Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-09-21 / 38. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. I ^ KŐRÖS ENDRE Telefon 131. szám Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A városházi esetet, mely bői még csúnyább eset lett, mint aminőnek először látszott, nem vagyunk hajlandók ugyan másnak felfogni, mint súlyosan megítélendő egyéni eltévelyedésnek, egyéninek még akkor is, ha egynél többen voltak az elkövetett visszaélések részesei, mindazáltal nem hallgatjuk el a sajnálatos üggyel kapcsolatban egyetlen megjegyzésünket. Valahogy az az érzésünk, hogyha az az előképzettségéhez és végzett munkájához képest más hasonló jellegű munkát teljesítő állami tisztviselőkhöz viszonyítva igen tisztességesen megfizetett adóhivatalnok érezte, sejtette volna, hogy minden tette, minden lépése, pontos hivatalbajárása, hivatalnokhoz méltó viselkedése, egész erkölcsi élete igazságos, szigorú, éber ellenőrzés alatt áll, akkor tán nem tántorodott volna meg a tisztesség útján. Könnyelmű, léha elmével nem játszott volna oly könnyedén becsületével, egzisztenciájával, életével, ha az a bizonyos erős kéz ott lebegett volna a feje fölött, ha remegnie kellett volna, hogy az nem ilyen, de kisebb vétségért is kimélet és elnézés nélkül, könyörtelenül lesújt reá. Ma, az új közigazgatási törvény korszakában még több van rábízva arra a bizonyos kéznek tulajdonosára, mint annak előtte. Neki kell helyt állania az egész városi tanács helyett, de neki kell elsősorban helytállani a város tisztességéért is, amelyen bizony egy ember visszaélése is foltot ejt. Hinni szeretjük, hogy az új közigazgatási törvény új szellemet is hoz s ez a szellem a rend, a pontosság, a becsület s az erély szelleme lesz. Mi a Levente-Egyesület célja? Hogy azokkal is törődjünk és pedig mi törődjünk, ne mások, akik nem tartoznak már, vagy nem tartoztak soha olyan intézmények keretébe, amelyek már megvannak és a jövő nemzedék testi és lelki neveléséről gondoskodnak. Azokat, akik kötelékébe tartoznak, a testi ügyesség, a rend és fegyelem fejlesztése mellett arra akarja tanítani, hogy nagyon szeressék egymást; hogy az önző egyéni érdekeket a közérdek mellett el tudják nyomni; hogy a szerencsének urai legyenek és a sors szeszélye ne dobálhassa őket vakon ide s tova; hogy uralkodni tudjanak magukon és másokon; hogy mindig, mindenkor, bárhol helyt tudjanak állani önmagukért; hogy egész férfimunkát tudjanak végezni ; hogy tudjanak minden szent cél érdekében megalkuvás nélkül, bátran harcolni, de tudjanak, ha kell, gyengédek lenni; hogy tudjanak szent hazafisággal gyűlölni mindent, ami a haza ellen tör, de tudjanak szeretni mindent vele kapcsolatban; hogy legyenek éjjel-nappal ébren, készen; hogy nyitott szemmel járjanak, halljanak meg mindent, de hallgassanak; hogy legyen bennük összetartás a végletekig ; hogy legyen bennük tisztelet mindenki minden iránt, aki, vagy ami előttük van; hogy legyen bizalmuk Istenben és Önmagukban, reményük egy jobb, szebb jövőben; hogy tudjanak szivből énekelni, de ha kell, férfias könnyet is ejteni; hogy összehozza, egybefüzze a jövő nemzedéket, a jövő zálogait, azt a többséget, akikről senki sem gondoskodik, hogy tanulják meg szeretni, megérteni egyik a mást, a Hazát; hogy serkentse a leventéket felemelkedni magasra ebből a mai sáros, piszkos erkölcsi fertőből; hogy a leventék tetteikkel örömet szerezzenek mindenkinek, akinek a lelke romlatlan, hű és magyar! » Szebb jövőt!« — Adjon Isten. Yárosi közgyűlés. — 1929 szept. 16. — Pápa város képviselőtestülete folyó hó 16-án, hétfőn közgyűlést tartott mintegy 50 képviselőtestületi tag jelenlétében. Napirend előtt dr. Tenzlinger József polgármester meghatottan parentálta el a képviselőtestület nemrég elhunyt érdemes tagját, Breuer Lázár izr. hitközségi elnököt, kinek emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Bemutatta a polgármester a levente-ünnepre szóló meghívót, kérve a nemes ügyhöz a városatyák támogatását. Megemlékezett az adóvégrehajtások ügyéről, melyeket a hatóságnak állami és városi érdekből szorgalmazni kötelessége. Bejelentette a református templom, a róm. kath. kulturház, a két polgáriból egyesült róm. kath. polgári segélyének, valamint a szemétfuvarozási szerződés törvényhatósági jóváhagyását. Ez utóbbi tárgyban tudatta azt is, hogy mivel a vállalkozó ellen számos panasz merült fel, az ügyet kiadta a városi ügyésznek. Áttérve a napirendre, a Pannónia Rt.-nak a Perutz-gyárral tervezett kooperációját tárgyalták elsőnek. Az ügyet mult számunkban ismertettük. A tekintetben nem volt eltérés, hogy a télre az Erzsébetvárost és a távvezetékek építése alatt részben a többi területet is a Perutz-gyár lássa el árammal, csupán a későbbiekre nézve oszoltak meg a vélemények. Az állandó választmány a jövőre nézve ma nem kivánt dönteni abban a tekintetben, hogy Perutzék villanytelepe a Pannóniával kötött szerződésben biztosított második erőforrásnak elfogadtassék-e, dr. Fehér Dézső ellenben azt óhajtotta kimondatni, hogy a Perutz-gyárat csak abban az esetben fogadjuk el második áramforrásnak, ha az szükség esetére a teljes áramszolgáltatást vállalja. Hosszabb vita után, melyben az indítványozón kivül Sarudy György, Fischer Gyula és Blau Henrik vettek részt, névszerinti szavazással kimondva a sürgősséget és 44 szóval 2 ellen elfogadták az ideiglenes kooperációra vonatkozó ajánlatot, 34 szóval 11 ellen elvetették az állandó vá* lasztmány javaslatát és 26 szóval 2 ellen elfogadták Fehér Dezső indítványát. Mayer Gyula fogyasztási adóhivatali Írnoknak abbeli kérelmét, hogy 1927-re visszamenőleg 500 pengő családi pótlékot szavazzanak meg kárpótlásul arra az időszakra, amig családtagjai rendes családi pótlékra felvehetők voltak, dr. Fehér Dezső és Sarudy György ellenző, Faragó János, Keresztes Gyula, Becsey Ferenc és Somogyi József pártoló felszólalása után, teljesítették. Vízvezetéki szabályzatot oly formán módosították, hogy pontosan meghatározták a helyiségeket, amelyek a különböző díjfizetési osztályokba tartoznak. A tárgyalás során Takács János, Pados József, Keresztes Gyula, Jílek Ferenc a kültelkiek sérelmeit tették szóvá, Böhm Samu egész új szabályzat készítését kívánta, hosszabb vita volt dr. Fehér Jenő felszólalása kapcsán az autótulajdonosok vízdíja miatt, végül azonban a szabályrendeletet elfogadták, az autók vízdíját 20 pengőben, bérgarázs után 50 pengőben állapítván meg. Az iskolaszék, illetve ovodafelügyelői bizottság tagjaiul megválasztották Blau Henriket, dr. Domonkos Gézát, Faragó Jánost, Fejes Zsigmondot, Molnár Istvánt, dr. Molnár Imrét, Schneider Gézát és Varga Jánost, mellőzve Sarudy György azon indítványát, hogy az újjáalakítást az új képviselőtestületre bizzák. — Szkurszky Pál volt nőipariskolai óraadónak A Női Felsőruhaszabás Tankönyve cimü jeles munkája kiadása alkalmából 500 P segélyt szavaztak meg; a Magyar Vöröskereszt-Egyletet pedig 80 P segélyben részesítették. Fischer Vilmos piaci mészáros térdíjtartozásának felét, 41 pengőt, elengedték. A tüdőbeteg- és nemibeteg-gondozó intézet céljaira megfelelő épület emelését határozták el, evégből felszólítják az alkalmas telkek tulajdonosait, hogy adjanak be árajánlatot a polgármesteri hivatalhoz. A nemi gondozó orvosául dr. Donáth Kornélt havi 140 P fizetéssel alkalmazták. Mig a dispensair felépülhet, a munkásbiztosító régi székházában tartja rendeléseit. Néhány illetőségi ügy elintézése után a közgyűlés esti fél 7 órakor véget ért. ÚJDONSÁGOK. — Dr. Antal püspök diszdoktorsága. A Kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy a debreceni m. kir. Tisza István tudományegyetem dr. Antal Géza püspököt közéleti te/ékenysége, tudományos és egyházépítő mijKásságának elismeréséül a református hittudományok tiszteletbeli doktorává avassa. A közszeretetben álló illusztris főpapot ez újabb megtiszteltetése alkalmából úgy helyből, mint vidékről nagyon sokan keresték fel meleg szerencsekivánataikkal. — Holland vendégek Pápán. Dr. Wiersum, a rotterdami levéltár főlevéltárosa és dr. Borgman W. ügyvéd a hét folyamán meglátogatták dr. Antal Géza püspököt, mint régi jó ismerősüket. A holland vendégeket részint maga a püspök, részint Pongrácz József theol. akad. igazgató kalauzolta, megmutatván nekik a város és köiönösebben a főiskola nevezetességeit. A vendégek, akik szerdán délután érkeztek, a csütörtök reggeli vonattal utaztak tovább Budapestre, ahol néhány napot óhajtanak tölteni. Holnap, vasárnap d. u. 2 órakor Levente=ünnep. Menjünk el mindnyájan!