Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-03-23 / 12. szám

felcsapódtak a partra, mintha ez szemérmes szűzlány arca lenne, amit el kell takarni. Sűrű szürke áradás seperte a töltés makadám­köveit. Péter bement az asszonyhoz. — Nagyon árad a Tisza — súgta sápad­tan és kényszeredett különös mosolygás te­rült szét sovány csontos arcán, hogy ne lás­sék lüktető szivszorongása. Árad, borzasztóan árad. Én nem tudom, hogy van ez, de nagyon furcsa. Ekkor robaj repedt körösztül a ház fe­lett s Borcsa asszony keresztet vetve meg­rázkódott. — Mennydörgés. Kora tavasszal. — Jó gyümölcstermés lesz — emelin­íette ujját a férfi. — Igen — hagyta rá az asszony, alig lehelve a szót. Hallgattak. A két kis gyermek csende­sen aludt egymás mellett. Kápolnás Péter megfogta asszonyának csontos, csupabőr kezét és mélységes meg­indultsággal szorongatta. így ültek moccanás és hang nélkül, lesve a vihar nyitányát, a seprő, kemény záporesőt, amely őrült dobos­ként irtózatos csattogással verte a házikó lár­más bágodtetejét. Imádkoztak. A levegőt valami nyirkos, fulladásig nyomasztó pára járta keresztül, a frissen git­téit ablaktáblák különös panasszal kocogtak, a bádogereszben rohanó viz zuhogva ömlött ki a ház szegletén és mély gödröt vájt a por­hanyósra munkált talajba. A búgás rémítő magasra szökött s lero­gyott a fal mellé, villám cikázott, fehérség nyalta meg az éjszakát: Péter egymás hátára toluló hullámokat látott az ablak előtt, amely hirtelen újból vaksötétségbe fulladt és koco­gott, mintha élőlény lenne s lelkéig rémülve vacogna. — Jézus, Mária — reszketett Kápol­násné. — Édesjó Szűz Mária, drágaságos Szűz Anyám, segíts meg bennünket. A gyerekek sírva ébredtek. — Csitt — hajolt rájuk a remegő cipész­mester. — Az Istenke vihara ez, gyerekek; nem szabad félni tőle. Odakünn az ár orozva feltört a töltésre s bősz, tajtékos taréjokat csipkézve, habos­fehéren hömpölygött neki a frissen vert falak­nak. Szálfákat és hajóroncsokat, háztetőket és gyökerestül csavart fákat sodort a rémítő árviz, a villámfényes leget márványrepedő gi­gászi roppanásokkal korbácsolta temérdek csattogóvégü mennydörgés. A kis ház két ala­csony ablaka bezuzóclott s nedves, erjedtszagu szélvész csapott a szobába. Szivigdöfő sikoltásokat hallott maga kö­rül Kápolnás Péter s az eldűlő petróleum­lámpa után kapott, de keze már csak a mez­telen asztalra csattant, a lámpa csörömpölve kialudt a padlón. Viz tódult a szobába s a két kis gyermek ágyacskáját falhoz paskolta, mint sulykoló a nedves fehér rongyot. — Úristen, segíts! — ordította Péter torkaszakadtából. — Segítség! Az elülső fal megdőlt s a cipészmester őrjöngve borult a szétmáló habarcsra. — Édes fal! — üvöltötte. — Édes tég­láim! Drága gyerekek! Boriskám! Péterke! Kislányom! Feleljetek! Üj villám hasadt az égre. A vakítófehér fényben, térdig vizben, kidőlt s elmosott falu bádogtetők alatt gázolt Kápolnás Péter, már csak a tetőtartó négy oszlop állott, köröskö­rül lucskos romban hevert a ház, a falakat, bútorokat magával sodorta a fekete áradás. Sehol semmi, csak viz, viz, végtelen viz. — Gyerekeim! — ordította a szerencsét­len s eszeveszett erővel rohant a hegyoldal felé. — Anyukám! Kicsikék! Feleljetek! Éde­seim! Életem! Fogjátok meg apátok kezét! Bízzatok a jó Isten irgalmában! Végtelen az Ő irgalma! A Tisza, mint a veszett szörny, harsogva csörtetett utána. Hasadó falak, nyöszörgő deszkák, ropogó gátak, nyilas villámok, egybe­forrott mennydörgésrobajok és szivig szakító szélsikoltások kisérték a templom felé ... ami harmadnapra — vasárnapra — zsúfolásig meg­telt hivőkkel. A fekete ruhák és sápadt arcok felett megváltó áhítattal zsongott az orgona­fohász, dicsérve Istent, hogy a Tisza vissza­apadt jogos medrébe. Ott állott legelői támogató két feleba­rátja között Kápolnás Péter is; törtfényü tétova szeme bénamereven szegeződött a gazdagon csilingelő, tömjénillatu szertartásba. Katonás feszesen állott a padban, nem hal­lotta, hol tart a mise; csak percenként meg­megemelte kérges ujját s a levegőbe bökve, dörgő méltósággal kiáltozta ugyanazt az egy szót: dicsértessék — amin nem lehet s mi ennél több, nem is szabad gondolkozni. De ha nem volna, okvetlenül ki kellene találni, mindörökké ámen. SPORT. A Ref. koll. vívói Sopronban. A soproni Áll. reáliskola folyó hó 17-én vívóversenyt rendezett, amelyben a Ref. koll. versenyzői is résztvettek. A pápai vivók szereplését nagy érdeklődés előzte meg s nem ok nélkül, miután úgy a négyes csapatversenyt, mint az egyénit is megnyerték s nivós munkájukkal, valamint lovagias úri magatartásukkal osztatlan elismerést arattak. A versenybíróság elnöke Lőrinczy Attila alezr., tagjai pedig Kutassy József alezr., Gröller József szds., Tilles György szds. és Schlotzer fhdgv. vívómester voltak. A versenyt szépszámú intelligens közönség nézte végig, amely a pápai vívókat s köztük főként Schóber Cyrillt és Futó Istvánt sokszor lelkesen megtapsolta. A mér­kőzés csapatversennyel kezdődött, amelyet a Ref. koll. csapata (Schóber C. VIII., Futó I. VIII., Kocsis L. VIII, Gutímann S. VIII.) 9:7 arányban nyert meg. Az egyéni versenyt 7 | győzelemmel Schóber C. VIII. (Ref. koll.) ! nyerte meg, mig a 2-ik és 3-ik helyre 6—6 í győzelemmel holtversenyben Hoffmann Ernő ! VII. (S. reál.) és Futó I. VIII. (Ref. koll.) került. Utánuk 4-ik a szintén kitűnően dolgozó Pitze Gusztáv VIII. (Ref. koll.) lett. A verseny díjait tartalmas záróbeszéd kíséretében a reáliskola igazgatója osztotta ki s ezzel a gondosan elő­készített és minden tekintetben magas nivóju verseny véget ért. A szombathelyi alosztályhoz tartozó futball­csapatok 1929. évi tavaszi bajnoki mérkőzéseinek ki sorsolása: Április 14. Április 21. Április 28. P.Testv.-STK Kinizsi—S. Vivók PFC-ZSE SFAC—Kőszeg ZTE—P. Testv. SFAC—ZTE S. Vivók—PFC Kőszeg-PFC S. Vivók—Kőszeg ZSE—Kinizsi Május 5. Május 12. Május 19—20. P. Testv.—SFAC Kinizsi—ZTE Kinizsi-PFC STK—S Vivók ZSE-STK STK-SFAC ZTE—PFC S. Vivók—P.Testv. ZTE-ZSE Kőszeg—Kinizsi Május 26. PFC-STK Kőszeg—ZTE SFAC—ZSE Május 30. Junius 2. P. Testv.—Kinizsi Kinizsi-SFAC ZSE—Kőszeg STK—P. Testv. S. Vivók—ZTE Junius 23. Kinizsi—STK ZSE-S. Vivók Julius 7. P. Testv.—Kőszeg. Junius 9. Junius 16. PFC—P. Testv. P. Testv.—ZSE SFAC—S. Vivók Kőszeg—SFAC ZTE-STK Junius 30. PFC—SFAC STK—Kőszeg Az elől álló csapatok a pályaválasztók. A bajnoki szezon a rossz időjárás miatt csak április 14-én veszi kezdetét, mikorra a pályák valószínűleg használható állapotba kerülnek. állami anyakönyvi kivonat. 1929 március 15—22. Születtek: Márc. 15. Fekete József csizmadia és neje Fekete Ilona leánya: Ilona, rk. Márc. 16. Béres Sándor földmíves és neje Nagy Anna fia : László, rk. — Kalmár István városi tűzoltó és neje Szakács Lenke fia: József, rk. — Molnár György vasúti málházó és neje Dekovics Mária leánya: Ilona, rk. Kraxner József városi kezelő és neje Bauer Mariánna fia: Sándor, rk. Márc. 17. Czirfusz István kovács és neje Mátz Mária fia: László, rk. Márc. 18. Varga Malvin napszámosnö fia: Sándor, rk. Márc. 19. Boldizs János cserepes és palafedő és neje Fekete Magdus leánya: Ilona, rk. Márc. 20. Petrakovics János napszámos és neje Ács Erzsébet leánya: Erzsébet, rk. Márc. 21. Kerper Károly asztalos és neje Mészáros Anna fia: halvaszületett. Meghaltak: Márc. 15. Puhovics Irén, szabósegéd leánya, rk., 27 napos, veleszületett gyengeség. Márc. 16. Bóka István rk., 15 hónapos, tüdőlob. — Klein Mór bőrkereskedő, izr., 81 éves, elaggulás. — Csukárdi János népzenész, rk., 66 éves, tüdőtágulat Márc. 17. Biró Józsefné Porpáczy Matild, szoba­festő neje, rk., 46 éves, tüdővész. Márc. 18. Özv. Laufer Adolfné Krausz Rozália, piparezező özvegye, izr., 77 éves, agyvérzés. Márc. 19. Ötvös Fülöpné Schwarz Regina, kár­pitos neje, izr., 56 éves, fehérvérüség. Márc. 20. Kellner Dávid marhakereskedő, izr., 69 éves, agyvérzés. Házasságot kötöttek: Márc. 16 Kovács József gazdasági gépészkovács, rk. és Kuti Terézia dohánygyári munkásnő, rk. Márc. 19 Varga Gyula kömivessegéd, rk. és Bódai Ilona szövőgyári munkásnő, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pá!. Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik P4Í. Telefon: 194. jövő heti műsorai: március 25—26., hétfő—kedd. Nagy ünnepi műsor! „Star" superaürakciókI ZORO ÉS HURU ESETE A FEKETE NŐVEL. ZORO és HURU legújabb vigjátékvilágattrakciója 8 felvonásban. Győzelem vagy halál. Bravúros lovastörténet Mexikó hőskorából 6 fejezet­ben. — A főszerepben Fred Thomson, Ruth Clifford és Silver Hang, a csodálatosan okos ló. március 27—28., szerda—csütörtök. A Metro-Goldvin legnagyobb vigjátéksikere! Metró exsuperfilmek! HÁROM A GYEREK. Kacagóorkán 7 felvonáson keresztül. Rendezte: Róbert Z. Leonard. Főszereplők: Georg H. Arthur, Kari Dane, Louise Lorraine. Aki a mai szomorú világban jól akar mulatni, aki szereti az ötletes és szellemes vidámságot, az okvetlen megnézi az idény eme legkiválóbb vigjátékvilágattrakcióját. A sátán legényei. Érdekfeszítő vadnyugati történet 6 fejezetben. Rendezte: W. S. Van Dgke. Főszereplők: Tim fflc. Coy, Dorothy Sebastian. március 30—31., szombat—vasárnap. „Warner-Brothers" világfilml „Fox" nagy attrakció! A CSÁSZÁR CSÓKJA. (Királyi nász.) Drámai világattrakció 10 gyönyörű fejezetben. Főszerepekben a két legszebb amerikai filmsztár : DOLORES COSTELLO és CONRAD NAGEL. Fel a kezekkel! A legbravurosabb texasi lovastörténet 6 pomás fejezetben. — Főszerepben a világ legkitűnőbb lovasa: T O M I X. MAGYAR HÍRADÓ. Előadások kezdete hétköznap fél 7 és fél 9 órakor ; nagyszombaton kivételesen 7 és 9 óra­kor; vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel és telefon-jegyrendelés naponta d. e. 11—12-ig, este mindenkor az előadások kezdete előtt egy órával.

Next

/
Thumbnails
Contents