Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-07-26 / 30. szám
0T MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. Bzána. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Reméljük, hogy most már elhiszik. Olyan embernek kell elhinni azt az igazságot, amelyet kimondott, akinek semmi oka sincs arra, hogy rossz tanácsokkal szolgáljon Magyarországnak. Rothermere lord tanácsáról van szó ugyanis, aki azt mondotta, gondoljuk meg igen alaposan, egyszer, kétszer és háromszor, kövessük-e a jóindulatú angol munkáspárti tanácsot, hogy mit kell tennie Magyarországnak és a magyar kormánynak, az igazi boldogság elérésére. Rothermere lord világosan látja — egy hatalmas, az egész világot egybefogó sajtótröszt magaslatából —, hogy a gazdasági világkrízis megpróbáltatásai között hányódó Magyarországon, az úgynevezett „demokratizálódás" ideje még nem érkezett el. Csak akkor jön el majd ez az idő, amikor véget ér a krízis, a lelkek felszabadulnak a súlyos helyzetből, s a helyzetet kiaknázó demagógiának nyomása alól. Hogy elhiszik-e ezt a Konti-utcában, az nem fontos, az a lényeges, hogy felismerje az igazságot maga az ország, az egész nemzet, amelynek volt már egyszer alkalma tanulságokat szerezni, a helyzeteket kiaknázó demagógiából. Rothermere lord tanácsának jelentőségét akkor érezzük át igazán, ha meggondoljuk, hogy ő volt az, aki két év előtt megbuktatta Baldwin konzervatív többségét és kormányra segítette a munkáspártot. Ez a nagyszerű sajtóvezér, aki úgy tekint át a dolgok fölött, mint egy hullámzó tengeren, a világuralomra hivatott angol tengerészet kapitánya, világosan látja, hogy Magyarországon nincs feudalizmus, hanem szilárd stabil kormányzat van, amelynek a viharokban helytállni a hivatása. Világosan látja, hogy egy kis ország dereglyéjét nem lehet odadobni a véletlennek, a kísérleteknek s a társadalom alkotóelemeit egymás ellen uszító szenvedélyeknek. Rothermere lord ismeri az angol munkáspártot, a doktrinérek pártját, amely nem lát túl a maga elvi dogmatikájának korlátain s amely jóindulatú ugyan, de leghelyesebb el nem indulni a dolgokat nem ismerő tanácsain. Rothermere lord egyetlen szóval sem foglal állást a demokrácia ellen. De amit mond, gyökeres cáfolata annak a politikai unszolásnak és nógatásnak, amelyet itthon reá hivatkozva s a tájékozatlan magyar közönség jóhiszeműségére spekulálva némely demokratikus jelesek elkövetnek. Nos, a legendáknak véget vetett a lord. Megmondotta, hogy ha egyszer eljön a jobb, a boldogabb korszak, akkor lehet szó a helyzet revideálásáról. Pontosan ugyanazt mondotta, amit Bethlen István gróf, az úgynevezett „demokratikus szabadságjogok" kérdésében már többször kijelentett. Rothermere lord, aki egy nagy élet minden sikerét, magasrendű idealizmusának minden értékét tette fel a magyar kérdés kiharcolásának kártyalapjára, csak jó tanácsot s baráti érzésből fakadó intelmet adhatott. Neki hinni kell. És inkább kell neki hinni, hogy ő mit érez, mit óhajt, mint azoknak a demokratikus jeleseknek, akik az ő nevében hirdették itthon, hogy ő mit akar. Rothermere lord pillanatig sem habozott kijelenteni, hogy a „feudális" és „antidemokratikus" szólamok mögött veszedelem lappang. A magyar társadalom meggondolta már régen, háromszor is, hogy azt a tanácsot tartja szem előtt, amelyet életösztöne diktál, amelyet Rothermere lord is hirdetett: a maga útján jár, a maga életlehetőségeit, a maga céljait s nem a jelszavakat és nem a demaPAPAI HITELBANK RESZVENYTARSASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő: j üz^efh^lyi^ég 29 Táviratcím: Hitelbank. A P&pai Hitelbank Ménzvénytúrmaság 1930. évi julius hó 1-én megalakította VII. évtársulati három és öf évi időfariammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetve 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A belétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök uíán pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3%-kal meghaladó kamatot, tehát ezidőszerint nettó 8V 2 0/o kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. gógia sanda szándékait követi. Ez szabja meg az útját, amely Magyarországot az igazi boldogság jövendőjébe vezeti. Semmi más. Sem az itthon, sem a külföldön adott jelszó, vagy kétesértékü jótanács. Takarékbetétek elfogadása a legmagasabb kamatozással. Önsegélyző X. évtársulat julius 1-i kezdettel, hetenként 1 P, csak 3 évre, legolcsóbb kölcsönök. Valuta-devisa vétele és eladása a legelőnyösebben. Bővebb felvilágosítást szívesen ad az Igazgatóság, Kötött forgalmú lakások felmondása. Ennek a cikknek időszerűségét a közeledő augusztus elsejei felmondási terminus adja meg. Köztudomásu dolog, hogy a legtöbb városban, így Pápán is, a bérbeadott lakások nagy része kötött forgalom alá esik. A kötött forgalom kétirányú korlátozást jelent: egyrészt ezen lakások után csak a kormány által kibocsátott u. n. Lakásrendeletben előírt nagyságú bért kell fizetni, másrészt ezen lakásokat a háztulajdonos csak a lakásrendeletben előirt esetekben és módon mondhatja fel. Jelen cikk célja: áttekinthetővé tenni azokat az okokat, amelyek alapján a háztulajdonos kötött forgalmú lakással biró bérlőjének felmondhat, továbbá röviden ismertetni a felmondás módját. Az érvényben levő jogszabályok alapján a felmondási lehetőségeknek három kategóriáját különböztethetjük meg. I. Az első csoportba tartoznak az indokolt felmondás esetei, amelyeket a lakásrendelet tüzetesen felsorol. Ezek az indokok a következők: ha nem a saját házában lakó tulajdonos maga akar beköltözni saját házába, vagy ha közeli hozzátartozója (gyermeke, szülője, testvére) részére akar ott lakást juttatni; ha a saját házában lakó háztulajdonos jelenlegi lakása életviszonyainak vagy családi körülményeinek nem felel meg; ha a saját házában lakó, de nem megfelelő, lakással biró háztulajdonos olyan, a saját lakásával közvetlen szomszédos lakást mond fel, amellyel eddigi lakása megfelelően kibővíthető; ha a háztulajdonos engedélyt kapott arra, hogy házát lebontassa és helyébe újat építtessen. Az indokolt felmondás bizonyos eseteiben a tulajdonos a bérlőnek más lakást egyáltalán nem, más esetekben saját eddigi lakását, bizonyos esetekben pedig más kielégítő lakást köteles felajánlani. II. De a lakásrendelet minden indokolás nélkül is megengedi a felmondást, ha a tulajdonos a bérlőnek más megfelelő lakást biztosít. Míg tehát indokolt felmondás esetében a tulajdonos legfeljebb kielégítő lakást köteles a bérlőnek felajánlani, addig az indokolás nélküli felmondásnak az a feltétele, hogy a tulajdonos a bérlőnek felmondott lakása helyett megfelelő lakást biztosítson. A megfelelő lakás kritériu-