Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-01-17 / 3. szám

1 ÍÖÍHOGES REKEDTÉ STOROKFAJASa - — """ 9 ' KAPHATÓ GYOGYSZEHTARAK8AN ÉS — Az anyakönyvi hivatalos órák tekinte­tében a polgármester a következőleg intézke­dett: Az anyakönyvvezető, illetve helyettes, egyszersmind közgyám hivatalos órái január hó 15-től kezdve d. e. 9—l-ig és délután 3—5 óráig lesznek. E rendelkezés azért történt, mert az anyakönyvvezető jelentése szerint a város közönsége köréből több oldalról megnyilvá­nult kívánság és kifejezett óhaj az, hogy azi anyakönyvi hivatal a felek részére a délutáni órákban is tartson hivatalos órákat. Az anya­könyvi hivatal ügykörét ellátó anyakönyvve­zető h. praxisa alatt többek közt tapasztalta, hogy pl. a házasulok 80—90o/o-,a a munkás­osztályból kerül ki s ezeknek majd 100o/o-a szövő- vagy dohánygyári munkás, akik a há­zasságuk kihirdetését kérő jelentkezésük alkal­mával kénytelenek munkájukat megszakítani, s ez által félnapi munkabérüket elveszítik, míg ha délutáni hivatalos óra áll rendelkezé­sükre, ezt az összeget meg tudják menteni, mert délután 4—5 óra között a gyárból haza­jövet eszközölhetik jelentkezésüket. Továbbá sok esetben kérik, hogy délután működjék közre a házasságkötéseknél, hogy a polgári házasságkötés után rögtön mehessenek az egy­házi esketésre. — Az Országos Kamaraszínház első heti műsora. Hétfőn, 19-én bemutató előadás Sze­nes Béla és Huszár Péter vígjátéka, az Ezüst­páncél. Egy magyar uricsalád zilált gazda­sági ügyeit hozza rendbe a család legfiata­labb nőtagja őseihez méltó energiával. Han­gulatos és humoros jelenetekben bővelkedő vígjáték. — Kedden a Belvárosi színház leg­nagyobb sikere, amely több rnint 150-szer ke­rült színre egymásután, a Fruska vígjáték van műsoron. — Szerdán Az ifjú pásztor. Pajzá­nul rózsaszínű darab, sok helyütt könnyekig megható jelenetekkel. — Csütörtökön Csathó Kálmán vígjátéka: Marika színésznő szeretne lenni. — Pénteken Bemard Shaw: Candida. — Szombaton: Az álarc és az arc. Chiarelli komédiája. Magyar színpadon az Alapi társu­lat mutatja be. A tűzvész az Operaházban óta darabnak ilyen sikere nem volt. — Va­sárnap Gárdonyi Géza bűbájos vígjátéka: Az Ida regénye kerül színre. — A kereskedelmisták bálja. A női ke­reskedelmi szaktanfolyam bálja folyó hó 10-én zajlott le a Griff-szálló nagytermében. A hatalmas terem majdnem szűknek bizo­nyult a mulatnivágyó fiatalság számára|. Amerre csak nézett az ember, mindenfelé örömtől, boldogságtól ragyogó leányszeme­ket lehetett látni. A négyeshez 46 pár állott fel. Hajnali 5 óra felé is csak nehezen sike­rült a fáradhatatlan fiatalságot hazavezé­nyelni. A mulatság célja az intézet kirándu­lási alapjának megteremtése volt, mely célt sokan felülfizetéssel is támogatták. — Fe­lülfizettek : Dr. Antal Géza, dr. Tenzlinger József, dr. Uzonyi Kálmán, Leipnik-gyár 10— 10 P, Egresits János, Lőwy Kálmán, Schwarz Imre, Blau Henrik, Zala István 5—5 P, Freund Ferenc, Molnár Elek 4—4 P, Faragó Adolf 3 P, Battyányi József, Bodolay Jenő, Csillag Antal, Fodor N., Hapt Lujza, Kacsur Pongrác 2—2 P, Bartl Jenő 1 P. Fogadják a nernes­szivü adakozók az intézet igazgatóságának há­lás köszönetét. — Lóállomány összeírás. Az 1931. év elején végrehajtandó tavaszi haszonállat­összeiráson kivül a lótenyésztés fejlesztése: céljából szükségessé válik még egy olyan kü­lön lóösszeirás foganatosítása is, amely az 1931. évi január hó 1-i tényleges lóállományt tünteti fel. Ezen összeírás céljaira egy két részből álló úgynevezett »Lóbejelentő lap— Haszonállatvizsgálati Igazolvány« szolgál, mely igazolvány-űrlapokból minden lótulaj­donos legkésőbb folyó évi január 18-ig ha­szonállatösszeirókból annyi példányt tartozik átvenni, ahány lova van. Minden lótulajdonos köteles minden egyes lováról egy-egy »Ló­bejelentő lap—Haszonállatvizsgálati Igazol­ványát az űrlapon foglalt utasítás szerint az 1931. évi január hó 1-i állapotnak megfele­lően kitölteni. A kitöltött »Lóbejelentő lap— Haszonállatvizsgálati Igazolvány«-t a lótulaj­donosok legkésőbb 1931. évi január hó 20-ig a marhalevél kezelőhöz kötelesek beküldeni. A tavaszi haszonállatvizsgálatok megtartása után a »Haszonállatvizsgálati Igazolványok« a lótulajdonosoknak vissza fognak küldetni az­zal az utasítással, hogy ezen igazolványokat az 1932. évben tartandó haszonállatvizsgála­tig megőrizni kötelesek. £evenie»bál február /-én. — Elcsalta munkaadójától a kerék­párt és eladta. Még 1929. évben történt, hogy Tikovics Pál molnársegéd, Takács József feíső­görzsönyi molnármester, munkaadójától kölcsön kért egy kerékpárt azzal, hogy Kúpra megy a ruhájáért, de Takácshoz többé vissza nem tért, hanem a kerékpárt eladta és annak árát, 100 P-t elköltötte. Végre most sikerült a csendőrségnek őt elfogni — és mert rendes tartózkodási helye nem volt, — a bíróságnak átadni. — Felülfizetések. A Pápai Iparos Ifjak Önképző Egylete és Kinizsi Testedző Osztálya 1930. évi november hó 23-án tartott Katalin­bálján felülfizettek a következők: Kecskés Testvérek 10 P; Bartl Jenő, Kutrovácz Gyula 5 P; dr. Popovits M., Szokoly B., Schlichter L., Dienstinann P., Battyán J., 4—4 P; dr. Fischer Gy., Laázs F., Szilassy Gy., Süpek P. 3—3 P; Béldi Z., Menyhárt D., Fersch J., Bódy J., Molnár J., Ludvig Testvérek, dr. Véghely I., Saád L., Mógor F. 2—2 P; Fü­redi K. 1.50 P; Papp J., Cseh J. 1.20—1.20 P; Hábly J., Szabó F. 1—1 P; Fersch M. 0.80 P; N. N. 0.20 P; N. N* 0.40 P. — Kap­csolatosan nyilvánosan nyugtázzuk az egylet részére érkezett következő adományokat: I. Elnökség útján: Vitéz Draskóczy István 15 P; dr. Tenzlinger József, dr. Konkoly Thege Sándor, Thomschiís Rezső, dr. Sulyok Dezső, Geba András, Hrossó József, Hajnóczky Fe­renc, Pápai Takarékpénztár r.-t., Pápai Hitel­bank r.-t. 10—10 P; dr. Antal Géza, Németh József, dr. Handl József, Faragó János, Fejes Zsigmond, dr. Uzonyi Kálmán, Varga József, dr. Tóth István, dr. Kapossy Arthur, dr. Kende Ádám, Horváth Máté, dr. Jerfy József, dr. Buda István, Széplaky Rezső, dr. Takács La­jos, dr. Fürst Sándor, dr. Hírt Miklós/ Uzonyi Pál, Böröczky Testvérek, Fa Mihály, Szűcs Dezső 5—5 P; dr. Adorján Gyula, dr. Lakos Béla, Horváth István, Vitéz Karcsay Béla, Hülber Károly 4—4 P; Karlovitz Adolf, Vitéz Skublics Viktor, dr. Molnár Imre, dr. Füredi Gyula, Szokoly Viktor, dr. Kiss Kál­mán, Závory Zoltán, Fábián Károly, Major Gyula, dr. Nagy György, Nagy Endre, Mi­hály Sándor, Balla Kálmán, dr. Jílek József, Neubauer Ferenc, dr. Friml Jenő, Jílek Ferenc, Dienes Tibor 3—3 P; Medgyessy: László 2.50 P; dr. Kőrös Endre, dr. Her­mann László, Csiszár László, dr. Tomor De­zső, Gyenese Gyula, Schlosser Ernő, Szőllőssy Sándor, Vitéz Pacsay Gyula, Kovács Károly, dr. Cseh-Szombathy László, Bodolay Jenő, Horváth István, Vass István, Sándor Pál, Pap keserüvize c 1 i ' t fi ii* íi'ihli'iáiiWii csökkenti avér­nyomástjimegszüntetí a fejfájást ás meggátolja : az érelmeszesedést I Zoltán, Rab István, N. N., Horváth Endre, dr. Szabadi Béla, László Géza, Apostol Bertalan, Ólé Sándor, Gergye István, Kutrovácz Gyula, Straub Mihály, Kardos János, Moravecz Ká­roly, dr. Czeloth László, Varga Rezső, Sági Tamás, dr. Bacza Dezső, dr. Huszár István, Horváth Károly, Nagy Sándor, Tóth Lajos, dr. Tóth Endre, dr. Trócsányi Dezső, Kirch­rnayer Győző, Böröczky Géza, dr. Kiss Gá­bor, Sebestyén Tivadar, dr. Fischer Gyula, Fekete József, Kunt János, Sipiczky János, Hochschorner Jenő, Gáncs Kálmán, Szücsa La;-i jos, Schneider Ferenc, Molnár Sándor^ He­tessy Kálmán, Barcsy Ferenc, dr. Kovács Ist­ván, Jílek Géza, Pongrácz József, Csiszár Erzsébet, Buday Lajos, Dienes Sándor, Küttel Nándor, Jílek László 2—2 P; ifj. Nánik Pál, Tóth Ferenc, Wolmuth Lajos 1.50—1.50 P; Lampérth Sándor, Arz Albert, Reisner Ilonka, Schwarz Elza, Sági Piroska, Schwarcz István 1.20—1.20 P; Kiss Sándor 1 P. — II. Meny­hárt Dezső útján: Bojsza Lajos 5 P; dr. Ba­logh Albin, Szalmay Rupert, Süle László, Dömössy János, Beöthy Ákos, Kokas József 3—3 P; Metzger Ödön, dr. Merétey Károly, Sass László, Sass József, Németh Imre, Kolbe Nándor, dr. Czethoffer Antal, dr. Magassy Arthur, Kovács Ödön, Orbán Tivadar, Felker Dezső, dr. Buday Ferenc, Bászler Géza, Koschatzky Elemér, Dely Kálmán, Pelek Győző, Harsányi József, Lakat Dezső, Búzás József, dr. Rédey Tibor, Németh ' Zoltán, Varga László, dr. Maurer István, Márer Sán­dor, dr. Herczog Jenő, Asztalos Sándor, Szalay István 2—2 P; Kózel J. 1.50 P; Lang Imre Lázár József, Sugár Árpád 1.20—1.20 P; dr. Nagy E., Pados A. 1 — IP. — A szives ada­kozók fogadják e helyen is az egyesület hálás köszönetét! — Erős, vérbő, kövér emberek számár a természetes »Ferenc József« keserűvíz na­ponként való ivása a legkisebb erőlködés nél­kül könnyű és rendes bélműködést biztosít. Számos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József víz szív- és idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvény­ben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban, drogériákban és füszerüzletek­ben kapható. — Járási tenyészállatvásárok. A Veszp­rém vármegyei Gazdasági Egyesület a vármegyei és járási mezőgazdasági bizottságokkal, a M. Kir. Gazdasági Felügyelőséggel, a Veszprém­vármegyei Szarvasmarhatenyésztő Egyesülettel, a Veszprémvármegyei Baromfitenyésztő Egye­sülettel karöltve, továbbá a Mezőföldi Gazda­szövetséggel, a vármegyében gazdatársadalmi szervezetekkel egyetértésben, valamint a Nagy­méltóságú M. Kir. Földmivelésügyi Miniszter és a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara erkölcsi és anyagi támogatása mellett 1931. év tavaszán díjazással egybekötött járási tenyész­állatvásárokat rendez éspedig Enyingen április hó 19-én, Devecserben április hó 26-án, Pápán május hó 3-án, Veszprémben május hó 10-én, Zircen május hó 17-én. A veszprémi tenyész­állatvásár csak abban az esetben tartható meg,­ha a résztvevők megfelelő számban jelentkeznek. — Feihivás. A városi adóhivatal felhívja az adófizető közönséget, hogy azok az adózók, akiknek az elmúlt évi általános kereseti adó­alapja a 10.000 pengőt, úgyszintén azok, akik­nek jövedelem adóalapja a 10.000 pengő, vagyon adóalapja a 150.000 pengőt el nem érte s így adójuk változatlanul fenn tartandó lenne, ha kereseti, illetőleg jövedelem- és va­gyonadójukat kereseti-, jövedelemi és vagyoni viszonyaikhoz képest soknak tartják, a pápai in. kir. adóhivatalhoz cimzendő és a városi adóhivatalhoz 1931 január 31-ig beadandó kér­vénnyel — melyhez szabályszerű adóvallomási iv csatolandó — kereseti-, illetőleg jövedelem­és vagyonadójuk új kivetését kérhetik. Egyéb­ként az adóvallomások beadására stb. a hirdető oszlopokra kiragasztott plakátok és a városi adóhivatal kellő felvilágosítást ad. — Vadbefogssi engedély. A földmive­lésügyi miniszter Szalóky János nemesszalóki lakos földbirtokosnak engedélyt adott arra, hogy a nemesszalóki bérelt vadászterületein 1931 január 31-ig bezárólag, a miniszter által meg­határozott feltételek mellett 200 drb. mezei nyulat befogathasson és ebből 180 drb.-ot kül­földre és 20 drb.-ot belföldre elszállíthasson.

Next

/
Thumbnails
Contents