Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-09-14 / 37. szám

PAPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám Laptulajdonos főszerkesztő: D

R. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Az a bizonyos találkozás. Pár nap óta a magyar politikai élet szenzációjává nőtte ki magát az a találkozás, amely Mayer János földmivelésügyi miniszter és Baltazár Dezső ref. püspök között folyt le. Akadtak orgánumok és politikai érdekcsoportok, amelyek ezt a barátságos eszmecserét a maguk céljai előmozdítására szere'tték volna kihasználni s olyan távolabbra néző következtetéseket vontak le, amelyek abból, ami igazában történt, levonhatók egyáltalán nem voltak. Maga Mayer miniszter jeléntette ki egy nyilatkozatában, liogy az egész-tárgyalásnak csak fesztelen beszélgetés jellege volt, amelynek során ő semmiféle megállapodást nem létesített és semmilyen álláspontot le nem szögezett. »Valótlan tehát az, mint hogy ha én a kormányelnök úr tudta nélkül olyan irányú politikai tárgyalást kezdettem volna, amely az egész magyar politikai életnek kíván irányt adni, mert, mint a kormánynak egyik aktív tagja, ezt nem is t eh ettem.« • A miniszternek ezek a szavai kétséget kizáróan vágják el minden további következtetés lehetőségét s emelik ki az egész találkozásnak magánjellegét. Mert ugyan mi csodálatos is van abban, hogy Baltazár püspök a közelében vakációzó minisztert felkeresi s előadja, hogyan is gondolja ő az ország további demokratizálódását és a kisgazdatársadalom megszervezését, valamint az alkotmányos kormányzatba való intenzívebb bevonását? Hogy pedig Mayer miniszter ezeket a fejtegetéseket érdeklődéssel hallgatta, iez csak természetes, hiszen elvégre ő képviseli a kabinetben a kisgazda elgondolást s ugyan miféle kisgazdaminiszter lenne ő, ha nem foglalkozna szívesen olyan ötletekkel és gondolatokkal, amelyek a gazdatársadalom érvényesülésére, politikai befolyására, kulturális és szociális emelkedésére vonatkoznak. Ez nemcsak hogy hiba nem lehet a részéről, de egyenesen az ellenkező magatartás volna a hiba. Mayer Jánost akkor lehetne támadni és szereplését ferde szinbe helyezni, ha ennek az egész beszélgetésnek ténylegesen a miniszterelnök személye és politikája ellen irányuló éle lett volna, ami pedig nem volt, hiszen erre maga a miniszter adja a szavát előbb ismertetett nyilatkozatában. De hogyan is lenne képzelhető, hogy a kisgazdaminiszter az ellen a miniszterelnök ellen fordulna, aki elsőként ismerte fel a kisgazdaosztály jelentőségét, politikai koncepciójának alapjává tette, mint a magyarságnak azt a hatalmas rezervoárját, amelyből újabb erőt nyerhet a nemzet legyengült szervezete. Azok, akik most tendeciózus éllel szeretnék ellátni azt, ami tulajdonképen nem is történt, sokkal kevésbbé értették meg annakidején a kisgazdaosztály jelentőségét, mint az a miniszterelnök, aki felé mérges nyilakat lövöldöznek Mayer János személyének felhasználásával. Nem akararunk mi arról vitatkozni, hogy a kisgazdaosztálynak vannak-e még elérendő céljai, vagy sem? Annyi bizonyos, hogy minden magyar társadalmi réteg a mostoha viszonyok folytán nagyobb küzdelmet folytat az előrehaladásért, mint kellene tennie normális időkben. Egyetlen osztály sem érte el és nem is érhette el a fejlődés és megerősödés tetőpontját, de éppen azért kötelesség gondolkodni azokról a módokról, amelyeknek segítségével ez a tetőpont elérhető és az errevonatkozó eszközöket megvitatni. Mi bün lehetne tehát abban, ha Baltazár püspök és Mayer miniszter, mint a kisgazdagondolat harcosai eszmét cserélnek baráti magánbeszélgetés keretében a kisgazdaosztály jelen helyzetéről s közelebbről utánanéznek azoknak a lehetőségeknek, amelyek ennek az osztálynak a fejlődését elősegíthetnék. Nem közönséges politikai raffinéria, sőt bizonyos rosszakarat kellett ahhoz, hogy ezeket a lényegében ily egyszerű és semmi homályt magukban nem rejtő tényeket ekkora szenzációvá dagaszthasson bárki is mohó magatartásával elárulva azt, hogy az eseménytelen esemény számára csak ürügy, önző célok elérése érdekében. Mayer miniszter nyilatkozata után többé semmiféle kommentárnak ebben az ügyben helye nincs, ő maga mondta meg félreérthetetlenül és napnál világosabban, hogy mi történt s jnégis csak nevetséges lenne, hogy azok többet akarjanak tudni a kulisszák titkairól, akik nem pillanthatnak a kulisszák mögé, már csak azért sem, mert ilyen kulisszák nincsenek, legfeljebb csak az ő képzeletükben. -i -y A városlödi majolfkagyár. A mult hét egyik napján egy szükebbkörü pápai társaság látogatott el Iglauer István főmérnök • meghívására Városlődre, hogy megtekintse az általa igazgatott majolika- és kőedénygyárat. Iglauer Istvánt nem szükséges bemutatni városunk közönségének. Pápai születésü, régi helybeli család sarja, aki — ha sorsa el is szakította körünkből, —•• mindig büszkén vallotta magát hozzánk tartozónak és soha sem feledkezett meg városunkról, ha a szegények és elhagyottak ügyében kérő szóval fordultak hozzá. S tette ezt teljes csendben, feltűnés nélkül, elismerést nem kérve és várva senkitől. A főmérnök-gyártulajdonos pompás Lancia-autója háromnegyed óra alatt röpített ki bennünket Városlődre. Ősrégi német település ez, lakosai több mint egy évszázad óta űzik a kerámia-ipart s apáról fiúra száll az edénycsinálás mestersége. Az ifjú generáció már teljesen megmagyarosodott. Réges-régen a Mayer-családnak volt itt kőedény-gyára, mely néhány éve beszüntette üzemét. Ezt az elhagyott ipartelepet vásárolta meg Iglauer István és igyekszik minden eszközzel naggyá, modernné fejleszteni, hogy gyártmányai révén elmenjen a hire a magyar ipar fejlettségének. 1 A gyár két részből áll, melyek közül az első, az u. n. massa-malom. Ide jön a nagyrészt németországi, meisseni kaolin, melyet hatalmas gépek gyúrnak, iszapolnak, mig teljesen használható állapotba kerül. Felhasználnak hajmáskéri dolomitot is, de kisebb menynyiségben. Az így elkészült nyersanyag hűvös helyre kerül, hogy a kiszáradás ellen védve legyen. A tulajdonképeni gyártelep a vasúti pályatesten túl van, emeletes épület, mely már a modern technika vívmányaival van felszerelve. A korongolást, melyet régen kézzel végeztek, ma már villannyal hajtott gép eszközli. Csak a festés megy kézzel, mert itt van tere az egyéni Ízlésnek. A festőosztályon öreg munkás dolgozik, nagy buzgón ecsetel egy gyönyörű vázát, már az apja is e mesterséget űzte. Fiai szintén ott vannak körüle, apjuk tehetségét örökölték. Előttünk bontakoznak ki a gyönyörű színek, a duzzadó magyar őserő pompás megnyilvánulásai. A földön sorjában sorakoznak a különféle gyártmányok. Készül itt a legegyszerűbb falusi korsótól méteres nagyságú diszvázáig minden. Ha a forma megvan, tűzálló tokba teszik, lesimítják, lakkozzák, festik és kikerülve az égető kemencéből elhelyezik az emeleti raktárakba. Itt sorakoznak egymás mellett a kész áruk, melyekről igazán csak a szakember tudja megállapítani, hogy nem valódi porcellán. Csupa szin, ragyogás az egész, a fejlődő magyar iparnak kiváló termékei. Hamutartók százféle változata, falitányérok a balatoni fürdők emlékfelirásaival, melyekből ezrével vittek el a magyar tenger mellett nyaraló külföldi fürdővendégek, korsók, dísztárgyak, kávés- és étkező készletek és a magyaros motivumu kulacsok sokféle színpompás változata. A gyártmányok művészi részét Iglauer főmérnök unokafivére, Qrófcsik iparművészeti iskolai tanár és annak öccse Grófesik Endre intézik kiváló szakavatottsággal és rátermettséggel. Nagyrészt az ő érdemük, hogy a gyár készítményeit ma már mindenfelé ismerik és szeretik, úgy hogy alig tud eleget tenni a sok megrendelésnek. A gyár megtekintése után a tulajdonos vendégül látta a társaságot villájában, abban az épületben, mely a környéken s mindazok előtt, kik benne jártak, csak »csoda-kastély« néven ismeretes. Szerpentin út vezet fel az épülethez, ahonnan elragadó kilátás nyilik az egész környékre. A villa teljesen faragott fából készült és anyagát a svájci nyárilakok mintájára, Bajorországból szállították Városlődre és ott a helyszínen állították össze. Az óriási hall egy középkori várkastélyra emlékeztet. A fafaragású székek és bútorok Iglauer István fővárosi parkettgyárának termékei. A padló és mennyezet is művészi faragás, mely utóbbiról egy hatalmas bagoly csügg alá, annak szemeiben elhelyezett vörös villanykörték adják a misztikus világítást. A szekrény egy klastrom ajtaját utánozza, az erkély ablakai egy lovagvár cinntermét idézik fel emlékezetünkbe. Hosszas bel- és külföldi tapasztalat alapján fejlett művészi izlés nyilatkozik meg ebben a szép épületben. Iglauer István igazi magyar vendégszeretettel kalauzolta vendégeit a gyárban, fogadta őket otthonában és őszintén örült, hogy azok jól érezték magukat nála. De szívesen áll ő rendelkezésre a jövőben is, egyeseknek, testületeknek s különösen a tanulóifjúságnak, akik kirándulásaik alkalmával őt és gyárát felkeresik. Tipusa ő annak a kevésszámú magyarnak, aki nagy vagyonát, istenadta tehetségét, szorgalmát és munkakedvét a magyar ipar szolgálatába állítja, mert tudja, hogy csonka hazánk talpraállításának ez az egyedüli eszköze s Magyarország régi fényét csak a becsületes, kitartó és önzetlen munka által szerezhetjük vissza. Láng Károly. I D« tb"-