Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-02-16 / 7. szám
Hazánkból s a nagyvilágból Szombattól — szombatig. Horthy Miklósné kormányzóné kezdeményezésére nagy jótékonyakció indult meg a fővárosban a hideg okozta nyomor enyhítésére. A kormányzóné 30 vagon szenet juttatott a népjóléti miniszterhez, aki ezt a minisztérium által adott 10 vagonnal együtt sürgősen kiosztatja. A főváros ingyen levesakcióját is kibővítette a kormányzó. Az általa előteremtett költségekből négy héten át naponta 4000 ingyenlevest fog a főváros szétosztani. A főváros is kibővítette tejakcióját és újabb melegedő szobákat — összesen 16-ot — állított fel. A sajtónovella-tervezetet dr. Zsitvay Tibor ig^zságügyminiszter, hivatalba lépése után első ténykedése gyanánt megküldötte tanulmányozás céljából az érdekelteknek. E hó 18-ra pedig ankétot hívott össze, melyen a főbb bíróságok vezetői, az ügyvédi kamara, a bünügyi védők egyesülete, az újságírói és kiadói testület képviselői és a fővárosi lapok szerkesztői — összesen 50-en fognak résztvenni. A sajtónovella végleges szövegét a miniszter az ankét eredménye alapján fogja megállapítani. Ráköss Jenő, a magyar hirlapirás fejedelme, a nagy költő mult hét végén meghalt. Rákosi a vasmegyei Acsádon született 1842-ben és az irodalomban 26 éves korában tünt fel Aesopus c. drámájával. Nevezetesebb drámái még Endre és Johanna, István vezér, A bolond. Megalapította és felvirágoztatta a Népszínházát, mely megmagyarosította Budapestet, Évtizedeken át szerkesztette a Budapesti Hírlapot, mely mindig a nemzeti eszméért küzdött. Utolsó éveiben a Pesti Hírlapban küzdött heroikus erővel a revízióért. Személyesen érintkezett Rothermerrel és Mussolinival. Vasárnap végbement temetésén Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, Ripka Ferenc, Balogh Jenő, Márkus Miksa, Hegedűs Lóránt, Csajthay Ferenc búcsúztatták a nemzet nagy halottját. Rotherinere lord és fia Harmsworth lord koszorút küldöttek koporsójára. Dénes Zoltán, egy előkelő származású 23 éves ifjú, néhány hét előtt, miután egy éven át a főváros mulató helyein „maharadsát" játszott abból a 40.000 P-ből, amit a Kühnegépgyártól több részletben elsikkasztott, Budapestről megszökött. Három idegen utlavelet is vitt magával s mostanig nem találták meg. De már szorult körülötte a hurok és ezért csütörtökön Nizzában, egy szállodában, hova álnéven szállt be, öngyilkosságot követett el. A rengeteg sikkasztott pénzből 129 frankot találtak a halottnál. — A népszövetség március 4-kén ül össze Genfben. Napirenden lesz a többek között az a magyar inditvány, mely intézkedést kér arra az esetre, ha a négyes döntőbíróság egy tagsága betöltetlen marad. Vonatkozik pedig ez arra, hogy a szeibek kijelentették, miszerint Frigyes főhercegnek a jugoszláv kormány ellen indított peré nek tárgyalásán nem fognak résztvenni. (Im ama bizonyos sóhivatal.) Párisban most tanácskoznak a világ jóvátételi szakértői az amerikaiak irányítása mellett. Nagy német delegáció van jelen, hisz az- alku főkép az ő bőrükre megy. A tárgyalások — a lapok szerint — barátságos mederben folynak, ám azok részleteiről semmi sem szivárgott ki. Mexikóban a hét elején kivégezték Toralt, Obregon elnök gyilkosát. Torai a kivégzésnél hősiesen viselkedett. Mielőtt a katonák lőttek, lekapta a kendőt szeméről és így kiáltott: „Éljen Krisztus, a király!" A kivégzés napján nagy tömegek tüntettek a kormány ellen és Torai sírját másnapra virágokkal borították el. Rómában megtörtént a nagy esemény, a Vatikán és Kvirinál kibékülése. Az erre vonatkozó egyezményt a pápa és a király megbízottai — élükön Rampolla bíboros államtitkár és Mussolini miniszterelnük — aláírták és maga a Szentatya az Összes római lelkészkedő papság előtt enunciálta. A pápa szuverén ura lesz a Citta di Vaticana-nak, a Vatikán városának és elveszett egyházi birtokaiért másfél millliárd líra kárpótlást kap. Megállapodás történt — a lengyel konkordátum mintájára — a püspökök kinevezése, a kath. vallásnak államvallássá nyilvánítása, pápai nunciaturának a Kvirinálban felállítása iránt. A kibékülést nagy örömmel ünnepelték nemcsak Rómában, hanem az egész katholikus világban. Névjegyeket esküvői és táncmulatságra szóló meghívókat, kereskedelmi és minden egyéb nyomtatványt ízléses kivitelben, jutányos áron készít a Főiskolai Nyomda Megrendelések felvétetnek Pápa, Petőfi-utca Í3. sz. alatt. — Telefon Í3Í. Saját könyvkötészet, amelyben mindennemű könyvkötőmunkát ízléses kivitelben jutányos áron állítanak elő. Pápai terménypiac február 15-én. Buza . . 25 00-25 50 P Rozs . . 22-00-22 50 P Árpa . 26 50-27 00 P Zab . . . 24 00-24 50 P Tengeri cs. 28 00—28 50 P Burgonya. 12 00—12-00 P 1929 február 8—13. Szűkítek: Febr. 8. Kovács István cipészsegéd és neje Knoll Ilona fia: Ottó, rk. — Honfy Jenő nyug. államvasuti főkalauz és neje Necza Anna leánya: Ottilia, Irén, rk. Febr. 9. Fillinger Géza füszerkereskedő és neje Győri Etelka fia: Géza, János, rk. — Pelczman Árpád és neje Veszelle Mária fia: halvaszületett Febr. 11. Dorfner Sándor szövőgyári munkás és neje Funtek Amália szövőgyári munkásnő fia: Sándor, rk. — Simon Mihály asztalossegéd és neje Abért Ilona leánya: Viola, Mária, rk. — Wiesel Izidor füszerkereskedő és neje Stein Ilona leánya: Edit, izr. Febr. 12. Szabó Margit házicseléd leánya: Krisztina, ev. Febr. 13. Weisz Vilmos keresk. utazó és neje Krausz Berta leánya: Ella, izr. Meghaltak: Febr. 9. Csányi Zoltán sz. k. honvéd huszár, ref., 22 éves, tüdővész. — Takó István földmivelő, rk., 34 éves, tüdővész. Febr. 11. Özv. Kovács Gáborné Kovácsics Zsófia, kőmives özvegye, dohánygyári munkásnő, ev., 50 éves, méhrák. — Özv. Pálovics Jánosné Horváth Anna, favágó özvegye, rk., 79 éves, elKERJE AFUSZERKERESKEDE5BEN o A MOST MEGJELENT, 148 RECEPTET TARTALMAZÓ. SZÍNES KÉPEKKELILLUSZTRÁLT m OETKER -FÉLE RECEPTKÖNYVET ARA 30 FILLÉR HA FŰSZERESNÉL: NINCS.FDRDUUON KÖZVETLEN HOZZÁM D BUDAPEST. VIII aggulás. — Rácz Gyula lakatos, rk., 71 éves, májés gyomorrák. Febr. 12. Özv. Végh Józsefné Tóth Anna, napszámos özvegye, 73 éves, elaggulás. Házasságot kötöttek: Febr. 9. Gyenese Sándor m. kir. állampénztári tiszt, ref. és Pacsay Ida, ref. — Lakat Pál csizmadiasegéd, rk. és Ráesik Mária, rk. — Horváth Kálmán cipészsegéd, rk. és Takács Magdolna dohánygyári munkásnő, rk. — Antal József cipészsegéd, rk. és Varga Hona, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál. Haszonbérlet. Pápán, közvetlenül a város mellett, Hodoska-pusztán 185 kishold föld, épületekkel (bérlő- és cselédlakások, istállók, sertésólak és más gazdasági épületek) szabadkézből azonnal haszonbérbe adatik. A haszonbérleti idő kezdete 1929. évi október hó 1-sö napja. Bővebb értesülés dr. Adorján Gyula ügyvédnél (Pápa, Deák F. utca 4.) nyerhető. VENBEGLO-ATVETEL. Van szerencsém Pápa város és vidéke nagyérdemű közönségét értesíteni, hogy a Pápa, Szentbenedektér 1-ső szám alatt levő, régi, jóhirnevü HINDLER-FÉLE Ff BESZALLO-VENDEGLOT át-, illetőleg megvettem és azt ezentúl saját nevem alatt vezetem tovább. Amidőn ezt köztudomásra hozni bátorkodom, hivatkozva a vendéglői szakmában évek hosszú során át szerzett tapasztalataimra, — igérem, hogy legfőbb törekvésemet az fogja képezni, hogy elsőrendű borok és sörök, valamint jó magyaros konyha tartásával, figyelmes és pontos kiszolgálással tegyem magamat érdemessé a n. é. közönség állandó pártfogására. Amit is kérve,vagyok kiváló tisztelettel GYULA vendéglős.