Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-03-02 / 9. szám

\ — Közlekedési zavarok. A szerda éjjeli északi szél, mely a szabadban vihar erejűvé fokozódott, ismét nagy bajokat okozott a vonat­közlekedésben. A vihar ugyanis nagy hótorla­szokat halmozott fel a vonalakon s főképen a mi környékünkön az egész közlekedést meg­akasztotta. A csütörtök délelőtti 11 órás vonat nagy kínnal-keservvel jó pár óra késéssel be­jött még, de azóta — sajnos — minden meg­szűnt. A Szombathelyről kiküldött hóeke Vinár mellett a jeges falszerü hótorlaszon megrepedt s így a Vaszar és Gyömöre között levő három méter magas hófalak eltakarítására a szombat­helyi irányból nem, legfeljebb Győr felől jöhet segítség. Csornai és bánhidai vicinálisaink szin­tén elakadtak. A Máv. a legnagyobb erőfeszí­téssel dolgozik az akadályok elhárításán, de nagyon nehéz a küzdelem a természet ereje ellen. Ugyancsak szünetel a forgalom a győr­bécsi vonalrészen, hol az osztrák szövetségi vasutak a határon már csütörtök reggel nem vették át a vonatokat. A budapest-nyiregyházi és budapest-miskolci vonalon szintén megállt a forgalom. Az idő enyhébbre fordultával — reméljük — hamarosan sikerülni fog ismét a közlekedés rendjét biztosítani. — Kőrös Andor — pályadíjnyertes. Az Alapi Nándor által hirdetett Országos Kamara­színházi drámai pályadíjat 109 versenyző társa közül Kőrös Andor budapesti iró nyerte el „A szürke hályog" c, darabjával. A darab a Kamara­színház 2000-ik jubiláris előadásán fog először szinre kerülni. Amikor lapunk nagytehetségű munkatársának, kinek Forgószél cimü regé­nyével is országos sikere volt, ez újabb sike­réről örömmel adunk hirt, megemlítjük, hogy jövő hét szerdáján Alapi-társulata ugyancsak Kőrös Andornak Győrött és Sopronban igen nagy tetszést aratott három darabját — köztük a szenzációsan tragikus erejűnek ítélt Pénz-1 — fogja bemutatni. — A Társadalombiztosító Intézet ön­kormányzati szerveit dr. Dréhr Imre népjóléti államtitkárnak az Újság csütörtöki számában irt cikke szerint május hó 10 —12-én fogják megalakítani. Valóban ideje már, hogy legyen fórum, ahol munkaadók és biztosított tagok elmondhassák panaszaikat, amelyek innen is, onnan is az intézet ellen általában elég gyakran felmerülnek. A befolyás, amelyet az önkor­mányzati szervek az intézet működésére gyako­rolni fognak, csak jótékony lehet. — Új dr. med. Biró Lajost, a helybeli ref. kollégium volt növendékét, ma avatták a budapesti m. kir. Pázmány Péter tudomány­egyetemen az orvostudományok doktorává. — Az időjárás. Szerdára, az olvadásos szép idő ismét roszra fordult. Újból leszállt a hőmérő, hó kezdett esni s mindezek tetejébe északi szél kerekedett fel, mely még fagyasz­tóbbá tette a hideget. Csütörtökön megint olyas­féle volt az ember érzése, mintha Szibériába tévedt volna. A hőmérő az éjen át I0°-ot mutatott. Ma délelőtt, mikor e sorokat irjuk, ismét lényeges enyhülés állt be, sőt 10 órától kezdve olvad is már. A meteorológiai állomás utolsó prognózisa így hangzik: „Derült, főkép éjjel igen hideg idő várható a szél gyengülé­sével — Berger Márkus szökése. Mult szá­munkban hirt adtunk a Berger J. S. helybeli nagy fakereskedő cég összeroppanásáról s a megindult kényszeregyezségi eljárásról. Meg­említettük azt is, hogy a cégtulajdonos eltűnt a városból. Mint utólag értesültünk, Bergernek nagyon nagy oka volt a szökésre. A megindult eljárás során ugyanis megállapítást nyert, hogy lelkiismeretét igen súlyos bűnök terhelik. Ügy­feleinek lejárt és kifizetett váltóit ugyanis nem rendezte s ezáltal azoknak 30 000 P-nél is nagyobb kárt okozott. Kisemberek egész serege van ezzel a bűncselekményével súlyosan érde­kelve. Ezen felül még váltóhamisításra is vete­medett, több váltó összegét egy-egy 0 hozzá­toldásával tízszeres értékűvé emelte fel. Érthető ily körülmények között, hogy a büntető igazság­szolgáltatás keze elől menekülni próbál. A rendőrség teljes eréllyel nyomoz utána, de a helyzetet nehezíti az a körülmény, hogy Berger már február 4-én eltűnt városunkból, mig manipulációi csak két héttel utóbb derültek ki. Lejárt útlevele itthon maradt, de lehetséges, hogy másutt újat volt képes szerezni. A rendőr­ség mindazáltal reméli, hogy sikerülni fog kézrekerítése. — Elhunyt iparos. Czupor Horváth István széleskörben ismert építész február hó 2-án 51 éves korában elhunyt. Az erőteljes férfiú influenzából kifolyólag tüdőgyulladást kapott, ami nyolc napra rá kioltotta munkás életét. Szorgalmas, törekvő iparos, jólelkű, derék polgár volt. A világháború idején a harctéren is becsü­letesen teljesítette kötelességét hazájával szem­ben. Temetése vasárnap délután ment végbe nagy részvét mellett. — Tea-délután. A helybeli Magyar Asz­szonyok Nemzeti Szövetsége kedden, azaz már­cius 5-én tartja rendes havi tea-délutánját a szokott helyen. A MANSz-hölgyeket szeretettel meghívja az Elnökség. — Szociális előadás. A Kath. Nővédő V. szociális előadása március hó 7-én, csü­törtökön lesz délután fél hat órakor a bencés gimnázium zenetermében. Előadó dr. Niszler Teodóz igazgató. Kérünk minél nagyobb számú megjelenést. Elnökség. — Orsz. ipartestületi gyűlés. Az Ipar­testületek Országos Szövetségének mult hó 26-án tartott választmányi gyűlése, amelyen az ország ipartestületei, így a pápai is, küldöttek­kel képviseltették magukat, impozáns keretek közt folyt le, amennyiben az ország minden részéből vagy 200-an voltak rajta jelen. A gyű­lésen többek közt elnök azt a fontos bejelen­tést tette, hogy az ország 365 ipartestületében nyilvántartott 123.000 tagból számszerint 88.000 szavazott a kézműves kamara mellett és pedig: 207 ipartestület — 17 kivételével — egyhan­gúlag, 42 ipartestület a cimkérdést mellőzve szavazott egy központi szerv felállítása mellett, 12 ipartestület szavazata ismeretlen és 104 ipartestület szavazott a külön kamara ellen. A továbbiak során nálunk is ismert és sokat felpanaszolt kisipari ügyek garmadájából hatá­rozati javaslatok tömegét zúdították az illetékes fórumok elé, nevezetesen: a Társadalombizto­sító intézet, a rokkantsági biztosítás, az 53 filléres kézbesítési díj, a 24%-os késedelmi kamat és egyéb adóterhek, valamint a közszál­lítási anomáliák, külkereskedelmi kérdés, kis­ipari hitelkérdés stbiről. A gyűlésen mintegy harminc országgyűlési képviselő is jelen volt, kik közül többen felszólaltak, biztosítván az iparosságot, hogy igazságos törekvéseikben mindenkor maguk mellett találják őket. — A pápai ipartestület képviseletében Schneider -Géza alelnök és Bakos József előljárósági tag vettek részt a gyűlésen. — A református leányegyesület folyó hó 3-án esti 6 órai kezdettel rendezi II. soro­zatos összejövetelét saját helyiségében (Fő­utca 6. sz.) a következő műsorral: 1. Márciusi napok. Élőkép. Alakítják: Pethő Ilonka, sz. Tóth Bözsi, Fiübér Mariska, Terelmes Annus, Kovács Mariska, Kis Valika, Szűcs Vilma. 2. Fred. Burgmüller: Valse brillanté. Zongorán előadja Ritoók Magdus. 3. Magyar legenda. Muraközy Gy.-tól. Szavalja Pitze Gusztáv VIII. o. t. 4. Erbé: Nokturnó. Huber: Három magyar népdal. Énekli Bod Emil. Zongorán kiséri Ozsváth József V. é. tk. n. 5. Jelenet Mikszáth Kálmán: „Vén gazember" c. művéből. Előad­llllij i T/V iá mdgla e, tegjobDdk! 13 KAPHATÓ' | SINGER VARRÓGÉPS RÉSZVKNY-TÁRÍASÁG PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 30. Budap esti Nemzetközi Vásár 1929 május 4-től 13-ig A magyar ipar egységes bemutatója. 50%-os utazási kedvezmény! Részletes felvilágosítás és vásárigazolvány kapható Budapesten: a Vásárirodánál, V., Alkotmány-utca 8. — Pápán a Máv. hivatalos menetjegyirodájánál: a Pápai Leszámítoló- és Közgazdasági Banknál, Kossuth Lajos utca. (A vásárigazolvány ára 3 pengő 20 fillér.) ják: Varga Olga, Nagy Géza VIII., Vödrös Dániel VIII. o. t. 6. Mudra O.: Dalos konyha. Előadják: Kőszeghy Lenke, Fazekas Edit, Pap Ella, Kovács Eszter, Szabó Laura, Vásárhelyi Erzsi, Rácz Piroska, Tóth Erzsi, Nagy Margit. — Jegyek 80, 40 és 20 filléres árban kaphatók szombaton 5—7 óráig és vasárnap az egyesü­let helyiségében. — Iparengedélyek, beszüntetések. Simon Ferenc kisebb ácsipar, Herczig Ferenc a férfiszabóipar önálló üzésére iparengedélyt nyert; Herber Ilona női szabóiparát febr. l-től hat hónapig-, Krausz Sándor terményügynök­ségét bizonytalan ideig szünetelteti; Körmendy József cipésziparát, Kocsis Pál csizmadiaiparát, Dusd Józsefné korcsmaiparát beszüntette. — Nem az a fontos, hogy a fa szép-e, hogy mit terem. Unghváry József faiskolája Cegléd. Oktató nagy árjegyzék ingyen. — Maár Laura gyilkosa. Megírtuk annak idején azt a borzalmas szerelmi gyil­kosságot, amelyet mult év szeptember 11-én Hegedűs Ernő 20 éves pincér követett el a 14 éves Maár Laurán, akit egy revolver-lövéssel megölt. A veszprémi kir. törvényszék most Ítél­kezett a pincér felett s a tárgyaláson meg­döbbentően domborodott ki ennek a ma már epidemikusan fellépő emberpusztítási módnak lehetetlen végrehajtása. A kir. törvényszék Csajághy Károly törvényszéki elnök elnöklete alatt, Toldy Gyula kir. ügyész vád- és dr. Löwy Ede védőbeszéde után Hegedűs Ernőt szándé­kos emberölés bűntettében mondta ki bűnös­nek és 12 évi fegyházra s további 10 esztendei hivatalvesztésre Ítélte. — Polgári iskolai magántanulók fi­gyelmébe. A vallás- és közoktatásügyi minisz­térium új rendeletet adott ki a magánvizsgák és különbözeti vizsgák tárgyában. A pápai m. kir. áll. polgári leányiskola igazgatósága ez úton figyelmezteti azokat a növendékeket, akik akár magánvizsgát, akár különbözeti vizsgát óhajta­nak tenni, hogy részletes tájékoztatásért minél előbb forduljanak az iskola igazgatóságához. Az igazgató minden szerdai napon d. e. 9 órá­tól 12-ig fogad. Miheztartás végett közli a ta­nulókkal azt is, hogy magánvizsgaengedélyért hat héttel előbb (az évvégi vizsgáért tehát május l-ig) kell folyamodni. Később érkező folyamod­ványok visszaküldetnek. Azok a magántanulók, akik a karácsonyi magánvizsgálatok alkalmával valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot kap­tak és március 23-ára már megkapták a javító­vizsgára szóló behívót, tekintsék azt tárgytalannak. x Lafontaineról a következő kedves kis anekdotát mesélik el: Egyszer szóvátették előtte a kávé állítólagos káros hatását az egészségre. Lafontaine erre azt válaszolta: „Immár 70 év óta iszom kávémat és azt hiszem, hogy a to­vábbi 20 évben sem fog megölni. Ha a kávé — amint mondják — méreg, úgy szívesen mérgezem magamat, mert látom, hogy ez ki­tűnő hatással van az egészségemre". A Meinl Gyula r.-t. fióküzletében naponta frissen pör­költ kávét vásárolhat.

Next

/
Thumbnails
Contents