Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-09-28 / 39. szám

Uj temetkezési üzlet nyitás. Van szerencsém Pápa város és környéke nagybecsű közönségének b. tudomására adni, hogy Deák Ferenc utca 11. SZ. alatt (Főpostával szemben, voltBeck-féle ház) új temetkezési vállalatot és asztalos=üzemet nyitottam. Raktáron tartok érc-, keményfa- és fenyőfa-koporsókat, valamint szemfedeleket és sirkoszorukat a legnagyobb választékban és így a legkényesebb Ízléseket is kielégíteni tudom. Teljes temetések elintézését is vállalom úgy helyben, mint vidéken, valamint exhumálásokat és hullaszállításokat úgy bel-, mint külföldre a legjutányosabb áron és kedvező fizetési feltételek mellett eszközlöm. Egyben felhívom figyelmüket asztalos-üzememre is, hol minden az asztalos szakmába vágó munkát, úgymint épület-, portál- és üzlet­berendezésekel, valamint háló-, ebédlő-, elő- és leányszobákat, továbbá konyha­berendezéseket a legmodernebb kivitelben és a legolcsóbb árban készítek. Mielőtt szükségletét fedezné, úgy kérjen árajánlatot. Figyelmes és pontos kiszolgálásról már előre is biztosítom és kérve nb. támogatását, maradtam kiváló tisztelettel: OT TTRi A C C* f^ V ™ ETIÍEZÉSI VSLLALAT A KUÜAö ÍJT JL V/XlVJT 1 ÉS ASZTALOS-ÜZEME Pápa, Deák Ferenc utca 11. (Főpostával szemben, volt Beck-féle ház.) fpÜT -A-z asztalos-üzembe egy tanuló felvétetik. : al A Bezerédy-utca 5. számú, újonnan épült ház, amelyen két egyszobás lakás van, s ezek közül egyik november elsején elfoglalható — szabad­kézből eladó. — A házhoz szép nagy kert is tartozik. — Bővebbet ugyanott Szakács Ferenc háztulajdonosnál. Rövid, kítiinő hangú fekete zongora eladó. — Cim a kiadóhivatalban- — A pápai kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 5979/1929. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat, Dr. Scheiber Jenő végrehajtatónak Hoff­mann Henrik végrehajtást szenvedő ellen indí­tott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 200 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir. járás­biróság területén levő, Pápa városban fekvő, s a pápai 2547. számú betétben A-f-1. sor-, 328. hrsz. szám alatt felvett, Petőfi Sándor utca 15. sz. és Szentlászló-utca 16. sz. alatti házas belsőségből Hoffmann Henriket illető V 4 részre 2197 P kikiáltási árban el­rendelte. Az árverést 1929. évi október hó 28. nap­ján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiál­tási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. > Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatáro­zott árfolyammal számított óvadékképes érték­papirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezé­séről kiállított letéti elismervényt a kiküldött­nek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908. évi XL. t-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet igérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár szá­zaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI. t.-c. 25. §.) Pápa, 1929. évi augusztus hó 10-ik napján. A kiadmány hiteiéül: Hajdany Vince s. k. Handl s. k. tkvvezető. (P. H.) elnök. 24 család méh (20 Zirzon-kas-, 4 szalmakasban) tele­léshez teljesen jókarban eladó Alsó­görzsönyben Nemes István körjegyzőnél. Eladó ház, emeletes magtár, 3200 Q-öl kert, kedvező fizetési feltételekkel Gyarmaton. Bővebbet Turchányinál Vámosmikolán. A Jókai-utca 22. szám alatt egy üzlethelyiség kiadó. — Bővebbet ugyanott. Legújabb női rnha szabásminták mérték szerint bármely divatlap után kaphatók. Szabást is tanítok könnyű módszerrel heti 3 órai tanulással. Ingei Ilonka Pápa, Korvin-u. 2. (Kefeüzlet) Lakás: Szentilonai-u. 9. ÜZLET-ÁTHELYEZÉS. Van szerencsém értesíteni m. t. rendelőimet s a n. é. közönséget, hogy a Széchenyi-tér 6. szám alatt fennállott szabóüzletemet és műhelyemet tetemesen kibővítve, ugyan­abba a házba, a Hajdu»drogéria helyére helyeztem át. Amidőn köszönetet mondok az eddigi szives pártfogásért, kérem üzletfeleimet, hogy új helyiségemben is régi bizalmukkal meg­tisztelni szíveskedjenek. Mindenféle őszi és téli szövetek nagy választékban raktáron. SÜPEK PÁL férfi-szabó. Drogeria-áthelyezés Tisztelettel értesítem a nagy­érdemű közönséget, hogy drogériámat Széchenyi-tér 4. szám alá helyeztem át. Kérem a nagyérdemű közönség további jó­indulatú pártfogását. Tisztelettel: Hajdú Zsigmond. Eladó Pápakovácsiban egy ház, melyen három padlós szoba, konyha, kamra, pince, istálló, pajta és ( 800 négyszögöl kert van. Eladó továbbá a sávolyi dűlőben 20 hold rét és szántóföld. Bővebbet Schneider»malomban. A Gyimóti út és Ligeti út sarkán háromszobás lakás a szükséges mellékhelyiségekkel november elsejére kiadó. Bővebbet ugyanott. Szörmebundák eredeti párisi modellek nagij vá­lasztékban a legszebb kivitelben Laufer képesített sziicsmesternél JCossuth £ajos utca 1. sz. PAPAI TAKAREKPÉNZTAR A MAGYAR NEMZETI BANK MELLÉKHELYE. Alaptőke és nyilttartalékok: Félmillió pengőn felül. Alapíttatott: 1863. A takarékosság hazafias erény! Aki takarékos, az nemcsak családját védi, nemcsak gyermekei jobb jövőjét biztosítja, hanem hazafias célt is szolgál, mert a vesztett háború után az ország gazdasági megerősödéséhez egyedül a takarékosság vezet el bennünket. — Minden család takarékosságát igen hatékonyan szolgálják a Pápai Takarékpénztár által kibocsátott JUBILEUMI BETÉTKÖNYVECSKÉK, melyekért választás szerint 5 vagy lO év múlva darabonként ÍOOO pengőt fizet a Pápai Takarékpénztár. Ilyen jubileumi betétkönyvecskét igen kis, tetszés szerint heti, havi, negyed­évi vagy félévi részletfizetéssel lehet váltani a Pápai Takarékpénztárnál, Bővebb felvilágosítást ad az üzleti órák alatt A PÁPAI TAKARÉKPÉNZTÁR. j£ "I I » I » » I i

Next

/
Thumbnails
Contents