Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-03-15 / 11. szám
hallgatta, megújrázta, a kar nagyérdemű vezetőjét szeretettel ünnepelte a közönség. Nagyon jól képzett zongoristát ismertünk meg Balla Ilusban, aki egy Mendelssohn-darabot nagy megértéssel és ritka technikai készséggel adott elő. A felzúgó tapsokra ráadást is kellett adnia. Schneider Ellát viszont már többször hallottuk, de mindig gyönyörűségünk telik üde, erővel teljes hangjában, biztos előadásában, bájos megjelenésében. A nehéz Thomas- és Gounodáriákat egy könnyebb darabbal is meg kellett toldania s minden száma nagy tetszést keltett, amiben természetesen része volt dr. Hermann László finoman árnyaló művészi zongorakiséretének is. — Törvényhatósági kisgyűlés volt Veszprémben f. évi március hó 12-én. A kisgyűlés mintegy száz pontból álló tárgysorozatot tárgyalt le, amelyben az általános folyó ügyeken kívül különösebb jelentőségű volt a Veszprém megyei városi általános tisztújítással kapcsolatban az adóügyi tanácsosi és pénztárnoki állások betöltésére vonatkozó képviselőtestületi határozatok ellen benyújtott fellebbezés. A kisgyűlés a fellebbezéseknek helyt adott s a képviselőtestületi határozatokat megsemmisítette. A tárgysorozaton városunkat közelebbről érdeklő ügy nem szerepelt. A kisgyülésről ezúttal sok tag távolmaradt, városunkból csupán Szűcs Dezső volt jelen. — Halasi Fischer Ödön előadása. A pápai Lloyd-Társulat ez évi előadás-ciklusának utolsója lesz Halasi Fischer Ödönnek „Közgazdaság és politika" cimü, március 16-án, vasárnap délután 6 órakor tartandó előadása. A Cobden-szövetség országos hirü elnökének előadása elé nagy érdeklődéssel tekint városunk egész intelligens közönsége és a Lloyd-Társulat eddigi fényes sikerű előadásait méltóan fejezi be a magyar kereskedelmi világ elismert vezérének itteni megnyilatkozása. Az előadás ezúttal is a városháza nagytermében lesz. — Nem mindenkor és nem mindenhol van alkalma olyan választékot látni és olyan alacsony áron vásárolni, mint az Első Pápai Verseny bazárban, Kossuth Lajos utca 19. — A strandfürdő. Amiről az új képviselőtestület alakuló közgyűlésén a polgármester is szólott, az uradalmi strandfürdő immár a komoly megvalósulás stádiumába jutott. Fa Mihály építőmester tervei és utasításai szerint a győri-út melletti völgyben, amely az Esterházy grófi uradalom tulajdonát képezi, hétfőn megkezdették a fürdő építési munkálatait. Egyelőre természetesen csak a földkiemelési munka folyik, de ez is eltart hetekig, amig az óriási medence földtömegét a szükséges mélységig kiemelik. A strandfürdő egyike lesz csonka hazánk legnagyobb ilynemű fürdőinek. A medence, amely egy 3500 Q-öles park közepén fog állani, 80 méter hosszú és 25 méter széles lesz, 2000 Q-méter belső terjedelemmel. Ezt körülveszi 40 cm. mélységben s 3000 -méter területtel a homokfürdő, amelyet viszont parkkal szegélyeznek. A győri úttal párhuzamban, a mostani vámháztól kezdve, amelyet tudvalevőleg a vasúti út melletti rétre fognak kihelyezni, épül fel a hatalmas, emeletes fürdőház, tágas hallal, társalgóval, büffével, borbély- és fodrászműhellyel, terraszokkal, amelyek nyári mozi céljaira is alkalmasak lesznek, földszinti és emeleti kabinokkal. A fürdő vizét a Tapolcából fogják venni, ami azonban tisztasági és közegészségügyi szempontból kifogás alá nem eshetik, mert megszűrik. A szűrőművet a várkertben állítják fel. A fürdőnek terv szerint június derekára kell készen lennie. Az elmondottakból kitűnik, hogy az uradalmi strandfürdő alkalmas lesz nagyobbszabásu úszóversenyek és viziünnepélyek rendezésére is, s valószínűleg nagyot fog lendíteni városunk idegenforgalmán. Amidőn mindezeket örömmel regisztráljuk — már csak azért is, mert az építkezés sok munkásnak fog kereseti lehetőséget nyújtani —, elismeréssel emlékezünk meg gróf Esterházy Tamás, a Pápa-ugodi hitbizomány fiatal urának áldozatkészségéről, valamint Neinstein Ferdinánd báró jószágkormányzó tevékenységéről, amely városunkat egy modern intézményhez segíti hozzá s a vízisport fejlődésének hatalmas lendületet ad. Bizva hisszük, hogy a strandfürdőt még sok hasonló, városunk közjavát szolgáló alkotás fogja követni. Elárusító helyek: Friebert Miksa Ciriisftwald Testvérek Mt. Pápa. — Vallásos-estéíy. A helybeli református nőegyesület március 23-án 6 órai kezdettel vetítettképes-előadással kapcsolatos vallásosestélyt rendez a kollégium tornatermében, müsormegváltással. — Bacon husgyártás Pápán. A baromfihizlaló üzem után ismét egy érdekes üzemi vállalkozásról tájékoztathatjuk olvasóinkat, amely szintén Pápán nyerne elhelyezkedést. Arról értesültünk ugyanis, hogy egy rendkívül tőkeerős német vállalat Pápán export céljaira történő bacon husgyártásra rendezkedik be. Ez a vállalat Győrrel és Sopronnal szemben Pápát találta úgy fekvése, mint sertéskereskedelmi szempontból legalkalmasabbnak, meg különben is Pápa vágóhídja van legmodernebbül berendezve. A szerződés megkötése esetén városunk a vágóhidat megfelelőleg átalakítaná, a vállalat pedig kötelezné magát évi 20—40.000 sertés vágására. Itt említjük meg, hogy a vállalat leginkább mangalica és angol-keresztezésü, valamint az angolfaju sertéseket fogja keresni 70—80 kg. súlyban. Ezzel kapcsolatban vajgyár létesítése is tervbe van véve napi 20.000 liter tej feldolgozására, miáltal Dunántúl nyugati megyéinek tejfeleslege ide koncentrálódnék, ahonnét a sertéstenyésztő gazdák jutányos áron kapnának a hus-sertés neveléséhez és hizlalásához oly nélkülözhetetlen másod-tejet. — Kiskereskedők közgyűlése. A Pápai Kiskereskedők Egyesülete az elmúlt vasárnap tartotta közgyűlését, melyre szép számmal gyűlt egybe a tisztikar és az egyleti tagok. Böhm Samu elnök lendületes szavakkal nyitotta meg az összejövetelt és ismertette az egylet egész évi működését. Beszámolt többek között arról is, hogy az üzletek számára kilátásba helyeztetett az olcsóbb díjú villanyáram. Ruzicsek Gyula pénztáros a költségvetést és a mult évi zárszámadásokat ismertette, melyeket a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A tagok közül többen különféle sérelmeket és adózási ügyeket hoztak szóba, amiknek elintézését az elnökség magára vállalta. Végül Khon Miksa Mihály, mint Omke elnök jelentette, hogy a kincstárnak az a terve, hogy a szatócsok által fizetett forgalmiadót teljesen be fogják szüntetni, amit a közgyűlés nagy örömmel vett tudomásul. Ezután közfelfelkiáltással megválasztották az egylet vezetőségét a következőkben: Elnök Böhm Samu, alelnökök Guttmann Miksa, Nepper Rezső, ügyész dr. Böhm Zoltán, titkár LángfKároly, pénztáros Ruzicsek Gyula, ellenőr Weisz Vilmos, háznagyok Steiner Árpád, Tocsik Antal, számvizsgálók Fischer Pál, Kaufmann Henrik, Raidl Ferenc, választmányi tagok Balog Jenő, Fleischer Géza, Fodor Simon, Grünbaum Samu, Guth Nándor, Hülber Károly, Kaufmann Ignác, Kellner Samu, Lunzer Jenő, Mika Márton, Neubauer Ferenc, Pfeiffer Ignác, Politzer Lajos, Rechnitzer Simon, Steiner Ferenc, Stern Lipót. x A Papagáj cabaret-variete (Budapest, VII., Erzsébet-körút 33.) csodás művészi műsorát ne mulassza el pesti tartózkodása idején megtekinteni. A tenyészállat vásár alkalmából esténként vihághirü artista számokból összeállított díszelőadások 11 órától 2-ig. Reggel 6-ig táncmókák, tréfás táncversenyek nyereménytárgyakkal. — „Menj orvoshoz!" Ily cimmel a városi mozi hétfőn este igen tanulságos filmet mutatott be, amelyet minden előadáson rendkívül sokan látogattak. A filmhez bevezető előadást dr. Donáth Kornél orvos tartott, akinek megszívlelésre méltó szavait nagy figyelemmel hallgatta a közönség. A mozi igazgatósága ez úton is hálás köszönetét nyilvánítja az orvos úrnak, amiért a filmhez stílusosan alkalmazkodó előadás tartására készségesen vállalkozott, jelentékeny szolgálatot tévén ezzel a közegészségügynek is. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél a természetes »Ferenc József« keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc. József viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Letört bimbó. Horváth Lajos mihályházai református lelkészt nagy veszteség érte: fiacskájuk, Lacika, e hó 11-én 11 hónapos korában az angyalok hónába költözött. Temetése 12-én délután volt nagy részvét mellett. — Autóbusz-baleset. Mult szombaton délelőtt a 11 órai vonattól néhány utast a városba szállító személyautóbusszal komoly baj történt, amely könnyen végzetes következményekkel járhatott volna. Mikor az autóbusz az Esterházy-útról a Győri-útra fordult be, a soffőr megdöbbenve vette észre, hogy a gépkocsi egyszer csak egyensúlyát vesztve, bizonytalanul szalad. Ügyes elgondolással a járművet hirtelen egy fa mellé kormányozta, amivel sikerült megelőznie, hogy felboruljon. Kitűnt azután, hogy az autóbusznak hátsó tengelye a jobboldali kerék mellett eltörött, s ez okozta a bajt. A négy utasból, soffőrből és kalauzból szerencsére csak egy utas, a Pápára német nyelvet tanítani átjáró Harmos Viktor győri nyelvmester sérült meg, aki az autóbusz félrebillenése következtében nekiesett az ablaknak, amelynek üvegszilánkjai arcát alaposan összevagdalták. Sebeit az irgalmasok kórházában kötözték be; — Teljes konyhaberendezések, úgymint a legtartósabb főzőedények jótállással.. Berndorfi evőeszközök, egyes párok és dobozzal berendezve 6 és 12 személyes, ezüstözött. Ajándéktárgyak, üveg- és porcellánáruk a létező legolcsóbb árakban az Első Pápai Versenybazárban, Kossuth Lajos utca 19. — Közgyűlés. A Pápa Városi Közművelődési Egyesület folyó hó 23-án, határozatképtelenség esetén pedig folyó hó 30-án d. e. 11 órakor fogja a városháza nagytermében évi rendes közgyűlését megtartani. Az egyesület elnöksége felkéri a tagokat, hogy a közgyűlésen lehetőleg teljes számban megjelenni szíveskedjenek. — Építési engedély. Schlosszer József tókerti telkén egyszoba-konyhás lakás-, Pintér Sándor tókerti telkén egyszoba-konyhás lakás-, Török Sándorné aSomlói-úton egyszoba-konyhás lakás építésére engedélyt nyert. — Iparengedélyek, beszüntetések. Szűcs * József a kőmivesmesteri ipar-, Kellner Pál a cipész-ipar-, Bán Jenő a mészáros- és hentesipar-, Molnár István az asztalos-ipar önálló üzéséhez iparengedélyt nyert; ifj. Szaka István és Grácsmann Pál közösen folytatott malac- és sertés élőállat kereskedését-, Pápavidéki Tejszövetkezet tejellátó üzemét beszüntette. — Takarékosság pénzkiadással! Furcsán hangzó valami, de így van. Ha belép az üzletbe, meggyőződhetik róla, mert sok olyan cikket lát, amely igen megéri az árát és olcsósága mellett olyan tetszetős, hogy nem tud ellentállni és megveszi az Első Pápai Versenybazárban, Kossuth Lajos utca 19. — Leesett a póznáról. Ferenczi István 30 éves vinári pályaőr e hó 12-én hajnali 4—5 óra között Mihályháza és Vinár között el akarta vágni a telefondrótokat, hogy a dühöngő vihar nagyobb bajokat ne okozzon a vezetékben. Felmászván a póznára, egyensúlyt vesztett, s a több méter magasból hanyatt vágódott a sinek közé. Igen súlyos agyrázkódást szenvedett. Beszállították Pápára az Irgalmasok kórházába; felgyógyulása remélhető.