Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.
1928-03-03 / 9. szám
Ha már elmulasztotta | 1927 -ben pótolja az idén és tegyen egy próbautat az & I I typusu | Mercedes! 9 I I » » BenzÚj helyiségeink: Budapest, IV., Váci-utca 24.» Telefon: T. 229-24. és T. 140-70. ) I Mercedes=Benz Automobil Rt.{ Hazánkból s a nagyvilágbél. Szombattól — szombatig. Hosthy Miklós kormányzó március l-jén, kormányzóságának nyolcadik évfordulója alkalmából ediktumot bocsátott ki, melyben általános amnesztiáj ad mindazokra a bűncselekményekre, melyeket az államfő, a királyi ház tagjainak megsértése által, az állam és nemzet megbecsülése ellen, izgatás, választási vétség, tiltott köziés vagy más politikai jellegű vétség alakjában követték el. Megengedte továbbá, hogy egyes kivételes esetben a csoportokban meg nem jelölt más politikai bűncselekményekre is kegyelem adassék. — A koimányzót jubileuma alkalmából március 1-ji ülésében ünnepelte a képviselőház, amikor Zsitvay Tibor mondott gyönyörű beszédet a nap jelentőségéről, amikor „a nemzetgyűlés szuverén elhatározása az ősök alkotmányos példája nyomán Hunyadi János és Kossuth Lajos kormányzói székébe emelte nagybányai vitéz Horthy Miklóst" és éltette öt a haza javára. A képviselőház a mult hét végén a numerus clausus módosításáról szóló javaslatot 139 szóval 32 ellenében általánosságban s e hét elején részleteiben is elfogadta. A Ház ezután áttért az állategészségügyi javaslat tárgyalására. Á munkaprogrammban az í928-as költségvetés köveikezik, melyet most a pénzügyi bizottság tárgyal. Nagyfontosságú eseménye volt a Háznak csütörtökön, mikor Pesthy Pál igazságügy miniszter beterjesztette a magyar magánjog kodifikációját tartalmazó törvényjavaslatot. Bethlen István gróf miniszterelnök most vasárnap beszámolóbeszédet mond választókerületében, Debrecenben. Ez alkalommal jelentős bel- és külpolitikai nyilatkozatokat várnak a kormányelnöktől, kit beszámolójára egész sereg képviselő elkisér az alföldi metropolisba. A Nemzeti Színház e héten ünnepelte fennállásárak 90-ik évfordulóját. Ez alkalomból Vörösmarty Árpád ébredését, mellyel annakidején nemzeti színpadunkat megnyitották, játszották, illetve ennek keretébe foglalták bele a három emberöltő minden nemzeti jelentőségű drámairója darabjának egy-egy részletét, kezdve Katonán és végezve Herczegen. A jubileumi előadásban az ország első színpadának minden tagja egy vagy több szerepben szóhoz jutott. Szigetvárott képviselőválasztás volt e héten, melynek érdekességet az kölcsönzött, hogy négy egységespárti küzdött egymással, akik közül egyik sem volt hivatalos jelölt. A négy egységes páni közül Nádosy Elek kapott 5336, dr. Nincsevics Vazul 2921, Kelemen István 2448 és Fekecs János 1050 szavazatott s így a két első helyen nevezett között pótválasztásra kerül a sor. Diaz tábornok, aki 1917 novemberétől kezdve az olasz hadsereg főparancsnoka volt, február 29-én Rómában meghalt. Diaz i eve az 1918 nov. 3-án megkötött fegyverszüneti szerződés révén vált nevezetessé a magyar történetben. E szerződés szerint nekünk csupán a megszállt területeket kellett kiürítenünk, de demarkációs vonalnak hazánk történelmi határai maradtak meg. Ezt a szerződést azonban örök kárunkra, felborította az a szerencsétlen és fölösleges másik fegyverszüneti szerződés, melyet Károlyi Mihály kötött Belgrádban Franchet d'Esperayval. A kisantantnak egész héten a szentgotthárdi ügy miatt főtt a feje és képviselői nagy tanácskozásokat folytattak arról, hogy milyen formában és ki vigye ezt a dolgot a Népszövetség elé és kérje az invesztigációs eljárás megindítását. Benes, ki az egész machináció legfőbb intézője, e tisztet Titulescura kívánja bizni. Benes taktikája Magyarországon kívül Olaszország ellen is irányul. Az ő kezét sejtik abban az éles konfliktusban is, mely a déltiroli kérdésben Ausztria és Olaszország között felmerült s melynek következtében Mussolini a bécsi olasz követet is visszahívta. Belgrádban a Vukicsevics-kormány szerdán óriási botrányok közt tartotta bemutatkozását. Az ellenzék a belgrádi rendőrségi fogház középkori állapotát és a rendőrség középkori eljárását, melynek következtében legutóbb egy embert agyonvertek és holttestét a Dunába dobták, tette viharos jelenetek közt szóvá. Korosec belügyminiszter cáfolta az adatokat s az ekkor kitört lárma és inzultusok miatt Radicsot, a horvátok vezérét 3 napra kizárták a szkupsztinából. A paraszt-koalició (horvát parasztpárt és független szerb demokratapárt) erre elhatározta, hogy a kitiltás tartama alatt nem látogatja az üléseket. S F 0 tó T. PFC—Soproni TK 1:1 (1 :1). Bajnoki. Biró: Tauber. A mérkőzés egyenrangú ellenfelek változatos küzdelmét mutatta, mely az erőviszonyoknak megfelelően döntetlenül végződött. A mérkőzést a PFC kezdi és Bárdics lövésével rögtön megszerzi a vezetést; továbbra is a PFC marad támadó fél, eredményt elérni azonban nem tud, sőt a félidő közepén az STK-nak egy lefutásból sikerül kiegyenlítenie. A második félidőben a soproni csapat a többet támadó fél, eredményt azonban egyik csapat sem tud elérni. A PFC-ből kiváltak Bárdics, Fenk és Hirsch, az STK-ból pedig a védelem. Kinizsi—Szombathelyi Vasas 1:0 (0:0). Bajnoki. Biró: Szirovecz. A mérkőzésen a Kinizsi volt a többet támadó fél és így megérdemelten jutott a két pont birtokába, sőt a nagyobb arányú győzelem elérésétől csak az irreális talajú pálya fosztotta meg. A mérkőzést a Kinizsi kezdi, egymásután vezeti támadásait a Vasas kapuja ellen, Kecskés remek beadásaira azonban a belsők nem tudnak a nagy sárban előreevezni és így a védelem ment, majd szélsői révén a Vasas is veszélyes támadásokat indít, de a talaj a Kinizsi kapuja előtt is lehetetlen. A második félidőben a Kinizsi jobban bírja a mély talajt és fölénybe kerül és a 21. percben Tompek szöktetéséből Csugi lövi a győztes gólt, melyre a Vasas heves támadásokkal felel és Tóth csak remek rávetéssel tudja kapuját a góltól megőrizni. A Kinizsi csapatában aMartonKirály-Kovács haifsor végezte a legnagyobb munkát, a bokán felül érő sárban is szereltek, rúgtak és dobták előre a csatársort, a CsajthayTótn-Zavaros védelmi trió is mindvégig biztosan verte vissza a Vasas támadásokat, mig a csatársor legjobbja Tompek volt, kívüle Csugi és Kecskés tűntek ki, mig Rigler és Limperger nem tudtak a méiy talajjal megbirkózni. A Vasas legjobb embere a kapus volt, kívüle a két hátvéd és a jobbszélső tűntek ki. Vasárnap a Kinizsi ismét itthon játszik bajnoki mérkőzést a Zalaegerszegi SE csapatával. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetőleg édes atyánk BARÁTH JÓZSEF elhunyta alkalmából fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni, vagy a temetésen megjelenni szívesek voltak, ez úton mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1928 március 2-án. A gyászoló-család. Születtek: Febr. 24 Teiter Mária cseléd leánya: Magdolna,rk, Febr. 25. Horváth Márkus napszámos és neje Miklósi Mária fia: István, rk. Febr. 27. Nagy Lajos asztalossegéd és neje Kt» Irén fia: Lajos, ref. Febr. 28. Horváth János népzenész és neje Szórádi Irén leánya : Ilona, rk. Meghaltak: Febr. 24 Özv. Szabó Győrgyné Kcitai Juliánná, rk., 74 éves, elaggulás Febr. 25. Klein Rózsa, izr., 1 éves, bélhurut. Febr. 26. Madarász Irén, ev., 14 éves, tüdővész. Febr. 27. Varga Jánosné Baumann Anna, kocsis neje, rk., 35 éves, bélelzáródás. — Molnár István, rk., 17 hónapos, tüdőlob. Házasságot kötöttek: Febr. 28. Engelmann Miksa kereskedő, izr. és Weltner Erzsébet, izr. A kiadóhivaial vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1928 Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezeti : Nánik Pál. Pápai terniénypiac március 2-án. Buza Rozs Árpa 30 00 - 30 80 P 27 00-28 00 P 27 00 28 00 P Zab . . . 2600-2600 P Tengeri . 23*80—24-00 P Burgonya . 4 00— 7 00 P jövő heti műsorai: Március 7—8., szerda—csütörtök. Glória Swanson idei egyetlen nagy attrakciója t Szonja szerelme. Star-United Artists drámai világattrakció. Egy különös történet 8 fejezetben. Cégtársak msndhalá ig. New-Yorki vigjáték-világattrakció 6 felvonásban. A főszerepekben Amerika két legújabb kiváló komikusa: Potasch és Perimutter. Március 9., péntek. Csak egy napigi Világattrakció! Ai Ordogszigef. „Dreyfus az ördögszigelen" c. regény után. irta : Lea Baird. Rendezte : Frank O'Connor. Személyek: Jean Valyon, ezredorvos . . . Richárd Tucker Jeanette Picot, menyasszonya . Pauline Frederick Guillot William Dunn Chico Leo White André le Fevier, kormánybiztos John Miljan A sziget biztosa Harry Northrun Leon Valyon * . George Lewis Rose Marié Marion Nixon Történik: Párisban, a francia gyarmatokon, Guyanában, Dél-Arnerika keleti parsain, az Ördögszigeten és Cayenneben. — Idő: 1894—1902. és 1927. Zigoto, mint felesleges harmadik. Zigoto egyetlen idei burleszk-attrakciója. Divafrevü. Március 10—11.. szombat—vasárnap. Két világattrakció ! Két sláger! Buster Keaton a kacagtatás királya első nagy attrakciója a Több, mint generálás. Egy furcsa történet 8 ötletes és végig kacagtató felvonásban. Az álarcosok. (Gyilkosság a páncélszobában.) Érdekfeszítő bünügyi történet 7 szenzációs fejezetben. A főszerepekben: Pat O'Malley és Helen Pargusson. Előadások kezdete hétköznap V27 és */a9 órakor. Vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel naponta délelőtt 11—12-ig, este mindenkor az előadások kezdete előtt egy órával.