Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.

1932-06-11 / 24. szám

Műtrágyaipari konszern keres jói bevezetett helyi képviselőket. Csakis komoly és eredményes gyakorlatot fel­tüntető ajánlat referenciákkal és fogyasztói össze­köttetések megnevezésével „Karíellenkivüli" jeligére Erdős József liirdetőirodájába, Buda­pest, VI., Teréz-körút 35. cimre küldendő. — Tatár herceg előadása Pápán. Exo­tikus vendége volt a hét elején városunknak. Herceg Rachim Assis Bullát kalandos utazásai közben városunkba is elsodródván, szerdán este előadást tartott a Levente-Otthon nagy­termében. A gyér számu közönség előtt Varga László koll. tanár és Győr Sándor papnöv. társaságában a pódiumon tatár nemzeti vise­letben megjelent herceget Varga László ta­nár mutatta be, majd maga a herceg mondott német nyelven rövid bevezető beszédet, ame­lyet Győr Sándor ismertetett, s ugyancsak ő olvasta fel a herceg magyar nyelvre lefordí­tott, változatokban gazdag előadását is, amelyből megtudtuk, hogy a fiatal herceg a khívai tatár kánnak a fia és fájó szívvel em­legetett hazájából, Turkesztánból sok nélkü­lözés és érdekfeszítő kalandok közben jutott el hozzánk. Apját a bolsevikok legyilkolták, ő maga — rengeteg vagyonuk hátrahagyása után — egy fillér nélkül menekülni volt kény­telen, s hogy fenntarthassa a maga és fele­sége életét, mindenféle alkalmi vállalkozásba kezdett. Szolgált a francia idegen légióban, s mivel onnan megszökött, a katonai törvény­szék halálra ítélte és csak a vele egy valláson levő mohamedán arab őrei segítségével tu­dott megmenekülni a biztos haláltól. Volt moziszinész Berlinben, ahol keleti fejedel­meket játszott; hónapokon át fellépett mint bravúros lovas a híres Krone-cirkuszban, dc lelke nyugalmát nem találta meg sehol. Célja most, hogy eljusson Afganisztánba, hogy imá­dott hazájának legalább a közelében lehes­sen. Előadásaival ennek a célnak eléréséhez gyűjtögeti az anyagi eszközöket. Vándorlásai közben Magyarországon érzi magát a legjob­ban, mert úgy érzi, hogy mint az ural-altáji népcsaládhoz tartozó, itt rokonlelkekre talált. — Nagy figyelemmel hallgatott előadását me­legen megtapsolták. — Új dr. med. Deiitsch Lászlót, Deutsch Imre ny. járásbirósági irodafőtiszt fiát a wi'trz­burgi egyetemen kitüntetéssel avatták az or­vostudományok doktorává. — Az ipartestületi közgyűléshez. Az ipartestület zavaros ügye tovább viharzik, mint a fellegekkel száguldó nyári jégeső, amely elveri a határt mindent pusztító útjá­ban. Lapunk mult számában említettük, hogy kételyek merültek fel a tekintetben, hogy a szavazás eredményének kihirdetése a közgyű­lésen vájjon helyes megállapítás szerint tör­tént-e. A kételyeket közölték az iparhatósági biztossal, aki intézkedett, hogy a lezárt sza­vazólapokat a hozzájuk tartozó jegyzőkönyv­vel az ipartestületről azonnal vigyék fel ő hozzá, ami megtörténvén, szerdán délelőtt az ipartestület közgyűlésén Trauner Lipót elnök­lete alatt működő szavazatszedő-bizottság és az ipartestület úgynevezett hármas bizottságá­lnak tagjai jelenlétében a szavazatokat a fő­jegyzői irodában újból összeszámlálták, s hivatalosan megállapították, hogy nem — mint helytelenül kihirdették — a keresztéayszociá­lista iparosok listája, hanem az ipartestület hivatalos listája győzött négy szótöbbséggel. E szerint megválasztattak tehát számvizsgá­lóknak Koritschoner Sándor és Kutnmer Já­nos; előljárósági tagoknak: Csehi István, Fe­renczy Miklós, Hápli József, Krikker István, Nóvák István, Pados Ferenc, Szabó Mihály, Tamás József, Tóth László, Varjú János; pót­tagoknak: Berky Ferenc, Csapó Antal, Kere­kes Lajos, Kovács Antal, KutrováA Gyula, Molnár Sándor, Süpek Pál, Soós István, Sze­csődy Ferenc, Vincze István. (Dr. Nagy Györgynek ügyésszé és Bolla Lajosnak alel­nökké választása érvényben maradt.) — Lovászpatonai vásár. Lovászpatona községben az országos állat- és kirakodó vásár 1932. évi június hó 13-án lesz megtartva. Vész­mentes helyről mindenféle állat felhajtható. — Esküvők. Csillag Ilonka és Kránitz József m. kir. kertészeti intéző folyó hó 11-én délután 6 órakor tartják esküvőjüket a hely­beli' plébániai nagytemplomban. (Minden kü­lön értesítés helyett.) Stern Ernő és neje tisztelettel meghív­ják ismerőseiket Judit leányuknak Molnár Sándorral folyó hó 12-én, vasárnap délután 1/ 22 órakor a Dringler-étteremben tartandó esküvőjére. Kaufmann Margit és Bárt a Zoltán, a Glóbus Nyomdai Műintézet Rt. Budapest cég­vezetője, folyó hó 15-én délután 1/ 22 óra­kor tartják Győrött, az izr. templomban eskü­vőjüket, amelyen ismerőseiket és jóbarátai­kat szívesen látják. (Minden külön értesítés helyett.) — Hála Isten, hogy így van! Lapunk mult számában azt irtuk, hogy özvegy Lázár Miksánét az Esterházy-úton egy biciklista elütötte, minek folytán válltörést szenvedett. A napokban aztán megjelent szerkesztőségünkben egy piros-pozsgás, életerős férfiú, s bemutat­kozott, hogy ő Lázár Miksa szabómester, az özveggyé megtett Lázár Miksánénak a férje. Első pillanatban meglepődtünk, de azután örömmel nyújtottunk kezet az életben levő derék szabómesternek, aki olyan pompás kondícióban van, hogy szerencsétlenül járt felesége Özvegységéről még soká, igen soká lehet beszélni. Hála Isten, hogy így van! — mi örvendünk neki a legjobban. — A cigányprímás gyásza. Szegény Füredi Kálmánnak, a helybeli cigánymuzsikusok veterán prímásának, nagy bánat szakadt a nyakába. Hűséges hites társa, szül. Schrantz Terézia, az egykori nagykanizsai építőmester szép leánya, aki családi kertjüket 15 gyermekkel tette szebbé, kedvesebbé, vasárnap 70 éves korában elhunyt. 48 évig volt' jóban, rosszban osztályostársa férjének, s boldog volt, amikor a régi jó világban a neves cigányprímás dicső­ségtől övezetten tért vissza egy-egy külföldi turnéjáról, ahol nem egyszer magas személyi­ségek, uralkodók is, hódoltak a magyar muzsi­kának, amely Füredi primás szárazfájáról hangzott el. Kedden délután óriási részvét mellett végbement temetésén ötven cigányból alakult banda húzta Horváth Karcsi prímással élén a szívbemarkoló bús magyar nótákat, amelyek csak még jobban felkeltették a fájó érzéseket. — Az özvegy sorba jutott Füredi primás megjelent szerkesztőségünkben és köny­nyes szemekkel arra kért bennünket, hogy nevé­ben mondjunk hálás köszönetet dr. Hermann László városi főjegyzőnek és Seiinko Zsiga kávésnak és nejének, amiért feleségének beteg­sége alatt meleg emberi érzéssel jöttek támoga­tására. — Zenevizsga. A ref. főiskolai zenetan­folyam növendékeinek vizsgája e hó 11-én, ma, szombaton délután 4 órakor lesz az iskola tornatermében. Érdeklődőket szívesen látnak. — Hadiárvák figyelmébe ! A kultusz­minisztérium 870/1932. sz. leirata értelmében hadirokkantak, hadiözvegyek gyermekei, továbbá hadiárvák, ha jó előmenetelt tanúsítanak, állami középiskolákban teljes tandíjmentességben része­sülnek. Az iskolai beiratások folyó hó 15-ig (jövő hét szerdájáig) tartatnak. — Jelentkezés­nél egyéni lapot kell felmutatni, amelyet hétfői napon d. e. 8 óráig ad ki a városi hadi­gondozó iroda, hol bővebb felvilágosítás is nyerhető. — Megkezdődött a zugügynökök ül­dözése. A törvényes alapon működő ipar­igazolványos ingatlanközvetítők évek óta érezték hiányát olyan szigorú törvényes intézkedésnek, amely a zugügynökök — közönséget és kincs­tárt egyaránt károsító — tevékenységének véget vet. Hívatlan, olykor megbízhatatlan emberek, gyakorlat és szakismeret nélkül időközönként rávetik magukat az ingatlanközvetítésre, mintha ezzel foglalkozni bárkinek engedély nélkül is joga volna. Ennek az áldatlan állapotnak véget vetendő, a törvényhozás az 1931. XXXV. tör­vénycikk alapján az ingatlanközvetítés gyakor­lását az év január 1-től engedélyhez kötötte és szabadságvesztéssel sújtja nemcsak azt, aki engedély nélkül közvetít, hanem azt is, aki erre kísérletet tesz. A törvény még csak néhány hónap óta van hatályban, de már is érezhető, hogy sokan, akik nyiltan és szemérmetlenül űzték az eddig csak kihágásnak minősített zug­közvetítést, visszavonulnak a most már veszélyes Fényképészeti előhívók szakszerű elkészítése. Filmek, leme­zek, papirok, vegyszerek. VÁROSI GYÓGYSZERTÁR Telefon: 100. — Rendeléseket házhoz szállítunk. „mellékfoglalkozásától. Értesülésünk szerint a hatóságok az egész országban, Budapesten pe­dig az államrendőrség közigazgatási osztálya, érvényt szerez az új törvénynek, kinyomozza a zugügynököket és átadja őket a büntető bíró­ságnak. Ez reményt nyújt arra, hogy a káros elemek nemsokára kipusztulnak, már csak azért is, mert ilyen engedélynélküli ügynökök jutalék j iránti keresetüket a bíróságnál nem érvényesít­I hetik. — Az ingatlant eladó vagy vásárló közönség saját érdekében cselekszik, ha a köz­vetítés igénybevétele előtt követeli, hogy az ügynök engedélyesminőségét igazolja, mert ha engedélynélküli ügynökkel dolgozik és a ható­ság ilyen zugügynök ellen eljár, nem valami kellemes dolog ilyen ügyben — akárcsak tanu­ként is — szerepelni. Érdekes, hogy Ausztriá­ban a Verwaltungssírafgesetz 7. §-a alapján azt az ingatlanvevőt vagy eladót is megbüntetik, aki adásvétel esetén engedély nélküli közvetítőt foglalkoztat. (P. N.) — Vidám levente-est. A helybeli levente­egyesület vasárnap este szépen sikerült vigestet rendezett, melynek szereplői mindvégig vidám hangulatban tartották a szép számban megjelent közönséget. Az estélyt a hősihalált halt Endresz és Bittay tiszteletére rendezett élőkép vezette be. Majd szinre kerültek a Motor, Virrasztás és az Apja leánya cimü egyfelvonásos vígjátékok és a Menyasszonytánc cimü egyfelvonásos éne­kes játék. A pompás szereplők közül kiemeljük Virág Ilonka, Nagy Magda, Lendvay Bözsike, Bakonyi Erzsébet, Szommer Károly, Molnár Géza neveit, de a többiek is mind elsőrangú játékot nyújtottak s nagyban hozzájárultak az estély zajos sikeréhez. A darabokat betanította és rendezte Virág Ilonka. — Helyreigazítás. Lapunk mult számá­ban az asztalterítési versenyről irt beszámolónk­ban Kovács Emma, Kovács Margit, Szabó Laura, Németh Erzsébet neve tévedésből került az asztal terítőinek nevei közé. Utólag megálla­pítjuk, hogy az első díjat nyert eljegyzési asz­tal térítői Horváth Irén, Nagy Margit, Horváth Erzsébet és Nagy Irén voltak. — Halálozás. Csapó Gézáné szül. Tö­mör Erzsébet, Csapó Géza hadirokkant cipész­iparos felesége, e hó 7-én, rajta Szombathelyen végrehajtott műtét után beállott komplikáció következtében 50 éves korában elhunyt. Teme­tése csütörtökön délután volt nagy részvét mellett. Korai halálát férjén kivül négy gyermeke gyá­szolja. — Ifjúsági színielőadás. A pápai keresz­tényszocialista párt a város legjobb műked­velőivel június hó 11-én, szombaton d. u. 3 órai kezdettel a bencés reálgimnázium dísz­termében ifjúsági színielőadást rendez. Szinre kerül: Akácvirág. Daljáték, három felvonás­ban. Mikszáth Kálmán novellája után irták Meskó Barna és Hubay Kálmán. Zenéjét sze­rezte Fráter Lóránd. — A darabot előadják szombaton és vasárnap este 8 órakor is, 1.20 P, 80 f, 6Qj f és 30 f belépődíjjal. — A városi adóhivatal értesíti az adózó közönséget, hogy az 1932. évre érvényesített rögzített és nemrögzített jövedelem-vagyon­adó lajstrom a pápai kir. adóhivataltól leér­kezett és az a hivatalos órák alatt június 11­től június 25-ig betekinthető. — Az 1932. évi bécsi őszi vásár. Az 1932. évi bécsi őszi vásárt, mely mint eddig is, közvetlenül a lipcsei vásár után követke­zik, szeptember hó 4-től 11-ig tartják meg. — Rendőrségi közzététel. A m. kir. rendőrség pápai kapitánysága értesíti a vá­ros lakosságát, hogy ha a város határában repülőgépek leszállását észleli, amennyiben a kényszerből, vagy egyébként Leszállt repülő­gép vezetője vagy utasai az általuk hozott anyagot vagy iratokat meg akarják semmisí­teni vagy el akarják égetni, kötelesek ebben azokat, hatósági közegnek a helyszínére ér­kezéséig megakadályozni.

Next

/
Thumbnails
Contents