Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-12-21 / 51. szám
HIRLAP ÍWllSO^JbJl^El^ltÉ. MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: D R. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A tél, melynek küszöbén az új városi képviselőtestületet megválasztották s mely immár teljes zordságával kopogtat újból ajtónkon, emlékeztesse a város önkormányzatának új szervét arra, amiről gondoskodni első kötelességei közé tartozik. Mert ha soha nem volt szabad a városatyai tisztséget előkelő rangnak, megtisztelő külsőségnek tekinteni, akkor még kevésbbé szabad ezt tenni ma, amikor nem tizek vagy százak, de ezrek bizalmának letéteményese gyanánt lépnek a megválasztottak a közélet porondjára. Elemi kötelességük, hogy azokkal érezzenek, akik kiküldték őket, azok érdekeinek előmozdítása legyen az első és legfőbb gondjuk. Ami üdvös a nagy tömegeknek, az üdvös a közre is. Ha például munkaalkalmakat fognak megnyitni, aminthogy ez máskép nem is képzelhető, akkor keresethez, kenyérhez és fűtőanyaghoz juttatván a munkanélküliek nagy kategóriáját, nem csupán ezekkel tesznek jót, de jót tesznek a társadalom egyéb rétegeivel is, melyekhez a megszerzett pénz örök körforgásban visszatér. Nem szabad azért nagy célok érdekében a polgárság megterhelíetésétől visszariadni. Ha a megferheltetést munkaalkalmak teremtése teszi szükségessé, akkor a pótadófillért mindenki már előbb visszatérítve megkapja, mielőtt befizetné. És a megelégedettségnek az az érzése, mely a rrsa munka nélkül nyomorgók keblét eltölti és arcuk vonásaiban is visszatükröződik, az külön kamat azokért a pótadófillérekért, miket csak akkor nehéz kinyögni, ha meddő célokra pocsékoltaínak el. Sok haladó városnak példája bizonyítja, hogy ahol a terhektől nem riadnak vissza, ott a megkezdett és ma is folytatott közmunkák nyomán a forgalom, a kereset, a jólét emelkedett. Ha így cselekszünk mi is, akkor áldás lesz azon a munkán, melynek elvégzésére e mai napon a képviselőtestület összeül. FO-TER. Takarékbetétek elfogadása a legmagasabb kamatozással. Önsegélyző IX. évtársulat január 1-i kezdettel, hetenként 1 P, csak 3 évre, legolcsóbb kölcsönök. Valuta-devisa vétele és eladása a 1 egelőnyösebben. Bővebb felvilágosítást szívesen ad az Igazgatóság. Városi képviselőválasztások — 1929 december 15. Mult vasárnap történt meg városunkban a városi képviselőtestület tagjainak megválasztása. A választások városunk régi hagyományainak megfelelőleg a legteljesebb rendben, a legkisebb zavaró incidens nélkül folytak le, ami annál dicséretre méltóbb, mert első eset volt, amikor összesen nem kevesebben, mint 2180-an éltek a városi képviselőtestületi választás alkalmából szavazati jogukkal. Igaz, hogy ez a magában véve tekintélyes szám a szavazásra jogosított 5673 választónak csupán 37°/ 0-a, mindazáltal az érdeklődés aránylag így is elég nagynak volt mondható. A választások különös meglepetést nem hoztak. Négy kerületben a nemzeti blokk jelöltjei fölényes győzelmet arattak. A négy közül egyedül az I. kerületben nem is volt nyomtatott ellenliszta. Eredményt az ellenpárt, mely lényegileg a szociálista munkásságból és az iparosság egy töredékéből állott — az iparosság zöme ugyanis az utolsó percben csatlakozott a nemzeti blokkhoz — csupán a III. választókerületben aratott győzelmet, ahol lisztája négy jelöltjét átlagos 48 szótöbbséggel sikerült behoznia. Részletes tudósításunk itt következik: I. kerület. Ebben a legnépesebb kerületben három szavazatszedő küldöttség előtt folyt le a szavazás. Az I. szavazókörben a városházán a küldöttség elnöke Vitéz Skublics Viktor, helyettes elnöke Kis Tivadar, jegyzői dr. Hirsch Jenő és dr. Süle Pál voltak. Bizalmiak gyanánt Goldberg Gyula, Ruzicsek Gyula, Bozsák Miháiy és dr. Kardos Károly működtek. Lanyha érdeklődés mellett itt mindössze 128 szavazat adatott le. Nagyobb volt már az érdeklődés a III. szavazókörben, melyben szavazás a zsidó iskolában folyt le. Itt elnökként dr. Feher Dezső, h. elnökként Kohn Miksa, jegyzőkként dr. Böhm Zoltán és Kummer János működtek, mig bizalmiak gyanánt Braun Dezső, Krausz Emil, Révész István és Studringer Ferenc voltak megnevezve. Leadtak 233 szavazatot. A városi ovodában működő VI. szavazóköri küldöttségnek elnöke Saád Lajos, h. elnöke Horváth István, jegyzői dr. Kis Gábor és Nief Tibor voltak, míg bizalmiak gyanánt Tóth Vince, Kaufmann Jenő, Tálos Sándor és Dömötör József működtek közre. Itt leadtak 202 szavazatot. A három körzetben leadatott összesen 563 szavazat. Rendes tagoknak megválasztattak dr. Antal Géza 535, Németh József 523, Fischer Gyula 520, dr. Hoffner Sándor 511, dr. Hirsch Vilmos 499, dr. Sulyok Dezső 499, dr. Körös Endre 494, Böhm Samu 492 szavazattal, póttagokul Kardos Henrik 482, Horváth József 156, Grátzer János 149, Bakos Sándor 127 szavazattal. Nagyobb számú szavazatot kaptak még: Kohn Miksa Mihály 39, Rapoch Vilmos 38, Nánik Pál 11, Horváth László, Kunt János 10—10-et. II. kerület. A II. kerületben sokkalta nagyobb hullámokat vetett a választási mozgalom, mint az PAPAI HITELBANK RESZVENYTARSASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő : { Jf z^efhÍiyiség 29 Táviratcím: Hitelbank. A Pápai Hitelbank Mészvény tár samüg 1930. évi január hó 1-én megalakítja VI. évtársulati három és öt évi időtartammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetve 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3%-kai meghaladó kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság.