Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.
1929-06-22 / 25. szám
PÁPAI HÍRLAP M JK G «J JEJ L. I-] NIK MINDÉIN SZO >1 B ATOJN. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám Laptui&idonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivada, könyv- és papirkereskedésében. Kéjutazásnak igazán nem lehet nevezni azt, mikor az ember a reggelitől tizórájáig terjedő időben Londonból Párisba akar eljutni és egyszerre azon veszi észre magát, hogy többé semmit e földön nem fog észrevenni. Pedig aránylag elég sokan vesznek részt mostanában ilyen vagy hasonló kéjutazásokban. Ha az ilyen kéjutazást kritizálni akarná az ember, akkor bizonyára jönni fognak azok, akik vasúti és hajószerencsétlenségekről fognak beszélni, sőt azt is tudni vélik, hogy az ember sima aszfalton egy cseresznye magba belebotolva is kitörheti a nyakát. Való igaz, hogy baj bárhol és bármikor érheti az embert s hogy rendes napi sétánk előtt is célirányos magunkat a Gondviselésre rábizni, de hogy bizonyos kötelezettségeink magunknak is vannak a gondviselés, ránk bizott embertársaink gondviselése terén, azt talán azért még sem szabad egy könnyű kézlegyintéssel elintézni. Akár a motor volt rossz, akár a pilóta volt gyakorlatlan, az bizonyos, hogy olyan jellegű mulasztás történt, ami nem hasonlítható azokhoz az okokhoz, amelyek vasúti vonalak és tengeri hajók katasztrófáit szokták előidézni. A repülőtársaságok úgy látszik, nagyon mohón akarnak nagy nyereséghez jutni, nem az utas biztonsága, hanem csak a viteldíj számít náluk. így azonban az embereknek alaposan el fog menni a kedvük a hasonló kéjutazásoktól. Az iparkamarai elnökválasztáshoz. A győri kereskedelmi és iparkamara röviden elnököt választ, s jóleső érzéssel állapítom meg, hogy a kamara kereskedő tagjai készséggel honorálják az iparosoknak azt a kivánságát, hogy kereskedő után most iparos legyen az elnök. De mint mindig, amikor választásról van szó, most sem tagadja meg magát a magyar virtus, s már is felütötte fejét a pártoskodás. A derék Morvay István építőmesterrel, az iparkamara jelenlegi iparos alelnökével szemben, aki tehetségénél, komoly megfontoltságánál, egy életen át szerzett gazdag tapasztalatainál fogva szinte predesztinálva van arra, hogy az iparkamara elnöki tisztét betöltse s a maga puritán jellemével, becsületes törekvésével az iparkamara megtépázott tekintélyét befelé és kifelé helyreállítsa — egyesek jelöltül állítanak oda egy idegenből közénk szakadt gyárost, Richards Richárd kamarai beltagot, a magyar-cseh textilkartel elnökét, ha jól tudom, az osztrák kereskedelmi kamara volt elnökét, vagy alelnökét, akinek legnagyobb érdeméül azt hozhatják fel, hogy nagyvagyonu ember és gyáros. E két körülmény szerencsés összetalálkozása mindenesetre kellemes lehet, de még sem klasszifikál arra, hogy a mai válságos időkben, amikor az iparosság különösen nagy várakozásokkal tekint a kamara működése elé, sorsának jobbra fordulását remélvén tőle, hogy az ő érzés- és gondolatvilágától teljesen idegen, a kisexisztenciák helyzetébe magát — a dolog természeténél fogva — beleélni nem tudó ember, aki egyébként rendelkezzék bármily kiváló tulajdonokkal, legyen az iparkamara elnöke, aki gazdag nyelvtudása mellett — nyomatékosan hangsúlyozom — tán a magyart birja a legkevésbbé. Vájjon az iparkamara tagjai tudnak-e csak egy esetet is felPAPAI HITELBANK RESZVENYTARSASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő: { {f^XeTyi^ég 29 Táviratcím: Hitelbank. HIRDETMENY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1929. évi julius hö 1-én megalakítja V. évtársulati » ONSEGELYZO-EGYLETET öf évi időtartammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3°/o-kal meghaladó kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. PÁPÁI ÁLTALÁNOS BÁNK R.=T. FŐTÉR. Takarékbetét elfogadása a legmagasabb kamatozással. Önsegélyző csak 3 évre, hetenkint 1 P, legolcsóbb kölcsönök. Valuta-devisa vétele és eladása a legelőnyösebben. Bővebb felvilágosítást szívesen ad az Igazgatóság. hozni, hogy a kisemberek sorsát érintő megbeszéléseken Richards urat közöttük látták volna? Nem hiszem. így állván a dolog, aki a kamara és az iparosság sorsát igazán a szivén viseli, nem tágíthat amellől a kívánság mellől, hogy minél impozánsabb szavazattöbbséggel, sőt ha csak lehet, a legmegtisztelőbb formában: közfelkiáltással Morvay István ültettessék az iparkamara elnöki székébe. Vér ő a mi vérünkből és hús a mi húsúnkból, aki a nagy győri ipartestület életében — jelenleg mint a testület alelnöke — közvetlen tapasztalatból ismerhette meg az iparosság aját-baját, küzdelmeit és törekvéseit. Lelkes, gerinces magyar embert tisztelhetünk személyében, aki teljességgel átérzi, hogy trianoni megcsonkítottságunkban az iparosság sorsa szorosan össze van forrva a haza sorsával, és amikor magyar szivünk minden dobbanásával küzdünk régi országhatáraink visszaállításáért, akkor egyben az iparosság jobblétéért is harcolunk. A magyar ipar és kereskedelem irányítását ha valaha, úgy most erős magyar kezekbe kell letenni. Ezért arra hivom fel minden kamarai tagtársamat, hogy egy szívvel, lélekkel csatlakozzunk Morvay István elnöksége mellé, és segítsük minél fényesebb győzelemre vinni az ő lobogóját, amelyre vágyaink, törekvéseink vannak messze kiáltó betűkkel felírva. Egy iparkamarai kültag. Az OMKE jubiláris közgyűlése. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (Omke) pápai kerülete vasárnap délelőtt tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyre nagy számmal vonultak fel a Lloyd nagytermébe városunk kereskedelmi életének tényezői. Az érdeklődés a jubileumnak is szólott, mert az idén ünnepelte ez érdemes testület megalakulásának negyedszázados évfordulóját. A megjelenteket Kohn Miksa Mihály elnök üdvözölte, úgyszintén a vámhivatal képviseletében megjelent Fábián főtisztviselőt, Wittmann Ignác Lloyd elnököt, Böhm Samut, a Kiskereskedők Egylete elnökét, dr. Fehér Dezsőt, az egylet első titkárát, Schneider Gézát, az Ipartestület kiküldöttét, a Pápai Hirlap képviseletében megjelent Nánik Pál nyomdavezetőt. A jegyzőkönyv vezetésére Láng Károly titkár, hitelesítésére Gedey József és Grünbaum Samu kérettek fel. Ezután következett elnök nagyszabású, gondosan összeállított jelentése, melyben részletesen ismertette az Omke 25 éves működését és az általa elért eredményeket. Különösen jellemezte a háború alatti és utáni kereskedelmi életet, midőn a kereskedőknek a sokféle korlátozó intézkedés folytán a legnagyobb erőfeszítéssel sikerült csak kitűzött feladatukat