Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-11-23 / 47. szám

SZORMEBUNDAT és bármily szücsmunkát a leg­kényesebb Ízlésnek is megfelelő módon és szolid áron készít Spielmann Manó szűcsmester Pápa, Kossuth Lajos u. 5. Ugyanitt kaphatók a világhírű Hückel­gyár nyúlszőr kalapjai is. gyárnál 2000 P többlet, a mozgószinháznál, a vigalmi adó 1000 P emelkedését is beleértve, további 6940 P jövödelemtöbblet, szemétfuva­rozási illetékből pedig az eszközölt előírások alapján tett 16.000 P-nyi polgármesteri ja­vaslattal szemben 12.000 P bevételi többletet, illetve bevételt javasol a pénzügyi bizottság s így az üzemi jövödelmekből elérhető többlet 40.263 P-t tesz, úgy hogy a költségvetésben említett és a pénzügyi bizottság által megálla­pított 1,071.600 P 14 f-ben voltaképen 40.263 P üzemi jövödelmi többlet is benfoglaltatik s minthogy az 1929. évre előirányzott 1,037.121 P csak 34.479 P-vel kevesebb az 1930. évi bevételi előirányzatnál, az üzemi jövödelmek számításba vétele nélkül, a pénzügyi bizott­ság az 1930. évre várható bevételeket az 1929. évi költségvetési évre megállapított bevételek­nél kisebb összegekben volt kénytelen meg­állapítani, jóllehet egyes kisebb tételeknél, amelyek a gazdasági élettel össze nem függ­nek, úgy a polgármesteri javaslat, mint a pénzügyi bizottság kisebbmérvü emeléseket ja­vasol. Meg kell, hogy említse a pénzügyi bi­zottság azt is, hogy bár 1929-re ingatlan át­ruházás cimén 18.000 P volt előirányozva, mégis a bizottság 1930-ra 25.000 P-t javasol beállítani azért, mert úgy 1928-ban, mint 1929-ben a városnak ennél lényegesen na­gyobb jövödelme volt és csak a nyomasztó gazdasági és hitelviszonyokra való tekintettel törölt a bizottság a polgármesteri 35.000 P-s javaslatból 10.000 P-t, végeredményében azon­ban a 25.000 P bevételt a bizottság 1930-ra biztosan elérhetőnek tartja. Minthogy ekként a bizottság által meg­állapított szükséglet . . 1,129.725-74 P, bevétel . . , 1,071.600-14 „ hiány 58.125-60 P, s minthogy a pótlékolható állami adó összesen 353.583 P 46 f-t tesz, s így 1 o/ 0 3535 P 83 f-t tesz, a költségvetési hiány fedezésére 17o/ 0 községi pótadó kivetése szükséges, ami 60.109-19 P-t tevén, a költségvetési hiány pe dig 58.125-50 P, maradvány: 1.18359 P. 0] BOTBÁIY Apróságok. A játékbank felől nem hallottam, nem láttam semmit azóta, hogy a Pápai Hirlapban megjelent cikkecskémet a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pápai csoportjának tevé­keny és kitűnő elnöknője figyelmére és vála­szára méltatta. Soraiból némi csüggedés szólt abban a megállapításban, hogy a magyar asszonyok többsége nem tagja a MANSz-nak, s emiatt a küzdelem kilátásai csekélyek. Tisz­telettel ellentmondok e megállapításnak: tevé­keny és fürge kisebbség mindig többre képes, mint a nemtörődöm, tehetetlen tömeg. A MANSz még most is megtehetné ezt a próbát. Azért mondom, hogy megtehetné, mert a MANSz mult szombaton tartott országos közgyűlésé­nek hírlapi ismertetésében hiába kerestem a játékbank elleni állásfoglalást, amit pedig na­gyon vártam. Talán még most sem volna késő a helyi csoport ilyen irányú határozatát a köz­ponti választmányhoz felküldeni, hogy az meg a vidéki csoportokat buzdítsa a harcra. Az egyházak, iskolák, erkölcsi vagy működési célú egyesületek ilyen irányú határozata is meg­menthetné legalább a becsületet, ha a játék­bank létesítését már nem tudja megakadályozni. Lépésben haladt a téglával megrakott kocsi és mégis majdnem elgázolt egy öreg asszonyt, aki az esőtől és sártól sikos aszfalt kocsiúton át akarva menni az utca másik ol­dalára, elcsúszott s már a testénél érezte a kocsi kerekét, mikor a lovak megálltak. A kocsis egy társával beszélgetve, pár lépéssel a kocsi mögött haladt s csak akkor vette észre az ese­tet, mikor a járókelők sikoltozása figyelmessé tette. Úgy emelték ki a szegény se holt, se eleven öregasszonyt a keréktől, aki nagy ijed­ségében még szólni és sírni is alig tudott. Szerencsére sem a lovak nem léptek rá, sem a kerekek nem gázoltak rajta keresztül, föltet­ték hát a kocsira és lakására szállították. Ki volt a hibás ? Elsősorban a kocsis, aki forgal­mas úton előre bocsátja kocsiját s a járókelők­kel nem törődik. Hibás az öregasszony is, aki a csúszós úton kocsi előtt akar átmenni. De baj van az úttestekkel is, amelyeken esős idő­ben valóban veszélyes átjárni. Az eset után pár esős napon figyeltem, mi történik az asz­faltos kocsiúttal. Tisztogatják. Úgy hiszem jó­volna ezenkívül és sokba sem kerülne, ha az átjárókat ilyen esős-sáros napokon kavicsos­homokkal meghintenék. (Természetesen a kö­zelgő fagyos-jeges napokon is.) * Feriről volt már szó ebben az újságban. Iskolás gyerekek bosszantották, s valamelyiket kővel fejbevágta. Ez a sajnálatraméltó elme­beteg állandóan az utcát járja. Az utóbbi napok­ban a következőket figyeltem meg nála. Egyik vasárnap délelőtt az Esterházy-úton templomba­menő utján van egy husz év körüli jóöltözetü leány. Feri kitárt karokkal elébe megy és ölel­getni akarja. A hölgy nagy nehezen kitér előle és átfut az utca másik oldalára. Feri erre egy mellette menő iskolásleányhoz ugrik, arcon csókolja. Egy asszony szól neki valamit, Feri a legocsmányabb káromkodásba kezd. Másik eset. Reggel nyolckor iskolába megyek. Jön Feri, kezében egy arasznyi hosszúságú vas­szög ; mindenki ismeri Feri járásmódját tudja mit jelenthet a kezében forgalmas úton egy ilyen szög. Délben hazafelé tartott, újból jön Feri a nagy szöggel. Isten csodája, hogy nem tett kárt senkiben. Harmadik eset. A levélhordó bedobja a kapun levő levélládába a levelet. Feri látja, nem sokkal utána a kapuhoz megy, s a levélládában kotorász. Ha a tulajdonos ki nem jön, Feri kiszedi a levelét. Ezt a szegény beteget, aki talán még évekig elsétálhat utcáinkon s nagyobb bajt nem csinál, s nem mutatja ki nyilvánvalóan közveszélyes­ségét, vagy otthon kell tartani, vagy közápolás alá venni. Hatóságainknak itt is közbe kell már lépniök. Trócsányi Dezső. | Légionárius | ÚJDONSÁGOK. — Indítvány dr. Antal Géza püspök díszpolgárrá választása ügyében. A kép­viselőtestület több mint száz tagjának aláírásá­val indítvány adatott be a polgármesternek, melyben azt javasolják, hogy dr. Antal Géza püspök a haza és a város körül szerzett her­vadhatatlan érdemei elismeréséül Pápa város díszpolgárává választassák meg. Az indítvány­nak határozattá leendő emelésére a polgár­mester a képviselőtestületet december hó 8-ára díszközgyűlésre fogja egybehívni. — A Jókai-kör közgyűlése. A Jókai­kör mult vasárnapi előadó-ülését megelőzőleg tartotta közgyűlését. Dr. Antal Géza, a kör el­nöke megnyitójában Szász Károly százados emlékezetét idézte fel irodalmi érdemeinek klasszikusan tömör méltatásával. Dr. Kőrös Endre főtitkár azt a közhelyesléssel fogadott javaslatot terjesztette elő, hogy a kör utolsó öt évi működéséről évkönyvet adjon ki. Lux Lajos pénztárnok beszámolt a kör pénzügyi helyzetéről s a Petőfi-Jókai-szoboralap vagyo­náról, ami a hadikölcsönbe fektetett 15.000 ko­ronán kivül most 3250 P készpénzből áll. A tisztikar tagjaiul egyhangúlag megválasztattak: elnök: dr. Antal Géza, alelnök: dr. Niszler Teodóz, főtitkár: dr. Kőrös Endre, titkár: dr. Szabadi Béla (új), pénztárnok: Lux Lajos, háznagy : Csiszár László, számvizsgálók : Megy­gyessy László és dr. Kis Gábor (új), ügyész: TRETORN HÓCIPŐ világhírű |Í j MOSZKVAI KÉ M |[| dr. Adorján Gyula, az irodalmi szakosztály el­nöke : a főtitkár, előadó: Fejes Zsigmond, ze­nészeti szakosztály elnöke: Ritókh István (új), előadó: dr. Hermann László, szinészeti szak­osztály elnöke: Hanauer Zoltánná, előadó: Sándor Pál. Igazgató-választmányi tagok: Barcsi József, Faragó János, dr. Jerfy József, Karlovitz Adolfné, Kutassy Mária, Küttel Nándor (új), Markhot Angéla (új), Mihály Sándor (új), Németh József (új), Pongrácz József, dr. Sulyok Dezső (új), Sült Józsefné, Szarka Lajos (új), dr. Tenzlinger József, dr. Weltner Sándor. A közgyűlés befejezése után kezdetét vette a kör előadó-ülése. — Irodalmi estély. Nagyértékü irodalmi estje volt múlt vasárnap a helybeli Jókai-körnek. Azoknak az irodalmi kiválóságoknak során, akik mostanában a kör felolvasó-asztalánál megfor­dultak, a mai magyarság legnépszerűbb poétáját, Farkas Imrét köszöntötte most igaz szeretettel a kör lelkes közönsége. Farkas Imre, az Iglói diákok, a Nótás kapitány s annyi más páratlan sikert aratott darab szerzője, mint poéta és novellista mutatkozott be közönségünknek. Ver­sei közül úgy a hazafias jellegűek, (így a bi­zonyára az irodalomtörténetbe bekerülő Kölesdi ritka vendég), mint a szatirikusok és dalszerüek könnyedségükkel, ötletességükkel, bájukkal mély­séges hatást keltettek. Csak úgy zúgott a taps mindegyik után s elejétől végig kacagás kisérte később A szekunda cimü pompás humoreszk­jének bemutatását. A nőnevelő dísztermét zsúfo­lásig megtöltő közönség ujjongva ünnepelte a költőt s nem akarta leereszteni a pódiumról. Csak lélekben volt jelen, de így is müve által a szivekbe lopta magát Lőrinczy György, aki­nek Turul szobra cimü és Rákosi Jenőről szóló megemlékezését a kör főtitkára mutatta be. Mint Lőrinczy minden munkáját, ezt is mélyre­ható lélekanalízis és a legnemesebb stílus tün­tették ki. Áhítatos csend ülte meg a termet a felolvasás alatt és mindenki tudatára jött annak, hogy itt mester adja mesteri jellemzését a mes­ternek. Az irodalmi számokhoz méltó keretet adtak az est művészi számai is. Csernussák Olga a maga finoman színezett, érzéssel teli előadásában mutatta be Liszt Szerelmi álmait. Vitéz Solymossy Jánosné, aki helyi kultúránk nagy kárára elköltözik városunkból, ismét el­ragadta közönségünket remek hangjával, magas színvonalú énekkultúrájával. Az előadott Schu­bert-dalok, majd a régi magyar dalok világ­városi hangversenydobogón is szenzációt kel­tettek volna. Dr. Hermann László zongorakisé­retével, mint mindig, most is excellált. Az irodalmi est befejezése után a Kaszinóban ba­rátságos összejövetel volt Farkas Imre tisztele­tére, melyen az éppen Pápán időző másik ki­váló költő, Harsányi Lajos is megjelent. A polgármester mindkettőjüket üdvözölte, míg a főtitkár a kör háláját tolmácsolta Farkas Imre iránt. Farkas Imre válaszában előadta, hogy a pápai tartózkodása élete legszebb emlékei közé fog tartozni. Dr. Sulyok Dezső Harsányi Lajost köszöntötte fel, aki válaszában a magyar össze­tartást dicsőítette, végül Harsányi Lajos Antal püspököt éltette. Farkas Imre, ki ittléte alatt dr. Antal püspök vendége volt, másnap meg­tekintette a kollégium irodalmi relikviáit és a délutáni vonattal utazott el városunkból. — Leánynap. A református Leányegye­sület f. hó 24-én este 6 órakor leánynapot ren­dez a ref. templomban a következő műsorral: 1. Közének. 2. „A kigyóvonal felett" cimen előadást tart dr. Herczegh József theol. akad. tanár. 3. Olivers: Óh, Ábrahám Ura . . . Kiss Árpád ig.-tanító orgonakisérete mellett énekli Pentz Ilona és Hochschorner Lujza. 4. Reviczky Gy.: Bűnbánat. Szavalja Ólé Margit. 5. Hándel : Largo. Előadják: Hegedűn Kiss Árpád, orgonán Császár Ede ref. tanítók. 6. Bibliát magyaráz és imádkozik Ólé Sándor lelkész-elnök. 7. Köz­ének. Belépődíj nincs. Perselypénz részben az Evangéliumi Leányegyesületek Szövetsége, rész­ben a Kalvineum javára.

Next

/
Thumbnails
Contents