Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-06-21 / 25. szám
Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A képviselőház kedden, miután elfogadta a Lengyel- és Törökországgal kötött kereskedelmi szerződéseket s több egyezményt, megkezdte a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló javaslatot, melynek vitája két-három napig eltart é's a jövő héten a Ház áttér a gabonajavaslat tárgyalására. Remélik, hogy a jövő héten befejeződik a gabonajavaslat vitája és június végén a Ház már nyári szünetre mehet, amely szeptember végéig fog tartani. A boletta-rendszer ügyében a kormány tagjai szerdán Vass József népjóléti miniszter elnöklésével minisztertanácsot tartottak és ezen részletesen letárgyalták a gabona értékesítéséről szóló törvényjavaslatot. A minisztertanács után Vass József helyettes miniszterelnök kijelentette, hogy a javaslat fönntartja a boletta-rendszert, ezt azonban a búzán és rozson kivül más terményre nem terjesztik Telefon : 194, jövő heti műsorai: Junius 23., hétfő. Rendkívüli előadás! „ ORION" gyémántfilm ! ALEXANDER DUMAS örökbecsű regénye filmen: A három testőr Minden idők legszebb filmalkotása két részben, 14 fejezetben. I. rész. II. rész. A kiráiyné titka. Hajsza az ékszer után. Mindkét rész egyszerre! Rendezte: Fred Niblo, a „BEN HUR" zseniális alkotója. — Főszereplők: DOUGLAS FAIRBANKS és Adolphe Menjou. Burleszkek és világhiradók \ Junius 24., kedd. „IRIS" superattrakciók! „ IRIS" világsikerek! Kizárólag 16 éven felülieknek! A vágyak utcája A Columbia Pictures 7 felvonásos drámai világattrakciója. — Főszereplők: Virginia Vally, Jean Keith és Harry Burkhardt. Rendezte: Erle C. Kenton. Vissza a legényélethez (Óh boldog házasélet.) Vigjátékvilágattrakció 8 szenzációsan mulatságos fejezetben. — Főszereplők: Conrad Nagel, May Mc. Avoy, Myrna Loy és Andre Beranger. /YULLSTATT Látványos utazási film 1 felvonásban. Junius 25., szerda. „FOX" világsikerek 1 „ FOX" slágerfilmek! A hálókocsi tolvaja Ernst Klein világhírű regényének filmváltozata 10 fejezetben. — Főszereplők: Ossi Osvalda, Vivian Gibson, Igo Sym és Beregi Oszkár. Egy csirkefogó naplója Érdekfeszítő kalandortörténet 7 felvonásban. Főszereplők: June Collyer és Don Terry. ki. A boletta nem vonja maga után az élelmiszerek drágulását, a kenyér nem lesz drágább, a kenyérliszt sem, csupán a nullásliszt. A fővárosnál most történnek meg az új törvényben előirt átalakulások. A tanács megtartotta utolsó ülését, s a jövőben már csupán az újonnan megállapított szűkebb keretek közt fog működni. Hatáskörének egy részét a vármegyékből már ismert közgyűlés veszi át. Ennek tagjait szerdán választották meg. A kisgyűlés tagjaiul a községi és keresztény párt részéről 12, a demokraták és szociáldemokraták részéről 7, a ker. ellenzék részéről 1 tagot választottak meg. 6 tagot a polgármester nevezett ki a kisgyülésbe, melynek hivatalból tagjai a polgármester és 2 alpolgármester, elnöke a főpolgármester. A belügyminisztériumban már hetek óta vizsgálat folyt egyes csendőrségi építkezések körül történt visszaélések tárgyában. A vizsgálat eredményeként Szcitovszky belügyminiszter a fegyelmi tanács javaslatára Vay Kázmér min. tanácsos ellen megindította a feJunius 26., csütörtök. „Aafa" exsuperattrakciók! Kizárólag 16 éven felülieknek! Közkívánatra mégegyszer bemutatjuk PETROVICH SZVETISZLÁV legszebb világfilmjét: A cárnő és a gárdahadnagy Gyönyörű orosztárgyu filmregény 10 csodálatosan szép fejezetben. — Főszereplők: Petrovich Szvetiszláv, Eszterházy Áynes, Lillian Eliis és Mary Kid. szí Ám A fehér elefántok országa Gyönyörű expedíciós filmcsoda 6 érdekfeszítő fejezetben. Junius 27., péntek. Danubius superattrakciók! Danubius világsikerek! A szumátrai nagybácsi Az idény legnagyobb vigjátéksikere 8 kacagtató fejezetben. — Főszereplők: Mary Kid és Szöreghy Gyula. Szelek szárnyán a feketék csodálatos országa felett Cobham kapitány kalandos expedíciója 6 fejezetben. A magyar Hollywood Látványos felvételek a filmvilágból. Junius 28—29., szombat—vasárnap. „METRÓ" filmesemény! „METRÓ" exsuperattrakció! RAMON NOVARRO legnagyobb világsikere: A repülő flotta Egy oceánrepülés szenzációs története 14 gyönyörű fejezetben. — Rendezte: George Hill, SZEREPOSZTÁS: Tommy Randall .... RAMON NOVARRO Anita ........ ANITA PAGE Steve Ralph Graves Az admirális Alfréd Allén. Kitűnő módszer Kacagtató amerikai burleszk 2 felvonásban. Metró- és Magyar Híradó. Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 órakor; vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel naponta d. e. 11—12-ig, este mindenkor az előadások kezdete előtt egy órával. Felvilágosítás díjtalan. megszerez, értékesít minden államban ÁRON és MOLNÁR SZABADALMI IRODA Budapest, VIII., Rákóczi-út 15. gyelmi eljárást és őt állásától felfüggesztette. Egyidejűleg több alárendelt tisztviselő ellen is folyik az eljárás. Londonban végbement a héten Bethlen István gróf miniszterelnökünk látogatása, melynek célja tudvalevőleg az volt, hogy az angol kormánynak a hágai és párisi tárgyalásokon irántunk tanúsított jóindulatát miniszterelnökünk megköszönje. A látogatás kiemelkedő mozzanatai voltak az angol királynál, Mac| donaldnál, Hendersonnál és Snowdennél tett látogatásokon kivül a magyar követség estélye, a Henderson külügyminiszter által a parlamentben adott ebéd, Bethlen nyilatkozata a világsajtó részére s az angol király által adott villásreggeli, melyen a királyi pár úgy Bethlen Istvánt, mi.it nejét kitüntető meleg fogadtatásban részesítette. Érdekes, hogy az angol sajtó a látogatás jelentőségéről szóló kommentárjában Romániához való viszonyunk javulását jósolja. Bécsben a szövetségi tanács 26 szóval 15 ellenében elfogadta a belső lefegyverzésről szóló javaslatot. Ebből folyólag úgy a vörös, mint a nemzeti alakulatok a jövőben meg fognak szűnni. A nemzeti irányú Heimwehr szervezőjét, Pabst őrnagyot, aki német államI polgár, a kormány kiutasította Ausztria terü; letérői, ami miatt Innsbruckban tüntetés volt. . ' A kormány kereskedelmi minisztere, Hainisch, | volt köztársasági elnök, lemondott állásáról. Moldenhauer, német birodalmi pénzügy! miniszter lemondott állásáról, mert agglegényadó-tervezete nem talált kedvező fogadtatásra. A tervezet az agglegény-adó keretébe az önálló, kereső, de férjhez nem ment hölgyeket is bevonta s bár így a női egyenjogúság újabb diadala lehetett volna, egyelőre lekerül a napirendről. S P 0 R T. Pápai Levente Válogatott—Szombathelyi Levente Válogatott 4:1 (3:1). Barátságos. Biró: Mikóczi. A két csapat közül a szombathelyi volt a szebben és technikásabban, a pápai pedig az eredményesebben játszó fél. A mérkőzés a szombathelyiek támadásaival indul, s mindjárt az első percekben meg is szerzi a vezetést. Majd úgy látszik, hogy gólokkal nyeri a mérkőzést, de a félidő 20. percétől kezdve a pápaiak is összeszedik magukat s ellentámadásba mennek át. Lang remek labdájával Szalmási egyenlít, majd rövidesen Lang kitör s védhetetlen lövéssel megszerzi a vezetést. Továbbra is a pápai csapat marad a támadó fél s Lang újabb gólt lő. A második félidő leginkább egyenrangú ellenfelek küzdelmét mutatta. A pápai válogatott Grézló révén teljesen bebiztosítja győzelmét. A mérkőzés szép és élvezetes küzdelmet hozott, a két csapat pompás teljesítményt nyújtott. Á pápai válogatottból egyénileg Golos, Lang és Szalmási, a vesztesből pedig a balszélső és a center tűntek ki. Soproni FAC—Testvériség 6:0 (5:0). Bajnoki. Biró: Horváth. Az első félidőben a SFAC nagy fölényben volt s könnyen ért el öt gólt; a második félidőben azonban a Testvéliség nagyon belejött s egyenrangú ellenfele volt a soproni csapatnak s csak egy öngól jutott a hálójába. A Testvériség nagyarányú vereségét menti a teljes tréninghiány, a csapat különösen ezért nem tudott az első félidőben megfelelően játszani. A Kinizsi—SFAC mérkőzést, melyet a Kinizsi 2:0 arányban nyert meg, az intézőbizottság a SFAC óvására megsemmisítette s a mérkőzés újrajátszását rendelte el Tamás szereplése miatt. Az új mérkőzés terminusa julius 6> mikor a Kinizsinek meg kell mutatnia, hogy a helybeli áskálódásokí ellenére is be tud jtitiii az első osztályba. Pápai terménypiac junius 20-án. Buza . . 20 50—21-00 P Rozs . . 12-00—12-50 P Árpa . . 17-00—17-50 P