Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-12-20 / 51. szám
A fővárosban megtörténtek a liszta-jelölések. Az ajánlási ivek aláirói száma tekintetében a ker. községi párt érte iel a legkedvezőbb eredményt. Az ellenzéki pártok egyes kerületekben (a demokraták a várban és kőbányán, a szociáldemokraták a belvárosban) nem tudták a szükséges ezer ajánló aláírást ^p^sszehozni s így "ezekben a kerületekben nem indulhatnak. A többi kerületekben azonban annál nagyobb lesz a választási küzdelem, mert mig az ajánlás nyilt, maga a szavazás titkos. S így ennek pontos eredménye előre nem látható. •^bbbsbbb^bhbhhbhbb^ÍI Maradandó értékű a hordozható villamos szobás at lre resek. tér 13. eli enge Jlékbe ható fin üsnél 34. Franciaországban hosszas huzavona után a radikális párti Steeg alakított kormányt, radikálisokból és szocialista köztársaságiakból. A jobboldali köztársaságiak nem vettek részt a kormányalakításban és Tardieuval élükön, valószinüleg frontot csinálnak ellene, úgy, hogy a kormány csak a szociáldemokraták támogatásával számíthat többségre. Spanyolországban e héten újabb katonai lázadást fojtottak el. Az országban a sztrájkmozgalmak is egyre erősebbekké válnak. A helyzet komolyságát jellemzi, hogy az angol származású királynő maga tudatta Londonba, hogy aggodalomra nincsen ok s a király katonai inspekciós uton van. Mussolini a római szenátusban beszédet mondott, melyben az 1929. évvégi kedvező gazdasági helyzettel szemben a mostani év folyamán felmerült válságos jelenségeket kizárólag Amerikára vezeti vissza. Az állami költségvetés emiatt 900 millió lírás deficitet mutat, ami a kormányt arra birja, hogy a szanálás munkáját a bankokra vonatkozólag tovább folytassa s az adózók minden újabb megterhelését elkerülje. Szerbiából ritkán jön hir, mert a diktatúra mindent elnémított. Most kerülő uton közlik, hogy Zágrábban fogságba vetették Pernart volt képviselőt, a Radics-párt elnö 1 két, aki Radics meggyilkoltatásakor maga is súlyosan megsebesült. Már felgyógyult, tehát lecsukhatják. Precíziós munka és elismert legjobb minőség! Díjmentes bemutalás saját otthonában Részletfizetésre is ! Kényelmes havi részletek ! Singer Varrógép Részvénytársaság Fióküzlet Pápa, Kossuth Lajas u. 30. Pápai terménypiac december 19-én. Buza KOZS 4rpa 1100-11-20 P 7-50 - 7-80 P 14-00 -14-50 P Zab . . . 14-50-15 00 P Tengerim. 9-00—9-50 P Burgonya . 4*00— 5 00 P Szerkesztői üzenet. F. J. Helyben. Névtelenül beküldött cikkeket elvből nem közlünk, nem még akkor sem, ha a cikk tártál mával lényegileg egyet is ériünk. Ha hasonló szándéka lesz jövőre, tessék nevét a szerkesztővel közölni, aki természetesen kivánatára szintén megőrzi inkognitóját. Tavaszról álmodom. Ezt éjjel és nappal is megteheti, télen nincs ellene kifogásunk, csak minket ne háborgasson verses klapenciákba foglalt álmok közlésével. ógyaí. 679/1930 vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a érte'mében ezennel közhírré teszi, hogy a szombathelyi kir. járásbíróságnak ' 1930. évi 3327/2. számú végzése következtében j dr. Huszár Andor budapesti ügyvéd által képviselt Cordatic Magyar Gummiárugyár Rt. javára 288 P s járulékai erejéig 1930. évi július hó 30-án foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 1116 P-re' becsült következő ingóság, u. m.: autó nyilvános árverésen eladatik. Mely árverésnek a pápai kir. járásbíróság 1930. évi Pk. 11.555. számú végzése folytán 288 P tőkekövetelés, ennek 1930. évi május hó 15. napjától járó 8% kamatai, V 3% váltódíj és eddig összesen 38 pengő 76 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Pápán, Tókert XIV. utca leendő megtartására 1930, évi december hó 22-ik napjának dél!őtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinlett ingóságok a? 1881. LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az e'á .erezendő ing'' ágokat mások is le- és feJülfog altatták é< 'zokra kielégítési j aot nyertek volna, o-en árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a telmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pápa, 1930 december 2. napján. Ifj. Ji'ök Ferenc kir. l/ir^Sgi végrehajtó. Állami anyakönyvi kivonat 1930 december 12—december 18. SZÜLETTEK: Dec. 12. Böröczky Ede mészáros és hentes és neje Györffy Ilona leánya: Ilona Zsuzsánna, ev. Dec. 13 Kancsó Bálint népzenész és neje Füredi Mária fia: Kálmán, rk. Dec. 14. Biró Dezső tejkereskedő és neje juranics Anna fia: Dezső, ref. — Szűcs József fonógyári munkás és neje Ruska Erzsébet fia: Gyula, rk. Dec. 15. Bóka János kocsis és neje Gerecs Rozália leánya: Magdolna, rk. Dec. 16. Bereczky Jenő kalapos és neje Bittmann Mária fia: halvaszületett. Dec. 18. Szórádi Katalin szövőgyári munkásnő leánya: Jolán, ref. MEGHALTAK: Dec. 15. Vajda Rozália, rk., 2 hónapos, görcsök. Dec. 16. Ruzsás Gábor, ref., 73 éves, öngyilkosság, — akasztás által. Dec. 17. Vizlendvai Béla István, rk., 11 hónapos, tüdőlob. Dec. 18. Pákay László, rk., 1 hónapos, görcsök. HÁZASSÁGOT NEM KÖTÖTTEK: A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pá!, Kiadó lakás. A Jókai Mór utca 55. számú házban egy úri lakás kiadó. A lakásban van: 3 szoba, fürdő-, cselédszoba, konyha, éiéskamara és haílszerü, nagy előszoba. A lakás május 1-én, vagy azonnal is elfoglalható. Tájékoztató felvilágosítás naponként Jókai Mór utca 60. szám alatt, az emeleten, délelőtt 10 órától délután 1 óráig kapható. Pápa, 1930. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nanik Pál. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen halottunk Kalmárné Szeberényi Kató hazahoza tálát anyagi hozzájárulásukkal, vagy bármi módon lehetővé tették, különösképpen Erdélyi Sándor úrnak és azoknak, kik az ő gyűjtési akciójában rész venni kegyesek voltak, valamint felejthetetlen emlékű halottunk hálás tanítványainak, élükön Csizmadia Mariskának, ez úton mondunk hálás köszönetet a gyászoló család. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, akik szeretett férjem, illetőleg édesapánk elhunyta alkalmából részvétüknek bármi módon kifejezést adni, a temetésen megjelenni, vagy a ravatalra koszorút, vagy virágot helyezni szívesek voltak, e helyen mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1930 december 16. Özv. Hannig Lajosné és gyermekei. 581/1930. vht. sz. Árverési hirdetinény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a pápai kir. járásbíróságnak 1930. évi 3189/2. számú végzése következtében dr. Fehér Dezső ügyvéd által képviselt Berger Ferenc és Fia javára 425 P s járulékai erejéig 1930. évi szept. hó 25-én foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt következő ingóságok, u. m.: rádió, autó nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a pápai kir. járásbíróság 1930. évi Pk. 11.444. számú végzése folytán 425 P tőkekövetelés, ennek 1930. évi július hd 30. napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 53 P 20 f-ben biróilag már megállapított költségek erejéig Pápán, Laki-utca 9. sz. leendő megtartására 1930. évi december hó 30-ik napjának délelőtti 12 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 188L évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pápa, 1930. évi december 11. napján. Ifj- JTílek: Ferenc kir. bírósági végrehajtó. iadó lakás Széchenyi-tér 2. szám alatti házban (színházzal szemben), Fö-utca felöli földszinti rész, egy modern négyszobás lakás, összes komfortos mellékhelyiségekkel azonnali beköltözésre kiadó. Bővebbet Boscowitz Sámuel, Széchenyi-utca 12.