Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-09-05 / 36. szám

iskola újra alapítója, Mándi Márton István már negyedszázaddal előbb a nyugatra hivatkozik s a fejlett nyugattal hasonlítják össze a mi fejletlenségünket csak azért, hogy a magyarságot kiemelve a hosszú háborúk szülte tespedés korszakából, felemelhessék oda, ahol a boldogabb nyugati nemzetek állanak. Nem ok nélkül való, hogy a legnagyobb magyar sajátkezüleg dedikálta műveit a pápai főiskola könyvtárának, mert ebben a főiskolában az ő szellemének és törekvéseinek megértőjét s eszméinek propagálóját látta, aminthogy ez a főiskola egyrészt a magyarság kulturális színvonalának emelésével, másrészt azzal, hogy ebből a kulturális törekvésből senkit kizárni nem akart, aki magyarnak vallotta magát, tényleg a legnagyobb magyar eszméit igyekezett megvalósítani. Villámos égnek mennydörgő zenéje Mohács mezején hörgő halálba halt. Nyögéstől hangzott a halálnak éjje, Keselyü-kar sikoltott szörnyű dalt. Feketére kopott a véráztatta föld. Gyász-rózsát nyílt az „emberek vetése", Égett mezőkön nincs maroknyi föld, Csak pusztulás: az Isten bús verése. Ős Pápa várán, zord sasok tanyáján, Csaták zajában, vad harcok között Fészket rakott s egy vén eperfa árnyán Új hit galambja, új hazát ütött. Istennek vára lett az új erőd, Erődje honnak, s tiszta tudománynak És nem hajolt meg zsarnokok előtt, Feléje fegyvert s álnok tőrt ha hánytak. Vihar megtépte százszor is a fészket, Tomboltak rajta vészes fellegek, Lakói tűzzel, bajjal szembenéztek S legyőztek minden földi végzetet! Sorsuk volt sokszor börtön, gályapad, Omlott a szenvedésnek könnye, vére, Hitük forrása ám ki nem apadt És balzsamot szórt lelkük mély sebére. Hány drága gyémánt tisztult, fényesült meg Küzdelmek, kinok kövei között! S kik egykor Babilonban gyászban ültek, Emlékük égi diszbe öltözött. Ti fenben égő szép csillagrajok, Világhíres, volt pápai diákok, Gyöngyök tüzében csak ragyogjatok. Ragyogjátok be az egész világot! a) A kezdet. Különböző adatok összevetéséből megállapíthatjuk, hogy a kollégium e városban még a reformáció előtt meglevő városi iskolából fejlődött ki. A reformáció idejében a város földesura Thurzó Elek és 1535-től Enyingi Török Bálint volt, akik mindketten a reformáció pártfogói voltak és az iskola átalakulása az idejükben történt. Van adat 1529-ből, hogy már ekkor is protestáns irányzatú volt az iskola, de általában 153l-re tehető, amikor az átalakulás, úgylátszik, teljességre jutott. A "legrégibb anyakönyvünkben levő, 1585-ben kelt törvények bevezetése határozottan állítja, hogy az iskola már 54 éven keresztül fennállott. Az első ismert iskolarektor, Gyzdawith Péter, akinek 1534-bői négy levele maradt fenn az Országos Levéltárban, ezekben magat a pápai iskola rektorának nevezi. 1543-ból a győri káptalan számadáskönyveiben található érdekes adat, hogy iskolánk rektora átment Győrbe és ott protestáns tanokat hirdetett. 1585 óta, amikor Hollós Péter volt a rektor, csaknem hiány nélkül ismerjük a rektorok neveit. Ebben az időben egész a XVI. század végéig, csak középiskolai jellege volt az intézetnek. b) Az első virágzás! A XVII. század elején két nagynevű püspöke volt a dunántúli ref. egyházkerületnek : A nemzeti egységnek ez a nagy gondolata hatotta át a XIX. század nagy tanárainak és "tanítványainak lelkét, kiknek névsora egyformán hirdeti azt az érdemet, melyet a főiskola szellemi kiképzésükkel a magyar nemzet iránt szerzett, mint azt a törekvését a főiskolának, hogy a magyar és a magyar között ne engedjen válaszfalat emelni, hanem egyesítse az erőket ennek az országnak naggyá és virágzóvá tételére. Reméljük és óhajtjuk, hogy a főiskolának ez a kettős törekvése megmarad vezér-eszmének a főiskola kebelében továbbra is s a most 400 éves jubileumát ünneplő főiskola megéri ezeknek a vezér-eszméknek diadalát, amikor a kulturában egyre magasabb fokra emelkedő magyarság a nemzeti egység eszményében újra egyesülni látja e nemzet fiait határokon innen és határokon túl. Ezer magister, millió tanítvány Üti fel táborát a véghelyen, Lélekre, hitre egyetlen se hitvány, Hitük a pajzs, a kardjuk: értelem! Szavuk a Jézusé: a szeretet, Meggyőz, lebír az minden veszedelmet. S magjából támadt dús vetés felett Boldog jövőt pacsirták énekelnek. Csillagseregek robognak az égen, A fény-vitéz mind pápai diák. Ezer kis leány seper ott, mint régen, Seprője rózsa, hófehér virág! S hiába kérdi a sok víg kapitány: Hej, szép leányok, merre, hova mentek? Csak mennek, mennek a regiment után, Az ifjak után a lány-regimentek. Négyszáz év sarja, rég lehullt virága Ma a földből az égre és az égről a földre nő. Madaraktól roskad a vén eperfa ága, Daluk danája is égbe röppenő! S a multat idéző álom-éjjelen Zengő imaként .felharsan az ének, S egybefonódva a mult és a jelen, Könyörögve kiált a népek Istenének: Atyánk, e várat, mit felépítettél, Tartsd meg tovább is, hiszen a Tiéd! A Te erőd erősebb mindeneknél, Tartsd, védd meg benne a magyar hitét! Virágoztasd a vész-megverte fát, Nemes gyümölcsöt újra hadd teremjen: Dicsőséget — sok századokon át Neked, Uram, a földön és a mennyen! Somogyi Károly. Pathay István és Kanizsai Pálffy János, akik mindketten pápai lelkészek is voltak hosszabb, vagy rövidebb ideig. Az ő idejükben annyira fejlődött az iskola, hogy már theologiát is tanítottak benne és így tanulóinak nem kellett máshova menniök, hogy tanulmányaikat teljesen befejezhessék. E korszakban a pápai gyülekezet és Pápa városa közösen gondoskodnak az iskoláról. 1616-ban új iskolaépületet emelnek, melyre Hathalmi Sándor 1000 téglát ajándékoz. Eleven élet volt ekkor a kollégiumban. Az iskola rektorai közt több, igen tehetséges fiatalembert találunk, akik vonzották az ifjúságot messze vidékről. Samarjából, Nagyszombatból jönnek ide a diákok. Az iskola felsőbbsége rajta volt, hogy megfelelő rektorokat nyerhessen meg. Egymásután küldik ki a legderekabb diákokat külföldre, hogy ott szélesebb látókört szerezzenek, a tudományban előbbre haladjanak s visszatérve sikeresebben vezethessék a diákokat erkölcsben és ismeretben. Domjáni Ferencnek 1625-ben 102 aranyat és 50 forintot adnak útiköltségül, hogy külföldi akadémiákra mehessen. Ugyancsak ez évben Gyöngyösi Sári Istvánnak hasonló célból 25 aranyat, 122 és fél tallért és 54 forintot adtak. Az iskola hire bejárja az egész országot, 1634-ből adatunk van, hogy a kollégium supplikánsokat bocsát ki, akik közül egynek emlékét Nagykőrös város számadáskönyve őrizte meg. Czeglédi Pál pápai Lőwy botoráruház Győr, Gróf Tisza István tér 5. 1852 óta mindig csak jót ad. lelkész és dunántúli püspök szintén élénk figyelemmel kiséri az iskola életét. 1647-ben levelet ír az iskolarektorság ügyében s ezt mondja: „a scholáról is Isten után gondot kell viselnünk". A szeretetteljes gondoskodásnak meg is volt az eredménye. Az iskolai tanítás oly magas színvonalon állt, hogy „1629-ben, október 31-én, a pápai zsinaton Sári István rektor elnöklete alatt vitatkozást tartottak a Krisztus személyéről, melyen az itteni iskolának egyik tanulója, Bereczki Dániel volt a felelő, az ellenzők pedig ez iskola többi tanulói". c) Sötét felhők. A XVII. század második és a XVIII. század első fele a megpróbáltatások ideje a pápai gyülekezetre és így a kollégiumra nézve is. 1660-ban elvétettek „az iskola, a professori házak, a temető és az ekklézsia két malmai". „A templom elvétele alkalmával történt, hogy a diákok közül némelyek a toronyba felmentek, akik közül egyet Vratorics nevü hadnagy a toronyból levetett." Az egyház azonban új otthont épített az iskolának. 1658-ban Hegyi István hagyományozott egy telket az egyháznak ezen épült fel az emeletes iskola. „Ebben az épületben volt egy nagy Auditórium, togátus deákoknak való öt tágas szobák, a tanuló ifjaknak hét klasszisai, vagyis tanuló különös szobái, egy közönséges könyvesház, a Professzornak egy szobája, konyhája és a felső emeletben egy i Múzeuma, Kántornak is egy különös szobája." Nemsokára még nagyobb bajok zúdultak az egyházra és iskolájára. Ártatlanul felségárulás vétségével vádolták, sokszáz mással együtt, Pozsonyba idézték az egyház lelkészét, Séllyei István püspököt és a kollégium rektorát, Kocsi Csergő Bálintot, akik azután megtapasztalták a nápolyi gályarabság borzalmas szenvedéseit is. E korszak iskolai életére érdekes világot vetnek Kocsi Csergő Bálint rektori beszédei, melyeket, a gályarabságból való visszatérése után, kollégiumunkban elmondott, melyeknek kéziratát főiskolánk könyvtára őrzi hálás kegyelettel. Az 1680 április 12-én tartott közvizsgán a jóra való szoktatást ajánlja az ifjúság és a szülők figyelmébe: „Mert ha a gyermeki és ifjúi állapot, mint a lágy viasz, alkalmatosb, akármely tudományoknak, sőt paraszt mesterségeknek is megtanulására, melyeket senki vénségében meg nem foghat; mennyivel nehezebb vénségében tanulni a tudományok tudományát és mesterségek mesterségét, mely minden egyéb tudománynál nehezebb, tudniillik azt, hogy Istent féljük, szeressük, hogy a bűnöket távoztassuk, hogy minden tökéletes erkölcsbe öltözzünk ? Nem olyan dolog ez, melyet életünk végére és utolsó vénségünkre kelljen halogatni, mert amit ifjúságunkban nem kerestünk, vénségünkben fel nem találjuk" ... A volt gályarab nyíltan beszél, a bűnt bűnnek nevezi. Az ószövetségi áldozatokra célozván, így szól: „A föld gyümölcséből részt kivána Isten a zsidóktul, de nem akármely részt, hanem a gyümölcsök zsengéjét kívánná, hogy az ő házába vigyék. Juhokat és egyéb oktalan állatokat rendele Isten az ő tiszteletire, de sokszor parancsolá, hogy ne aggal, hanem esztendőbeli fiatal marhával áldozzanak. Nem galambokat, hanem galambfiakat vigyenek neki. Mindezekkel azt példázta a nagykegyességű Atya Isten, hogy nem kedves volna ő előtte, ha a szép, nyers ifjú esztendőket ördög, e világ és a testnek kárhozatos szolgálatjában töltvén, fogyaték, büdös, rothadt vénségünket adjuk neki". Hogy az ilyen tanítás nem volt hiábavaló, bizonyítják azok a végrendeletek, melyekben sűrűn történik megemlékezés nemcsak az egyházról, hanem külön az iskoláról. Eöry Ferencné 1721-ben pénzt hagyományoz a tanítónak, az öregdeákoknak, neutralistáknak s mendikánsoknak. Telekesi Török István özvegye Komáromi A NÉGYSZÁZ. ÉVES K.OCCÉGIVM. A. Kollégium múltja. Irta: Dr. Pongrácz József főiskolai igazgató.