattnyi területen háborúban lenni három ellenséges hatalommal és ugyanakkor bent épp a legjobb katonaanyagot akasztani, azt nem lehet«. Rámutat még a szerző, hogy az ellenforradalom is kereste az érintkezést a munkásokkal, akiket csatlakozásra akart birni és a 67-es kiegyezésre utalva hangoztatja, hogy lelhet megértett közeledés volt ellenfelek között is. Surányi Lajos ezután magyarországi szociáldemokrata elvtársai és a Népszava fejére olvassa, hogy annak hangoztatása: »Ha Magyarország demokratikus állammá alakulna, akkor a merev trianoni határok elhalványulnának és a pártkongresszusokon, sajtóban stb. tett felelőtlen kijelentének Benes cseh külügyminiszter malmára hajtják a vizet, aki azokat a revízió ellen föl is használta, s akinek »sem demokratikus, sem konzervatív Magyarország nem keik, hanem csak »egy kínzott országcspnk kell, amelyben az osztályok és felekezetek szüntelenül marják egymást«, s amelyen keresztül akarja megvalósítani végső álmát: a középeurópai nagyszláv államot. Majd fölveti a kérdést: mi a teendő? »A pártvezetőség — írja — túlságosan leegyszerűsíti a problémát. Ha reformok révén nem 'elégítik ki a proletárságot, akkor jön a forradalom« — utal »Mónus^elvtár;s«-nak a spanyolországi állapotokról tett megjegyzésére. Csiakhogy »más a helyzet Magyarországon. Itt egy forradalmi megmozdulás az ellenség célkitűzésiéit szolgálná és a forrongó magyar proletárok tízezrei hamarosan délszerbiai, romániai és thereseienstadti internáló táborokban sinylődnének«. »Ám én tudom, — folytatja Surányi — hogy a magyarországi szociáldemokrata párt vezetői nem is akarnak forradalmat, csak ijesztegetnek vele. De viszont reformokra nem állítják be a pártot. Folyton külföldi példákra hivatkoznak, de egy betűt sem tanulnak meg az ottani pártoktók. Ezután sorraves'zi a német, osztrák, cseh és szerb szociáldemokratákat, akik mindenütt nemzeti érdekeket védelmeznek. Ezzel szemben a magyar munkások, akik a világháború alatt »óraműpontosság«-gal, lelkiismeretesen Végezték föladatukat, »a két forradalomban elvesztették mindazt az erkölcsi tőkét, amelylyel 1918 október 3l-én rendelkeztek®, és ráadásul még a haza ellenségeinek is nyilvánít-* tattak«. Pedig ez — a röpirat szerint — a munkásmozgalomban nem jelentéktelen körül-