Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-04-20 / 16. szám

MEGJELENIK MINDEN S Z O M JB A. T O N . Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. D

R. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Telefon 131. szára D

R. KŐRÖS ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. Bethlen Istvánt ünnepelte az egységespárf miniszterelnökségének nyolcadik évfordulója alkalmából s a miniszterelnök Schandl Károly ny. államtitkár üdvözlő szavaira adott válaszában, mikor arról szólt, hogy miért hagyta el szűkebb hazáját, Erdélyt, a nemzet borús és sötét jövőjébe bevilágító fáklyát gyújtott meg a következő kijelentéseivel: Ott hagytam az ősi otthont és sz ősi szülőföldet és föladtam a küzdelmet azért az ősi rögért, amelyhez személyem és családom tradíciói évszázadokon keresztül kötöttek. Nem könnyelműen tettem meg ezt a lépést és nagy lelkiismereti küzdelmek árán jöttem el, mert az volt az érzésem egyfelől, hogy ott kell maradnom és együtt kell ennem az otthoniakkal azt a fekete kenyeret, amelyet Erdély magyarsága ma kénytelen enni. Az volt az érzésem, hogy szükség van ott rám, azért, mert az elhagyatottság pillanatában szüksége van a magyarságnak minden becsületes fiára. Kijöttem mégis, azért, mert meggyőződésem volt, hogy az erdélyi magyarság és az egész tőlünk elszakított magyarság életének nem a népszövetségi okmány a garanciája, hanem ez a csonka ország. Mert hogyha talpra tudjuk állítani ezt a CsonkaMagyarországot, hogyha ez újból erős lesz, hogyha a népek tanácsában újból jelent valamit, ez többet ér, mint minden irott szerződés, amelyet Versaillesben, vagy másutt aláirtak. Mert meggyőződésem az, hogy ha valaki ennek a csonka országnak érdekében dolgozik, az egyúttal az egész magyarság érdekében dolgozik. Társadalombiztosítói választások és a politika. Irta: Dr. Viczencz Árpád (Pápakovácsi). A Társadalombiztosító (előbb az 1907 : XIX. t.-c. szerint Országos Munkásbiztosító Pénztár) közel 10 éves szünet után, az 1927: XXI. t.-c.-kel, szűkített újformájú autonómiáját visszanyerte. Az intézmény autonómiás közigazgatása a munkaadóktól és munkavállalóktól, a maguk kebelükből egyenlő számban megválasztott választmány által fog történni. Ez a választmány lesz majd az az autonóm-közigazgatási szerv, amitől a jövőben majd függeni fog az egész Társadalombiztosító prosperitása és haladása. Természetes tehát, ha a mostani első választásoknál a Társadalombiztosító kerületi pénztárai és kirendeltségei megfontolás tárgyává teszik azt, hogy kik kerüljenek bele ebbe a választmányba. Ennek a választmánynak a hozzá-, vagy hozzá nem értésén fog majd megfordulni az az igen fontos kérdés-komplexum is, hogy a Társadalombiztosító a biztosított tagoknak nagy szociálgazdasági, egészségügyi és betegség gyógyítói feladatát a modern kornak megfelelő humanitással, kielégítően és szociális érzékkel oldja-e meg és látja-e majd el? Ezek mind olyan többirányú szerepkörök, amelyekhez a jóindulaton és a józan belátáson kivül még igen sok tapasztalat, szaktudás és ami a Társadalombiztosítónál, mit közintézménynél a legfőbb: objektív gondolkodni tudás is kell. A Társadalombiztosító autonóm közigazgatásában majd sok olyan mérlegelendő és biztos ítéletet követelő ténybeli dologkomplexum jön elő, amiben bizony valaki majd hiába berzenkedik a maga szüklátókörével, vagy az ő dogmás világnézetével, vagy politikai gondolatformuláival. A dogmás és politikai praemissákból kiinduló itélő-okoskodó-gondolatok s az ezekből fakadt akarat-aktusok, csak majd az intézmény közigazgatási életét bénítják meg, de nem az intézmény haladását és teljesülési differenciálódását segítik majd elő. Ezért nagyon aggasztónak és zavarónak találom azt a politikai mozgolódást, ami a Társadalombiztosító-választásokkal együtt kezd előtérbe nyomulni és az autonómiai választásokon politikailag felvonulni. Itt is, ott is hallja és olvassa az ember, hogy csoportok a társadalombiztosítói választásokra pártpolitikaiig szervezkednek. Az első ilyen hirecske olvasása — nem tagadom, — bennem mély megdöbbenést és különösen vegyes gondolatokat váltott ki. Egy olyan tisztán munkás-közérdekű szociálgazdasági és egészségügy-gyógyítói intézmény is, mint a Társadalombiztosító, az autonómiája választásával megint az átkos politika ütközőjébe kerül, s az intézmény jövő közigazgatását végző választmánynál megint nem a hozzáértés és rátermettség lesz a döntő, hanem a politikai hovátartozás. Hová fog ez vezetni? Semmi esetre sem a szakszerűséghez, sem a tapasztalatokkal és tudással rendelkezők kiválogatásához, vagy majd későbben a választmányban a társadalombiztosítói szükségleteket és feladatokat magában foglaló kérdéseknek a tárgyilagos megvitatásához, hanem az elfogult politikai dogmáknak a belekeverését az intézmény közigazgatási beléletébe. A Társadalombiztosító elméletileg és gyakorlatilag is két alapprincipiumon nyugszik. Az előző, az 1907: XIX. t.-c.-kel alkotott Kerületi Munkásbiztosító Pénztárak szintén ezen a két alapprincipiumon nyugodtak. Ettől a két alapprincipiumtól a múltban sem lett volna szabad, a jelenben sem szabad eltérni. E két alapprincipium a következő : A munkaadóktól és munkavállalóktól egyenlően fenntartott Társadalombiztosító, a biztosított tagoknak betegség, baleset, rokkantság és öregkor esetére 1. a szociálgazdasági helyzetét, 2. az egészségügyi és orvos-gyógyítási állapotát rendezi és teszi biztossá. A Társadalombiztosító egyéb dolgai és ügyei mind e két fődolog körül csoportosulnak s ezeknek alárendeltek. Az autonómia választmánya is csak e két fődolog irányában mozoghat, s csak a Társadalombiztosító e két főoldalának a teljes kiépítésére törekedhet majd. Ettől bármi okból eltérni, vagy esetleg a politika vágányára lesikrrtégU 0. tegjoöödfeJ • KAPHATÓ SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 30. lani annyi, mint az intézmény alapcélprincipiumát durván megsérteni. E nagy és magasztos szociális és egészségügy-gyógyítói célokat tekintő, pártmentes, tárgyilagos gondolkozás azonban nem a politikai pártok fazekában fői, hanem a tapasztalatokkal és tudással rendelkező, rátermett és független gondolkozású egyéniségek elméjében. Ezeket az egyéniségeket kell tehát a Társadalombiztosító jövője érdekében, úgy a munkaadók, mint a munkavállalók közül, az autonómia választmányába beválasztani. , Ezek azután »a választmányban nem azért fogják majd az egyes dolgokat pártolni vagy ellenezni, mert nekik a pártjuk ezt úgy parancsolja, hanem mert az adott esetben elméjük ezt így látja helyesnek, jónak és célravezetőnek. De a politika dupla zavart okozna és termelne ki a Társadalmibiztosítónál, mert itt látszólag érdekellentétek parallizálódnak ki a munkaadók és a munkavállalók között. Azért mondom, hogy „látszólag", mert meggyőződésem, hogy a Társadalombiztosítón beiül (lényegileg kivül sem) nemcsakhogy érdekellentét nincsen munkaadó és munkavállaló között, hanem érdekazonosság van. Hiszen a munkaadónak is csak az lehet az érdeke, (ez az emberies és szociális is), hogy a munkás a Társadalombiztosítóban, úgy szociálgazdasági, mint egészségügyi és orvosgyógyítói szempontból mindazt megkapja amire szakszerüségileg szüksége van; s ami által a munkás erő- és egészségbeli állapota emelkedik és teljesül is. Mert csak a szellemileg és testileg erős- és egészséges ember termel egész emberi munkaértéket is. Csenevész munkás, csökkent és silány munkaértéket végez és termel. Ez pedig sem a szociális köznek, sem pedig a munkaadónak nem lehet gazdaságos érdeke Ami látszólagos ellentét mégis lenne a Társadalombiztosítón belül a munkaadók és munkavállalók között, az meg megoldást nyer az egyenlő képviselettel a választmányban. Az autonóm Társadalombiztosítónak tehát nincsen szüksége semilyen irányú politikára, mert amely pillanatban a politika betör ebbe az intézménybe, abban a pillanatban, ha előbb nem, hát később, de biztosan lejtőre kerül ez a szép és nemes tartalmú társadalom-orvosi inztézményünk s eredeti elgondolt magasztos céljaitól messze a pártszenvedély kötöző hínárjába sodródik majd. Ennek az intézménynek a saját, nagy horderejű céljait kell betölteni, nem pedig ugródeszkául szolgálni egyének vagy pártok politikai porondra kívánkozó, túlambiciózus törtetőinek. A különféle célú politikai viszálykodásokból megszületett kulissza-kufárkodás még a Társadalombiztosítót lefordítja majd arról az útvonalról, amelyen missziója betöltésére : a munkásság szociális jóllétének az emelésére és egészségi állapotának a javítására — haladnia kell. A politikában, mint tudjuk, nincsen többirányú, objektív szempont, többirányú megvalósítási vagy elgondolási lehetőség, legalább is a gyakorlati politikában nincs, hanem csak árkon-bokron keresztül hajszolt pártérdek. Ne akarjunk még ott is politikát csinálni, ahol ez nem hasznos, hanem még ártalmas is. Hagyjuk meg a Társadalombiztosítót a maga szociálhigieniás szerepkörében s hagyjuk ki onnan a politikát! S menjünk választani azzal a szent elhatározással, hogy a Társadalombiztosító nem politikai aréna, hanem a munkásságnak jólléti, a beteg, rászorult, szenvedő munkásnak pedig gyámolító és gyógyító intézete \ Hol nincsen pártpolitika és felekezet, hanem csak fájdalom-enyhítés és könnyek letörlése.