Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.
1928-12-22 / 51. szám
Vidéki előfizetőinkhez! Hátralékos vidéki előfizetőink szíves figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk mai számához Postautalványt mellékeltünk, amelyen feltüntettük, hogy 1928 december 3I-íg bezárólag ki-ki mily összegű előfizetési díjjal van hátralékban. Nagyon kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy a jelzett összegeket a nevükre kiállított Postautalvány felhasználásával szíveskedjenek mielőbb beküldeni, hogy terhükre a jövő évre ne kelljen hátralékot átírnunk. A kiadóhivatal. ÜJDOESlGOK. T. előfizetőinknek és minden olvasónknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. —• Karácsony. A szeretet ünnepe köszönt pár nap inulva reánk, azt hozza meg nekünk a földre szállt isteni kisded szent emlékezete. Ó drága ünnep, mely feledteted velünk a mindennapi élet gyűlölködéseit, gyötrelmeit, mely tisztaságba, ártatlanságba ringatsz el bennünket, mely engeded remélnünk, hogy megvalósul, megjő közénk egyszer az Ö országa, a béke, a szeretet diadala. Adjuk át lelkünket az édes karácsonyi áhítatnak és áldozzunk karácsonykor mindannyian a szeretet oltárán 1 A karácsonyi istentiszteletek rendjét itt közöljük: A r. kath. templomban ünnep első napján a misét és szentbeszédet Németh József plébános mondja; másnapján misézni ugyancsak a plébános, prédikálni pedig dr. Magyarász Ferenc bakonykoppányi plébános fog. — A ref. templomban karácsony napján dr. Antal Géza püspök, második napján Fazekas Mihály püspöki titkár végzi az istenitiszteletet. — Az ev. templomban mindkét napon Schöck Gyula adminisztrátor prédikál. — Felügyeleti vizsgálat. Dr. Horváth Lajos, vármegyénk alispánja folyó hó 17-én Marcaltőn és folyó hó 18-án Bakonyjákón felügyeleti vizsgálatot teljesített, meiynek eredményeként az adminisztrációt kifogástalanul vezető Vadász és Leiner főjegyzőknek teljes elismerését nyilvánította. — A vármegyei főjegyző Pápán. Keczer Imre vármegyei főjegyző hivatalos ügyek elintézése céljából a hét folyamán városunkban tartózkodott. — A huszonötéves Pápai Hirlap. A Pápai Hirlap első száma 1903 dec. 19-én jelent meg dr. Kőrös Endre tulajdonában s az ő felelős szekesztésében. A lap alapításakor annak belső munkatársai voltak: Borsos István (f), dr. Hoffner Sándor, Kapi Béla, Köveskuti Jenő, dr. Réthei Prikkel Marián (f) és dr. Welíner Sándor. Az első mutatványszámba vezércikket irt a szerkesztő, cikket irt a Dunántúl magyarságáról Kapi Béla, a tárcarovatba irtak Szávay Gyula, Lampérth Géza, Molnár Kálmán. A második mutatványszámba vezércikket irt dr. Réthei Prikkel Marián, második cikket a Városi múzeumról Borsos István, míg a tárcába Sebestyén Károly és Köveskuti Jenő irtak. Az első évfolyam első vezércikkírója dr. Antal Géza volt. A lap kezdettől fogva máig ugyanazon vezetés alatt maradt, mégis azzal az eltéréssel, hogy dr. Kőrös Endre 1912-től fogva máig főszerkesztője a lapnak, 1912-től 1914-ig felelős szerkesztő Molnár Kálmán, majd mindkettőjük hadbavonulása miatt 1914-től 1917-ig Győri Gyula a felelős szerkesztő. A kiadóhivatal vezetője kezdettől és 1915-től főmunkatárs is: Nánik Pál. A lapot alapításától kezdve a főiskolai nyomda állítja elő. — Vitézi nap és estély. Impozáns keretek közt fog lefolyni a vármegyei vitézi nap és estély 1929. évi január hó 12-én. Az ünnepség az összes vármegyebeli vitézeknek ünnepélyes istenitiszteletre való diszes felvonulásával kezdődik, amely után a Petőfi-színházban vitézi díszközgyűlést tartanak Délben a vitézi bajtársiasság ápolására közös ebéden és áldomáson vesznek részt. Este pedig a Petőfi-szinházban és a Korona-szálloda összes helyiségeiben fényes táncestély lesz, amelyet előnyösen ismert művészek közreműködésével nivós műsor előz meg. Az estély tiszta jövedelme a Vármegyei Vitézi Szék rendelkezési alapja javára, valamint a sorscsapások által sújtott vitézek felsegélyezésére szolgál. — A mentő-állomás. A vármegye törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén kimondotta, hogy 2000 pengővel belép a Vármegyék és Városok Országos Egyesületébe. Ennek következményekép a vármegye területén levő két rendezett tanácsú város minden 1000 lélek után 25 P évi díj lefizetésével szintén tagja lehet az egyesületnek, feltéve, hogy biztosítja a rendelkezésre bocsátandó mentő-autó elhelyezését, mentőorvos és ápoló szolgálatát. Ezek" fedezetére azonban a tagdíj felerésze visszatartható, ami ha nem volna elég a költségekre, a hiányt a központ fedezi. Veszprém város a jelzett feltételek mellett már belépett az egyesületbe. Mentő-állomása hatásköre kiterjed a szomszédos járási területekre is. Pápa városával most folynak a mentő-egyesület tárgyalásai. Az állomás megszervezése nálunk is kívánatos lenne. — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara folyó hó 19-én Halbritter Károly elnöklésével közgyűlést tartott. A gyűlés elején az elnök bejelentést tett arról, hogy a kamarai zárószámadások késedelmes beadása miatt előbb' maga az elnökség végeztetett dr. Szendrői Mór volt főtitkár útján vizsgálatot, majd mivel dr. Szommer Ernő főtitkár fegyelmit kért maga ellen, mig dr. Karikó Imre titkár ellen az elnökség repdelte el a fegyelmit utóbbit állásából is felfüggesztették. A vizsgálat lefolytatására miniszteri bizottság delegálását kérték, ami meg is történt. A kiküldött miniszteri tisztviselők vizsgálatának megtörténte után a továbbiak fölött a fegyelmi közös bizottság fog határozni. E jelentésből folyólag a közgyűlés a tisztviselők számára megadni szokott segélyt egyelőre nem szavazta meg, a rendes tárgysorozat folyamán Fischer Gyula (Pápa) kérte, hogy a forgalmi adó eltörlése érdekében indított akciót a legerélyesebben folytassák le. A Magyar Hétről szóló jelentéssel kapcsolatban Schneider Géza (Pápa) kérte, hogy a magyar árú pártolásának ügyét az iskolákban is propagálják. Ezután a különböző alkerületekbe megválasztották az adófelszólamlási bizottságok tagjait. ASINGER mRROGÉPEK MÉGIS A. LEGJOBBAK ! — Tanársegédi Kinevezés. Dr. Sarudy Elemér debreceni belklinikái orvost az egyetemi tanács előterjesztésére a közoktatásügyi miniszter belklinikái egyetemi tanársegéddé nevezte ki. Az új tanársegéd városunk szülötte, Sarudy Ottó kir. főigazgató fia, ki mindössze három éve doktor s kiváló tehetsége és szorgalma, valamint eddig kifejtett tudományos működése elismeréséül máris e szép elismerésben részesült, miről szülővárosa is örömmel értesül. — Vallásos-estély. Az evangélikus templomban Schöck Gyula adminisztrátor vasárnap este fél 7 órakor befejezi adventi előadásait: „Advent áldása" cimmel. Az estély keretében kétszólamú leánykar énekel s dr. Csillag Sándor Haendel: Larghetto-ját hegedüli Nagy Pál orgonakiséretével. A leányegylet hétfőn délután 2 órakor tartja az iskolásgyermekek és szegények számára a karácsonyfa-ünnepélyt. — Karácsonyfa-ünnepély. A pápai Ker. Munkásegyesület, mely minden évben gondot fordít szegény sorsú tagjainak segélyezésére, f. hó 23-án d. u. 5 órakor karácsonyfa-ünnepélyt tart és szeretetadományokat oszt ki. Az ünnepi beszédet Nóvák Béia káplán mondja. — „Angyalmuzsika." A helybeli áll. polgári leányiskola termékenytollú igazgatónőjének, Kozák Jolánnak Agyaimuzsika című 5 felvonásos karácsonyi színjátékát adták elő az intézet növendékei f. hó 18-án szépszámú közönség jelenlétében. A darab érdekes, a megszokott sablontól elütő felfogásban és formában dolgozza fel a Megváltó születését s az első keresztyének imádatát. Érdekes képekben látjuk a pogány római nők életét, a szent család boldogságát, a pásztorok és királyok hódolatát, József és Mária menekülését, az angyali sereg poétikus szerepeltetését. Avatott tollú iróiuk költői elgondolása és munkája, melyben tartalom és hangulat egyformán megtalálható. A szereplők elég jól megfeleltek nem egészen könnyű feladatuknak. Különösen kivált és meglepett Tomsich Sarolta játéka, mellette nagyon jók voltak Tóth Erzsébet, Schmidt Irén, Bálint Emilia, Walter Magda, Kovács Etelka és Rónay Gizella. A zenekíséret szépen sikerült. A táncosnők graciózusan táncoltak egytől-egyik. — Az ismeretlen rendező érdemes munkát végzett. — Halálozás. Budapestről vettük a hirt, hogy Lengyel Károly volt dákai uradalmi bérlő, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése a rokonok és jóbarátok részvéte melletti.hó 10-én ment végbe. Felesége és két lánya gyászolja. — Ügyvédi iroda áthelyezés. Dr. Németh Bálint ny. kir. járásbiró, ügyvéd és dr. Panner Géza ügyvéd irodájukat Szent-László-utca 3. szám alá helyezték át. — Építési engedély. Tóth Károly Jókaiutca 102. számú házánál kétszoba-konyhás lakás építésére engedélyt nyert. — Szilveszter-esték. A Pápai Football Club nagy kabaréval egybekötött táncestélyt rendez a Griff termeiben. Szinrekerül három vigjáték, tánc- és énekszámok, éjfélkor aktuális strófák, utána tánc reggelig. Bővebbet a falragaszokon. Az önkéntes tűzoltók folyó hó 31-én este 8 órai kezdettel, a Sipitzky-féle vendéglő összes helyiségeiben tánccal egybekötött szilveszterestét rendeznek. Beiépődíj: Személyjegy 1 P. A Polgári Kör szokásos szilveszteri összejövetelét idén is megtartja, amelyre ez úton hivja meg a Kör tagjait és hozzátartozóit az elnökség. x Értesítés. A nagyérdemű közönség szives tudomására hozzuk, hogy Pápán, Főutca 7. szám alatt (városház-épület) Somogyi József cim alatt elektrotechnikai vállalat műszaki és gépkereskedést nyitottunk Kérjük üzletünk megtekintését, hol pontos és olcsó kiszolgálásról előre is biztosíthatjuk a t. vevőközönséget. Villanyfelszerelési cikkek, rádió, varrógépek, mezőgazdasági gépek és műszaki áruk raktáron. Villanyszerelést Petőfi-utca 3. szám alatt berendezett műhelyülik eszközöl. Javításokat elfogadunk. Üzlettelefon : 95. Mühelytelefon: 78. Teljes tisztelettel: Somogyi József és Társa. — Hadikölcsönkárosultak segélyezése. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a hadikölcsönkárosultak segélyezéséről szóló rendeletét akként módosította, hogy a segély iránti kérvény benyújtási határideje 1928 december 31. napja. Ha a címleteket gyámpénztár vagy más hatóság kezeli, a kérvényhez a címleteket kezelő pénztár igazolványát kell két példányban csatolni. Ha a címleteket pénzintézet, vagy a tulajdonostól különböző más személy tartja birtokában, ez esetben a birtokos köteles azokat a jogkövetkezmények terhe alatt a kérvény benyújtáskor letétbe helyezni. Az alaprendelet egyéb rendelkezési érvényben maradtak. — Meghívó. A Levente-Egyesület tisztelettel meghívja a tisztviselő telep kezdetén épült új otthonába, Pápa város iegnagyobb tornatermébe karácsony első napján délután 5 órakor pontosan kezdődő szegény leventék karácsonyi ünnepélyére mindazokat, akik a levente-ügy iránt érdeklődéssel és szeretettel viseltetnek. Dr. Tenziinger József, a testnevelési bizottság elnöke beszél, Kis Mihály levente szaval és a levente-zenekar sétahangversenyt ad. Belépő-díj nincs. Azok a leventék, akik megajándékozásra ki vannak jelölve, pontosan jelenjenek meg. A Levente-szülőket és munkaadókat különösen is meghívjuk az ünnepélyre. — Találtatott egy karkötő és egy sapka; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. Ha jó I s bárr as m szüksé gai Luc as Pápa Deu kár Tállal vágó i matra lóntúrák átdolg vitolb két IÓSZC SOdF kés Úgy kész Hus drótkei Pá| (Fehér MEGBÍZHATÓ SELYE1M1ARISNYA Pol Páp A divats Moder Fazoi tat LA kapható ifj. Stern I^ipót cég-aél.