Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-12-14 / 50. szám
x Ki áll ma az érdeklődés középpontjában? Menjen végig a korzón és kérdezze meg a hölgyközönséget. Egyhangúlag azt a választ fogja kapni, hogy az ifj. Stern Lipót cég. Azért, mert nála lehet kapni a legmegbízhatóbb anyagokat, mert ő tanácsot ad minden hölgyvevöjének arra nézve, hogyan tudja a nála vásárolt holmik tartósságát és a szinek szépségét, szinte az elpusztíthatatlanságig fokozni. — Hegedtítanítást naturálista módszer szerint,a legjobb eredménnyel vállal Füredi Kálmán népzenész, prímás. Jótékony célokra vidéken is közreműködik, díjtalanul. Lakása: Korona-utca 51. szám alatt. vén, az alispáni állásra egyhangúlag az egyedül pályázó dr. Horváth Lajos választatott meg, akit Schandl Károly és Purgly Pál hivtak vissza a terembe, ahol kitörő nagy ovációval fogadták. A főispán meleg szavakban üdvözölte, az újonnan választott alispánt, aki midőn »megnehezedett az idők viharos járása fölöttünk^ szorgalommal, a legnagyobb hűséggel, becsülettel és szeretettel párosult tevékenységet fejtett ki s aki hivatását az új törvény megadta nagyobb hatáskörben is bizonyára múltjához méltó sikerrel fogja teljesíteni. Az alispán meghatott válaszában napfénynek mondotta a bizalmat, mely éltetni és sarkalni fogja a további hűséges szolgálatra. Most a többi állásra is az ejgyedül pályázó régi tisztikart választották meg. Főjegyző lett Keczer Imre, főügyész dr. Tóth Béla, árvaszéki elnök dr. Szeiberling Rezső, másodfőjegyzők dr. Porubszky Elemér és dr. Kenessey Zoltán, főszolgabirák dr. Kenessey Pongrác (Enying), dr. Bélák Andor (Devecser), dr. Jerfy József (Pápa), dr. Szalóky József (Veszprém), dr. Bottka István (Zirc), árvaszéki ülnökök: dr. Buday Béla, dr. Papp Sándor, dr. Pulay Lajos, dr. Gróf Elemér, dr. Szentimrey Sándor; aljegyzők: dr. Kenessey Béla, dr. Vadnay László, dr. Szász Kálmán; szolgabirák: dr. Sült Lajos, dr. Buda István, dr. Berky Miklós. Tiszteletbeli főszolgabíróknak nevezte ki a főispán dr. Jókay-Ihász Miklós orsz. képviselőt, valamint Sült és Buda szolgabirákat is, tb. főügyésznek dr. Csoknyay Jánost, tb. főorvosoknak dr. Csehszombathy Lászlót és dr. Domonkos Gézát, tb. ügyészeknek dr. Baranyay Ferencet, dr. Hoffner Sándort, dr. Kalmár Imrét, dr. Scheiber Jenőt, tb. járásorvosnak dr. Hirth Miklóst. A tisztikar eskütétele után a főispán szép 1 beszédben üdvözölte a megválasztottakat. Elismerését nyilvánította az előkelő testület emelkedett úri szelleméről, hogy egyik sem pályázott a másik állására, elismerését a ritka hűséggel és odaadással végzett eddigi munkáért. Figyelmükbe ajánlotta, hogy az új idők új munkateret is jelöltek ki számukra, gazdasági problémákkal is foglalkozniok kell, a falu népének e téren is segítségére kell lenniök. Kérve végül, hogy tovább is a hagyományos nemes szellemben működjenek, a megértés és harmónia a biztos záloga a jövendőnek. A tisztikar nevében Keczer főjegyző biztosította a főispánt, hogy megértve a kor szavát, az új törvény szellemében, de a régi tradíciókhoz hiven fognak dolgozni a vármegye s a haza javáért. Festetich Sándor gróf a mult közgyűlésben megválasztott örökös tagok nevében szólalva fel, megköszönte a kitüntetést és szolgálataikat ajánlta a megye felvirágoztatására. Kiss Dénes a megválasztott kisgazda-képviselők részéről mondott köszönetet, lelkes szavakban biztosítva a megyét munkakészségükről és egyetértő szándékukról. A főispán válaszában az osztály- és felekezeti különbséget nem ismerő nemzeti egység szükségességét hangoztatta. Ezután titkos szavazással megválasztották a közegészségügyi bizottságot (Pápáról tag lett Karlovitz Adolf), a múzeumi bizottságot (tőlünk tag lett dr. Antal Géza), a borellenőrző-bizottságot (Pápáról tagok Fischer Gyula, Hanauer Béla), a testnevelési bizottságot (Pápáról nincs tag) és a lótenyésztési bizottságot (tagja lett tőlünk Vitéz Skublics Viktor). Megalkották végül a közgyűlések számáról, idejéről és ügyrendjéről szóló szabályzatot. Rendes közgyűlést a vármegye ezentúl évente csak kétszer és pedig április és szeptember harmadik szerdáján fog tartani. Ezzel szemben a kisgyűlés a szükség szerint esetleg havonként is össze fog ülni. £loijd-bál január 18-án. ÚJDONSÁGOK. — Városi képviselőválasztás. A holnapi napon, vasárnap folynak le városunkban a városi képviselőválasztások. A választásra vonatkozó tudnivalókat Karlovitz Adolf választási elnök hivatalos hirdetményben tette közzé. Legfontosabb pontja a hirdetménynek az, amely szerint szavazni csak reggel 9 órától délután 4 óráig lehet. Iparkodni kell tehát mindenkinek, hogy a törvénymegszabta időn belül választói kötelességének eleget tegyen. A helybeli nemzeti községi párt és a keresztényszocialista párt, mely a város összes polgári elemeit egyesítve, már a törvényhatósági választásoknál is egy közös lisztát vitt diadalra, a következőket jelölte a községi képviselőtestületbe: I. ker. Rendes tagok: dr. Antal Géza, Böhm Samu, Fischer Gyula, dr. Hirsch Vilmos, dr. Hoffner Sándor, dr. Kőrös Endre, Németh József, dr. Sulyok Dezső. Póttagok: Bakos Sándor, Grátzer János, Horváth József (Batthyány u.), Kardos Henrik. II. ker. Rendes tagok: Boksay Endre, Czuppon « Károly, Keresztes István, Polgár Gyula, Ruip I Jenő, Szabó József (Tókert), Szalay Lajos. Póttagok : Kapa Károly, Kiss Gyula, Maradics Gyula, Mészáros József. III. ker. Rendes tagok: Ifj. Fa Mihály, Kunt János, Schmidhoffer Antal, Szakács Dániel. Póttagok: Blau Henrik, Pápay Imre. IV. ker. Rendes tagok: Giczi Gábor, Jílek Ferenc, Kovács Sándor, dr. Nagy György, Szűcs Dezső, Tóth József. Póttagok: Fejes Zsigmond, Tóth István, Tömből Miklós. V. ker. Rendes tagok: Fábián Károly, Kovács József, x Karácsony a Meinlnél. A Meinl-cég az idén szépségben és Ízlésben még a mult évit is felülmúló karácsonyi kirakatokat rendezett. Itt látjuk azokat a karácsonyi ajándékokat, amellyel mindenkinek örömet szerezhetünk. Különösen kisgyermekeink azok, akik ott a kirakatok előtt felsorolják, hogy mely ajándékcsomagok- és kosárkák tetszenek nekik legjobban. Valóban kedvesebb ajándék el sem képzelhető, mint egy csinosan összeállított Meinlcsomag vagy Meinl-kosárka. amellyel mindenkinek örömet szerezhetünk. MEINL GYULA RT. Fióküzlet: Pápa, Kossuth-u. 20. Telefon 82. Küttel Nándor, Varga János. Póttagok: Horváth Lajos, Nemcsics Elek. Ez a lista, mely minden képzelhető igény gondos mérlegelésével- és — a törvénymegadta csekély számon belül is — azok lehető kielégítésével állíttatott össze, hivatva van arra, hogy ismét egy táborba tömörítse a város minden nemzeti érzésű polgári elemét, s biztosítsa a törvényhatósági választásoknál is elért fényes győzelmet. — Mint lapunk zártakor értesülünk, azoknak az iparosoknak kezdeményezésére, akik a nemzeti blokk jelöltjei közé való felvételüket várták, de el nem érték, a fent közölt listával szemben ellenlista készült, mely tarka egyvelegben közli a kimaradtak és a szocialisták névsorát, kiegészítve a blokk listájáról olyanokéval, akiknek e névsorba történt felvételükről sejtelmük sem volt és ha megtudják, ellene feltétlenül tiltakozni fognak. A lista természetesen a győzelem komoly kilátása nélkül indul a harcba. — Vértanuk emlékműve. „A nemzet vértanúinak 1918—19" országos emlékműbizottsága a parlament előtt felállítandó és már végérvényesen elfogadott márványemlékmü felállításához kéri a nehéz gazdasági viszonyok között is a nagy közönség áldozatkész hozzájárulását. Eddigi gyűjtés eredménye 81.481 P. A felállításhoz még szükséges összeg előteremtéséhez szánt bármily csekély adományt a szives adakozók a Pénzintézeti Központba „Vértanuk" 36.800. csekkszámlára küldhetik be. Személyes gyűjtéssel senki nincs megbízva. — Magánalkalmazottak biztosítóintézetének választása. A májusban lefolyt Társadalombiztosító Intézeti választások kiegészítéseképen e hó 15-én, vasárnap tartják meg a Magánalkalmazottak Biztosítóintézete közgyűlési kiküldötteinek választásait. A 60 rendes és 60 póttagból a vidékre esik 15 rendes és 15 póttag. A vidéken, így Pápán is csak a munkavállalókra (alkalmazottakra) történik szavazás. Minden magántisztviselőnek, irodai és kereskedelmi alkalmazottnak fontos érdeke, hogy a szavazásban résztvegyen, mert hisz a közgyűlési kiküldöttek döntenek az intézmény, illetőleg a tagok sorsa felett. Pápán a szavazás a Társadalombiztosító Intézet Széchenyi-utcai székházában lesz, s tart reggel 8 órától este 8 óráig. A Nemzeti Blokk hivei az l-es jelzésű tisztával szavaznak! — Jubileumi ünnep a bencés gimnáziumban. A helybeli bencés gimnázium ifjúsága múlt vasárnap ülte meg Mária-kongregációjának 25 éves évfordulóját s ugyanakkor ülték meg XI. Piusz pápa aranymiséjét és a szeplőtlen fogantatás dogmája kihirdetésének 75 éves évfordulóját. Délelőtt ünnepi szent mise volt, melyet Németh József plébános celebrált. Este 7-kor a tornaieremben, mely idén dísztermi használatra alakíttatott át, nagy és diszes közönség, ennek soraiban dr. KörmendyÉkes Lajos főispán és dr. Horváth Lajos alispán jelenlétében folyt le az ifjúsági ünnepély. Az ünnepély szónoka Fábián Károly főmérnök volt, aki vázolván a kongregáció múltját, igen szépen és hatásosan rajzolta meg a kongreganista ifjú ideálját. Beszédje további folyamát a pápa jubileumának és a szeplőtlen fogantatás dogmájának szentelte. Nagy sikere volt a Gamaliel c. bibliai drámának. A szép díszletezéssel bemutatott darab összes szereplői, élükön Handl Elemérrel és Fábián Attilával, kiválót nyújtottak. Az ifjúsági ének- és zenekar művészileg előadott számokkal működtek közre a jubileumi ünnepélyen.