Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-08-08 / 32. szám

r MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. EJÖfixetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 191. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A jövőn van a lényeg. j A felhatalmazási törvény vitája átterelő- ! dött a Felsőházba. Tagadhatatlan tény, hogy az ott lefolyt vita érdekes és sokoldalú volt, ami annak a bizonyítéka, hogy a Felsőház új szervezetében egyike a legéletképesebb intézményeinknek. Teíeszky János igen nagyvonalú beszédben foglalkozott a kormány politikájával és a jelenlegi pénzügyi helyzettel, s beszédének az a konklúziója, hogy a kormánynak a javaslatban foglalt felhatalmazásra feltétlenül szüksége van, mert csak ez által tudja azokat a tennivalókat végrehajtani, amelyek a normális helyzet elérése szempontjából múlhatatlanul szükségesek. Pedig tudvalevő dolog, hogy Teíeszky János nem tartozik a kormány támogatói közé és ellenzéki szellemű felszólalásaiban gyakran foglalkozott pénzügyi politikánk bírálatával. Mindazonáltal,, amint a múltban, úgy most is megőrizte objektivitását s így az ő érvelése döntő érv amellett, hogy a kormány nem végzett fölösleges munkát akkor, amikor a felhatalmazási törvény megszerkesztése által és annak intézke- ' déseiben különleges hatalmat kért a maga számára. Egy másik igen érdekes és feltétlenül igen találó részlete volt Teíeszky beszédének az, amelyben azt fejtette ki, hogy jelenlegi helyzetünkben sokkal kevésbbé fontos a j multbanézés, mint a jövőnek előkészítése. A ' mult vizsgálata csak annyiban foglalkoztatta, ! amennyiben az hasznos következtetéseket tárt j fel a jövőre nézve. f A másik két felszólaló, Hadik János és j Széchenyi Aladár, Teíeszky János objektív j megállapításával szemben inkább a multat bírálgatták s ennek következtében beszédük ke- I vésbbé volt objektív, mint a Teleszkyé. Főleg j azért sem, mert fejtegetéseikben teljesen fi- | gyeimen kivül hagyták azt az igen fontos kő- í rülményt, hogy egész Európa évek óta küzd ] a világválság hullámaival és így Magyarország közgazdasági politikája és élete szoros kontaktusban van Európa többi országaival, így azokkal is, amelyekben a válság a legfeszültebb. Nem lehet tehát a múltra vonatkoztatva a követett pénzügyi politikát anélkül megbírálni, hogy ez az igen fontos körülmény figyelmen kivül hagyassék. Van azután egy másik körülmény is, amelyet szem előtt kell tartanunk e beszédek olvasásakor. És pedig az, hogy azok mindenike a már bekövetkezett eredmények ismeretében fordul vissza bíráló megjegyzésekkel a mult politikájára, már pedig tudni való, hogy ezt igen megkönnyíti, mindenesetre hatásosabbá teszi a megtett kritikai megjegyzéseket. Olyan illusztris közéleti férfiaknak, mint amilyenek Hadik János és Széchenyi Aladár, nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyniok, hogy a világgazdasággal való összefüggések miatt a kormány nem egyszer váratlanul került olyan szituációkba, amelyekről huszonnégy órával azelőtt senkinek sem lehetett sejtelme. Ezekkel a kritikai megjegyzésekkel szemben messze kimagaslik Bethlen István válaszbeszéde, amelyben tételről tételre idézte emlékezetbe követett beruházási politikánk részleteit és azt, hogy a most diffikultált beruházások eszközlése nélkül bizonyára nem lehetett volna biztosítani azt a nyugodt fejlődést, amit kormányzatunk hosszú időn keresztül tagadhatatlanul biztosított. Különösen hatásos és : minden oldalon elismerésre talált kijelentése | volt a miniszterelnöknek az, hogy egyáltalá- | ban nem törekszik diktatúrára és a jelenleg j tárgyalt felhatalmazási törvénynek is csak az j a. célja és rendeltetése, hogy általa a pénzügyi j válság elsimíttassék és a nemzeti fejlődés 1 többi feltételei biztosíttassanak. Takarékosság. Mostanában sokat beszélnek a takarékosságról. Az egész ország visszhangzik tőle. Azonban ezzel is úgy vagyunk mint a fényűzéssel, hogy könnyű ott nem fényűzőnek lenni, ahol nincs miből. Beszélünk takarékosságról akkor, amikor már nincs mit elkölteni. Ahhoz, hogy valaki ott és akkor is takarékoskodni tudjon, mikor van miből költeni, bizonyos lelki adottság szükséges, mely különösen a mai időkben nagyon hiányzik. A tömegszellem általában könnyelmű és pazarló. Ha vannak is szorgalmas és takarékos egyedek, akik nemcsak a mának, hanem a holnap gondjának is élnek s összerakosgatott filléreikkel hozzájárulnak az ország tőketartalékának a növeléséhez, de nagyjában és általában sem vagyonban, sem pénzben, sem semmiféle anyagi dologban nem lehet mondani, hogy a takarékosság jellege valahol nálunk kidomborodna. Az infláció megingatta a pénzbe vetett hitet. A kommunizmus lerombolta az anyagi javak megbecsülésének érzését. Az ipari túltermeléssel kapcsolatban a vásárlás korlátlan lehetősége belevitte az embereket oly esztelen fényűzésbe, melynek határa még máig sincs, mikor minden recseg, ropog körülöttünk a nagy világválság közepette. Nagy a baj a takarékosság körül azért, mert a legtöbb ember azt hiszi, hogy takarékoskodni annyit jelent, mint pénzt el nem költeni. Pedig még a pénzköltésnél is fontosabb az anyagi javak megbecsülése, mert csak ez teszi lehetővé a pénz el nem költését. Nagyon téved az a falusi gazdalány, mikor azt hiszi, hogyha megveszi a műselyemruhát, épen ott van vele mintha kékfestőt vesz, mert az ára majdnem ugyanannyi. A kékfestő jó, tartós munkaruha, ellenben a műselyem az első mosás után tönkre megy, egy-kettőre lefoszlik és ronggyá lesz. Épen így áll a dolog a cipővel. Azok a divatos körömcipők valók az azfaltra, oda is csak sétára, de nem a szántóföldre, ahol egy-kettőre kifordul a lábról. Igazán nevetségesek a falusi lányok az ide-oda elgörbült sarkú, foltos, piszkos divatcipőjükkel, mikor már nemcsak vasárnap a templomba húzzák fel. Mennyi cipő árát takarítanák meg, ha vennének jó erős fekete bőrcipőt, amelyik jobban megfelel a falusi életnek. Legjobban csodálkozom az eddig józan gondolkozásunak ismert falusi gazdálkodó embereken, hogy engedik magukat gyermekeik által ilyen költekezésbe belehajtatni s vele anyagi romlásba jutni. Mert téves azt hinni, hogy az adó teszi őket tönkre. Nagy az adó, az tény, súlyosan nyom mindenkit, akinek csak van valamije, ami megadóztatható. De az anyagi romlás mégsem ezen fordul meg. „Az én édesapám sohasem akadályozza meg, ha valamit venni akarok" — mondja a falusi lány az ablakom alatt a másiknak — „búcsúra is vettünk egy selyem ruhát, meg egy bársony ruhát s mikor arról volt szó, hogy a selyemben táncoljak, — azt mondta édesapám: inkább vegyél egyet még, amiben táncolj, mert ezt a szép selyemruhát kár eltáncoini". „Pedig húsvétra is kaptam egy sötétkék ruhát, meg egy selyemblúzt!" Tessék ezt számításba venni. Egy falusi parasztlány pár hónapon belül négy öltözet ruhát vett magának. Egészen bizonyos, hogy az apja adóelengedésért folyamodik. Egy másik eset. Takarékos cselédem szemrehányást tesz a nővérének, hogy a lányainak lakkcipőt és selyemruhát vett és a bankból vesz rá pénzt. „Mér ne vennék? A többinek is van, csak ezek legyenek anélkül. Majd addig csináljuk az adósságot, amig adnak, azután vigye el az ördög! Mit bánom én. Ha meghalunk, aki hátul marad, tegye be az ajtót." De így van ez városon is. A gyári munkásnők már békeidőben Pesten híresek voltak fényűző öltözködésükről, ami sok ezer lány vitt a romlásba. Mi, akik erkölcsi mentő munkát végeztünk közöttük, valósággal megdöbbentünk a bűnnek olyan mélységei felett, melyet közöttük láttunk. Azóta ez az áramlat kiterjedt a vidéki városokra is s ma mindenütt azt a könnyelmű fényűző és erkölcsileg egyre hanyatló életet látjuk közöttük vidéken is. Nagyon kevés van köztük, aki keresetével részt vesz a családfenntartó gondban. Ugyanezt látjuk a többi munkás osztálynál. Ha van kereset, akkor jól élni, szórakozni, a piacról kacsát, libát, csirkét venni a fő. Ha nincs kereset, akkor zúgolódnak, elégedetlenek. Szidják a kormányt, hogy nem ad munkát. De 150 pengős biciklit vesz a férfi, hogy ne menjen gyalog a munkába. És tovább menve meg kell figyelni az iparos osztályt. Meg kell figyelni a tisztviselő családok divatéletét. Bele kell pillantani a divatkereskedők és szabók számláiba. Azt hinné az ember, hogy itt mindenki krőzusi jövedelemmel bir, ahogy költekezik. Valósággal egymást kergetik bele a fényűzésbe, mert — s ez már megint tömegpsziché — egyik sem akar a másik mögött maradni. Ugyanez a kép szellemi téren. Sokan lemorzsolják kényszeredetten hivatalos óráikat. Közben minden gondjuk az, hogy utána hol szórakozzanak ? Itt döng és zuhog egész délután legtöbbször éjfélbe nyúlik — a kugli a kocsmák kertjében. A kaszinókban és egyéb szórakozó helyen járja a kártya. Mennyi időpocsékolás, mennyi energia és pénzpazarlás, melyet más nemzet fiai szorgalmas munkával töltenek ki. Az angol tisztviselő mikor becsukódik mögötte d. u. 2 | órakor a hivatal ajtaja, hazamegy és kertészkedik, vagy más hasznos fizikai munkával foglalja el magát. Azért olyan frissek, ruganyosak még magas életkorban is. A mi férfiainkat nem érdekli más, csak a napi politika. Szinte megdöbbentő, hogy mennyire elmaradnak iskolai tanulmányuk befejezése után a tudományos haladástól. Hogy mennyire nem érdeklik őket a XX-ik század nagy szellemi áramlatai. Hogy ma, mikor világokat mozgató szellemi erők harca folyik, kielégíti életerős, munkaképes férfiak szellemi szükségletét néhány kártyapárti sörrel és ócska viccekkel fűszerezve. Téved, aki azt hiszi, hogy az a néhány órai szellemi teljesítmény a hivatalban elég. Egyoldalú elfoglaltságból elég. Nem is bírna az agy többet. De a szellemi munka is olyan, hogy minél többoldalú, annál többet lehet végezni. A tudományos önképzés pedig inkább élvezet, nemes szórakozás. Igaz, hogy ehhez nyugodt, egészséges éjszakai alvás szükséges. Nem lehet elkártyázni és éjjeli mulatozással tölteni el a nap : 24 órájából 6—8 órát. Nálunk az az eset, hogy vannak emberek, | akik roskadásig dolgozzák magukat, mert min! den téren érzik a felelősséget s viszont vannak, í akik még a köteles munkát sem végzik azzal 1 a bensőséges kötelességérzéssel, ahogyan kelj lene. Micsoda pazarlás ! Hogyne szegényedne el i egy ország, melyben ilyen közszellem uralkodik ! Hogy mennének jól a dolgok, mikor annak a néhány ezer szorgalmas honpolgárnak keli eltartani munkájával néhány millió felelőtlen, ! immel-ámmal, vagy semmit sem dolgozó em1 bert. Mert akár adóemelés, akár munkanélküli j segély, akár létszámapasztás formájában történik í is a bajok orvoslása, lényegében a teher min! dig a szorgalmasok vállára nehezedik. Milyen j léha és felelőtlen az ifjú munkásnemzedék. Milyen üres, lelkiségtől mentes a társadalom. Úgy tűnik fel, mintha felfüggesztette volna minden szellemi és lelki igényét. De ez nem is élet. Ez csak vegetálás. Hiába beszélünk takarékosságról. Amig az anyagi javak, az idő, a