Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.

1928-12-22 / 51. szám

MINDÉIN SZOMBATON Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. Laptuiajjdonos főszerkesztő: i. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda, Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadat könyv- és papirkereskedésében. Huszonöt éve annak, hogy a Pápai Hírlap első száma megjelent. Huszonöt év, az átlagos emberélet fele, elég tekin­télyes időszak még egy sajtóorgánum életében is és derűsebb napokban jogos alkalomként kínálkozhatott volna talán, hogy családi ünnepként megünnepeljük. Ám ma a megnehezedett viszonyok súlya alatt úgy érezzük, hogy nemzeti nagy célokért folyó munkánkban legfeljebb ha egy percnyi megállót szabad engedélyez­nünk magunknak, de az ünneplést, mely több oldalról oly megtisztelő formában készült megnyilvánulni, ei kell háríta­nunk magunktói. Az a perc pedig, mely­ben e helyen kivételesen most önmagunk­kal foglalkozunk, legyen a kegyeletes megemlékezés és a szívbéli hála perce. A megemlékezés szelíd virágaiból font koszorúval keressük fel e lap szellemi munkásainak sorából azoknak sírjait, kik huszonöt év előtt teljes tetterővel egye­sültek velünk a szerkesztés munkájára, s akik azóta időnek előtte eltávoztak az élőknek sorából. Érdemüket, hogy a kez­det kezdetén ideális lelkesedéssel mellénk állottak, felednünk nem lehet, sírjok fö­lött a hálánk örökre ott lebeg. De mély­séges hála érzése köt bennünket mind­azokhoz az élőkhöz is, akik szintén ott állottak e lapnak bölcsőjénél, elősegí­tették zsenge fejlődését, s később is mindenkor igaz barátainknak bizonyul­tak. Köztilök többen nemzeti, egyházi közéletünk büszkeségeivé emelkedtek, mások szerényebb körben megmaradva, ha ma már ritkábban is veszik kezükbe az újságírói tollat, együttérzésük nemes kíséretét nem vonják meg attól a mun­kától, mely ma is a negyedszázad előtti, jónak bizonyult úton halad előre. És há­lánk illesse azokat is, akik e lapot ugyan­csak egy negyedszázad óta anyagilag fel­karolták, azt a nagy közönséget, mely annyi lelkesedéssel csatlakozott kibontott zászlónkhoz és amellett mind e mai na­pig hűségesen kitartott. Dicséret a szer­vező erőnek is, mely az adminisztráció gépezetét szintén a kezdet kezdetétől fogva egységesen, céltudatosan és becsü­letesen intézi és szorosra fűzi a külső kapcsolatot az iró és olvasó között, míg PAPAI HITELBANK RESZVENYTARSASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő : { 5f z*e?helyi!ég 29 Táviratcím: Hitelbank. A Pápai Hitelbank lié nzvé ny t űrma & űg 1929. évi január hó 1-én megalakítja IV. évtársulati ONSEGELY GYLETET öt évi időtartammal, részleten ki nt és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részietekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig ezidőszerint nettó 10% kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. pápai Általános bank rt. FO-TER. VII. Önsegélyző január hó 1-i kezdettel, csak 3 évre. Részletenként és hetenként egy pengő. Valuták vétele és eladása. Takarékbetétek le 0magasabb kamatozással. Biztosítás Magyar-Francia Biztosító főügynöksége. Zálogház legelőnyösebb kölcsönök értékes tár­gyakra. Bővebb felvilágosítást szívesen ad az Igazgatóság. a belső kapcsolatot fenntartja az a prog ramm, melyet a mi olvasóink nagy tá­bora megindulása alkalmával helyesnek itélt, s amelyhez hűnek maradni minden­kor szent kötelességünknek ismerjük. Mi van e programmban, minek ismételnők? E lapnak hétről-hétre megjelenő számai bizonyítják, hogy mi a nemzeti egységért, hogy mi a magyarságért, hogy mi e vá­ros felvirágzásáért küzdünk. Mindenki láthatja belőlük, hogy soha állásfoglalá­sunkban sem osztály-, sem felekezeti különbséget nem ismerünk. Azon a szent nyomokon iparkodunk járni, amelyeket a magyar nemzet soha át nem értékel­hető nagyjai' jelöltek ki számunkra. Hi­tünk és meggyőződésünk marad továbbra is, hogy egyedül az ő útjok az, mely bennünket a siralomnak mai völgyéből vágyaink és reményeink hegycsúcsára el­vezet, honnan boldogan pillantván meg azt az igéret-földjét, mely, amint mindig a mienk volt, úgy mindig a mienk is marad, akkor, majd akkor ujjongó öröm­mel, zavartalan boldogságban mi is ünnepelhetünk! ELADÓ v i 1 az Esterházy-út legszebb helyén egy gyümölcsfával teljesen beállított ! a t e 1 e k. Csak közvetlen vevővel tárgyalok. Cim: Lévai számtartó, Wittmann-major. Nagy karácsonyi occasio keretében olcsó női és gyermek télikabát vásárt rendezek. Szőnyegosztályom árait a nagy raktáram apasztására lényegesen leszállítottam. Maradékokat meglepő olcsón árusítok SAUDEK MIKSA divatáruházában Pápa, Kossuth-utca 14. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents