Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-02-01 / 5. szám
Telefon 174. Csipkék, Telefon 174. szalagok és rövidáruk kaphatók RA1DL FERENCNÉL Pápa, Kossulh Lajos-utca 6. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemüek, harisnyák, keztytik, ernyők, botok, kalapok, sapkák, nyakkendők, ridikülök, böröndök,stb. MAGVETÉS FEJEDELME. Már a bölcsőben megfeszíttetett Krisztus-szelidség ringatja ölén, s felajzott izma tettekben szakad, ha elragadja az élet-örvény. . . Mennyé áldása, földé szerelme, Ő a magvetés fejedelme. Koronás ő 1 Az ég hinti rája a ragyogó sugárkoronát, szánalmas ő, mert a vállán hordja lankadatlan a kemény igát — s míg a válla tehertől roskadoz, imás-arcán verejték csorgadoz. Fagynak, viharnak játékul vetett, izmos karjára mennyi szikla dől, ágya a tövis, párnája a gond, s utján a göröngy mind nagyobbra női . . . Nehéz lépése olyan dübörgő, s nyomában fakad az új jövendő. Kapcsándy Sándor. ÚJDONSÁGOK. — A református egyház köréből. A helybeli református egyház presbitériuma mult vasárnap dr. Antal Géza püspök-lelkész és dr. Csehszombathy László fögondnok elnöklésével tartott ülésében több nagyfontosságú határozatot hozott. így elhatározta, hogy a Kerkápoly-Bodor alapítvány segítségével létesített ovodája részére a Veszprémi úton vásárolt telkén megfelelő épületet emel s erre terveket és árajánlatokat szerez be. Az ovoda az Alsóvárosban régi kulturális hiányt fog pótolni. Az új templomra történt jelentős megajánlások arra birták a presbitériumot, hogy Dudás Kálmán műszaki tanácsost a részletes templom-tervek megkészítésével bizza meg. A templomépítésre szánt összegek számontartására külön pénztárnokot választott Jílek Ferenc személyében, ellenőrül pedig Juhász Imrét. Befizetések a templomalapra a Pápai Takaréknál, Hitelbanknál, Leszámítolóbanknál és a Hitelszövetkezetnél teljesíthetők. — Bencés névtár. A pannonhalmi Szent Benedek-rend most tette közzé névtárát az 1929/30. iskolai esztendőre. A rend összes tagjainak száma 275, akik közül 1 főapát, 1 főapáti koadjutor, 4 apát, 197 áldozópap, a többi növendék. A rendtagok közül a hittudományok doktora 11, a skolasztikus filozófia doktora 3, \ a bölcselet doktora 61, okleveles középiskolai | tanár 183, egyetemi tanár 4, egyetemi magántanár 4, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 2, a Szent István Akadémia tagja 13. A tanítás terén 136 rendtag működik. Lelkipásztorkodással foglalkozik a rendnek 29 tagja, gazdasági téren működik 12, nyugalomban él 11. A rend vezetése alatt áll 1 főiskola, 4 gimnázium, 3 reálgimnázium, melyekben 3221 a tanulók száma. A főapátsági egyházterületnek van 25 plébániája és 110 fiókközsége. A rend kegyurasága alá 35 község tartozik, a gondozott hivek száma kereken 48000. A rend élén dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát áll, akinek betegsége idejére teljes jogú helyettese az ideiglenesen főapáti koadjutorrá kinevezett Kelemen Krizosztom. — A Kaszinó közgyűlése. A pápai Kaszinó mult vasárnap a tagok élénk érdeklődése mellett tartotta évi rendes közgyűlését Vitéz Draskóczy István ny. altábornagy elnök vezetésével. Az elnök megnyitójában részletesen beszámolt a mult évről, melynek folyamán a Kaszinónak is éreznie kellett az általános gazdasági helyzet nyomasztó hatását. Ez megnyilvánult a tagok számának némi csökkenésében is, bár ezzel szemben a régebben kilépett tagok közül viszont számosan ismét visszajöttek a Kaszinóba. A Kaszinó hivatásának megfelelőleg teljes erejével szolgálni kívánta a társadalmi egység, a felekezeti béke és a nemzeti eszmények ügyét. Ez utóbbi cél szolgálatában hívta fel a tagok figyelmét a hazai ipar támogatására, mint amivel egyszersmind országunk gazdasági fejlődését is előmozdíthatjuk. Az osztatlan tetszéssel fogadott elnöki megnyiió után Kálmán József a pénztárnoki, Kirchmayer Győző a háznagyi és borpénztári és dr. Földy József a könyvtárnoki jelentést terjesztette elő. A költségvetésben mutatkozó hiány fedezéséről a borpénztár jövedelmének megfelelő nagyságú átengedésével és a kártyapénzek felemelésével gondoskodtak. Ezután áttértek a tisztújításra. Közfelkiáltással újból a régi tisztikar választatott meg: Elnök lett Vitéz Draskóczy István, alelnök dr. Konkoly Thege Sándor, első háznagy Kirchmayer Győző, másodháznagy Medgyessy László, jegyző Kapossy Artúr, könyvtárnok dr. Földy József, pénztárnok Kálmán József, ellenőr Wolmuth Lajos. Számvizsgálók: Blaskovich Árpád, Kolbe Nándor, Schmidt Károly. A választmány tagjai lettek ugyancsak egyhangúlag: Dr. Antal Géza, dr. Baranyay Ferenc, Balla Kálmán, dr. Csarmasz Ferenc, Faragó János, Fejes Zsigmond, Füredy Gyula, Hamuth János, Handl József, dr. Hirth Miklós, Illés Vidor, dr. Jerfy József, Kállay Ödön, Király Endre, dr. Kőrös Endre, Losonczi Jenő, dr. Molnár Imre, Németh József, dr. Niszler Teodoz, dr. Sulyok Dezső, dr. Sült Lajos, Szarka Lajos, Szeleczky Gyula, Szűcs Dezső, dr. Tenzlinger József, dr. Uzonyi Kálmán, Tóth Lajos, Várady Albert, Varga Rezső, dr. Csoknyay János. — Dr. Baranyay Ferenc indítványára Okolicsányi Józsefet, a Kaszinó volt közszeretetben állt elnökét, mint a múltban érdemes elődjét, Tar Gyulát is, a Kaszinó disztagjának választották meg. A közgyűlés az elnök éltetésével ért véget. — Bizottságok alakítása. Az újonnan alakult városi képviselőtestület a tisztújítás megejtése után először e héten — valószínűleg csütötökön — jön össze, amikor elsősorban a bizottságok újjáalakítása fog megtörténni. A képviselőtestület csökkentett létszámára való tekintettel a bizottsági munkákban a városatyák mindegyikének bőségesen alkalma lesz részét kivehetni. A bizottságok megalakítása után a maguk körében gondoskodnak elnökeik és jegyzőik megválasztásáról, ami után kezdetét veheti a képviselőtestület érdemleges munkája. N ézze meg a Kossuth utca Sevilla-kirakatait • •—• Dr. Járosi Jenő dalszerzői estje. A katholikus leányklub valóban nagy elismerésre tarthat számot, amiért megismertette közönségünket újabb dalköltőink egyik jelesével, dr. Járosi Jenővel, aki hétfőn este tartotta meg színházunkban dalszerzői estjét. Bevezetésképen Solymoss Vendel bencéstanár abból kiindulva, hogy egy angol esztetikus a magyar dalt találta annak, amely a nyugat elvérszegényedett dalköltészetét friss, lüktető erővel tölti meg, megemlékezett kiválóbb dalköltőinkről, Fráter Lorántról, Balázs Árpádról, Murgács Kálmánról, akik mellé méltán sorozhatjuk dr. Járosi Jenőt, akinek magyar lélekből fakadt sok szép dalát már szerte éneklik az országban. Azután zúgó tapsok között dr. Járosi Jenő jelent meg a színpadon, sorjában bemutatta szebbnélszebb dalait, részben maga énekelvén azokat, részben pedig Rollerné Tóth Annus, akinek üdén csengő hangjának szépségével most sem tudtunk eléggé betelni. Dr. Járosi dalai valóban a magyar nép lelkéből fakadtak, lírája a legtisztább szerelmi érzések kifejezője, enyelgő, tréfálkozó dalai pedig telve vannak diszkrét finom humorral. Minden legyes dalával nagy sikert aratott, irredenta ízű dalaival pedig a lelkesedés és remény érzelmeit keltette fel sziveinkben. Meg kell említenünk, hogy a dalokat részben özv. Finán Tamásné, részben Briglevich Irénke kisérte zongorán szubtilis művészettel. Az >estélyt egy egyfelvonásos kis népszínmű fejezte be, amelynek szövegét és zenéjét is dr. Járosi irta, s ő játszotta benne az egyik főszerepet is, amely, alkalmul szolgált neki arra, hogy a darab meséjéhez simuló néhány szép dalát bemutassa. A másik szereplő Gárdos Panni volt, műkedvelői előadásaink szívesen látott kedves primadonnája, akit most annál nagyobb dicséret ill^t meg, mert kevésbbé aktiv szerepében is állandóan magára és cselekményére tudta irányítani a figyelmet. Mihály gazdát Császár Ferenc játszotta férfias erővel, igen ügyesen. A színházat zsúfolásig megtöltő közönség pompásan szórakozott és elismerő tapsaival halmozta el úgy a vendég dr. Járosi Jenőt, mint a többi szereplőket. — A Lloyd kuíturdélutánja. A Pápai Lloyd-társulat idei első kuíturdélutánja február hó 2-án, vasárnap délután 5 órakor lesz a városháza nagytermében. Előadó dr. Antal Géza. Előadásának tárgya: Napjaink mentalitása és a nemzetgazdaság alapelvei. A társulat tagjait, azok családtagjait és az érdeklődőket tiszteletlel meghívja a rendezőség. Külön meghívókat nem bocsátanak ki. — Jamboree-est a Jókai-színházban. A kollégium cserkészcsapatának Jamboree-beszátnolója iránt, melyet február 3-án este 8 órakor a Jókai-szinházban tart, igen nagy az érdeklődés, ami érthető is, mert a nagyszerű vetített képek, melyeket Fejes Zsigmond gimnáziumi igazgató a helyszínen készített felvételek alapján állított össze, az 1400 méteres jamboreefilm, az első cserkészmágusnak remek bűvészmutatványai, melyekkel Angliában is nagy sikert aratott, a közönségnek oly szórakozást Ígérnek, amilyenben csak nagy ritkán lehet része. Az est műsora: 1. Prológ. Elmondja Dienes Gábor segédörsvezető. 2. 75 db vetített kép a cserkészek angliai útjáról és a jamboreeról. Felolvasással kiséri Horváth Endre cserkészparancsnok. 3. Léggömbverseny. 4. Mágikus mutatványok, bemutatja Schnabel Imre cserkésztiszt, az első cserkészmágus Budapestről. 5. Jamboreefilm, 1400 méter. A filmet zene kiséri, a színházat fűtjük. Jegyek még kaphatók Kis Tivadar könyvkereskedésében. — A Perutz-szövőgyár bálja. A helybeli Perutz-szövőgyár szombaton este tartotta szokásos bálját a megszokott nagy sikerrel. A terem díszítése maga valósággal látványosságszámba ment; szinte megfeledkezett az ember róla, hogy a Griff kopott, ódon falai között van. Az idén a figyelmes rendezőség azzal a meglepetéssel szolgált, hogy két fővárosi művész által előadott műsorszámokkal fűszerezte a mulatság egyébként is virágos hangulatát. Czobor Ernő és Szász Ilona fővárosi színészek voltak a műsor szereplői, akik úgy a mulatság megkezdése előtt, mint a kisteremben lefolyt vacsora után igen kellemesen elszórakoztatták a közönséget, amiért elismerő tapsokban volt részük. A mulatságon Küttel Nándor gyárigazgatóval és nejével élén megjelent a gyár egész tisztikara is hozzátartozóival s a munkásságnak egész nagy tábora; de többen városunk intelligenciájának köréből is ellátogattak az igazán hangulatos bálra, amelynek csak a reggeli órák vetettek véget. — Házasság. Dr. Rohonyi Nándor ügyvéd és Blau Margit, Blau Henrik polgári iskolai igazgató leánya házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Szociális előadás. A Kath. Nővédő IV. szociális előadása február 6-án (csütörtökön) délután 6 órakor lesz a bencés reálgimnázium zenetermében. Előadó : Dr. Niszler Teodóz igazgató. Kérünk minél nagyobb számú megjelenést. Belépődíj nincs. Elnökség. — Mansz-tea lesz kedden, azaz 4-én d. u. 5 órakor Sipiczky külön termében, melyre a Mansz-hölgyeket szeretettel várja az Elnökség. — Szülésznők értelmiségi vizsgálata. Dr. Reismann Adolf, a szombathelyi bábaképző-intézet igazgató-főorvosa, kerületi szülészeti főorvos, szerdán és csütörtökön városunkban tartózkodott és berendelvén a pápai járáshoz és Pápa városához tartozó összes szülésznőket, azokat értelmiségi szempontból felülvizsgálta. A szülésznőknek be kellett mutatni mindennemű okmányaikat, s akiknek szülésznői oklevelük régi, két hónapos tanfolyam elvégzéséről szól, azok helyét szukcesszive olyan szülésznőkkel tölti be, akik már 10 hónapi modern kiképzést nyertek. A hat hónapos tanfolyamot végzetteket pedig, akiket elég intelligenseknek tartanak hozzá, újabb kiképző tanfolyamra rendelik be. A vizsgálatra behívták felvilágosítások nyújtása céljából a pápai járás összes körorvosait is.