Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-01-05 / 1. szám

KERJE AFUSZERKERESKEDESBEN A MOST MEGJELENT, , 148 RECEPTET TARTALMAZÓ, r SZÍNES KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLT DB OETKER-FÉLE RECEPTKÖNYVET ÁRA 30 FLLLÉR pra osára il készíti illett hály eme u. 23. BUDAPEST. VIII cltán iszítő a 17. sz. zakmába ozlonok, ák, szaa-garnis régiek ítos kiig áron. príma n eladó. A Meofisz partján. Irta: RImpek Jenő. Az öregebbik megrántotta a kantárt s a ló ágaskodva, horkanva megállott. A zabláról véres habrongyok foszlottak jobbra-balra s a fekete paripa szőre ragyogott a verejtéktől. Az ifjabbik még küldött egy nyílvesszőt abba az irányba, merre a szarvas eltűnt, azután ő is visszafordította fújó, reszkető horpaszu pejménjét a bátyjáé mellé. Akkor már az öregebbik izzadó, kékesfekete üstöket törülgette és cifrákat káromkodott. Dacos vonású bronz-arcu, villogó, büszke tekintetű legény volt. A fiatalabbik hosszú, barna, hullámos haja kétoldalt — mint bátyjáé is — üstökbe fonva csüggött le vállára, vonásai büszkék, de szelidebbek voltak és termete is karcsúbb. Ugy húszesztendős lehetett. Bosszankodva tolta tarkójára sastollas süvegét és nagyot fujt: Hát csak elillant mégis. Ejnye de sajnálom! ' ' El, hogy a... Ármány segítette. Pedig soha ilyen szépet, ilyen büszke vadat! Az ifjabbik körülnézett: De hol is vagyunk, bátyám?... Nézzed: körös-körül erdő, amott pedig nádas, a fák hasadt :án. Bizony ez erdő, öcsém. Ám sebaj, majd csak kitalálunk valahogy. Vájjon, merre van a hazánk, merre az édesanyám: Enéh királyné szállása? Ágak ropogtak, súrlódott az avar, hajladoztak a bobrok s a két ifjú ember lándsája előre meredt, de mindjárt le is eresztették. Örvendező kurjantással törtetett egy kis csapat feléjük, a kisérő vitézeik. Szállinkózva jöttek, némelyik lováról ugyancsak lerítt a fáradtság. Mire összegyűltek, lehettek vagy százan. Nagyszerű napégette arcú legények; farkas-, meg párducbőr kacagányuk lovaik nyergére csúszott hátra. Izzadtak kegyetlenül. Na legények, — szólt kedvetlenül az idősebb testvér — hát a szarvas eltűnt végképen. Hiába volt minden. Ármány segíthette. — Ugy se birtuk volna tovább, hunor zám, dünnyögte egy hadnagy. — No most már mindegy. Hát meg agytok mindahány? — Meg — felelte a hadnagy — Barcát kivéve. — Hát az meg merre kujior jg? — Azt mondja, valami szállás-féle lehet a tájon, mert lónyomokat látott. De már itt is van. Fújva, lihegve csörtetett feléjük a kérdezett lovas. Megállt a testvérek előtt és süvegét megbillentve, jelentette, hogy nem messze, a tóparton sátrakat látott. Egypár idegen gunyáju vitéz ténfergett közöttük, de úgy látszik, a harcosok zöme máshol kalandozik. — No már azt megnézzük — adta ki a parancsot Hunor, — csak óvatosan, legények. Majd mi öcsémmel előre megyünk. Ügetve törtettek abba az irányba, amerre Barca-vitéz mutatta, a terebélyes tölgyek alatt. Már ősz felé járt és néha-néha sárga levél hullott, hulladozott süvegükre. Alkony fátyola ereszkedett a fákra, a csönd zúgott fülükben, mint távoli tengermoraj. Az ég nyugati pereme vörös volt és lila felhőárnyak vonultak át rajta, mint láthatatlan karaván árnyéka. A fák közti hasadékon már látszott a tó, a suttogó nádrengeteg és azontúl ismét csak erdőerdő. Magyar hirtelen megrántotta lova zabláját: — Hallgasd csak, bátyám: ének! — Az ám, még pedig vígságos lyányének! Sellők lesznek, bátyám! — Vagy szép hajadonok. Már ezt is megnézzük, csak lopakodva, öcsém. Leszálltak lovaikról, maguk pedig fától-fáig előre osontak. Dobbanó szívvel álltak meg a szélső fák mögött. Egy hosszú, nagy tisztás nyújtózkodott előttük. Annak a végében szekerek, sátrak százai. A sátrak irányából egy csapat hajadon közeledett az erdő felé, azok énekeltek. Még messze voltak s a vitézeket nem vehették észre. — Hamar vissza — súgta Hunor. Lóra kaptak s vitézeikhez visszanyargaltak. Igaza volt Barcának — szólt Hunor. Tábor van a közelben és sok gyönyörűséges asszony-személyt is láttunk. — Hej, pedig de régen volt benn részünk! — sóhajtotta Barca. — Hát most terem-ugyse, lesz! — De alkonyodik, azért először köszöntsük ja nyugvó napot. Leugrottak lovaikról, levették süvegeiket és mellükön keresztbetett karral meghajoltak arra, amerről a vörös alkonyi sugarak nyilaztak feléjük. Azután újból nyeregbe dobbantak és hallgatták Hunort figyelemmel. — Karéjba megyünk és körülvesszük a hajadonokat, meg kísérőiket. Ha kürtöm rivall, hirtelen előretörünk, a kísérőket levágjuk, a lyányokat ölbe kapjuk és köd-előttünk — köd-utánunk, vágtatunk visszafelé. Kerek az ég, kerek az erdő, messze a hazánk! Ha nem találunk vissza, itt maradunk. Szép ez az ország és hát a lyányok, mint a tündérek, pedig csak messziről láttam. Örvendező morajlás zudult fel a csapatban s a szilaj legények sötét szeme kigyúlt, mint a parázs. Lovaik toporzékoltak, karjuk feszült, nyoma sem volt már a fáradságnak. Lassan, vigyázva megindultak. Hunor hirtelen fölemelte karját: a csapat félkörbe széledt. A hold már ezüst színben, egész teljében ragyogott az égen, fényénél még a fűszálak is látszottak. A tölgyek rejtelmesen zúgtak, a nádas felől bölömbika dobolt és huhogott a bagoly az erdőben. A szélső fák mögött megálltak. Szivük vadul dobogott a gyönyörűségtől, meg a csodálattól, olyan szép volt, amit ott láttak, mintha csak álmodnák. Az erdőhöz közel, kéz-kézen fogva, talán száznál is több, szépséges leányzó kerengett, táncolt, ékesen dalolva! A kör közepén pedig a világ legszebb két hajadonja lejtett jobbra-balra. Aranyabroncs csillogott homlokukon, fátyol lengett kezükben, hajuk pedig kibomolva hullámzott, úszott a szél fúvásától. Egyik lány barna volt, a másik szőke. (Azokhoz senki se nyúljon — dörmögte Hunor.) Jól láthatták minden. Micsoda tánc volt az! Még a csillagok is bámészkodtak rája! A lánykörön kivül amolyan kobzos-félék gugoltak és pöngették a nótát. De megrikkant Hunor kürtje és hajrá, vad irammal ki az erdőből, körülfogták a lyányokat szempillantás alatt. Néhány kardvágás, ordítás, sikongatás, lovak nyerítése, őrületes kavarodás! Kiki egy lányt a nyeregbe! Hunor és Magyar középre ugratott. Ott remegett a két legszebb szűz. A barnának kicsiny tőr volt apró kezében — de mit csináljon vele? — a szőke átölelte és rémülten nézett a két vad lovasra. Hunor elkapta a barna kezét, kidobta a tőrt belőle, azután föl az ölébe! Magyar az ájult szőkét ölelte át és gyöngéden maga elé fektette a lóra. Néhány hajadon elszaladt, azok talán tündérek voltak? De azért minden vitéznek jutott egy. Ujabb kürtszó és a csapat visszarobbant a fák sötétjébe. Csak egy-egy sikolyfoszlány úszott utánuk, azután elcsendesült minden. Vadul nyargaltak, néha egy ló feje megkoppant a fatörzsön, de azért csak tovább, tovább! Óra óra után suhant, míg végre egy nagyobb tisztásra jutottak, ahol előző nap táboruk volt ütve. A hold már alvóban, hajnal derengett Kelet felől. Magyar a pirkadat fényénél észrevette, hogy szépséges rabjának lilomteste reszket és fájdalmas szomorúan, könnyesen tekint föl szemébe. Hamar lekapcsolta párduc-kacagányát, becsavarta vele a drága zsákmányát, mire az nyugodtabbnak látszott. Azután föléje hajolt, nézte annak gyönyörűséges kék szemét és elborult tekintettel, áradó örömmel mondta: — Gyöngyvirágom. A leány visszanézte és lassan, félénken, könnyein át gyöngén bemosolygott a legény ragyogó szemébe ... Születtek: Dec. 28. Molnár Mária varrónő leánya: Klára, ref. — Szalai Gábor szövőgyári munkás és neje Böröczki Eszter leánya: Ilona, ref. Dec. 29 Császár Károly gépkocsivezető és neje Kósa Zsófia fia: János, ref. Dec. 31. Szabó Géza állampénztári tiszt és neje Németh Ilona leánya: Gabriella, rk. — Bodánszky Jakab fakereskedő és neje Paschkusz Ilona leánya : Berta, izr. — Horák Péter gépkocsivezető és neje Németh Erzsébet leánya: Magdolna, rk. Jan. 3. Varga György napszámos és neje Forgács Gizella leánya : Irén, rk. — Hencz József kocsis és neje Molnár Gizella fia: József, ref. — Kovács Károly napszámos és neje Kovárczi Erzsébet fia: Lajos, rk. — Nemcsics Elek tanár és neje Széptóth Mária leánya : Ágnes, rk. — Schlosszer József kőmivessegéd és neje Ihász Terézia leánya: Terézia, rk. Meghaltak: Dec. 28. Grosz Imre tanuló, izr., 20 éves, veselob. — Marcsók Juliánná, rk., 10 éves, tüdővész. Dec. 29. Kmeczik Károly, rk., 17 hónapos, tüdővész. Dec. 30 Varga István rk., 2 éves, tüdőlob. Dec. 31. Korcsmáros Józsefné Csahuk Terézia mosónő, ev., 58 éves, rák. Jan. 1. Nagy Lajos nyug. biztosító intézeti altiszt, rk., 62 éves, agyvérzés. Jan. 2. Horák Magdolna, rk., 3 napos, görcsök. — Barbély Erzsébet, rk., 7 hónapos, tüdőlob. — özv. Horváth Jánosné Soós Mária, ref. 73 éves, szivbaj. Házasságot kötöttek: Dec. 31. Vörös Sándor szabó, ev. és Holl Mária dohánygyári munkásnő, ref. — Pázmány Lajos napszámos, rk. és Lengyel Mária, rk. Jan. 2. Renkó Sándor fatelepi munkavezető, rk. és Major Irén, rk. Statisztikai adatok az 1928. évről. 1928. évben születtek Pápán 437-en. Hitfelekezet szerint r. kath. 308, ref. 49, ev. 39, izr. 41 ; nemek szerint fiu 228, leány 209; élve született 416, halva 21 ; származás szerint törvényes 400, törvénytelen 37. (Ikerszülés 5 esetben.) Meghaltak 356-an. Hitfelekezet szerint r. kath. 224, ref. 42, ev. 37, izr. 53; nemek szerint fi 176, nő 180. Házasságot kötöttek 135 pár. Egyező vallású 112 pár, vegyes vallású 23 pár. A születendő gyermekek vallására nézve megegyezés jött lére 23 esetben. A kiadóhivatal vezetője: Náník Pál. Pápa, 1928. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nanlk Pál. Pápai termény piac január 4-én. Buza Rozs Árpa . 22 50—23 00 P . 2050-21 00 P . 24 00-25 50 P Zab . . . 23 50-24 00 P Tengeri cs. 26 00—26 50 P Burgonya . 10 00—14 00 P