Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-12-26 / 52. szám
ÖN IS NÉZZE MEG! Lőwy foutoráruház állandó kiállítását Győr, Gróf Tisza István tér 5. szám. és munkaalkalmat hagyott üresen, amit öregek és nők töltöttek be és mikor a háborúnak vége volt, a sok 100 és 100 ezer ember, aki férfikorának teljében volt, elfoglalt munkahelyekre talált. Azóta pedig új és új segédcsapatok) nőttek ki, akik még a munkanélküliek számát még inkább fokozták. Most már ott állunk, hogy sok 100 és 100 ezer olyan ember van bent a termelő munkában, aki békében nem is gondolt a kenyérkeresetben való részvételre. így magyarázható és érthető meg, hogy egymillióval is több van a termelőmunkában, mint volt azelőtt. Az értelmiségi osztálynak a nagy munkanélküliségét még az idős és öreg embereknek a viselkedésében is kell keresnünk. Ha a békebeli kenyérkeresők statisztikáját nézzük, akkor az 50 éven felüli kenyérkeresők már csekély számban találhatók fel. Ma pedig a 70 esztendős emberek közül is nagyon sokan vesznek részt a termelőmunkában. Békében alig várták az idős emberek, hogy nyugdíjba vagy nyugalomba kerüljenek, most pedig görcsösen ragaszkodnak hivatalukhoz, ipari és gazdasági vállalkozásukhoz. Természetesen az is nagy ok, hogy a gazdasági helyzet oly nyugtalan, oly bizonytalan, hogy az idős emberek sem tudják letenni a lantot. A kenyérkeresőknek a nagy felszaporodása nemcsak háborús örökség, hanem a kevés jövedelem is. Valamikor a családfő normális körülmények között annyit keresett, hogy ebből az egész családot el tudta tartani. Most azonban az apa mellett a felnőtt fiúnak és leánynak, de sokszor az aszszonynak is be kell állnia a kenyérkereső munkába, hogy így közös munkával tarthassák fenn saját magukat. A háborús nemzedék tehát igen kézenfekvő okok miatt mozgolódik és a nemzet vezéreinek nagyon erélyes kézzel kell hozzálátniok, hogy a felszabadítható munkaalkalmakat szabaddá tegyék a háborús nemzedék részére. Erélyes, de igazságos módon kell belenyúlnunk a nagy jövedelmek és jövedelemhalmozások és munkanélküli jövedelmek berkeibe. Bele kell nyúlni ebbe a kérdésbe olyképen, hogy méltányosságot és igazságot tegyünk, de legfőképen az vezérelje a nemzetet, hogy az állásnélküliséget minél kisebb fokra csökkentse le. A háborús nemzedéknek tehát csak akkor lesz megnyugvása, ha a nemzet meglátja azokat a nagy okokat, amelyeknek a megszüntetésére minden becsületes magyar embernek törekednie kell. Dr, Frühvirth Mátyás. r mm Pápán, Kossuth Lajos utca 15. számú házban, a város főforgalmi helyén a volt Groszherr-féie ÜZLETHELYISÉG bármily célra azonnal kiadó. Ugyanabban a házban egy kétszobás komfortos lakás is kiadó. Bővebbet Spitzer M. Budapest, Petőfi Sándor utca 5., 11/11., 2. főlépcső. — Megtekinthető Cziffer Mór úr útján (Pápa, Rákóczi-utca 14). CSIPKERÓZSA. Égig ért a tüskék vad, sürü bozótja. A borostyán, dudva, buja gaz benőtte. Mögötte ott aludt százesztendős álmot szivem szép virágja: fehér csipkerózsa. Ostromolták sokszor csavargó legények, kóbor leányrablók, hetyke úrfiak. De a szivük helyén ócska kolomp zördült s gyöngék voltak minden a fal tövisének. A szivemen egyszer bűvös varázs-nótát muzsikáltam ott, a tövisek tövében — s rózsa-kapu nyillott a bozót középen, S láthattam a legszebb, alvó Csipkerózsát. Sóhajtva, remegve, lehelettől óva odaléptem hozzá s megcsókoltam, félve. Óh, de nem ébredt föl az ébresztő csókra! — Halott volt örökre, fehér Csipkerózsa . . . Veszíróczy Rimpek Jenő. • (l Á városi inségakció. Városunk szegényügyi bizottsága mult szombaton Karlovitz Adolfné elnöklésével az inségakció lebonyolítása szempontjából nagyfontosságú ülést tartott, melyen az összes felekezetek és jótékonysági egyesületek képviseltették magukat. Az ülésen dr. Tenzlinger József polgár! mester a következőkben számolt be az inségI akció során december 20-ig végrehajtott munkákról : A Csókától a borsosgyőri határig és a Meggyeskertben ároktisztogatás, amivel kapcsolatban 781 ember volt foglalkoztatva. Árokásás a vasúttól a város pusztájáig. Ezen munkálatnál 914 egyén dolgozott. E munkálat teljesen befejezve nincsen az erősebb fagy beállta miatt. Az Antalháza pusztán történt árkolási munkálatoknál 1001 ember volt foglalkoztatva. Antalháza pusztán fakivágási munkálatokkal foglalkozott 740 egyén. A Tókert XIII. utcájában végzett kavicsaknázási munkálatoknál foglalkozott 179 egyén. December hó 16-ig bezárólag hapi 1.50 pengős napszámért, 17—20-ig pedig napi 6 kg. 40 dkg. lisztért dolgoztak a munkások oly módon, hogy minden munkás annyi munkanapon át volt foglalkoztatva, ahány nemkereső családtagja van. A továbbiak során a bizottság a következő munkaprogrammban állapodott meg: A jövőben a munkanélküliek minden hétfőn és kedden napi 1.50 pengőért, szerdán és esetleg csütörtökön a családtagok arányában lisztért fognak dolgozni. A rendkívüli súlyos viszonyokra való tekintettel karácsony és újév között még három munkanapon át lesznek foglalkoztatva a munkanélküliek. A legközelebbi munkaalkalom kőfejtés és kőtörés lesz. A Szegényellátás olyképen van biztosítva, hogy a népkonyhára van utalva és ott meleg ételben részesül ez idő szerint 189 egyén. Keresetképtelen beteg családfenntartó, illetve kereső nélküli családok részére 900 élelmiszerjegyet bocsátottak ki a jótékony egyletek útján. Egy élelmiszersegély 7 kg. kenyérből, 3 kg. lisztből, 15 kg. burgonyából és i/ 4 kg. zsírból áll. 900 mm. tűzifa került kiosztásra karácsony előtt gróf Esterházy Tamás adományából. Az élelmiszerjeggyel ellátottak Lakossy István alezredes adományából és a város vásárlásából jegyenként 1/ 2 kg. marhahúsban részesülnek karácsonyra. A bizottság határozatának megfelelőleg az élelmiszerjegyek kiosztása a hét folyamán már megtörtént. Lakás kiadó Sororapó-viíca 3. síz. alatt, 1932, év február l ére, vagy május 1-ére. A lakás áll: egy nagy szoba és konyhából, zárt üveges verandával. A lakáshoz tartozik egy fáskamara, egy nagy sertés-ól, nagy szállással és a ház körül fekvő 220 négyszögöl kert. Bővebbet Székely Ferencnél, dohánygyár. Vidéki előfizetőink részére lapunk mai számához névre szóló postautalványlapot mellékeltünk, melyen fel van tüntetve kinek-kinek az előfizetési dij hátraléka 1931 december 31-íg. Nagyon kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy a mellékelt postautalványlap felhasználásával hátralékaikat mielőbb rendezni szíveskedjenek, mert a nyomdával szemben nekünk ís súlyos kötelezettségeink vannak, melyeket csak úgy tudunk akadálytalanul teljesíteni, ha t. előfizetőink az előfizetési díjak pontos beküldésével támogatnak bennünket. Lapunk t. előfizetőinek, hirdetőinek és minden olvasójának boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Karácsonyi istentiszteletek. A r. kath. templomban ünnep első és másodnapján a szentmisét Németh József apátplébános mondja; első nap ugyancsak ő, a második napon Vöröss József káplán prédikál. — A református templomban karácsony napján dr. Antal Géza püspök, másnapján Fazekas Mihály püspöki titkár végzi az istentiszteletet. — Az ev. templomban mindkét nap Schöck Gyula lelkész prédikál. — Hivatalvizsgálat. Dr. Horváth Lajos, vármegyénk alispánja f. hó 21-én városunkba érkezett és a következő két napon át Jeszenszky Antal vm. számvevőségi főnökkel és dr. Békefi Ferenc főispáni titkárral együtt hivatalvizsgálatot tartott a városházán. — Dr. Weszely Tibor kitüntetése. A kormányzó dr. Weszely Tibor ihászpusztai nagybirtokosnak a hazai mezőgazdaság fejlesztése körül szerzett érdemeiért a m. kir. gazdasági főtanácsosi cimet adományozta. — Dr. Weszely Tibor legmagasabb kitüntetésével igaz érdemeket jutalmazott a kormányzói kegy. Az ihászpusztai földbirtokos a maga előkelő egyéniségével, nagy műveltségével, sokoldalú érdeklődésével, a földmivelő nép iránt tanúsított meleg jóindulatával aránylag rövid, tán 8—10 éves vármegyénkbeli tartózkodása alatt i igen nagy népszerűségre és köztiszteletre tett szert. Városunk és a járás lakossága körében, mint a helybeli adófelszólamlási bizottság elnöke, jóindulatu és a viszonyokkal mindig számotvető, céltudatos irányításával szerzett , a maga számára igaz megbecsülést. A vármegye sportéletének a lovas versenyek rendezésével szerzett nagy érdemeket. Kitüntetése általános örömet kelt, melyhez az a biztos remény is csatlakozik, hogy a kitüntetett a maga lelkes tevékenységével még sok szolgálatot fog tehetni vármegyénk és városunk közügyeinek. — Felügyelő-bizottsági ülés. A helybeli iparostanonc-iskola felügyelő-bizottsága Németh József apát elnöklete alatt e hó 22-én este ülést tartott, amelyen az igazgató előterjesztette a Förstner főigazgató legutóbbi látogatása alkalmából felvett jegyzőkönyvet, amely nagy elismeréssel szól az iskolában tapasztaltakról. Az iskola 1931. évi zárószámadását, valamint a jövő évi költségvetést tudomásul vették. Ebben a szükségleti rész 4000 pengővel csökkent a kereskedőtanonc-iskolának az iparostanonciskolába beolvadása, illetőleg az óraadó-tanári rendszer megszűnése folytán. — Iparosok betegsegélyző egyesületének megalakulása. A pápai iparosok betegsegélyző-egyesülete, amelyről már többször irtunk lapunkban, mult vasárnap délután megalakult. A levente-otthon tágas termében nagy számmal jöttek össze az érdeklődő iparosok, ezzel is dokumentálván, hogy a megpendített eszme széles körökben követőkre talált. A megjelenteket Schneider Géza ipartestületi elnök üdvözölte, majd részletesen ismertette a betegsegélyző-egyesület alapszabályait, amelyet a közgyűlés általánosan elfogadott. Majd pontonként letárgyalták az alapszabályokat, amelyeket Nánik Pál, Böröczky Lajos, Grünberg Mór és mások hozzászólása után csekély módosításokkal részleteiben is elfogadtak, s megbízták a , megválasztandó ideiglenes vezetőséget, hogy az