Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-06-06 / 23. szám
— Évzáró ünnepély. A Szent Erzsébet Kat. Leányklub évzáró ünnepélyét csütörtökön tartotta a bencés székház dísztermében. Harkay Irénke szavalata nyitotta meg a műsort, igaz hangot adván a trianoni gyásznap miatt felgyülemlett honfibánatnak. A megjelenésben akadályozva volt Vadász Norbert szombathelyi prem. tanár kitűnő dolgozatát „Az én őseim arcképcsarnoka" címmel Solymos Vendel bencés tanár olvasta fel méltó figyelem mellett. Ezután a „Tündérek szigetén" cimü egyfelvonásos színdarabot mutatták be Briglevics Gyula, Kőszeghy Sári, Horváth Mili, Dodek Manci, Csillag Ilonka, Pallos Rózsi, Csepreghy Ilonka és Horváth Ilonka, akik magyar táncukkal is nagy sikert arattak. Horváth Bözsi szép éneke meleg elismerést váltott ki. Befejezésül egy kedves vígjátékot adtak elő Vágó Irénke, Holndonner Manci, Mátz Ilonka, Nóvák Mariska, Pápai Bözsi és Szalay Mariska bájos közvetlenséggel. Teljes elismerés illeti Lachmann Máriát, Szente Jánosné klubigazgatót és Szentgyörgyi Lea elnöknőt, amiért az est sikerén olyan buzgón és eredményesen fáradoztak. — A Kárpát-Dalkör hangversenye. Az ének- és zeneművészet kedvelőinek feledhetetlen élményt nyújtott a Kárpát-Dalkör hangversenye, amely hétfőn este folyt le a Jókai-szinházban. A Dalkör elzengvén irredenta jelszavát: „Kárpátoknak büszke bérce védd meg a hazát", — Mihály Sándor mondotta el lendületes elnöki megnyitóját. A Kárpát-Dalkört mint a társadalmi békés együttműködés szimbólumát aposztrofálta. Tagjai között szeretetben együtt vannak a dal kedvelői felekezeti és társadalmi különbség nélkül, ami ha átplántálódhatna a künn zajló életbe, közelebb juthatnánk minden igaz magyar ember vágyához, a nagy, integer Magyarország megvalósulásához. A Dalkör maga öt számmal szerepelt művészi tökéllyel. Tavalyi bemutatkozásukhoz képest óriási a haladás. A fortékat hatalmas férfias erő, a pianókat a tavasz langyos fuvalatához hasonló bársonyos lágyság, az egészet preciz összhang, a színezés harmonikus szépsége jellemzi. Mindezt különösen Thern Himfy-dalánál és Sztojanovits Szerenádjánál volt alkalmunk megcsodálni. Elismerésünket azonban csak még jobban fokozta az alkalmi vegyeskar. Elsőben magyar dalokat énekeltek négyhangon, másodszor a Gaudeamus igiturt énekelték hathangon. Különösen ez utóbbi szépségével nem győzött betelni a közönség. A hatalmas, ötven tagból álló kar olyat produkált, ami országos dalünnepélyen is feltűnést keltene. A zúgó tapsokra másodszor is el kellett énekelniük a vegyeskarban grandiózusán ható régi szép diákdalt. Hölgyeink iránt külön elismerésünket rójjuk le, hogy a Dalkör felkérésére készségesen vállalkoztak a közreműködésre, amivel a dal kedvelőinek nagy lelki gyönyörűséget szereztek. Neveiket ide iktatjuk azzal, hogy kívánatos volna, ha a vegyeskar együtt maradna. Ezek : Balla Ida, Csiszár Erzsébet, Czucza Emma, V. Draskóczy Istvánné, Domby juci, Edelényi Szabó Vilma, Fürst Margit, Hadházy Ilona, Hatvani Jusi, Kovács Emma, Könczöl Irén, Mihály Piri, Ónody Kornélia, Pap Zoltánné, Pentz Ilona, Sághi Kató, Szabó Rózsi, Szóllás Irmus, Tarr Matild, Tóth Irmus, Váczy Lenke. A Dalkör számaihoz méltó keretet szolgáltatott a műsor többi száma is. Zempléni Zoltán színművész egy mártírhalált halt erdélyi magyar tanítónő, Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből cimü szivekbe markoló költeményét szavalta megrázó erővel. Az izzó magyar lélekkel megírt versért Ítélték a románok a derék tanítónőt halálra. Báthory Sándor, a nagytehetségű fiatal csellóművész Könczöl Irén finoman simuló zongorakisérete mellett Popper Concertjét játszotta bravúros technikával, mély átérzéssel. Englert Rózsika két költeményt szavalt. Különösen Lampérth Magyar dal c. költeményével ért el szép sikert. Briglevics Irén Chopin Scherzo H-moll szerzeményét játszotta zongorán, művészi készséggel, pompás aláfestéssel. A színházat egészen megtöltő közönség a műsor minden egyes száma után zajosan megtapsolta a szereplőket. A Kárpát-Dalkör büszke lehet e hangversenyére. — Jubileum. Erdős József, az országszerte előnyösen ismert budapesti hirdető-iroda tulajdonos, a mult napokban ünnepelte a reklám és az újságok szolgálatában eltöltött harmincöt éves jubileumát, mely alkalommal az üzletfeleken, irmerősökön és jóbarátokon kivül — különösen az újságkiadó szakmából — igen sokan keresték fel jókívánságaikkal. W VALÓBAN mUCim KITŰNŐ! OLYAN DICSÉRETEKET, OLYAN ELRAGADTATÁST még nem kapott magyar konyhacikk, mint a nagyszerű „Váncza levesek". 24 féle elsőrangú leves! Csak vízzel felforralandó ! Kocka formában ! Még ma forduljon fűszereséhez és sürgesse! VÁNCZA-gyár Budapest 10. — A kollégium tornaünnepélye A kollégium ifjúságának tornaünnepélye, amely mindig hoz valami sportujdonságot, mint minden évben, idén is rengeteg közönséget vonzott a ligeti sportpályára. Szép vasárnap délután volt; az ifjúság katonás felvonulását a pályára a népes utcákon az ünneplő közönség sokasága nézte végig. Himnusszal kezdődött az ünnepély, majd sorjában következtek a műsor egyes számai: dánrendszerü gyakorlatok, 60 és 100 m. síkfutás, tornázás nyújtón és korláton, gyűrűs tennisz, súlylökés, fabotgyakorlatok, versenyvívás karddal, amelyek mind nagyon szépen sikerültek és a közönség zúgó tapsait váltották ki. Ekkor azonban nagy hirtelenséggel északnyugat felől vészes felhők gyülekeztek az égen, távoli vihar dörgését hozta a felkerekedett szél, kövér esőcseppek hullottak alá eleinte ritkábban, majd sűrűbben, s alig pár perc múlva szakadt az eső, mintha csak dézsából öntötték volna. Menekült aki csak tudott fedél alá, s a szép ünnepségnek — a közönség nagy sajnálatára — vége szakadt; az ifjúság a felázott pályáról, úgy amint jött, katonás rendekben visszavonult. A bemutatott számokért így is elismerésünket fejezzük ki az ifjúságnak és derék tornatanáruknak, vitéz Kovács Lajos Jenőnek. — Jutalomjáték. Trillap Ilonka, színtársulatunk bájos primadonnája, ma, szombaton este tartja jutalomjátékát a „Marica grófnő"-ben, amelynek címszerepét ő fogja kreálni. Trillap Ilonka annyi kedves estét szerzett a színházlátogató publikumnak, hogy jutalomjátéka alkalmából méltán appellálhatunk a közönség pártfogására. — Halálozás. Schlosszer Ernő városi főszámvevőt mély gyász érte. Édes apja: Schloszszer István, életének 71. évében hosszas betegeskedés után elhunyt. Temetése a r. kat. egyház szertartása szerint, a jó embert megillető őszinte részvét mellett hétfőn délután ment végbe. Utolsó útjára, az alsóvárosi temetőbe, a gyászolók sokasága kísérte el. — Községi irnokválasztás. Mult hó 30-án Nagyganna községben dr. Jerfy József főszolgabíró elnöklete alatt tartott községi irnokválasztás alkalmával Jákli József eddigi helyettest választották meg egyhangúlag. — Esküvő. Weinberger Sárika (Zalaegerszeg) és Kohn Jenő (Pápa) f. hó 7-én délután 1 órakor tartják egybekelési ünnepélyüket Celldömölkön, a Schwartz-féle étteremben, melyre jóbarátaikat és ismerőseiket ez úton tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) — Zilahy Lajos darabja. A nagy és népszerű drámaíró a jövő héten, kedden este szólal meg városunkban a „Tábornok" cimü darabjában, melyet Zemplényi Zoltán és Sala Domokos választottak jutalomjátékuknak. Társulatunknak e két kiválósága és dísze, valóban megérdemli, hogy jutalomjátékukon, a „Tábornok" előadásán, telt házzal tiszteljük meg tiszta művészetüket, melyet a színi szezon legkiemelkedőbb drámai estéin szívvel-lélekkel élvezni annyiszor volt alkalmunk. — Iparengedélyek. Hoffmann Ferenc a köszörüsipar, Kurbel Gyula és Sas Ignác a szobafestő és mázolóipar önálló üzésére engedélyt nyert. — Iparbeszüntetések. Hoffman Lajos köszörüsiparát-, Egyesült Cipőgyár pápai fiókja cipők kicsinybeni árusítását, Steinberger Adolf szatócskereskedését-, özv. Beck Józsefné szatócskereskedését beszüntette. — Az ipariskola köréből. A m. kir. iparoktatási főigazgatóság Láng Károly városi ipariskolai tanárt az újpesti általános rajzi-, Závory Zoltán rajztanárt pedig a szegedi fémipari-szakrajzi 6 hetes tanfolyamra berendelte. — A vallás-és közoktatásügyi minisztérium julius 1—4. napjain a pápai ipariskolában rajzbirálati eljárást fog rendezni, melyre a pápain kivül a téti, győrszentmártoni, csornai, szanyi, kapuvári, jánosházi, sümegi, tapolcai, mosonszentjánosi, mosoni, magyaróvári, hegyeshalmi, beledi és csepregi ipariskolák kiküldöttei nyertek meghívást. Az ezen iskolákban készült rajzok elbírálására tíztagú bizottság alakul, melyben rajztanárok, mérnökök és városunk szakiparosai vesznek részt. A bírálatok után rajztanitási értekezlet lessz. — Vidám cserkészdélután. A kollégium cserkészcsapata holnap — vasárnap — délelőtt V 412 órakor újoncavatást tart a kollégium udvarán, délután 4 órai kezdettel pedig műsoros előadást rendez, melyekre tisztelettel meghívja és szeretettel várja az érdeklődő közönséget. A műsor kiemelkedő száma „Bimbula" afrikai vígjáték, amely ritka látványosságnak készül. Technikai okokból e darabot nem adhatja elő többször a csapat, ezért mindenkit arra kér, hogy el ne mulassza megtekinteni. Jegyeket ajánlatos előre váltani Kis Tivadar könyvkereskedésében. A büffé céljaira adományokat köszönettel fogad a csapat. Ezek vasárnap délelőtt 11 órától kezdve átadhatók a kollégium olvasószobájában (főbejárat, jobbra az első ajtó). — Országos vásár. Kedden és szerdán tartott országos vásárunk a nagy eső miatt igen néptelen és gyenge forgalmú volt. Szarvasmarhát felhajtottak 1293 drbot, eladtak 486 drbot; lovat felhajtottak 875 drbot, eladtak 150 drbot. Sertés-felhajtás a zuhogó eső miatt nem volt. — Szarvasmarhát belföldi szállításra eladtak 14 vagonnal. — Árak lanyhák. — A pécsi egyetemi Szt. Mór kollégiumba. A „Maurinum"-ban megkezdődtek a jelentkezések és felvételek az 1931—32. tanévre. Felvételre jelentkezhetnek a jogi-, orvosi- és bölcsészkari hallgatók. A kollégiumban kétféle elhelyezkedés lehetséges: A) és B) kollégista. Az A) kollégisták havi díjtételei teljes ellátással 125 P, 105 P. B) kollégisták havi díjtételei: 95 P, 85 P, 75 P, 65 P. Jelentkezni lehet legkésőbb július 20-ig. Tájékoztatót most adott ki az igazgatóság. Benne vannak az eddigi kollégisták és szobabérlők névszerint. Csak lakásra is lehet jelentkezni és pedig 15, 25, 35 és 45 P-ős helyekre. Igen érdekes dr. gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktásügyi miniszter felhívása a magyar anyákhoz. Tájékoztatót kérésre küld az Igazgatóság. Cim: Maurinum, Pécs. — Halálra sújtotta az áram. Megrendítő szerencsétlenség történt Űrnapján délután Ajkán. A Pannónia Áramszolgáltató Rt. 27 éves mérnöke, Maurer Zoltán, az ottani transformátor állomáson véletlenül hozzáért a 30.000 volt feszültségű áramhoz, melynek ereje halálra sújtotta. A fiatal és mindenki által kedvelt tisztviselő az első halálos áldozata a hálózati áramnak. — Megverte a gazdáját. Mult hó 27-én Pápasalamon községben Kóbor Mihály gazdasági cseléd gazdáját, Goda István vendéglőst, azért, mert valami rendetlenség miatt rendreutasította, egy vasvillával úgy fejbe verte, hogy súlyos testi sérülést szenvedett. A csendőrség a nyomozást lefolytatta és a cselédet, aki tettét beismerte, a bírósághoz feljelentette.